Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

MiNapló Irodalmi Napló Itthon/Otthon KülNapló TegNapló Délvidékum BulvárNapló Tapló

Fiók

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Mit jelent a csetnik vezér rehabilitálása? – Stefan Aleksić cikke a Peščanikon:

„Ovih dana se završava proces rehabilitacije Draže Mihajlovića. Pre nekoliko dana je uz prisustvo države, oličene u predsedniku, i uz crkveni orgazam, poznat i kao liturgija, na Oplencu resahranjen rehabilitovani knez Pavle Karađorđević, čiji je uticaj bio ključan kada je Kraljevina Jugoslavija potpisala pristup Trojnom paktu 1941. Sahrana Pavla Karađorđevića je bio poslednji čin u „boj-na-Kosovu“ histeriji sakupljanja mrtvih tela sa velikim simboličkim kapitalom, koja je počela još krajem osamdesetih godina – dok je proces rehabilitacije Dragoljuba Mihajlovića original svih ostalih procesa rehabilitacije kod nas. Rehabilitacija je, objasnimo i to, jedan od mehanizama tranzicione pravde. Njen cilj je ispravljanje nepravdi nanetih radikalnim kršenjima ljudskih prava pojedinaca, čime se obnavlja osećaj pravde i pravednosti u nekom društvu. Korišćena je u Istočnoj Evropi nakon pada berlinskog zida kao deo procesa tranzicije. Međutim, kontekst u kojem se dešava proces rehabilitacije prošlosti u Srbiji, radikalno je različit po svome cilju. Namesto da bude važan zato što ispravlja posledice montiranih suđenja, u Srbiji se on zloupotrebljava jer rehabilituje najsporniju dimenziju naše prošlosti: dugu i gotovo uvek nasilnu istoriju nacionalističkog projekta na ovim prostorima. Nacionalizam se počeo nadimati osamdesetih godina prošlog veka, a politička elita u svim republikama bivše Jugoslavije ga je prigrlila, ne bi li sebi obezbedila alternativni politički narativ u odnosu na raspali somupravno-socijalistički. Kumulativni efekat je bio razoran za bivšu državu. U Srbiji je Miloševićeva nomenklatura bila ta koja ga je zgrabila, upakovala u oblandu socijalnog populizma i iskoristila. Direktna posledica nacional-autističnog obrtanja oko sopstvene ose su bili ratovi devedesetih. Ali za nas ostaje otvoreno pitanje zašto i kako je nacionalizam došao u situaciju da i danas bude neizbežni deo svake političke opcije. Zašto ga nova postmiloševićevska politička elita nije odbacila? Zašto se devedesetih na Miloševićevu agresivnu nacionalističku politiku odgovorilo istim takvim (možda još agresivnijim?) nacionalizmom? Odgovor na ovo pitanje može da nam objasni zašto je nacionalistički način razmišljanja postao univerzalni pečat na svakom političkom i simboličkom činu. Smatram da odgovornost leži na tadašnjoj opoziciji, tačnije na onoj najartikulisanijoj i najvidljivijoj opozicionoj političkoj partiji devedesetih godina: Srpskom pokretu obnove. Njegova nacionalistička, a u isto vreme i antimiloševićevska retorika omogućila je jednu maltene paradoksalnu stvar: da se opozicioni narativ konstituiše u okviru nacionalističkog diskursa, terena na kojem je Milošević, imajući medije i bivajući u prilici da podgreva pa onda hrani populizam, bio neprikosnoven. Jedini suvisli odgovor na nacionalističku budalaštinu bio je i ostao građanski i liberalni diskurs,[1] koji je kod nas, upravo usled manjka artikulacije, ostao zakržljao. Kako je opozicija Miloševiću morala biti skupljana s` koca i konopca, morao se pronaći neki zajednički istorijski imenitelj, neko zajedničko utemeljenje. Građani se sećaju tog ideološkog mišmaša Giške, Belog, rimtutituki pokreta i Milana Mladenovića koji želi da se probudi iz lošeg sna.[2] Zajednička ikona, barem što se tiče Srpskog pokreta obnove, pronađena je u liku Dragoljuba Draže Mihajlovića, koji je proglašen za romantičnog heroja, Don Kihota svog vremena u borbi protiv rukatih komunističkih vetrenjača. Nacionalističku komponentu nije teško identifikovati: čovek je bio nacionalistički ekstremista, a većina istorijskih izvora prilično jasno ga identifikuje kao najobičnijeg ubicu, prethodnika Ratka Mladića. Ali odakle pacifizam u nekome ko ubija i mrzi po etničko/verskoj liniji? Kao i sve teorije, i ova je blesava: u cvikerima. Setni pogled Draže Mihajlovića na većini fotografija gleda iza cvikera koji neodoljivo podsećaju na cvikere Džona Lenona, koji su s pravom dobili oreol pacifizma i borbe protiv svakog oblika tiranije. Baš preko njegovih (a Lenonovih) naočara uspostavljena je veza između 9. marta 1991. i kasnijih studentskih protesta čija je himna, ako me sećanja ne vara, bila upravo pesma Give peace a chance Džona Lenona. Potreba tadašnje opozicije[3] da pomiri neverovatnu diversifikovanost onih koji su bili protiv Miloševića tražila je upravo jednog ovakvog lika, uz pomoć kojeg će na drugoj strani pacifikovati sam nacionalizam, tako što će mu dati oreol antimiloševićevskog, ali i antiautoritarnog narativa. Budući da je nacionalizam stekao oreol sine qua non političkog angažmana (baš zato što su ga koristili i Milošević i njegovi protivnici), u njegovo očuvanje i delikatno gajenje se ulaže mnogo. Strukturalno, od njega su zavisni svi politički činioci, jer ga uzimaju kao jedan od svojih aksioma, pa bi njegovo razotkrivanje kao ideologije intelektualnih slabića (što on jeste), koštalo sve te činioce (i personalno i kolektivno) velikog komada političkog narativa, koji bi trebalo popuniti racionalnim političkim predlozima, čemu naša elita nije previše vična. Sa druge strane, intelektualna elita je takođe strukturalno zavisna od nacionalističkog diskursa jer je, kao i politička, svoju karijeru izgradila upravo na nacionalizmu. Da bi nacionalizmu prišili ono što je sa njim nespojivo, pacifizam, ove dve elite se ponašaju kao SPO devedesetih, i u iluziji nacionalno-miroljubivog Mihajlovića identifikuju original srpskog političkog delovanja. Odatle potiče nepobediva sinergija političke i intelektualne elite, koja braneći Mihajlovića brani nacionalizam kao način na koji se misli pripadanje kolektivu.”

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

A nemzeti érzés a lélek kérdése, nem pedig a napi politika terepe

A modern politika nagy dilemmája éppen ebben van. Ki fogja visszaállítani a szellemnek régi tekintélyét a >

Egyoldalú műemlékvédelem

Minek adni elsőbbséget, a műemlékvédelemnek, vagy a puszta létnek, a megmaradásnak? Csiszár Klára Antónia szavaival – >

Újra „csörtetnek bátran a senkik”

Dörögnek az ágyúk, nem merek és nem akarok hitelt adni a világháborús híreknek, de egyre inkább >

Végjáték

Izgalmas pillanatok voltak: átadtuk az útleveleket a szerb rendőrnek, a jobb lábam a gázpedálon. Készen álltam >

Végül csak elszakadt a cérna: ötünket kirúgtak a tévéből

„Természetesen nyugodt lelkiismerettel utasítottuk el az alaptalan rágalmakat, és kitartottunk követeléseink mellett, vagyis a pártatlan, objektív, >

Kettős élet

Halló! Ekecs Géza vagyok Münchenből, a Szabad Európa Rádióból. Bódis Gáborral szeretnék beszélni. Én is, de nem >

Disszidensnek lenni jó

Le is jött értünk a titkárnő és felkisért bennünket egy szobába, ahol hamarosan csatlakozott hozzánk Ribánszky >

Újvidék – identitás nélkül

Újvidék évszázadokon át nem egy nemzetállamban, hanem nemzetileg összetett országban létezett. Ilyen volt az Osztrák-Magyar Monarchia, >

A VMSZ (további) kormányzati szerepvállalásra készül

Pásztor Pista vezetésével a VMSZ tovább folytatja, tehát, az Aleksandar Vučićtyal kötött természetellenes szövetségét, aki – >

Folyik el a joghurt

Miután már a tartományi vezetőségből mindenkit menesztettek, vártuk, hogy mi mikor kapjuk meg az elbocsájtó szép >

Amikor egy kommunista csinovnyik találkozik a nacionalizmussal

„A különleges rendőrségi erők piroti osztagában volt az a rendőr, aki meglátott egyet az albán holttestek >

Fagyos szelek Belgrádból

Közben a magyar szerkesztőséget sikerült újabb szerkesztőkkel (Magyar Szóból, Rádióból) felerősíteni és a műsorok is mindinkább >

1990-2009 © Napló. | Impresszum | Tartalomjegyzék | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Kapcsolat |