Ma Ágnes, Agnéta névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Cvikeri Draže Mihajlovića
Bódis Gábor
Mit jelent a csetnik vezér rehabilitálása? – Stefan Aleksić cikke a Peščanikon:
„Ovih dana se završava proces rehabilitacije Draže Mihajlovića. Pre nekoliko dana je uz prisustvo države, oličene u predsedniku, i uz crkveni orgazam, poznat i kao liturgija, na Oplencu resahranjen rehabilitovani knez Pavle Karađorđević, čiji je uticaj bio ključan kada je Kraljevina Jugoslavija potpisala pristup Trojnom paktu 1941. Sahrana Pavla Karađorđevića je bio poslednji čin u „boj-na-Kosovu“ histeriji sakupljanja mrtvih tela sa velikim simboličkim kapitalom, koja je počela još krajem osamdesetih godina – dok je proces rehabilitacije Dragoljuba Mihajlovića original svih ostalih procesa rehabilitacije kod nas. Rehabilitacija je, objasnimo i to, jedan od mehanizama tranzicione pravde. Njen cilj je ispravljanje nepravdi nanetih radikalnim kršenjima ljudskih prava pojedinaca, čime se obnavlja osećaj pravde i pravednosti u nekom društvu. Korišćena je u Istočnoj Evropi nakon pada berlinskog zida kao deo procesa tranzicije. Međutim, kontekst u kojem se dešava proces rehabilitacije prošlosti u Srbiji, radikalno je različit po svome cilju. Namesto da bude važan zato što ispravlja posledice montiranih suđenja, u Srbiji se on zloupotrebljava jer rehabilituje najsporniju dimenziju naše prošlosti: dugu i gotovo uvek nasilnu istoriju nacionalističkog projekta na ovim prostorima. Nacionalizam se počeo nadimati osamdesetih godina prošlog veka, a politička elita u svim republikama bivše Jugoslavije ga je prigrlila, ne bi li sebi obezbedila alternativni politički narativ u odnosu na raspali somupravno-socijalistički. Kumulativni efekat je bio razoran za bivšu državu. U Srbiji je Miloševićeva nomenklatura bila ta koja ga je zgrabila, upakovala u oblandu socijalnog populizma i iskoristila. Direktna posledica nacional-autističnog obrtanja oko sopstvene ose su bili ratovi devedesetih. Ali za nas ostaje otvoreno pitanje zašto i kako je nacionalizam došao u situaciju da i danas bude neizbežni deo svake političke opcije. Zašto ga nova postmiloševićevska politička elita nije odbacila? Zašto se devedesetih na Miloševićevu agresivnu nacionalističku politiku odgovorilo istim takvim (možda još agresivnijim?) nacionalizmom? Odgovor na ovo pitanje može da nam objasni zašto je nacionalistički način razmišljanja postao univerzalni pečat na svakom političkom i simboličkom činu. Smatram da odgovornost leži na tadašnjoj opoziciji, tačnije na onoj najartikulisanijoj i najvidljivijoj opozicionoj političkoj partiji devedesetih godina: Srpskom pokretu obnove. Njegova nacionalistička, a u isto vreme i antimiloševićevska retorika omogućila je jednu maltene paradoksalnu stvar: da se opozicioni narativ konstituiše u okviru nacionalističkog diskursa, terena na kojem je Milošević, imajući medije i bivajući u prilici da podgreva pa onda hrani populizam, bio neprikosnoven. Jedini suvisli odgovor na nacionalističku budalaštinu bio je i ostao građanski i liberalni diskurs,[1] koji je kod nas, upravo usled manjka artikulacije, ostao zakržljao. Kako je opozicija Miloševiću morala biti skupljana s` koca i konopca, morao se pronaći neki zajednički istorijski imenitelj, neko zajedničko utemeljenje. Građani se sećaju tog ideološkog mišmaša Giške, Belog, rimtutituki pokreta i Milana Mladenovića koji želi da se probudi iz lošeg sna.[2] Zajednička ikona, barem što se tiče Srpskog pokreta obnove, pronađena je u liku Dragoljuba Draže Mihajlovića, koji je proglašen za romantičnog heroja, Don Kihota svog vremena u borbi protiv rukatih komunističkih vetrenjača. Nacionalističku komponentu nije teško identifikovati: čovek je bio nacionalistički ekstremista, a većina istorijskih izvora prilično jasno ga identifikuje kao najobičnijeg ubicu, prethodnika Ratka Mladića. Ali odakle pacifizam u nekome ko ubija i mrzi po etničko/verskoj liniji? Kao i sve teorije, i ova je blesava: u cvikerima. Setni pogled Draže Mihajlovića na većini fotografija gleda iza cvikera koji neodoljivo podsećaju na cvikere Džona Lenona, koji su s pravom dobili oreol pacifizma i borbe protiv svakog oblika tiranije. Baš preko njegovih (a Lenonovih) naočara uspostavljena je veza između 9. marta 1991. i kasnijih studentskih protesta čija je himna, ako me sećanja ne vara, bila upravo pesma Give peace a chance Džona Lenona. Potreba tadašnje opozicije[3] da pomiri neverovatnu diversifikovanost onih koji su bili protiv Miloševića tražila je upravo jednog ovakvog lika, uz pomoć kojeg će na drugoj strani pacifikovati sam nacionalizam, tako što će mu dati oreol antimiloševićevskog, ali i antiautoritarnog narativa. Budući da je nacionalizam stekao oreol sine qua non političkog angažmana (baš zato što su ga koristili i Milošević i njegovi protivnici), u njegovo očuvanje i delikatno gajenje se ulaže mnogo. Strukturalno, od njega su zavisni svi politički činioci, jer ga uzimaju kao jedan od svojih aksioma, pa bi njegovo razotkrivanje kao ideologije intelektualnih slabića (što on jeste), koštalo sve te činioce (i personalno i kolektivno) velikog komada političkog narativa, koji bi trebalo popuniti racionalnim političkim predlozima, čemu naša elita nije previše vična. Sa druge strane, intelektualna elita je takođe strukturalno zavisna od nacionalističkog diskursa jer je, kao i politička, svoju karijeru izgradila upravo na nacionalizmu. Da bi nacionalizmu prišili ono što je sa njim nespojivo, pacifizam, ove dve elite se ponašaju kao SPO devedesetih, i u iluziji nacionalno-miroljubivog Mihajlovića identifikuju original srpskog političkog delovanja. Odatle potiče nepobediva sinergija političke i intelektualne elite, koja braneći Mihajlovića brani nacionalizam kao način na koji se misli pripadanje kolektivu.”
Következő cikk: Take it away from your enemies and give it to your friends
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Fideszes/véemeszes vezetőkből nem lesz hiány…
Deli Andor asszisztensei között néhány ismerős név is van: Abel PASZTOR (Pásztor István fia?), Fanni TERNOVACZ >
Nem lehetünk kisebbségi politikai rezervátumba bezárkózó indiánok
Könnyű azoknak a kisebbségben élőknek, akik kozmopolita buborékba menekülve elegáns gesztussal túlteszik magukat a trianoni történeten, >
Újfajta vírus terjed köztünk: a fake news vírusa
A legkényelmesebb olyasmivel vádolni az embert, amire még álmában sem gondolt. Ezzel kapcsolatban jut eszembe egy >
„Szerbia nem ért el felmutatható előrehaladást”!
Kit és mit képvisel Deli Andor? 1. A hatalom részét képező magyar párt dicstelen szerepet játszott >
Bethlen Gábor a főtéren
Aki Marosvásárhelyre látogat, nézze meg feltétlenül Bernády György szobrát a Teleki-ház előtt és a Bethlen Gábor-szobrot >
Az ironikus kontrapunkt
Az életébe több ilyen patetikus esemény játszódott le, vallotta be, de az említettek miatt, nem írt >
A legnagyobb távozott
Kihalt a bosszú vágya, csak romlott kompromisszumok léteznek, magyarázta. A társadalom manapság megveti Elektrát, aki itt >
Az ég dörög, de a zivatar elmarad
Anikóval a teraszon ácsorogva szkeptikusan bámultuk az újvidéki mesterséges boldogságot és fényáradatot. Szabó Lőrinc verssorát ismételgettem: >
Biztosítani a médiaszabadságot!
Az MNT alapította médiák az adófizetők pénzéből valójában nem az anyanyelvű közszolgálati tájékoztatás, hanem a VMSZ >
Hajnal Jenő ellenzi a sajtó függetlenségét!
Az MN elnöke szükségesnek tartotta, hogy külön kommentálja a szerbiai tájékoztatási stratégiát és ezzel kapcsolatosan kifejtse >
Övék az ország, maguknak építik (by Kenedi János)
Mindannak, ami ma a kultúrában és az oktatásban történik, semmi köze az értékteremtéshez, a hagyományok ápolásához >
A Trump-puccs és honi recepciója
Kevés dologra vagyok kíváncsibb, mint az Orbán-rezsim végének hogyanjára, fel vagyok készülve meglepetésekre, idő előttiségre, időn >