Ma Fatime, Fatima, Bonifác névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Vissza a jövőbe
Bódis Gábor
Ha valaki valamilyen okból kifolyólag 2000. október 4-én éjszaka hosszabb álomra szenderült volna valahol Szerbiában, és most, 2012 júliusában riadna fel, azt állapíthatná meg: semmi sem változott. Igaz, Milošević már nincs közöttünk, de hát legjobb emberei és partnerei tovább irányíthatják az országot. Az elemzés a 168 órában jelent meg.
A vörös-fekete koalíció (Milošević szocialistái és Šešelj radikálisai), amely majdnem töretlenül végigvezette az országot a háborúkon (Szlovénia, Horvátország, Bosznia, Koszovó ellen), ismét folytathatja áldásos tevékenységét. Csak az igazán szőrszálhasogató elemző mondhatná azt, hogy az Ivica Dačić vezette szocialisták még a múlt évtizedben szakítottak (?) a miloševići terhes örökséggel és Tomislav Nikolić pártja sem radikális már, hanem haladó. De vajon merre? A lényeg azonban a napnál is világosabb: Szerbiában visszavonhatatlanul visszatért a múlt. Méghozzá a legsötétebb.
Az elnökválasztást nem megnyerő modorával vagy mindent elhomályosító programjával, hanem az elfásult Tadić-féle tábor távolmaradása miatt nyerhette meg Nikolić. Ez a tény eldönteni látszik minden más hatalmi struktúrát az országban, a köztársasági szinttől a tartományin át a helyi önkormányzatokig. Hiába volt stratégiai megállapodás Tadi demokratái és a „kis Miloševićként” emlegetett Dačić szocialistái között, több hetes téblábolás után, a szocik faképnél hagyták a balközépnek számító demokratákat és átpártoltak az új elnök pártjához, a haladókhoz, a győztes mindent visz elv alapján. Ehhez még csak a szerbiai régiókat egyesíteni igyekvő Dinki pártot kell bevenni a hatalomba.
Miért nem sikerült a logikusnak tűnő „demokrata-szocialista, plusz még valaki” kombináció? Ha valaki elvek és programok ütközését sejti a dolgok mögött, téved. Egyetlen dologról vitáztak a felek: ki legyen a kormányfő? Ezen a poszton a szocialista Dačić magától értetődően (16 százalékos választási eredménnyel!) csak önmagát tudja elképzelni, s ezzel óriási fejtörést okozott a demokratáknak. A probléma foglalkoztatásügyi: Boris Tadić ugyanis munka nélkül maradt (pedig majdnem Szerbia örökös elnöke lett, mint annak idején Josip Broz, azzal, hogy ez utóbbi alkotmányos úton és nem azzal szemben). Már az is megalázó lett volna, hogy az államfői állás után Szerbia humánpolitikai osztálya „csak” a betöltetlen miniszterelnöki széket kínálja fel az önelégült elnöknek. Addig csűrték-csavarták az ügyet, hogy az amúgy sem finnyás Dačić (Milošević legközelebbi munkatársa volt, sőt, rossz nyelvek a csicskásának is nevezték) engedett a haladók csábításának és lepaktált velük. Még ez a két párt, illetve koalíció sem tudna többséget összetákolni, ezért kell egy harmadik is. Ez nem nehéz feladat Szerbiában (sem), hiszen a Régiók Pártja és politikai buldózernek számító vezetője, Mlaan Dinkić sem számít az elvszerűség bajnokának. Egyetlen bökkenője lehet az egésznek: kitalálnak-e annyi minisztériumot, hogy kielégítsék az újdonsült vezetők igencsak magas igényeit.
Közben a nagy vesztes demokratáknál megkezdődött a belső leszámolás. Nyilvánosan még nem merték kikezdeni Tadićot, de a párt második és egyben erős embere, Belgrád ismét megválasztott polgármestere Dragan đilas nyíltan tetemre hívta a még mindig külügyminiszter Vuk Jeremićet, akit nemrég választottak meg az ENSZ Közgyűlés elnökének. đilas dőzsölésnek nevezte azt a több millió dolláros tételt, amelybe Jeremić udvartarása kerülni fog New York-ban. A radikális nézeteiről elhíresült külügyminiszter (különösen Koszovóval kapcsolatban ragadtatta el magát gyakran) Tadić kedvencének számít, akit a vezér rendre megvédett a pártjából érkező kritikáktól.
És éppen Koszovó miatt érkezett nagy hirtelen Belgrádba az amerikai felmentő sereg. Philip Reeker, az amerikai külügyminisztérium magas rangú tisztségviselője főleg az elszakadt „déli tartománnyal” kapcsolatban tett fel kérdéseket, s olykor keményebben is fogalmazott. Washington idegességének van alapja, hiszen a stratégiai fontosságúnak tartott Koszovó destabilizálásának sokkal nagyobb az esélye egy nyíltan nacionalista (bár Európába igyekvő) kormány idején. Nikolić is, Dačić is tettek olyan vészjósló és egyben megmosolyogtató nyilatkozatokat, amelyek borzolták az amerikai kedélyeket. Belgrádban még mindig tartja magát az a nem hivatalos információ, hogy Washington nagykoalíciót szeretne (demokraták és haladók), és ebből természetszerűleg kimaradna a „kis Szlóbó”, azaz Dačić. A bíró még nem fújta le a meccset, hosszabbítás bármikor lehet.
Viszont hosszabbítások komikus sorozata játszódik le a bázisban. A helyi önkormányzatokban, a községekben az ottani politikusok csak addig merészkedtek, hogy másfél hónappal a választások után megalakítsák a lokális törvényhozást, amit községi küldött-testületnek neveznek. Ideiglenes tisztségviselőket választottak vagy még azokat sem. Minden országos szinten dől ugyanis el és más a felállás, ha a demokraták ellenzékben vannak, s megint más, ha nem. A helyzetet bonyolítja, hogy a tartományban, ahol a demokraták győztek, egyik erős emberük, a zentai származású, magyarul kitűnően beszélő Bojan Pajtić eddigi vajdasági kormányfő ki akarja rekeszteni a „hűtlen” szocialistákat a tartományi koalícióból. Egyébként Pajtićot Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke bízta meg kormányalakítással, miután megválasztották a tartományi szkupstina elnökének. Ez inkább protokolláris funkció, de arra bizonyosan elegendő volt, hogy a demokraták ezzel biztosítsák a VMSZ partnerségét. Olyannyira, hogy Pásztorék Szabadkán az általa a választások éjszakáján emlegetett 30 ezer „ellopott” szavazat ellenére belementek abba is, hogy a legtöbb szavazatot nyert demokraták adják a polgármestert és helyettesét, ők pedig megelégednek a helyi parlament – szintén protokolláris – elnöki és titkári posztjával. Minderről olyan demokrata párti helyi vezetőkkel szerződtek, akikkel eddig szóba sem akartak állni.
Helyi szinteken tehát folyik a tétlen várakozás, és mindenki azt figyeli, hogy Belgrádban mikor száll fel a fehér füst. És akkor elkezdődik a nagy helyezkedés. Aki ott kiesik, mehet vissza a bázisba. Így aztán sok polgármester még mindig a fővárosban várja, hogy megvegye-e a jegyét valamelyik irányba.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
A bársonyos forradalmat követte a bársonyos tekintélyelvűség
Mi történik? Furcsa módon erre éppen Illyés Gyula ad útbaigazítást. Alighogy megérkeztem Budapestre kezembe került Illyés >
Milyen országban élünk? (4.)
Azt mondják, egy ország vagy közösség (lát)képét a sajtóban közölt adatok, szakértői vélemények, a hírügynökségek és >
Milyen országban élünk? (3.)
Azt mondják, egy ország vagy közösség (lát)képét a sajtóban közölt adatok, szakértői vélemények, a hírügynökségek és >
Ilyen hangulatban lépkedtem az Akadémia lépcsőjén
Nyugalmas délelőtt, nem érdekelnek a hírek. Ébredezik bennem a politikai csömör. Attól tartok, hogy a jelenlegi >
Milyen országban élünk? (2.)
Azt mondják, egy ország vagy közösség (lát)képét a sajtóban közölt adatok, szakértői vélemények, a hírügynökségek és >
Mi is elpilledtünk
A bűnösökre lehet felfelé mutogatni, de sokkal nehezebb lenne arról a mélységében rejtezkedő kollektív eszmékről szólni, >
Milyen országban élünk? (1.)
Azt mondják, egy ország vagy közösség (lát)képét a sajtóban közölt adatok, szakértői vélemények, a hírügynökségek és >
Egy nagy játszma névtelen szereplői lettünk
Ez a közérzet túlvan a szokásos politikai vitákon, nem nevezhető szimpla Orbán-ellenességnek, sokkal inkább a rendszerváltási >
Hol a Lovas? Itt a Lovas!
Családi ügyek címmel közölt terjedelmes írást a Magyar Narancs legújabb számában Krusovszky Dénes a hetilap állandó >
Pásztor István: „Büszkén vagyunk őrkutyák”
A „tisztújítás” abból áll, hogy Pásztor Bálint nevű fia maradt a párt második számú alelnöke, és >
Gyenge biztosítékok – téves cím(ké)zés
Balla Lajos, a Szabad Magyar Szó (SZMSZ) oldalán szólt hozzá a blogomon közölt „utolsó (??) két >
Minden egyes fogalom bumeráng lett
Sinkó dilemmák - ma. Megbuktatható-e az autokrácia parlamentáris úton vagy pedig csak erőszakkal? Választásokkal? Forradalommal? Nem >