2020. szeptember 26. szombat
Ma Jusztina, Kozma, Damján névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Isto je pevati i ubijati

Énekelni és ölni ugyanaz

Bódis Gábor
Bódis Gábor
Isto je pevati i ubijati

„Mit kellett volna tennem? Egyszer már ágyúztuk Szarajevót, és tönkrementünk” (Ivica Dačić, szerb miniszterelnök)

„Ki mondta, hogy csodák nincsenek, a Miljackában a holttestek eltűnnek” – Tomislav Marković cikke az e-novine-n:

„Sad su došla druga vremena, preživeo sam lustraciju koje nije ni bilo, ponovo sam na vlasti, i to ne kao Miloševićev portparol i mali od palube, već kao premijer i ministar policije, tako reći glavni baja. A pošto smo empirijski utvrdili da se ubijanje ne isplati, onda možemo i da zapevamo. Pevanje i ubijanje su samo dva legitimna oblika političkog delovanja, a pravi političar se prilagođava okolnostima, u tome je tajna njegove dugovečnosti. Kad treba da se ubija, mi ubijamo, kad dođe vreme za pesmu, nije mi teško da se zagrlim sa Halidom Bešlićem i da otpevam "Ko bi rek'o čuda da se dese, da Miljacka leševe odnose"

„U vreme sveopšteg poricanja zločina, kada se bivši i sadašnji predsednik Srbije utrkuju u negiranju genocida u Srebrenici, kada su sve patriotske snage upregnute u zataškavanje i prikrivanje krvave uloge koju je država Srbija imala u ratovima devedesetih, kada se čak ni koljači ne sećaju šta su juče klali, našao se jedan div-junak da u par usputnih rečenica poništi sve nadljudske & podljudske napore srpske elite na brisanju zločinačke prošlosti gumicom marke "Zaborav &  falsifikat & sin". Gostujući kod Ivana Ivanovića, Ivica Dačić je doslovce ovako opisao svoju posetu Sarajevu: "Ja sam otišao u Sarajevo i razgovarao sam sa najvišim bosansko-hercegovačkim političarima, imali smo super razgovore, zagrlio se i otpevao sa Halidom Bešlićem pesme, i onda su me napali kako je to neozbiljno. Pa šta je trebalo? Da pucam iz topova na Sarajevo? Pa to smo radili ranije, pa smo propali".

„Priznati zločin i biti istovremeno duhovit nije mali poduhvat, ali uz ajhmanovsko odsustvo empatije prema drugim ljudima, ništa nije nemoguće. Šta je Dačić zapravo rekao u iznenadnom nastupu iskrenosti? Dakle, pucali smo iz topova na Sarajevo, ali nas to nije nikuda odvelo, pa smo propali. Držali smo grad pod opsadom 1425 dana, ispalili smo 64.490 čahura (oko 329 dnevno), ubili smo 11.541 ljudsko biće, od toga 1.601 dete, počinili smo 115 masovnih ubistava; ranili smo oko 50.000 osoba; snajperima smo pobili 225 osoba, od toga 60 dece, a ranili njih 1.030; redovno smo granatirali i snajperisali redove za hleb i vodu, srušili smo ili oštetili ogromnu većinu građevina; sve to nam je bilo malo, pa smo tvrdili da naše žrtve same sebe granatiraju, i da svako malo insceniraju neki masakr, a za tela koja smo raskomadali govorili smo da su obične lutke bez krvi i mesa. Na kraju se ispostavilo da masovni zločini nisu najbolja politička strategija, pa smo propali (to što nas zapravo nisu skinuli sa vlasti jer smo ubijali naokolo, ovom prilikom možemo da ostavimo po strani).”

„Ali, eto, sad su došla druga vremena, preživeo sam lustraciju koje nije ni bilo, ponovo sam na vlasti, i to ne kao Miloševićev portparol i mali od palube, već kao premijer i ministar policije, tako reći glavni baja. A pošto smo empirijski utvrdili da se ubijanje ne isplati, onda možemo i da zapevamo. Pevanje i ubijanje su samo dva legitimna oblika političkog delovanja, a pravi političar se prilagođava okolnostima, u tome je tajna njegove dugovečnosti. Kad treba da se ubija, mi ubijamo, kad dođe vreme za pesmu, nije mi teško da se zagrlim sa Halidom Bešlićem i da otpevam "Ko bi rek'o čuda da se dese, da Miljacka leševe odnese". Dobro sad, mostove, leševe, sve je to isto. Ubica peva, reka nosi. Pritom, da budemo precizni, topovima ništa ne fali, opsadi još manje, samo to više nisu oportuna sredstva, nema tu ni "p" od političkog poena. Političke poene donosi pevanje. 3P, to je moja deviza. Dželat i žrtva zagrljeni, pevaju tužnu ljubavnu pesmu, ima li lepše slike pomirenja koje je danas toliko u modi? Dok sam pevao prvi refren, imao sam skoro paranormalno iskustvo, ukazala mi se vizija kako Slobodan Milošević i Zoran Đinđić na onom svetu zagrljeni pevaju "Mir, mir, mir, niko nije kriv".

„Ali, ako se jednog dana ispostavi da mir ipak ima alternativu, ja ću prvi, sa pesmom na usnama, pokrenuti topove i tenkove u željenom pravcu. A od vas očekujem da ih zasipate cvećem, kao što ste činili i onomad. Pa posle kažu da se zločin ne isplati.”

2012. november 9.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

A nemzetállam keblére öleli még a „tékozló fiait” is

Ezért nem nevezhető hontalannak az, aki egyik várost felcseréli egy másikkal, mert ott jobban érzi magát. >

Tovább

Szerbia egyetlen csatlakozási fejezetet sem nyitott az idén

A dokumentum hangoztatja, hogy „a nemzeti kisebbségek védelmét Vajdaság AT-on kívül fejleszteni kell”. Mintha a Vajdaságban >

Tovább

Azt hallom, csoda történt Washingtonban

Ez történik most is, és így marad időtlen-időkig, ha időközben nem tör ki egy regionális háború. >

Tovább

Osztozkodás a lőporos hordón

A Nyugat-Balkán – leánykori nevén Jugoszlávia plusz Albánia – befolyásolásáért többen vetekednek: az EU, az USA, >

Tovább

Botrány Újvidéken

Szerbia ezúttal kiállította saját igazolványát, az osztályzaton nem csodálkozom. Ellenben miért hallgatnak a polgárok? Félnek? Tudják, >

Tovább

Menekülés a magányból a forradalomba

A Menj és szenvedj te is, című, a Nyugatban megjelent naplójegyzetei elárulják, hogy semmiképpen sem az >

Tovább

Javasasszonyok és politológusok

A szerb kormány szerint Vučić történelmi jelentőségű győzelmet aratott. Mások szerint úgy ült a fotelén gőgösen >

Tovább

Kettős nyomás alatt

Nem kell azonban szem elől téveszteni a tényt, hogy Szerbiában a médiák új tulajdonosai a hatalmi >

Tovább

Örömünnep Szerbiában

Nem irigylem a szerbiai politikusokat sem. Hogyan lehet kormányozni egy nemzetet, amelynek lelkében ilyen mély ellentmondások >

Tovább

Konformizmus-vita

Nos, a vereség lehelete már ekkor érződött, ám a folyóiratot, amelynek indulása 1968 előszelét is jelezte, >

Tovább

Örök hála Bosnyák Istvánnak

Magától értetődő volt minden egyes mondata. Most azonban arra gondolok, hogy a lehetetlenre vállalkozott. Csak abban >

Tovább

Szaxofon

A szomszéd, a gimnázium igazgatója, Uroš bácsi szóvá is tette édesapámnak, hogy „eladtuk a kutyánkat, hogy >

Tovább