Ma Gedeon, Johanna névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Isto je pevati i ubijati
Énekelni és ölni ugyanaz
Bódis Gábor
„Mit kellett volna tennem? Egyszer már ágyúztuk Szarajevót, és tönkrementünk” (Ivica Dačić, szerb miniszterelnök)
„Ki mondta, hogy csodák nincsenek, a Miljackában a holttestek eltűnnek” – Tomislav Marković cikke az e-novine-n:
„Sad su došla druga vremena, preživeo sam lustraciju koje nije ni bilo, ponovo sam na vlasti, i to ne kao Miloševićev portparol i mali od palube, već kao premijer i ministar policije, tako reći glavni baja. A pošto smo empirijski utvrdili da se ubijanje ne isplati, onda možemo i da zapevamo. Pevanje i ubijanje su samo dva legitimna oblika političkog delovanja, a pravi političar se prilagođava okolnostima, u tome je tajna njegove dugovečnosti. Kad treba da se ubija, mi ubijamo, kad dođe vreme za pesmu, nije mi teško da se zagrlim sa Halidom Bešlićem i da otpevam "Ko bi rek'o čuda da se dese, da Miljacka leševe odnose"
„U vreme sveopšteg poricanja zločina, kada se bivši i sadašnji predsednik Srbije utrkuju u negiranju genocida u Srebrenici, kada su sve patriotske snage upregnute u zataškavanje i prikrivanje krvave uloge koju je država Srbija imala u ratovima devedesetih, kada se čak ni koljači ne sećaju šta su juče klali, našao se jedan div-junak da u par usputnih rečenica poništi sve nadljudske & podljudske napore srpske elite na brisanju zločinačke prošlosti gumicom marke "Zaborav & falsifikat & sin". Gostujući kod Ivana Ivanovića, Ivica Dačić je doslovce ovako opisao svoju posetu Sarajevu: "Ja sam otišao u Sarajevo i razgovarao sam sa najvišim bosansko-hercegovačkim političarima, imali smo super razgovore, zagrlio se i otpevao sa Halidom Bešlićem pesme, i onda su me napali kako je to neozbiljno. Pa šta je trebalo? Da pucam iz topova na Sarajevo? Pa to smo radili ranije, pa smo propali".
„Priznati zločin i biti istovremeno duhovit nije mali poduhvat, ali uz ajhmanovsko odsustvo empatije prema drugim ljudima, ništa nije nemoguće. Šta je Dačić zapravo rekao u iznenadnom nastupu iskrenosti? Dakle, pucali smo iz topova na Sarajevo, ali nas to nije nikuda odvelo, pa smo propali. Držali smo grad pod opsadom 1425 dana, ispalili smo 64.490 čahura (oko 329 dnevno), ubili smo 11.541 ljudsko biće, od toga 1.601 dete, počinili smo 115 masovnih ubistava; ranili smo oko 50.000 osoba; snajperima smo pobili 225 osoba, od toga 60 dece, a ranili njih 1.030; redovno smo granatirali i snajperisali redove za hleb i vodu, srušili smo ili oštetili ogromnu većinu građevina; sve to nam je bilo malo, pa smo tvrdili da naše žrtve same sebe granatiraju, i da svako malo insceniraju neki masakr, a za tela koja smo raskomadali govorili smo da su obične lutke bez krvi i mesa. Na kraju se ispostavilo da masovni zločini nisu najbolja politička strategija, pa smo propali (to što nas zapravo nisu skinuli sa vlasti jer smo ubijali naokolo, ovom prilikom možemo da ostavimo po strani).”
„Ali, eto, sad su došla druga vremena, preživeo sam lustraciju koje nije ni bilo, ponovo sam na vlasti, i to ne kao Miloševićev portparol i mali od palube, već kao premijer i ministar policije, tako reći glavni baja. A pošto smo empirijski utvrdili da se ubijanje ne isplati, onda možemo i da zapevamo. Pevanje i ubijanje su samo dva legitimna oblika političkog delovanja, a pravi političar se prilagođava okolnostima, u tome je tajna njegove dugovečnosti. Kad treba da se ubija, mi ubijamo, kad dođe vreme za pesmu, nije mi teško da se zagrlim sa Halidom Bešlićem i da otpevam "Ko bi rek'o čuda da se dese, da Miljacka leševe odnese". Dobro sad, mostove, leševe, sve je to isto. Ubica peva, reka nosi. Pritom, da budemo precizni, topovima ništa ne fali, opsadi još manje, samo to više nisu oportuna sredstva, nema tu ni "p" od političkog poena. Političke poene donosi pevanje. 3P, to je moja deviza. Dželat i žrtva zagrljeni, pevaju tužnu ljubavnu pesmu, ima li lepše slike pomirenja koje je danas toliko u modi? Dok sam pevao prvi refren, imao sam skoro paranormalno iskustvo, ukazala mi se vizija kako Slobodan Milošević i Zoran Đinđić na onom svetu zagrljeni pevaju "Mir, mir, mir, niko nije kriv".
„Ali, ako se jednog dana ispostavi da mir ipak ima alternativu, ja ću prvi, sa pesmom na usnama, pokrenuti topove i tenkove u željenom pravcu. A od vas očekujem da ih zasipate cvećem, kao što ste činili i onomad. Pa posle kažu da se zločin ne isplati.”
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Hitler elégedetten bólogat a sírjában
A kormányközeli Magyar Nemzet szerint a náci fasizmust veszélyétől többé nem kell tartanunk, mert „letűnt a >
Pártideológiát szolgál a színház (is)?
Most ismét két színházat biztosított be magának újabb négy évre a pártírónő, a „mi Miránk” (Mirjana >
Amikor már késő elutasítani a cinkosságot
El is utasíthatja, teszi hozzá „jóságos” arckifejezéssel, miután tudtára adta, hogy zsarolható. Ekkor már késő elutasítani >
A nemzeti kisebbségi nyelvek kiszorítása?
Az MNT-nek nincs mersze állást foglalni ebben a kérdésben sem? A Ljudevit Mičatek díjas, a Magyar >
Megalázott nemzeti ünnep
Visszatetsző az is, hogy a Magyar Újságírók Országos Szövetsége Aranytoll életműdíjjal tüntette ki a Magyar Szó >
- Micsoda nap van ma?
A költőt és csapatát nem állította meg a nyomda portása (mai szóhasználatban: az őrző-védő kft. alkalmazottja), >
Szerbia – „részben szabad ország”
Az biztos, hogy a jelenlegi állami vezetés hozzáállása a délvidéki magyarsághoz jobb, mint Trianon óta bármikor >
Mi történik a magyarokkal?
Ott várom be Anikót, aki lehangoltan meséli, hogy alig voltak egy tucatnyian a misén. Előzőleg a >
A Zoran
Életem legkeményebb élő adása volt. Szerkesztettem és vezettem a Szabad Európa Rádió délután 14 órakor kezdődő >
„A jogok érvényesítésében vannak még gondok” (?)
Kovács beszédéből akaratlanul is kiviláglik a VMSZ politikájának a csődje – a nemzeti közösségi oktatás, a >
Ilyenek vagyunk!
Mindennapos olvasmányaim közé tartoznak Teofil Pančić, Dejan Ilić, Saša Ilić, Ljubomir Stojadinović és még számos bátor >
A Nemzeti Együttműködés Rendszerének (NER) csődje
Olyan értékelések is vannak, miszerint „ijesztő a vajdasági (és nem csak vajdasági) magyar közvélemény uniformizálódása, a >