2019. november 19. kedd
Ma Erzsébet, Zsóka névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Napi ajánló

Hazugok és barátaik

J. Garai Béla
J. Garai Béla
Hazugok és barátaik
Az igazság (damnengine illusztrációja)

J. Garai Béla, a Vajdaság Ma-n megjelenő Tűlevél című állandó rovatában a naplo.org-t és a Napló Kört is érintő vitáról ír. Érintettség miatt, szokatlanul a teljes szöveget közöljük:

Szörnyű lelkiismeret-furdalás kínoz mostanában. Lehetséges, hogy tévútra tévedtem a sok buktatót rejtő firkászi pályán, és hamis ideálok áldozata lettem?

Amelyekről azt hittem, hogy a szakma csúcsát, az újságírói hivatás etalonját, a tárgyilagosság netovábbját jelentik? Holott ez csak megtévesztő látszat volt, amolyan pusztai délibáb?

A médiafüggetlenségről pedig egyenesen azt gondoltam, persze, tévesen, hogy éltető eleme a nagyrabecsült olvasóközönség szolgálatában álló sajtónak. Hogy nélküle kár minden leütött betűért. Pedig valójában nagyon kártékony dolog küzdeni a pártbefolyás ellen, különösen ha a mi pártunkról és a mi nemzeti tanácsunkról van szó. Amit most már én is kezdek érteni.

Így, ha visszagondolok, tévelygéseim során akár az én tollam alól is kerülhetett ki olyan iromány, amelyben egy éber pártkáder, teljesen jogosan, legalább egy fikarcnyi ellenszenvet fedezhetett fel a VMSZ és a MNT irányában, amikor napilapunk sorsa, az újvidéki szerkesztőségre való rátenyerelés, a pártérdek felülkerekedése miatt aggódtam. Miközben naiv meggyőződésemben – én, balga! – csupán valamiféle absztrakt sajtószabadságról képzelődtem.

Azóta kerülget ez a nyomasztó érzés, amióta sajtónk hasábjain ismét fellángolt az indulatos véleményharc újságírásunk közelmúltjáról és e küzdelem hőseiről, illetve mellékszereplőiről, netán haszonélvezőiről. És amióta egyesek, nagyon helyesen, két részre igyekeznek osztani a vajdmagy újdondászgárdát, a mihez tartás végett: egyik oldalon állnak az igaz nemzeti út elkötelezettjei, a másikon a gyanús függetlenpártiak.

Nagyon félek, nehogy engem is elhamarkodottan eme utóbbi kategóriába soroljanak, és alkalomadtán megbélyegezzenek ugyanazokon a hasábokon, amelyeken nem túl áldásos zsurnalisztikai ténykedésemet folytattam.

Most már látom, hogy valahol nagyon elrontottam a dolgot. Ezért nekem nyilván már sohasem lesz alkalmam, hogy egyetlen napilapunkban egész oldalas vitacikkben oktassam ki bírálóimat.

Olyan bombasztikus címmel és olyan ledorongoló hangnemben, mint önérzetében sértett tévés médiaszakértőnk tette a most vasárnap. Hadd lássa az a naiv olvasó, hogy ki is a való igazság igazi letéteményese. És hogy jár az, aki meg merészeli kérdőjelezni ezt az igazságot. Mert azzal – mint cikkéből félreérthetetlenül kicseng – egyszersmind pártunk és nemzeti tanácsunk igazságát kérdőjelezi meg.

A cikkből áradó nemes indulat mellesleg még a lektorra és a szerkesztőre is átragadt olyannyira, hogy valószínűleg emiatt nem javították ki ezt a kissé bumfordi, veretes szövegekhez aligha illő címet: „Miért hazudik Surányi és Bódis?, ... és akik hisznek nekik?”, ami amúgy a levelezői rovatok civakodó szereplőinek kevésbé pallérozott stílusára lenne jellemző.

Amilyen kisstilű, kukacos szerkesztő voltam dacumál (utólag is elnézést a vegzálásért megbecsült kollegáimtól!), képes lettem volna a lapszínvonal végett megváltoztatni a címet, sőt – a magam kicsinyességét ismerve – még azt a b-betűvel kezdődő népies kifejezést is kihúzni a szövegből, amellyel a szerző nyilván óriási felháborodásának kívánt nyomatékot adni.

Arról nem beszélve, hogy bogaras, régi felfogású szerkesztőként talán még ki is hagytam volna a hétvégi számból az anyagot, mert ott valóban csak közérdekű, életes témák kaphatnak helyett, ha már csak ez az egy napilapunk van. És nem a tévések világának mégis csak szűkebb körre tartozó keservei egy teljes oldalon, ahol két izgalmas, húsba vágó riport is elfért volna mindennapjaink nyomasztó problémáiról.

Azért is tartom mellbevágónak a cikk címét, mert eleve a hazugok táborába soroltatnak mindazok, akik netán meggondolatlanul hittek a két kipellengérezett sajtómunkásnak. Szóval nemcsak nekik szól a dorgálás, hanem az összes tévelygőnek.

Nem tudom, hogy hányan vannak az érintettek, de ami engem illet, ezután százszor is meggondolom, hogy mit higgyek el volt kollegáimnak. A szabadkai Bódis-cukrászdát pedig, ahol ama bizonyos gyanús kör tagjai szoktak gyülekezni, ígérem, messzi ívben el fogom kerülni. Orvosom különben is eltiltott a dobostortától és az idegeskedéstől.

Ám lehet, hogy tévedek a közérdekűség tekintetében, és sok buzgó olvasó direkt azért vette meg a lapot, hogy elolvassa e magvas tanulmányt, és igaz forrásból értesüljön mindarról, amit maga is átélt azokban a cudar kilencvenes években. Akkor, amikor besorozták a vukovári frontra, és három márkás fizetésből volt kénytelen eltartani családját. Ám fogalma sem volt arról, hogy akadt, aki sokkal jobban megszenvedte ezeket az a rémes időket, például Budapesten Duna-tévés főigazgatóként.

De visszatérve a vitacikkhez: hogy is jönne szerénységem ahhoz, hogy ilyen parádés tálalásban, négy hasábon, két soros cím alatt oktassa ki vitapartnereit? Se nem vagyok a vajdmagyar újságírás titánja, sem több médiaházbam megfordult, világlátott szakértő, igazgatói székből igazgatói székbe vándorló káder, ráadásul a miloševići-rendszer elleni harc hőse.

Na jó, bevallom, azokban a zűrös időkben rendeztünk mi is a Magyar Szó-s kollegákkal néhány vicik-vacak sztrájkot és gyatra tiltakozó felvonulást a tartományi kormánypalota előtt néhány száz résztvevővel, lehet, hogy valaki még emlékszik is rá. És megakadályoztuk, hogy a joghurtforradalom kádereinek a kezébe kerüljön napilapunk, beálljon a kadcsörtető kórusba és a csendes megszűnés sorsára kerüljön – ezért is vagyok oly érzékeny a lapot érintő kérdésekben. Közben megeresztettünk néhány olyan háborúellenes vezércikket, és olyan keményen agitáltunk a magyarok besorozása ellen, hogy a Vučić-féle hírhedt sajtótörvény alapján akár több éves ingyen koszt-kvártállyal sújthattak volna bennünket. A tartományi kormány mellett működő fordítószolgálat nem győzte fordítani és Belgrádba küldözgetni az államra nézve veszélyes irományainkat.

De hol van mindez azoktól a dicső cselekedetektől, amikről Bodzsoni kolléga számol be?!

Biztos, hogy Božovićék (Radoman Božović volt a rezsim legfontosabb újvidéki helytartója) legalább annyira utáltak minket, mint a szerb másképp gondolkodókat, de hogy a fő ellenségnek tartottak volna bennünket, az azért erős túlzás lenne. Azzal sem dicsekedhetünk sem én, sem kollegáim, e megmozdulások résztvevői, hogy az akkori belgrádi sajtó a szerb nemzeti mozgalom fő kerékkötőiként emlegetett volna bennünket. Vagy hogy bizonyos szerkesztőségi folyósókon tilos lett volna rólunk beszélni, mint szerzőnkről.

Talán többet kellett volna a Dominóban időznünk, hogy mindezt letárgyaljuk egy-két pálinka vagy néhány üveg sör mellett, többet kellett volna kocsmai politizálással foglalkozni, mint cikkírónk említi, de hát éjfélkor volt a lapzárta, és nem volt rá időnk. Most már lenne, de késő, mert pechemre – mint a cikkből értesülhettem –, az álpolitizáló közeg átköltözött Szabadkára.

Hát ezért inkább csendben meghúzom magamat, és nem lármázok, mert amilyen időket élünk, még engem is a hazugok barátjának fognak kikiáltani.

2012. augusztus 21.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Füstbe ment szerv

Azt hiszem elég volt, ezt az egész cudarságot, nekünk, egymást kézen fogva, mindenáron el kell kerülnünk. >

Tovább

Virág a kormányzó úr sírján

Érdektelen, hogy Lázár János (aki Orbán utóda szeretne lenni) miért tette ezt – és hogy miért >

Tovább

Háborús emlékek nyomában

Arra szeretném kérni Önöket, hogy ezt, amit most tőlem hallottak, adják tovább, és meséljék el, hogy >

Tovább

„Mórahalmon egyeztettek”

Mivel a VB következő (hatodik) ülését a társelnökök 2020 februárjára jelezték, a Magyar Nemzeti Tanácsnak (MNT) >

Tovább

Ökomama

Arra nem emlékszem, hogy a „természet” fogalmát úgy általánosságban emlegették volna. Hanem csak konkrétan: kukorica, karfiol, >

Tovább

"Kivérezteti a vajdasági magyarságot a kettős állampolgárság"

„Lehet mellébeszélni, de az az igazság, hogy a vajdasági magyar közösség menthetetlenné vált, s egy évtizeden >

Tovább

„Szerbiának két külügyminisztere...”

A magyar külpolitika tehát a nyugat-balkáni országok integrálását az Európai Unióba stratégiai fontosságúnak tartja, miközben teljesen >

Tovább

A DÉLVIDÉKI/VAJDASÁGI MAGYARSÁG JOGAIÉRT FOLYTATOTT KÜZDELEM IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

A nemzeti kisebbségek helyzetét egy társadalomban/országban számos tényező együttes létezése alapján lehet csak megállapítani, amelyek közül >

Tovább

A jugoszláv rendszerváltás

Egy könyv címe szerint pedig „A háború a Maksimirben kezdődött el”, azaz 1990. május 13-án, amikor >

Tovább

A DÉLVIDÉKI/VAJDASÁGI MAGYARSÁG JOGAIÉRT FOLYTATOTT KÜZDELEM IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

A gond nem csak a képviselők számával van, hanem, sajnos, azzal is hogyan képviselik a délvidéki/vajdasági >

Tovább

A DÉLVIDÉKI/VAJDASÁGI MAGYARSÁG JOGAIÉRT FOLYTATOTT KÜZDELEM IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Hogyan lehetséges, hogy olyan községben, mint a zombori, nagybecskereki, nagykikindai, vagy Muzslya, a Közép-Bánság legnagyobb magyar >

Tovább

„Így pusztul ki a bánsági magyarság”!

A nyár nagy részét a bánsági Tordán töltöttem, így alkalmam volt megismerkedni a falu életével és >

Tovább