2020. szeptember 19. szombat
Ma Vilhelmina, Januáriusz, Dorián névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Hándikápát dzseneráció úgy, ahogy vannak

Bódis Gábor
Bódis Gábor
Hándikápát dzseneráció úgy, ahogy vannak
(Umerean illusztrációja)

A Transindex Monostori csávó megmondja című sorozatának harmadik részét kölcsönöztük:

„Hát, az dézásztru lesz, ember, ha ezek a mai gyerekek kell eltartsanak engemet, meg a mi dzsénérációnkat, mikor mi pénszionárok leszünk. Há ezek olyan hándikápátok, hogy esik ki a puliszka a szájukból.

A nagy része nem még fogja vinni semmire az életben, nemhogy még minket eltartsanak. Egész nap csak ülnek és nyomják a tásztáturát monitor előtt, és csak diplomások akarnak lenni. Hogy ne kelljen dolgozniuk, hogy a munka helyett továbbra csak a kálkulátort baszogassák egész nap. Hát abból nem lehet megélni.

Ne mondja senki, hogy itt is úgy lesz, mint Németbe vagy Olaszba, hogy mindenre hívnak egy mészériást. Itt nincs pénze minden hülyeségre az embereknek. A mi dzsenerációnk, ha kellett, betont öntött, ha kellett kifestett, ha kell, az autót szereli, s így tovább, már a suliba volt átéliér, ahol dolgoztunk.

Németbe, az más, ott ki tudják hívni a profesioniszt mesterembert, mert ott van pénzük. De nem kell expert legyél, hogy kicseréld a sziguráncát vagy beszereld a csapot vagy egy prizát. De ezek még a csavarhúzót is fordítva tartják, s aztán azt hiszik, hogy az kell, hogy a körtét becsavarják. De itt ezeknek a mai balfasz gyerekeknek nem lesz pénzük, hogy ezekre is kihívjanak egy-egy mészériást.

Hamarabb mennek el Veneciába nyaralni a bogăcás szüleikkel mint, hogy egy ollót, kalapácsot vagy bármilyen szkulát fogjanak a kezükbe. Ollót nem adnak a szüleik a kezükbe, mert féltik, hogy levágják az ujjukat vagy elvágják a kábeleket a házba, a kalapáccsal szétverik az egymás fejit, de még a saját hajukat sem engedik, hogy megszárítsák, nehogy bedobja az akváriumba, meg így tovább.

Na, most mondd meg, hogy lehet egy gyerek, olyan pápăláptyé mint a szomszédé, hogy beszorult az ujja a tásztáturába, aztán megijedt, s akkorát forgott, s ugrott ijedtében a dándáló, hogy lefejelte a monitort. De úgy lefejelte, hogy kórházba kellett vigyék a szülei, hogy összekápszálják a fejét. Hát tătăzuábunăzuá csak ülni a tévé, meg a monitor előtt, hát ne még haragudj, de az nem még megy. Megnéz egy BruceLee-s filmet a dinyiló, s utána kimegy, s azt hiszi, hogy ő a csélmájtáredinpárkáré. Aztán kap egy pofot kálumeá, s azt hiszi elütötte a bukaresti gyors. A blokkunkban is van egy lunátik intéléktuál, néha mikor szóba áll velünk, dicsekszik, hogy milyen ügyes az ő fia! Már amikor szóba áll velünk, mert ezek a magyar intéléktuálok olyan magasan hordják az orrukat, hogy munkásember még bottal se éri fel.

Na, a múltkor együtt jövünk fel a lifttel, s mondja, hogy az ő fia már gyököt tud vonni, amikor még csak kivonni, összeadni tanulnak az iskolában! Na, hajj te oda! Na, hát most mit impresszionáljon az engemet, hogy ki tudja vonni ezt a gyököt a számokból, amikor tudom, hogy nyolc éves, de olyan hándikápát, hogy nem még tudja a cipőfűzőjét se bekötni. S még jó, hogy nem esik hasra, mert hat évesen mindig hasra esett, mert összekötötte őket, mikor mondták az óvodában, hogy kössék be…

A román gyerekekkel a blokkból még beszélni sem tud, nem is nagyon jár ki közéjük, csak ül az is a házban a monitor előtt. A többi magyar gyerek a blokkból, akik ide járnak a kártiérbe suliba, azok még rendesen beszélnek románul, ez meg mint a cséntruba járók, csak néz ki a fejiből mikor hozzája szólnak többiek. Há basszam a fülit nekije még máma, há ezek mit fognak dolgozni?

Hát a szomszéd szkárából Pista bácsi, aki patron, mert a konsztrukcióban van komoly, nagy firmája, állandóan vesz fel a firmájához ilyen intéléktuál féléket. Vannak, akik harminc, vagy akik akár szinte negyven évesen is jönnek, s most akarnak tanulni valami mészériát, mert a diplomából rájöttek, hogy nem még lehet megélni. Van amelyik insztálátor, a másik kőműves akar lenni, meg az éléktricsiánoknál is van egy pár.

Eddig fákultátékra jártak, meg a szájukkal keresték a kenyeret, mint tanárok vagy csak ültek egy irodában, mint a budzsétárok, most meg rájöttek, hogy kéne tanulni valami szakmát is, mert somerek lettek, vagy nem is kaptak a mészériájukban semmit, mert olyan lunátik mészériákat tanultak a fákultátén.

Ezek mind ki akarnak menni külföldre dolgozni, de oda csak ha tudnak valamit csinálni is, ha van éxpériéncájuk is, csak akkor mehetnek ki. Oda már nem elég a diploma, mert az csak egy darab papír, volt aki kiment, hogy mészériás, mert volt rula papírja, de visszaküldték, mert nem tudott semmit.

Van, amelyiknek van tanári diplomája, vagy olyan is, hogy éléktricsián szakot végzett a suliban, vagy ilyen kursz posztlicseált, meg ilyenek, de hábárnámiszt volt mindegyik. Biztos adták a spágát, s kapták a diplomát, tudod, hogy van ez. Vagy lehet saját maguk csinálták a kálkulátorral, májsti? Ma csinálsz sztivuitor kurszot, s megadják a diplomát, úgy, hogy csak teoriaból adsz vizsgát, s közben soha nem is vezettél még csak tronitetát sem.

Na, de ne mondjam, mert amelyik valami indzsinér diplomás volt, na, az még tudta, hogy hány óra két hét, de azért az is volt mit tanuljon a mesterektől. A többiek akármilyen éléktricsián vagy tanári diplomájuk volt, akkor szálltak le a falvédőről.

Hát ezeket a diplomásokat mindig megszívatják a mesteremberek…

Első nap, például mindig elküldi az egyik mester a sántier egyik feléről a másikra, hogy hozzon neki gyorsan a másiktól áramot. Ott a másik megkérdezi, hogy jó-jó, de mibe adja oda? Jól lebasszák, hogy miért nem kérdezte meg. Aztán fut vissza, majd megint jön, hogy megkérdezte, s mondták, hogy vederbe. Onnan megint vissza, hogy jó-jó vederbe, de milyen színű áramot kérnek, kéket vagy pirosat, s így tovább returoznak, amíg rájönnek, hogy bátzsokorálva vannak.

A nagyon fiatal éléktricsián posztlicseál kurszántok vagy a bákáláuréátos diplomások obligát futnak legalább három kört mindig... Ez már regula. Sakkor is sokszor csak abból jönnek rá, hogy mi a szituáció, hogy már nem még tudják visszatartani a mesterek, s már szembe röhögik őket. De volt már Pista bácsinál filozóf, pszihológ, meg ekonomiszt, azok is nagyon penibilisek voltak, amikor futottak hanyatt-homlok össze-vissza a sántieren, ká prosztu’ a betonlágyítóért, a reszelőzsírért vagy a kerékszögért.

Mondom én Neked táti, hogy ezeknek a mai fiataloknak arról kéne diploma, hogy hándikápát dzseneráció úgy, ahogy vannak. Egy ilyen ádeverinca sokkal jobban megmondaná az igazságot.”

2012. október 23.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Javasasszonyok és politológusok

A szerb kormány szerint Vučić történelmi jelentőségű győzelmet aratott. Mások szerint úgy ült a fotelén gőgösen >

Tovább

Kettős nyomás alatt

Nem kell azonban szem elől téveszteni a tényt, hogy Szerbiában a médiák új tulajdonosai a hatalmi >

Tovább

Örömünnep Szerbiában

Nem irigylem a szerbiai politikusokat sem. Hogyan lehet kormányozni egy nemzetet, amelynek lelkében ilyen mély ellentmondások >

Tovább

Konformizmus-vita

Nos, a vereség lehelete már ekkor érződött, ám a folyóiratot, amelynek indulása 1968 előszelét is jelezte, >

Tovább

Örök hála Bosnyák Istvánnak

Magától értetődő volt minden egyes mondata. Most azonban arra gondolok, hogy a lehetetlenre vállalkozott. Csak abban >

Tovább

Szaxofon

A szomszéd, a gimnázium igazgatója, Uroš bácsi szóvá is tette édesapámnak, hogy „eladtuk a kutyánkat, hogy >

Tovább

Alternatíva nélküli kor

Hobsbawm szerint az a veszély fenyeget bennünket, hogy felülkerekednek „a jobboldali, demagóg, idegengyűlölő, nacionalista rendszerek, amelyek >

Tovább

Bret Easton Ellis: “a beszari nemzedék”

A kapitalista rendszerben érvényesülő kapitalista értelmiségi elitet nem kínozza a lelkiismeret. Úgy látszik azonban, hogy a >

Tovább

Laudáció Márti néni tiszteletére

Végülis kettejükben (a megjelenésükön kívül) abszolút van valami közös: mindketten csak hiszik magukat valaminek: egyik főszerkesztőnek, >

Tovább

Mozaik vagy periféria?

A kisebbségi kultúra és közélet lélegeztetőgéppel Budapestre van csatolna, a közösség egyre inkább szigetszerűen működik. A >

Tovább

A Nyugat és Takaró Mihály

Tehát ha azt halljuk: „zsidó, zsidó”, úgy értsük: „amit az elégedetlen magyar gondol” („Protestáló hit s >

Tovább

A szocialista irodalompolitika váratlan dicsérete

A paradoxon abban rejlik, hogy a kitüntetettek közül kerülnek ki a múlt dicséretes példái, ugyanis ez >

Tovább