Ma Dömötör, Armand, örs névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
A költő és a kultusz
Bódis Gábor
Sziveri Jánosról Pozsonyban – Juhász Katalin beszámolóját az Új Szóból vettük át:
„Egy lázadó poéta, akivel cudarul elbánt a sors, a kétpólusú, átjárók nélküli, szekértáboros irodalmi közélet, a süket és könyörtelen hatalmasok. Nem idomult senkihez, nem alkalmazkodott, nem alkudozott, egyszerre volt fekete bárány és fehér holló, ráadásul „határon túli”. És sajnos védtelen volt korunk örvényei ellen.
Sziveri János a huszadik század végi magyar költészet és szellemi élet kimagasló alakja és kultikus figurája. A bánáti Muzslán, a volt Jugoszláviában született 1954-ben. Első verskötetével, 1977-ben üstökösként robbant be az irodalomba. Három év múlva már a legendás újvidéki folyóirat, az Új Symposion főszerkesztője, ahonnét újabb három év múlva botrányos körülmények között elüldözik. Földönfutóvá válik, nem talál megfelelő, sőt semmilyen állást a Vajdaságban, egyre súlyosbodó betegségének kezelésére 1989-ben Magyarországra költözik, illetve inkább menekül. 1990-ben, harminchat éves korában meghal. Barátai azonban nem hagyják, hogy vele együtt művei is eltűnjenek a föld színéről. Megalapítják a Sziveri-díjat, amelyet egy állandóan változó kuratórium olyan költőknek ítél oda évente, akik még nincsenek agyonajnározva, ám minőséget képviselnek, és az irodalmi közéletben is részt vesznek valamilyen módon – szerkesztőként, kiadóként, szervezeti tevékenységgel. Ez a kis társaság fáradhatatlanul „kampányol” Sziveri János érdekében, ha kell, felcsapnak porszívóügynöknek is, felolvassák a verseit, elemzik a munkásságát, sztoriznak, kínálgatják őt az olvasóknak. Ezt tették nemrég a fővárosban is, a Komenský Egyetem magyar tanszékének társszervezésében. A Sziveri-emlékdélutánon átfogó képet kaphattunk egy nálunk (is) kevéssé ismert költő, egy isten áldotta tehetség és ördögi fazon életéről és költészetéről. Reményi József Tamás sietett leszögezni, hogy nem Sziveri „legendásítása” a céljuk, hanem annak a süket csöndnek a megtörése, amely végigkísérte a költő életét. Az úgynevezett polgári oldal számára túl kócos és rendetlen, továbbá túl népnemzeti volt, bármit is jelentsen ez a szó. Mert hiszen az avantgárd ugyanolyan erővel jelent meg verseiben, mint a nemzeti érzelmek, illetve a közösségi témák, amelyek persze teli voltak magánéleti utalásokkal, érzelmekkel. De a népnemzetiek sem fogadták be, mert hozzájuk képest viszont túl modern és harsány volt, amit csinált. Légüres térbe került, és Magyarországra költözése után sem javult a helyzete, mivel a határon túli szerzőket nem fogadják tárt karokkal az „anyaországban”, illetve a megmondóemberek hangzatos lózungokban gondolkodnak, ám nem igazán ismerik az ország határain kívül alkotó művészeket. Ezt a merész gondolatot Géczi János fogalmazta meg, aki Sziveri könyörtelen, szigorú folyóirat-szerkesztési módszereiről is szólt. A szintén újvidéki származású, jelenleg a veszprémi egyetemen tanító Ladányi István már másodikos gimnazistaként csodálta Sziverit, a versek mellett költői estjein produkált színészi játéka, mesteri előadásmódja és harcos egyénisége miatt is. Ladányi ma a Sziveri Intézet élén igyekszik bevonni a diákokat a közös munkába, az életmű gondozásába és kutatásába. Hizsnyai Zoltán, aki 1997-ben kapott Sziveri-díjat, azt hangsúlyozta, hogy költőnk egyszerre tudott emelkedett lenni és jól odamondani a rendszernek. Emellett az avantgárd egyfajta szintézisét teremtette meg verseiben, annak ellenére, hogy az avantgárdra általában az analitikusság jellemző. A fiatalabb költőnemzedéket képviselő Kollár Árpád pedig igenis kultikus figuraként kezeli Sziverit, aki nem ijedt meg a kockázatoktól és bátran lázadt a konvenciók ellen. Csehy Zoltán 2004-ben kapta meg a Sziveri-díjat, és egyfajta újjáéledő antik alapállást is felfedezett a költő verseiben, amely egyedülálló zenei energiákkal párosul. Ez a komponálási technika ritkaságnak számít, ezért sem tudtak vele mit kezdeni oly sokan. Nemrég jelent meg a Gondolat Kiadónál Sziveri János összes műveinek gyűjteményes kiadása, Reményi József Tamás szerkesztésében. Ebben a költő hét verskötetének anyaga mellett a hagyatékban talált gyerekverseit, fiatalkori képzőművészeti írásait, drámai műveit, sőt fennmaradt rajzait is megtalálják az érdeklődők, akikből remélhetőleg nálunk is egyre több lesz. A Pozsonyban „térítő” társaság egyébként másnap Nyitrára volt hivatalos, ottani egyetemistákhoz, akik jó esetben magyartanárok lesznek egyszer. Úgyhogy még semmi nincs veszve...”
Következő cikk: Egyezkedni értelmetlen, Orbán csak az erőből ért
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Restitúció: „az adatok tényleg lesújtóak”
A délvidéki magyarok hogyan is jártak, kerültek ki ebből a folyamatból? Kárpótolva lettek-e vagy sem? Voltak-e >
Elvesztettem egy országot, de maradt egy város
Szóba került a kisebbségi állapot is. Emiatt nem siránkozok, elfogadtam, vállalom, ezzel élek és nem azonosulok >
Akinek Gorbacsov volt a riportere
Zolcer Jánossal valamikor a kilencvenes évek elején ismerkedtem meg Münchenben, amikor egy ideig ott éltünk Évával >
Minden befejezetlen, még a rendszerváltás is
Az ellenzéki pártok nem alkalmazkodnak az új helyzethez, nehezen veszik tudomásul, hogy többé nem Milošević izolációs >
Száz napos türelmi idő
Az új vezetőség egyik első intézkedése éppen az MNT-ből való kivonulás lehetne, ami új helyzetet teremtene >
A doktori diplomák feketepiaci ára zuhan, az arany ára emelkedik
Minden relatív lett. A hazugság meggyőzőbb, mint az igazság, minden eladó és minden megvásárolható. A doktori >
Orbán Viktor! Hátrább az agarakkal!
Ha pedig a rezsim mégis elfojtja ezt a méreteiben aprócska, politikailag gyönge, ám szeretetre méltó, szép, >
A kapitalizmus veszélyes bohóca
Természetesen Trump nem Lindbergh, de félő, hogy győzelme esetén nemcsak Amerikában, hanem az egész Európában is >
Egy kurta után most egy hosszabb közleménnyel rukkolt elő a Magyar Mozgalom
Öt küzdelmes év után őrségváltásra került sor a szervezet élén. Az eddigi elnökségből ketten, Garai Zsolt >
Baloldal és gyermekbalett
„Miközben mi itt családi ünnepet rendezünk republikánus gyermekbalettel, a reakció éjszakai katonai gyakorlatokat rendez gépfegyverekkel”. Nézem, >
Mi lesz a Futaki úti temetőben lévő emlékhely sorsa?
Az „1944/45-ös ártatlan áldozatok” emlékművének elkészítése is azt mutatja, hogy a VMSZ képtelen egyetlen vitás kérdést >
A demokráciába vetett hit megroggyanása
Hiányzik a mindennapi demokrácia, a republikánus tér, amelyben a polgár beleszólhat a dolgok alakulásába. Ez főleg >