2020. szeptember 18. péntek
Ma Diána, József névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

50:0

Bódis Gábor
Bódis Gábor
50:0

Régi vágyam, hogy sportriporter­ként tengessem fennmaradt újságírói életemet. És ebben a töretlen hitem­ben még a környezetünkben dadogva settenkedő ezüst és aranytollal ékeskedők példája sem ingatott meg. Sőt még az sem, hogy kedvenc csapatom, a Spartacus már csak hazajáró lélekként viselkedik az első ligások társaságá­ban, akik, a maguk részéről, jobb sorsra érdemes vasutasaimat feltörlő ronggyal összetévesztve galádul kilyuggatják.

De most egy másik csapatról van szó, amelynek egyesek, úgy egy esztendővel ezelőtt, szintén a rongy szere­pét szánták. Csalatkozniuk kellett azonban, mert a Napló sziklaszilárd vé­delmével és gólerős csatársorával kidriblizte a goromba gáncsoktól sem visszariadó ellenfeleket. Példaképe az aranycsapat volt, a legkedvencebb csele meg a dupla passz.

Mások szerint a Napló csapatának a sikere csupán abban rejlik, hogy a liga jelenleg túl gyenge. Meg, hogy a bírók is részrehajlóak voltak. Mármint úgy, hogy a Napló ellen fújtak, és emiatt a közönség – a gyengébb iránti ősidők­ből fakadó rokonszenvtől hajtva – a szívébe zárta a gárdát. Csakhogy a szív nem elég a ligában maradáshoz. Eh­hez valami más is kellene. Mondjuk az, ami miatt Puskás Öcsi vagy kisfocit, vagy nagyfocit kínált. Ez a valami pe­dig csak úgy teremtődik meg, ha ke­ményen megdolgozunk érte. Mi taga­dás, a csapatnak vannak tehetséges játékosai, az átigazolási időszakban is odafigyeltünk, de azért a rendszeres edzés tette meg a magáét. Meg az, hogy néhány becsúszó szerelés nem sikerült. Nekik.

Egy magánklub esetében sokan úgy vélik, kész csoda, ha egy idényben az első ligában marad. Megkapaszkodni annál nehezebb, mert a többi csapatot igen hathatósan támogatja a Szövet­ség, így aztán semmi gondjuk sincs: üresek a lelátók, de a kassza fel­töltődik. A jegyek nyomtatása többe kerül, mint az ára, de hát, sebaj, segít rajtuk a Szövetség. És ha emiatt néha ordító helyzetet is kihagynak? Istenem, senki sem tökéletes. Ha a Szövetség azt mondja, hogy le kell feküdni, ebből nem csinálnak lelkiismereti problémát Az vesse rájuk az első követ, aki szem­be merte köpni a Szövetséget. Aki a pénzt adja.

Csak mellékesen jut eszembe, hogy egyszer teljesen ártatlan szem- és fül­tanúja voltam egy beszélgetésnek, amelyben az akkor még létező északi tartomány nevét viselő focicsapat egy­kori kapuvédője (aki a szemöldökfa alatt szokott állni – ahogyan a szakma nagyjai fogalmaznának) beszámolt a klub belügyes (naná, majd kisiparos!) főnökének, hogy milyen nagyokat tu­dott a labda mellé ugrani, ha azt az ügy úgy követelte meg. A mi ligánk­ban, azt hiszem, a jeles, néhai váloga­tott csupán ügyetlen műkedvelőnek bi­zonyulhatna. Nálunk öngólokat véteni nem holmi mazochizmus, hanem az eszmei odaadottság sziklaszilárd hité­nek kiteljesedése. És miközben a jám­bor hátvéd a saját hálóját célozza, még illegeti is magát, hogy: „milyen jó is nekem, boldog vagyok, hogy felnya­latták velem a – füvet!”.

Így aztán irtó nehéz olyan helyzetet teremteni, hogy az emberre – ez eset­ben a csatárra – ne lehessen ráfogni a leshelyzetet. Amikor ugyanis napjaink lelátóin, szurkolási hévből kifolyólag a testcseleket mellőző, „felvágós” közép­hátvédet néven nevezi, akkor a fanyalgós „tárgyilagosak” azt vetik szemére, hogy „azért nem kellett volna ilyen nyíltan”. A Napló középpályásaként ki­jelenthetem, hogy nyíltságom csupán a következő taktikát tartotta szem előtt: a gólokat nem akkor rúgják, amikor én akarom, hanem, amikor erre lehetőség van. Mit jelent ez a mi konkrét foci-esetünkben? Azt, hogy a fanyalgásnak csak akkor lenne helye, ha normális ligában harcolnánk a mi­nél jobb helyezésért. A mi ligánk saj­nos még mindig csak egy csapat ligá­ja, ahol a többiek akkor rúgnak labdá­ba, ha a nézőközönség felfortyan és a védtelen rendőrökre támad. Akik a liga becsületét védik. Nehogy szó érje a ház elejét.

Vannak olyan szurkolók is, akik azt a kérdést teszik fel: vajon a Napló csapata ki tud-e futni a pályára, ha a mi ligánkban is rendeződik a helyzet. Erre én csak azt tudom válaszolni, hogy először is: a mi ligánkban egyha­mar nem fog rendeződni a helyzet; másodszor: ha rendeződne is a helyzet valami csoda folytán, mi bizonyítja, hogy ez a Napló gárdájának a kárára történne.

Most már csak az következhet, hogy a hatalom, vagyis a Szövetség a betonvédelmet, vagy közkeletű idegen szóval a cattanacciót, alkalmazza. Mert számára más már nem maradt. Meg­próbálta megfélemlíteni a nem jegyel­adásból élő játékosokat – több-keve­sebb sikerrel. Megkísérelte ajzószerek (értsd: Szövetség-ellenes bogyók) használatának vádjával diszkvalifikálni a jegyeladásból élő csapatokat. Ezt úgy képzelte el, hogy az általa kisze­melt, öngólokra nem hajlamos játéko­sokat egyszerűen kiutasítja a zöld pá­zsiton kívülre, azzal a jelszóval, hogy nem az a legény, aki a gólokat lövi, hanem az, aki az öngólokat adja. Erre a logikára épül a mi kis ligánk is: nem az a fontos, hogy saját gondolataid (akarom mondani cseleid) legyenek, hanem, hogy a másokét jól tudjad a saját hálódba vágni.

Mert most az átmeneti liga idősza­kát éljük. Átmegyünk az egyik végletből – ugyanabba a végletbe. Vizsgál­juk csak meg: eddig a ligában csak egy csapat játszott, a többiek meg egy igazi liga látszatát keltve, állandóan a labda mellé rúgtak. Most viszont hatalmas változás történt: már minden csa­pat játszik, és az egy igazi kivételével, mindannyian önfeledten gyártják az öngólokat.

Ezt nevezik mifelénk demokratikus ligának. Csak azt nem értem, hogy az európai ligákba miért nem fogadnak be bennünket Azazhogy értem: ők még nem jutottak el erre a szintre. Képzeljék el, azt hiszik a kis naivak, hogy létezik liga irányítás nélkül! Mi mást tehetnénk, minthogy sajnáljuk őket.

Ebben a sajnálatban nyert a Napló 50:0-ra.

1991. április 16.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Kettős nyomás alatt

Nem kell azonban szem elől téveszteni a tényt, hogy Szerbiában a médiák új tulajdonosai a hatalmi >

Tovább

Örömünnep Szerbiában

Nem irigylem a szerbiai politikusokat sem. Hogyan lehet kormányozni egy nemzetet, amelynek lelkében ilyen mély ellentmondások >

Tovább

Konformizmus-vita

Nos, a vereség lehelete már ekkor érződött, ám a folyóiratot, amelynek indulása 1968 előszelét is jelezte, >

Tovább

Örök hála Bosnyák Istvánnak

Magától értetődő volt minden egyes mondata. Most azonban arra gondolok, hogy a lehetetlenre vállalkozott. Csak abban >

Tovább

Szaxofon

A szomszéd, a gimnázium igazgatója, Uroš bácsi szóvá is tette édesapámnak, hogy „eladtuk a kutyánkat, hogy >

Tovább

Alternatíva nélküli kor

Hobsbawm szerint az a veszély fenyeget bennünket, hogy felülkerekednek „a jobboldali, demagóg, idegengyűlölő, nacionalista rendszerek, amelyek >

Tovább

Bret Easton Ellis: “a beszari nemzedék”

A kapitalista rendszerben érvényesülő kapitalista értelmiségi elitet nem kínozza a lelkiismeret. Úgy látszik azonban, hogy a >

Tovább

Laudáció Márti néni tiszteletére

Végülis kettejükben (a megjelenésükön kívül) abszolút van valami közös: mindketten csak hiszik magukat valaminek: egyik főszerkesztőnek, >

Tovább

Mozaik vagy periféria?

A kisebbségi kultúra és közélet lélegeztetőgéppel Budapestre van csatolna, a közösség egyre inkább szigetszerűen működik. A >

Tovább

A Nyugat és Takaró Mihály

Tehát ha azt halljuk: „zsidó, zsidó”, úgy értsük: „amit az elégedetlen magyar gondol” („Protestáló hit s >

Tovább

A szocialista irodalompolitika váratlan dicsérete

A paradoxon abban rejlik, hogy a kitüntetettek közül kerülnek ki a múlt dicséretes példái, ugyanis ez >

Tovább

Montaigne Esszéi

Korábban már említettem, hogy június 12 óta napi rendszerességgel naplót írok. Amit nem teszek közzé, egyelőre, >

Tovább