2019. november 17. vasárnap
Ma Hortenzia, Gergő, Dénes névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Nikica

Bódis Gábor
Bódis Gábor
Nikica
Zsana és Nikica

Díszpolgári címet akárcsak az életmű díjat az ember általában már érett korában kapja meg. Így történt ez Nikicával is. Azaz unokabátyámmal, Ilanković Nikolával.

Földi, ebben az esetben szabadkai pályafutásunk legeslegeleje összefonódott, lévén egy nagy család harmadik generációjának középgárdájához tartoztunk. Barátságunk nemcsak a rendszeres családi összejövetelekkor (emlékeim szerint a Nagypapa aktív idején a Bódis cukrászda zárt ajtai mögött, később pedig  Ilonka néni és Pika bácsi kertes házának kapualjában) kovácsolódott, hanem a gimnázium végéig szinte minden gyermeki és kamasz csínytevésében is együtt voltunk.

Már korai zsenge korunkban úttörő szerepet vállaltunk. Az ötvenes évek betonkommunizmusa idején, nem kis pimaszsággal kapitalista ötletet fundáltunk ki. Kiscsirkéket vásároltunk (már nem tudom hol volt e bűnös tevékenység kezdetének eredeti színhelye), a Prvomajskaból nyíló kisutca már említett házának udvarában egy részt elkerítettünk és ott etettük a csibéket, azzal az alantas szándékkal, hogy amikor felnőnek és főleg amikor meghíznak, majd jól eladjuk őket. Naponta mérlegeltük a helyzetet, a technológiai folyamatot egy kicsit lassúnak tartottuk. Végül mégis csak beért az áldozatos tevékenység gyümölcse, ami természetesen a busás haszon lett volna. Szinte minden tökéletes volt, de az akkori korcs piac nem érzékelte forradalmi tettünket és főleg nem értékelte. A felcseperedett, piacra kész csirkék a családi összejövetel asztalán végezték. És itt megoszlik a történészek (mármint Nikica és én) véleménye: szerinte csirkepaprikás, szerintem pedig rántott csirke alakjában távoztak, a jobb sorsa érdemes csibék az árnyékvilágból.

A tőkés világba történt rövid kirándulásunk után, sajnos a sokkal unalmasabb iskolapadokban folytattuk az élet című tantárgy tanulmányozását. Nem egy általánosba jártunk, hiszen Nikicáék a postánál, mi meg a Petőfi Sándor utcában laktunk. A gimnáziumi években forrt ki aztán az a haveri viszony, ami, függetlenül attól, hogy a későbbiekben  földrajzilag legtöbbször távol voltunk egymástól, meghatározóvá vált. Ebben Nikicának, két évvel idősebb lévén, az idősebb pártfogói szerepe jutott, amit ő szívesen gyakorolt és gyakorol ma is.

Elsős gimnazista koromban, ő már harmadikos volt és aktívan részt vett a gimi közösségi életében is. Ennek köszönhetően többször is kikérhetett, mondjuk az utolsó órákról, hogy aztán az akkori Radnički mozi felett levő teremben nyugodtan kártyázhattunk a többiekkel, Kusulja Lajčóval, Bogár Lacival, Balázs Pistával, Tumbas Slavkóval, , Meckével, Musával, Obradović  Jocóval, Vučurović Batóval (ő volt az egyetlen, aki megjelent a csapatból, többen igazoltan maradtak távol, hiszen már nincsenek közöttünk). Ezek a nem gyakori esetek mélyebb nyomokat hagytak bennem, még pedagógiailag is, mint az iskolapadok nyújtotta közöny és  unalom.

Ha kellett komoly ideológiai vitákat is folytatunk. Annak a szerencsés generációnak vagyunk a tagjai, akik serdülőkoruktól „élőben” (real time) nézhettük és főleg hallgathattuk végig a 20. század egyik legnagyobb csodáját. a beat/rock zene térhódítását. Az akkori szabadkai gimnázium egyik fénypontja volt, hogy vitaesteket lehetett szervezni arról, hogy ki a jobb a Beatles vagy a Rolling Stone. Nikicát elkábították Jaggerék, én meg John és Paul hatása alatt  álltam és állok. És abban az időben (a csajokat leszámítva) fontosabb dolog nem létezett. Ehhez a pároshoz időközben a hosszúlépés is csatlakozott.

Két éves intenzív gimis továbbképzés után, Nikicáék elmentek egyetemre, ő Belgrádba, hiszen már régen eltökélte, hogy orvos lesz. Aztán onnan is segített, hiszen neki köszönhetem, hogy pszichológiát tanultam. Nálam a tudatosság már nem volt ennyire kifejezett. Aztán jöttek a belgrádi évek, ahol én derekasabban vettem ki részemet a Fedezd fel a főváros kávéházait! elnevezésű humanitárius akcióban és a Šumatovac illetve a Pod lipom nevű oktató jellegű közintézmények számszerűleg is beszámolhatnának. Nikica tanult, kicsit helyettem is. Én legalábbis így éreztem. Vizsgáim előtt napokban aztán pánikszerűen felkerestem, hogy igazítson el egy-egy tantárgy bonyolult útvesztőiben. A legjobb tanácsokat adta. Megúsztam a vizsgákat.

Akkoriban alakult ki, most már megállapíthatom, egy életre szóló kapcsolata Zsanával, akivel már az unokákat istápolják. Sőt a tudományban is többször összeért a pályafutásuk.

Nikicának volt még egy olyan hőstette, amit nem hagyhatok ki. Egészen későn, az utolsó pillanatban, tehát 27 éves koromban vonultam be, hogy eltöltsem életem legértelmetlenebb 11 hónapját. A kezdet viharos volt: a belgrádi tartalékos tiszti képzőbe hívott az akkori haza. Ide orvosok, fogorvosok, patikusok mentek. Meg én, egy gyanútlan pszichológus. Létszám túllépés történt, magyarán túl sokan voltunk. Hát kit golyóztak ki legelőször? Eltalálták. Már mindenki beöltözött bakaruhába, csak csámborogtam nem kívánatos civilként. Hívott egy tiszt: azt mondta, nem akarnak lefokozni, ezért elküldenek Bilećába, ahol gyalogos kiképzés van. 7 hónapig. Hiába mondtam, hogy csak tessék engem lefokozni, nem vagyok sértődékeny. Nem segített. Maradt ismét – Nikica. Sikerült vele beszélni a kaszárnyafalakon innen s túl. Akkoriban, mint fiatal orvos-tudósk a VMA-n  (Vojnomedicinska akademija,) is dolgozott. Elment hát ahhoz a Paro tábornokhoz, aki ennek a legpatinásabb kórháznak a rettegett vezetője volt. És nem mentem Bilećába.

Nemcsak ezt köszönöm, Nikicám!

2012. szeptember 3.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Név: ilankov, írta: 2012. szeptember 4. 14:34:00

szivbol jot, szivbol koszonom!

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

„Szerbiának két külügyminisztere...”

A magyar külpolitika tehát a nyugat-balkáni országok integrálását az Európai Unióba stratégiai fontosságúnak tartja, miközben teljesen >

Tovább

A DÉLVIDÉKI/VAJDASÁGI MAGYARSÁG JOGAIÉRT FOLYTATOTT KÜZDELEM IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

A nemzeti kisebbségek helyzetét egy társadalomban/országban számos tényező együttes létezése alapján lehet csak megállapítani, amelyek közül >

Tovább

A jugoszláv rendszerváltás

Egy könyv címe szerint pedig „A háború a Maksimirben kezdődött el”, azaz 1990. május 13-án, amikor >

Tovább

A DÉLVIDÉKI/VAJDASÁGI MAGYARSÁG JOGAIÉRT FOLYTATOTT KÜZDELEM IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

A gond nem csak a képviselők számával van, hanem, sajnos, azzal is hogyan képviselik a délvidéki/vajdasági >

Tovább

A DÉLVIDÉKI/VAJDASÁGI MAGYARSÁG JOGAIÉRT FOLYTATOTT KÜZDELEM IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Hogyan lehetséges, hogy olyan községben, mint a zombori, nagybecskereki, nagykikindai, vagy Muzslya, a Közép-Bánság legnagyobb magyar >

Tovább

„Így pusztul ki a bánsági magyarság”!

A nyár nagy részét a bánsági Tordán töltöttem, így alkalmam volt megismerkedni a falu életével és >

Tovább

Összefoglaló (2. rész)

Ezekből az esetekből azt a következtetést lehet levonni, hogy az egykori egyenrangú használatból Vajdaságban mostanra joghátrány >

Tovább

Rekviem a szabadkai zöld Zsolnay szökőkútért

Búcsúzom Tőled zöld Zsolnay szökőkút és szerintem nem csak én, hanem nagyon sok szabadkai búcsúzik városunk >

Tovább

A DÉLVIDÉKI/VAJDASÁGI MAGYARSÁG JOGAIÉRT FOLYTATOTT KÜZDELEM IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

A magyarországi „gazdaságfejlesztési program” által, az utóbbi három évben, mindössze „700 új munkahely” létesült. Ez arra >

Tovább

Mindannyian célkeresztben vagyunk

Vannak a művészek között, akik még kitartóan reménykednek, hogy a buborék az utolsó mentsvár, az egyetlen >

Tovább

Orbán és a jobbhorog

„Az unió, s ezen belül a Parlament, valamint a Bizottság már egy jó ideje sorozatosan arra >

Tovább

Hulló vasak

Akkoriban folyton hullott valami az égből, egészen furcsa dolgokat szórtak ránk. >

Tovább