2020. szeptember 30. Szerda
Ma Jeromos, Honória, Hunor névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Az újságíró mint nyomkereső kiscserkész

Szerbhorváth György
Szerbhorváth György
Az újságíró mint nyomkereső kiscserkész
(fotosensible fotója)

Túlélőtábort szervez a honvédelem a magyar újságíróknak. De nem információk, hanem a víz után kereshetnek. Szerbhorváth György a Paraméteren elemzi a magyar újságírás jelenkori áldatlan állapotát:

Új éra következik a magyar újságírás történetében: a zsurnaliszta ezután nem információkat próbál megszerezni, leellenőrizni és hírré varázsolni, hanem tájékozódni tanul (félreértések ne essék: nem úgy általában, hanem az erdőben, mezőben, a természetben), vizet találni, azt ihatóvá tenni, tüzet gyújtani, menedéket építeni. Felderítő lesz, aki utat tör a szebb jövő felé, na meg a Honvédelmi Minisztériumnak, a kormányzatnak.

A kiképző tábor stílusosan Táborfalván lesz, de tegyük hozzá, ennek apropója a National Geogaphic Chanel új műsora lesz a túlélési praktikákról. És a HM kapva kapott az alkalmon, hogy a dicső magyar honvédséget népszerűsítse.

A Natgeót még érteni is vélem, aki neki dolgozik, gyakran kerülhet éles helyzetbe. Magam is írtam egyszer egy riportot a folyóiratnak az észak-montenegrói és dél-szerbiai muzulmán bosnyákokról, pár vahabitával, azaz radikális muzulmánnal is találkoztunk, akik a mészárszékben fenték a késeiket és nem engedtek fotózni. Később tényleg lelepleztek egy-két terroristát közülük az ügybuzgó szerb kommandósok, lásd még Ozorát, ahol 400 magyar rendőr kapott el négy drogdílert.

Az én tapasztalatom az, hogy inkább éppen az ügybuzgó hatóságoktól kell tartanunk. Így akkor is a legnagyobb veszélyt egy, a pisztolyával hadonászó, focialsógatyóban ugráló montenegrói rendőr-focista jelentette. Egy tehenet próbáltam a fotós kérésére odaterelni, hogy a feje belelógjon a képbe, ám a csávó elzavart bennünket, mondván, ők ott lenn, akik fociznak a völgyben, s akiket mi fotózunk, nagyon fontos emberek a városban, a rendőrségi-titkosszolgálati elit, utalt rá finoman. Tilos hát fotózni, húzzunk el, és ne jöjjünk mi itt a Nacionál Geográf papírjával, ismeri ő azt, a tévében megy. A fotós megjegyezte: az egész országban nincs annyi fontos ember (tizenkettő), mint ahányan itt most fociznak – de ezt nem fordítottam le.

Az egész túlélőtáborban az a perverz, hogy ma a magyar újságírót nem azért fenyegeti az éh- és szomjhalál, mert elveszett az Alföld híres kannás boros Bermuda-háromszögében, a pusztában, hanem egyszerűen egzisztenciális okokból (lásd a mégiscsak kereskedelmi Neo FM-et, ahol akadt, aki nem tudott dolgozni menni, mert vonatjegyre sem futotta, s már anyósának sem).

Ó, persze akad egy réteg, akiknek nincs gondja, és százezer forintos túrabakancsra is telik majd, hogy a NG-vel meg a HM-mel ripacskodjon (utána kötelezően borkóstoló lesz vaddisznópörkölttel, lefogadom), ők a rezsimpárti magánsajtó és a közmédia kiváló munkatársai. Velük azonban az a (fogalmi) probléma, hogy nem újságírók, hanem propagandisták. Nem is értem, hogy a magára joggal oly kényes NG ezt hogyan képzeli? A média mégiscsak hatalmi ág lenne egy boldog világban, mely ellenőrizni igyekszik a hatalmat – nem pedig a valagát nyalni és közös táborozásokba bevonni, hogy egymást népszerűsítsék. Ez épp olyan, mintha a NG a kínai párt-szénmágnásokkal állna össze, hogy igenis, milyen jó ott a munkásoknak és az egész a környezet javára válik.

S azokat, akiknek tényleg szükségük lenne a túlélési praktikák elsajátítására (ha nem is ebben a kommandós avagy túra-verzióban), úgysem fogja a HM meghívni. Hisz a kormányzati propagandagyár, ha valamire ügyel, az az, hogy távol tartsa magától a független és/vagy ellenzéki média munkatársait, nem küldenek meghívókat a sajtótájékoztatókra, nem válaszolnak az elküldött kérdésekre (noha ez törvényi kötelezettségük közérdekű adatok esetben is), nem adnak interjúkat, csak saját mikrofonállványaiknak. Arról nem beszélve, milyen anyagi helyzetbe kerültek ezen újságírók – már akiknek egyáltalán van, maradt munkája. Az persze nem kétséges, hogy a kereskedelmi tévék kvázi-magazinműsorainak egy-két vezetője majd sisakkal a fején fog tombolni Táborfalván, s hogy a Fidesz-közeli kereskedelmi on-line, rádió- és tévébirodalmak emberei is ott lesznek „túlélni”, noha ők éppen túléltek, addig biztos, amíg a Fidesz hatalmon van.

A HM akciójának egyik célja, hogy népszerűsítse a honvédséget (hoppá, erre tehát van lóvé, pedig elég homályos az egész). A másik viszont a nem szándékolt, ám ami még inkább jellemzi az uralkodó osztály viszonyulását az újságíráshoz: a tollforgató, ha nem képes minket kiszolgálni, ne a városban, a minisztériumok, hivatalok stb. környékén kószáljon hülye kérdéseivel, ne az interneten molyoljon, ne ott terjessze a felfedezett dolgokat, ne fácsézzen, emilezgessen, mobilozzon, hanem iparkodjon kifele a sivatagba, a kopár sziklaszirtekre, oda, ahol golyókkal várják, nem kávéval és pogival. Ne oknyomozzon, hanem ehető vadnyulak nyomát kutassa a Nemzeti Összefogás Rendszerének Csingacsgukjaként. Ott ugráljon, a skorpiók között negyvenöt fok árnyékban, egyen bogarakat és igya meg saját húgyát, az is jó, majd meglátja, sőt, fertőtlenít.

Az újságíró mint nyomkereső kiscserkész
Túlélőtábort szervez a honvédelem a magyar újságíróknak. De nem információk, hanem a víz után kereshetnek.
Szerbhorváth György  a Paraméteren elemzi a magyar újságírás jelenkori áldatlan állapotát
Új éra következik a magyar újságírás történetében: a zsurnaliszta ezután nem információkat próbál megszerezni, leellenőrizni és hírré varázsolni, hanem tájékozódni tanul (félreértések ne essék: nem úgy általában, hanem az erdőben, mezőben, a természetben), vizet találni, azt ihatóvá tenni, tüzet gyújtani, menedéket építeni. Felderítő lesz, aki utat tör a szebb jövő felé, na meg a Honvédelmi Minisztériumnak, a kormányzatnak.
A kiképző tábor stílusosan Táborfalván lesz, de tegyük hozzá, ennek apropója a National Geogaphic Chanel új műsora lesz a túlélési praktikákról. És a HM kapva kapott az alkalmon, hogy a dicső magyar honvédséget népszerűsítse.
A Natgeót még érteni is vélem, aki neki dolgozik, gyakran kerülhet éles helyzetbe. Magam is írtam egyszer egy riportot a folyóiratnak az észak-montenegrói és dél-szerbiai muzulmán bosnyákokról, pár vahabitával, azaz radikális muzulmánnal is találkoztunk, akik a mészárszékben fenték a késeiket és nem engedtek fotózni. Később tényleg lelepleztek egy-két terroristát közülük az ügybuzgó szerb kommandósok, lásd még Ozorát, ahol 400 magyar rendőr kapott el négy drogdílert.
Az én tapasztalatom az, hogy inkább éppen az ügybuzgó hatóságoktól kell tartanunk. Így akkor is a legnagyobb veszélyt egy, a pisztolyával hadonászó, focialsógatyóban ugráló montenegrói rendőr-focista jelentette. Egy tehenet próbáltam a fotós kérésére odaterelni, hogy a feje belelógjon a képbe, ám a csávó elzavart bennünket, mondván, ők ott lenn, akik fociznak a völgyben, s akiket mi fotózunk, nagyon fontos emberek a városban, a rendőrségi-titkosszolgálati elit, utalt rá finoman. Tilos hát fotózni, húzzunk el, és ne jöjjünk mi itt a Nacionál Geográf papírjával, ismeri ő azt, a tévében megy. A fotós megjegyezte: az egész országban nincs annyi fontos ember (tizenkettő), mint ahányan itt most fociznak – de ezt nem fordítottam le.
Az egész túlélőtáborban az a perverz, hogy ma a magyar újságírót nem azért fenyegeti az éh- és szomjhalál, mert elveszett az Alföld híres kannás boros Bermuda-háromszögében, a pusztában, hanem egyszerűen egzisztenciális okokból (lásd a mégiscsak kereskedelmi Neo FM-et, ahol akadt, aki nem tudott dolgozni menni, mert vonatjegyre sem futotta, s már anyósának sem).
Ó, persze akad egy réteg, akiknek nincs gondja, és százezer forintos túrabakancsra is telik majd, hogy a NG-vel meg a HM-mel ripacskodjon (utána kötelezően borkóstoló lesz vaddisznópörkölttel, lefogadom), ők a rezsimpárti magánsajtó és a közmédia kiváló munkatársai. Velük azonban az a (fogalmi) probléma, hogy nem újságírók, hanem propagandisták. Nem is értem, hogy a magára joggal oly kényes NG ezt hogyan képzeli? A média mégiscsak hatalmi ág lenne egy boldog világban, mely ellenőrizni igyekszik a hatalmat – nem pedig a valagát nyalni és közös táborozásokba bevonni, hogy egymást népszerűsítsék. Ez épp olyan, mintha a NG a kínai párt-szénmágnásokkal állna össze, hogy igenis, milyen jó ott a munkásoknak és az egész a környezet javára válik.
S azokat, akiknek tényleg szükségük lenne a túlélési praktikák elsajátítására (ha nem is ebben a kommandós avagy túra-verzióban), úgysem fogja a HM meghívni. Hisz a kormányzati propagandagyár, ha valamire ügyel, az az, hogy távol tartsa magától a független és/vagy ellenzéki média munkatársait, nem küldenek meghívókat a sajtótájékoztatókra, nem válaszolnak az elküldött kérdésekre (noha ez törvényi kötelezettségük közérdekű adatok esetben is), nem adnak interjúkat, csak saját mikrofonállványaiknak. Arról nem beszélve, milyen anyagi helyzetbe kerültek ezen újságírók – már akiknek egyáltalán van, maradt munkája. Az persze nem kétséges, hogy a kereskedelmi tévék kvázi-magazinműsorainak egy-két vezetője majd sisakkal a fején fog tombolni Táborfalván, s hogy a Fidesz-közeli kereskedelmi on-line, rádió- és tévébirodalmak emberei is ott lesznek „túlélni”, noha ők éppen túléltek, addig biztos, amíg a Fidesz hatalmon van.
A HM akciójának egyik célja, hogy népszerűsítse a honvédséget (hoppá, erre tehát van lóvé, pedig elég homályos az egész). A másik viszont a nem szándékolt, ám ami még inkább jellemzi az uralkodó osztály viszonyulását az újságíráshoz: a tollforgató, ha nem képes minket kiszolgálni, ne a városban, a minisztériumok, hivatalok stb. környékén kószáljon hülye kérdéseivel, ne az interneten molyoljon, ne ott terjessze a felfedezett dolgokat, ne fácsézzen, emilezgessen, mobilozzon, hanem iparkodjon kifele a sivatagba, a kopár sziklaszirtekre, oda, ahol golyókkal várják, nem kávéval és pogival. Ne oknyomozzon, hanem ehető vadnyulak nyomát kutassa a Nemzeti Összefogás Rendszerének Csingacsgukjaként. Ott ugráljon, a skorpiók között negyvenöt fok árnyékban, egyen bogarakat és igya meg saját húgyát, az is jó, majd meglátja, sőt, fertőtlenít.
Menjen a mocsárba. Túlélni. Ha nem sikerül, hát úgy is jó. Eggyel kevesebb.
http://www.parameter.sk/rovat/paravelemeny/2012/08/13/az-ujsagiro-mint-nyomkereso-
2012. augusztus 15.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

„A vajdasági magyarság lapja”?

A Magyar Szó és a Hét Nap akkor lesz a vajdasági magyarság napilapja, amikor majd a >

Tovább

A rossz közérzet lázadása

Az unokák elégedetlenek az középnemzedéki apák konformizmusával¬; ez még nem rendszerváltás a „szelíd tüntetések” még csupán >

Tovább

Új szintézis?

Azon töprengve, hogy a memoárokban és a regényekben sokat írtak azokról a hontalanokról, emigránsokról, száműzöttekről, kozmopolitákról, >

Tovább

„Sajnálatos, hogy templomainkban helyt nyer a választási kampány.”

A véemeszes magyar érdekvédelem – a Szerb Haladó Párttal kötött elvtelen szövetség miatt – semmi eredményt >

Tovább

A nemzetállam keblére öleli még a „tékozló fiait” is

Ezért nem nevezhető hontalannak az, aki egyik várost felcseréli egy másikkal, mert ott jobban érzi magát. >

Tovább

Szerbia egyetlen csatlakozási fejezetet sem nyitott az idén

A dokumentum hangoztatja, hogy „a nemzeti kisebbségek védelmét Vajdaság AT-on kívül fejleszteni kell”. Mintha a Vajdaságban >

Tovább

Azt hallom, csoda történt Washingtonban

Ez történik most is, és így marad időtlen-időkig, ha időközben nem tör ki egy regionális háború. >

Tovább

Osztozkodás a lőporos hordón

A Nyugat-Balkán – leánykori nevén Jugoszlávia plusz Albánia – befolyásolásáért többen vetekednek: az EU, az USA, >

Tovább

Botrány Újvidéken

Szerbia ezúttal kiállította saját igazolványát, az osztályzaton nem csodálkozom. Ellenben miért hallgatnak a polgárok? Félnek? Tudják, >

Tovább

Menekülés a magányból a forradalomba

A Menj és szenvedj te is, című, a Nyugatban megjelent naplójegyzetei elárulják, hogy semmiképpen sem az >

Tovább

Javasasszonyok és politológusok

A szerb kormány szerint Vučić történelmi jelentőségű győzelmet aratott. Mások szerint úgy ült a fotelén gőgösen >

Tovább

Kettős nyomás alatt

Nem kell azonban szem elől téveszteni a tényt, hogy Szerbiában a médiák új tulajdonosai a hatalmi >

Tovább