2019. november 20. Szerda
Ma Jolán, Zsolt, ödön, Bódog névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Napi ajánló

Vissza a jövőbe

Bódis Gábor
Bódis Gábor
Vissza a jövőbe

Ha valaki valamilyen okból kifolyólag 2000. október 4-én éjszaka hosszabb álomra szenderült volna valahol Szerbiában, és most, 2012 júliusában riadna fel, azt állapíthatná meg: semmi sem változott. Igaz, Milošević már nincs közöttünk, de hát legjobb emberei és partnerei tovább irányíthatják az országot. Az elemzés a 168 órában jelent meg.

A vörös-fekete koalíció (Milošević szocialistái és Šešelj radikálisai), amely majdnem töretlenül végigvezette az országot a háborúkon (Szlovénia, Horvátország, Bosznia, Koszovó ellen), ismét folytathatja áldásos tevékenységét. Csak az igazán szőrszálhasogató elemző mondhatná azt, hogy az Ivica Dačić vezette szocialisták még a múlt évtizedben szakítottak (?) a miloševići terhes örökséggel és Tomislav Nikolić pártja sem radikális már, hanem haladó. De vajon merre? A lényeg azonban a napnál is világosabb: Szerbiában visszavonhatatlanul visszatért a múlt. Méghozzá a legsötétebb.

Az elnökválasztást nem megnyerő modorával vagy mindent elhomályosító programjával, hanem az elfásult Tadić-féle tábor távolmaradása miatt nyerhette meg Nikolić. Ez a tény eldönteni látszik minden más hatalmi struktúrát az országban, a köztársasági szinttől a tartományin át a helyi önkormányzatokig. Hiába volt stratégiai megállapodás Tadi demokratái és a „kis Miloševićként” emlegetett Dačić szocialistái között, több hetes téblábolás után, a szocik faképnél hagyták a balközépnek számító demokratákat és átpártoltak az új elnök pártjához, a haladókhoz, a győztes mindent visz elv alapján. Ehhez még csak a szerbiai régiókat egyesíteni igyekvő Dinki pártot kell bevenni a hatalomba.

Miért nem sikerült a logikusnak tűnő „demokrata-szocialista, plusz még valaki” kombináció? Ha valaki elvek és programok ütközését sejti a dolgok mögött, téved. Egyetlen dologról vitáztak a felek: ki legyen a kormányfő? Ezen a poszton a szocialista Dačić magától értetődően (16 százalékos választási eredménnyel!) csak önmagát tudja elképzelni, s ezzel óriási fejtörést okozott a demokratáknak. A probléma foglalkoztatásügyi: Boris Tadić ugyanis munka nélkül maradt (pedig majdnem Szerbia örökös elnöke lett, mint annak idején Josip Broz, azzal, hogy ez utóbbi alkotmányos úton és nem azzal szemben). Már az is megalázó lett volna, hogy az államfői állás után Szerbia humánpolitikai osztálya „csak” a betöltetlen miniszterelnöki széket kínálja fel az önelégült elnöknek. Addig csűrték-csavarták az ügyet, hogy az amúgy sem finnyás Dačić (Milošević legközelebbi munkatársa volt, sőt, rossz nyelvek a csicskásának is nevezték) engedett a haladók csábításának és lepaktált velük. Még ez a két párt, illetve koalíció sem tudna többséget összetákolni, ezért kell egy harmadik is. Ez nem nehéz feladat Szerbiában (sem), hiszen a Régiók Pártja és politikai buldózernek számító vezetője, Mla­an Dinkić sem számít az elvszerűség bajnokának. Egyetlen bökkenője lehet az egésznek: kitalálnak-e annyi minisztériumot, hogy kielégítsék az újdonsült vezetők igencsak magas igényeit.

Közben a nagy vesztes demokratáknál megkezdődött a belső leszámolás. Nyilvánosan még nem merték kikezdeni Tadićot, de a párt második és egyben erős embere, Belgrád ismét megválasztott polgármestere Dragan đilas nyíltan tetemre hívta a még mindig külügyminiszter Vuk Jeremićet, akit nemrég választottak meg az ENSZ Közgyűlés elnökének. đilas dőzsölésnek nevezte azt a több millió dolláros tételt, amelybe Jeremić udvartarása kerülni fog New York-ban. A radikális nézeteiről elhíresült külügyminiszter (különösen Koszovóval kapcsolatban ragadtatta el magát gyakran) Tadić kedvencének számít, akit a vezér rendre megvédett a pártjából érkező kritikáktól.

És éppen Koszovó miatt érkezett nagy hirtelen Belgrádba az amerikai felmentő sereg. Philip Reeker, az amerikai külügyminisztérium magas rangú tisztségviselője főleg az elszakadt „déli tartománnyal” kapcsolatban tett fel kérdéseket, s olykor keményebben is fogalmazott. Washington idegességének van alapja, hiszen a stratégiai fontosságúnak tartott Koszovó destabilizálásának sokkal nagyobb az esélye egy nyíltan nacionalista (bár Európába igyekvő) kormány idején. Nikolić is, Dačić is tettek olyan vészjósló és egyben megmosolyogtató nyilatkozatokat, amelyek borzolták az amerikai kedélyeket. Belgrádban még mindig tartja magát az a nem hivatalos információ, hogy Washington nagykoalíciót szeretne (demokraták és haladók), és ebből természetszerűleg kimaradna a „kis Szlóbó”, azaz Dačić. A bíró még nem fújta le a meccset, hosszabbítás bármikor lehet.

Viszont hosszabbítások komikus sorozata játszódik le a bázisban. A helyi önkormányzatokban, a községekben az ottani politikusok csak addig merészkedtek, hogy másfél hónappal a választások után megalakítsák a lokális törvényhozást, amit községi küldött-testületnek neveznek. Ideiglenes tisztségviselőket választottak vagy még azokat sem. Minden országos szinten dől ugyanis el és más a felállás, ha a demokraták ellenzékben vannak, s megint más, ha nem. A helyzetet bonyolítja, hogy a tartományban, ahol a demokraták győztek, egyik erős emberük, a zentai származású, magyarul kitűnően beszélő Bojan Pajtić eddigi vajdasági kormányfő ki akarja rekeszteni a „hűtlen” szocialistákat a tartományi koalícióból. Egyébként Pajtićot Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke bízta meg kormányalakítással, miután megválasztották a tartományi szkupstina elnökének. Ez inkább protokolláris funkció, de arra bizonyosan elegendő volt, hogy a demokraták ezzel biztosítsák a VMSZ partnerségét. Olyannyira, hogy Pásztorék Szabadkán az általa a választások éjszakáján emlegetett 30 ezer „ellopott” szavazat ellenére belementek abba is, hogy a legtöbb szavazatot nyert demokraták adják a polgármestert és helyettesét, ők pedig megelégednek a helyi parlament – szintén protokolláris – elnöki és titkári posztjával. Minderről olyan demokrata párti helyi vezetőkkel szerződtek, akikkel eddig szóba sem akartak állni.

Helyi szinteken tehát folyik a tétlen várakozás, és mindenki azt figyeli, hogy Belgrádban mikor száll fel a fehér füst. És akkor elkezdődik a nagy helyezkedés. Aki ott kiesik, mehet vissza a bázisba. Így aztán sok polgármester még mindig a fővárosban várja, hogy megvegye-e a jegyét valamelyik irányba.

2012. július 10.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Egy vita rejtekei

A nemzeti érzés – és nemcsak a magyar – nem lehet ártatlan. Soha többé. Mert a >

Tovább

Füstbe ment szerv

Azt hiszem elég volt, ezt az egész cudarságot, nekünk, egymást kézen fogva, mindenáron el kell kerülnünk. >

Tovább

Virág a kormányzó úr sírján

Érdektelen, hogy Lázár János (aki Orbán utóda szeretne lenni) miért tette ezt – és hogy miért >

Tovább

Háborús emlékek nyomában

Arra szeretném kérni Önöket, hogy ezt, amit most tőlem hallottak, adják tovább, és meséljék el, hogy >

Tovább

„Mórahalmon egyeztettek”

Mivel a VB következő (hatodik) ülését a társelnökök 2020 februárjára jelezték, a Magyar Nemzeti Tanácsnak (MNT) >

Tovább

Ökomama

Arra nem emlékszem, hogy a „természet” fogalmát úgy általánosságban emlegették volna. Hanem csak konkrétan: kukorica, karfiol, >

Tovább

"Kivérezteti a vajdasági magyarságot a kettős állampolgárság"

„Lehet mellébeszélni, de az az igazság, hogy a vajdasági magyar közösség menthetetlenné vált, s egy évtizeden >

Tovább

„Szerbiának két külügyminisztere...”

A magyar külpolitika tehát a nyugat-balkáni országok integrálását az Európai Unióba stratégiai fontosságúnak tartja, miközben teljesen >

Tovább

A DÉLVIDÉKI/VAJDASÁGI MAGYARSÁG JOGAIÉRT FOLYTATOTT KÜZDELEM IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

A nemzeti kisebbségek helyzetét egy társadalomban/országban számos tényező együttes létezése alapján lehet csak megállapítani, amelyek közül >

Tovább

A jugoszláv rendszerváltás

Egy könyv címe szerint pedig „A háború a Maksimirben kezdődött el”, azaz 1990. május 13-án, amikor >

Tovább

A DÉLVIDÉKI/VAJDASÁGI MAGYARSÁG JOGAIÉRT FOLYTATOTT KÜZDELEM IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

A gond nem csak a képviselők számával van, hanem, sajnos, azzal is hogyan képviselik a délvidéki/vajdasági >

Tovább

A DÉLVIDÉKI/VAJDASÁGI MAGYARSÁG JOGAIÉRT FOLYTATOTT KÜZDELEM IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Hogyan lehetséges, hogy olyan községben, mint a zombori, nagybecskereki, nagykikindai, vagy Muzslya, a Közép-Bánság legnagyobb magyar >

Tovább