Ma Adorján, Adrián névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Nikica
Bódis Gábor
Díszpolgári címet akárcsak az életmű díjat az ember általában már érett korában kapja meg. Így történt ez Nikicával is. Azaz unokabátyámmal, Ilanković Nikolával.
Földi, ebben az esetben szabadkai pályafutásunk legeslegeleje összefonódott, lévén egy nagy család harmadik generációjának középgárdájához tartoztunk. Barátságunk nemcsak a rendszeres családi összejövetelekkor (emlékeim szerint a Nagypapa aktív idején a Bódis cukrászda zárt ajtai mögött, később pedig Ilonka néni és Pika bácsi kertes házának kapualjában) kovácsolódott, hanem a gimnázium végéig szinte minden gyermeki és kamasz csínytevésében is együtt voltunk.
Már korai zsenge korunkban úttörő szerepet vállaltunk. Az ötvenes évek betonkommunizmusa idején, nem kis pimaszsággal kapitalista ötletet fundáltunk ki. Kiscsirkéket vásároltunk (már nem tudom hol volt e bűnös tevékenység kezdetének eredeti színhelye), a Prvomajskaból nyíló kisutca már említett házának udvarában egy részt elkerítettünk és ott etettük a csibéket, azzal az alantas szándékkal, hogy amikor felnőnek és főleg amikor meghíznak, majd jól eladjuk őket. Naponta mérlegeltük a helyzetet, a technológiai folyamatot egy kicsit lassúnak tartottuk. Végül mégis csak beért az áldozatos tevékenység gyümölcse, ami természetesen a busás haszon lett volna. Szinte minden tökéletes volt, de az akkori korcs piac nem érzékelte forradalmi tettünket és főleg nem értékelte. A felcseperedett, piacra kész csirkék a családi összejövetel asztalán végezték. És itt megoszlik a történészek (mármint Nikica és én) véleménye: szerinte csirkepaprikás, szerintem pedig rántott csirke alakjában távoztak, a jobb sorsa érdemes csibék az árnyékvilágból.
A tőkés világba történt rövid kirándulásunk után, sajnos a sokkal unalmasabb iskolapadokban folytattuk az élet című tantárgy tanulmányozását. Nem egy általánosba jártunk, hiszen Nikicáék a postánál, mi meg a Petőfi Sándor utcában laktunk. A gimnáziumi években forrt ki aztán az a haveri viszony, ami, függetlenül attól, hogy a későbbiekben földrajzilag legtöbbször távol voltunk egymástól, meghatározóvá vált. Ebben Nikicának, két évvel idősebb lévén, az idősebb pártfogói szerepe jutott, amit ő szívesen gyakorolt és gyakorol ma is.
Elsős gimnazista koromban, ő már harmadikos volt és aktívan részt vett a gimi közösségi életében is. Ennek köszönhetően többször is kikérhetett, mondjuk az utolsó órákról, hogy aztán az akkori Radnički mozi felett levő teremben nyugodtan kártyázhattunk a többiekkel, Kusulja Lajčóval, Bogár Lacival, Balázs Pistával, Tumbas Slavkóval, , Meckével, Musával, Obradović Jocóval, Vučurović Batóval (ő volt az egyetlen, aki megjelent a csapatból, többen igazoltan maradtak távol, hiszen már nincsenek közöttünk). Ezek a nem gyakori esetek mélyebb nyomokat hagytak bennem, még pedagógiailag is, mint az iskolapadok nyújtotta közöny és unalom.
Ha kellett komoly ideológiai vitákat is folytatunk. Annak a szerencsés generációnak vagyunk a tagjai, akik serdülőkoruktól „élőben” (real time) nézhettük és főleg hallgathattuk végig a 20. század egyik legnagyobb csodáját. a beat/rock zene térhódítását. Az akkori szabadkai gimnázium egyik fénypontja volt, hogy vitaesteket lehetett szervezni arról, hogy ki a jobb a Beatles vagy a Rolling Stone. Nikicát elkábították Jaggerék, én meg John és Paul hatása alatt álltam és állok. És abban az időben (a csajokat leszámítva) fontosabb dolog nem létezett. Ehhez a pároshoz időközben a hosszúlépés is csatlakozott.
Két éves intenzív gimis továbbképzés után, Nikicáék elmentek egyetemre, ő Belgrádba, hiszen már régen eltökélte, hogy orvos lesz. Aztán onnan is segített, hiszen neki köszönhetem, hogy pszichológiát tanultam. Nálam a tudatosság már nem volt ennyire kifejezett. Aztán jöttek a belgrádi évek, ahol én derekasabban vettem ki részemet a Fedezd fel a főváros kávéházait! elnevezésű humanitárius akcióban és a Šumatovac illetve a Pod lipom nevű oktató jellegű közintézmények számszerűleg is beszámolhatnának. Nikica tanult, kicsit helyettem is. Én legalábbis így éreztem. Vizsgáim előtt napokban aztán pánikszerűen felkerestem, hogy igazítson el egy-egy tantárgy bonyolult útvesztőiben. A legjobb tanácsokat adta. Megúsztam a vizsgákat.
Akkoriban alakult ki, most már megállapíthatom, egy életre szóló kapcsolata Zsanával, akivel már az unokákat istápolják. Sőt a tudományban is többször összeért a pályafutásuk.
Nikicának volt még egy olyan hőstette, amit nem hagyhatok ki. Egészen későn, az utolsó pillanatban, tehát 27 éves koromban vonultam be, hogy eltöltsem életem legértelmetlenebb 11 hónapját. A kezdet viharos volt: a belgrádi tartalékos tiszti képzőbe hívott az akkori haza. Ide orvosok, fogorvosok, patikusok mentek. Meg én, egy gyanútlan pszichológus. Létszám túllépés történt, magyarán túl sokan voltunk. Hát kit golyóztak ki legelőször? Eltalálták. Már mindenki beöltözött bakaruhába, csak csámborogtam nem kívánatos civilként. Hívott egy tiszt: azt mondta, nem akarnak lefokozni, ezért elküldenek Bilećába, ahol gyalogos kiképzés van. 7 hónapig. Hiába mondtam, hogy csak tessék engem lefokozni, nem vagyok sértődékeny. Nem segített. Maradt ismét – Nikica. Sikerült vele beszélni a kaszárnyafalakon innen s túl. Akkoriban, mint fiatal orvos-tudósk a VMA-n (Vojnomedicinska akademija,) is dolgozott. Elment hát ahhoz a Paro tábornokhoz, aki ennek a legpatinásabb kórháznak a rettegett vezetője volt. És nem mentem Bilećába.
Nemcsak ezt köszönöm, Nikicám!
Kommentek
szivbol jot, szivbol koszonom!
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
A nemzeti közösségi jogok újabb nyirbálása?
Az MNT-nek a kultúrában való döntéshozatali jogokért való mostani kiállása határozott és jogilag is indokolt. Kérdés >
Európa árvái
Jól esett, hogy újra láthattam a régi ismerős arcokat. Kiderült, hogy Horvátországban és Szlovéniában mégis valamelyest >
Az énekes halálát gyászolja a hatalom és az ellenzék
A mérvadó újságok megemlékeznek a 100 évvel ezelőtt 1921-ben született (2002-ben elhunyt) amerikai liberális filozófusról, John >
Sok pénz, semmi eredmény
A jelenlegi vezetőknek halvány elképzelésük se nincsen, hogyan lehetne fejleszteni, a saját lábára állítani a délvidéki/vajdasági >
A mazsolázók
Színre lépnek a névtelenül mazsolázó sajtómunkások, akik a megjelent autorizált interjút úgy vágják össze, hogy nem >
Kusturica Szarajevó fölött
És akadnak azért jó dolgok is. Igaz, a halálhoz kötődnek ezek is. Elhunyt ugyanis az újvidéki >
Az elrabolt idők nyomában
Én csak keresem a hagyományt miközben az a tudat kínoz, hogy elrabolták a múltomat. Nem csak >
A tévedhetetlenekkel szemben
Furcsa állítás, de bevallom: nem hiszek azoknak az embereknek, akik életükben nem tévedtek jó néhányszor. Nem >
„Nesze semmi, fogd meg jól!”
Aki csak teheti, továbbra is tartson ki az elvett ingatlanok természetben való visszakövetelése mellett, ne fogadja >
A közéleti vákuum depresszív hatása
A covid19 befagyasztotta az állapotokat, ami nem jelenti azt, hogy a társadalmi feszültségek nem növekszenek. Ezt >
A harmincas évek újra meg újra felbukkanak
Az antifasiszta Európa kerekedett felül, az képviselte a többséget, és rossz érzéseim ellenére elégedett vagyok azzal, >
Haiku és kapitalizmus
Inkább azon csodálkoztam, hogy ezek az államkapitalista kommunista milliárdosok verseket írnak. Mégpedig haikukat! Környezetünkben ilyesmi nem >