Ma Adalbert, Vince névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Megszólalt a Napló Kör (4.)
Párbeszéd nélkül
Gerold László
Gerold László arra világított rá, miért ódzkodik a politikai hatalom a párbeszédtől?
A beszéd emberi létezésünk meghatározó ismérve, alapeleme. Általa valósíthatjuk meg önmagunkat és kerülünk kapcsolatba, kommunikálhatunk környezetünkkel. A beszéd által lehetünk, vagyunk emberek. Mert aki beszél, az akar valamit, annak véleménye van, amit szeretne közölni, tudatni. De beszélni nem csak azt jelenti, hogy mi beszélünk, hanem azt is, hogy képesek vagyunk mások beszédét meghallgatni. Párbeszédre vagyunk képesek. Hogy a párbeszéd mit jelent az ember számára, azt szépen példázza a fogalommal kapcsolatos néhány nyelvi fordulat. Amikor párbeszéd kezdődik, azt mondjuk, alakul, amikor hosszabb ideje tart, akkor folyik, ha hevesebb, akkor zajlik, ha viszont valamiért nem folytatható, akkor megszakad, ellehetetlenül, meghiúsul, dugába dől. És a sor tovább árnyalható. Nem véletlen, hogy az emberek közötti viszonyokat preferáló irodalmi forma, a dráma, alapeleme a párbeszéd, szakszóval a dialógus. A dráma párbeszéd akkor is, ha csak egy ember beszél, mert szavakba öltöztetett gondolatait vagy önmagához, vagy egy elképzelt személyhez intézi, akkor is, ha a görög eredetű szónak megfelelően ketten vagy többen beszélgetnek, de akkor is, ha a szereplők meg sem szólalnak, csak a tekintetükkel vagy a testükkel „beszélgetnek”. Nincs életünknek egyetlen perce sem, amelyben valakivel, valahogy ne folytatnánk párbeszédet. Ez elemi igényünk. Szellemi mozgásteret jelent, biztosít, melyben a szó cselekvés értékű gesztussá válik – tett lesz.
Nincs ebben semmi újság, mégis el kellett mondani, hogy érezzük, mit jelent a párbeszéd hiánya, ha – bár szükségét érezzük – nem folytathatunk párbeszédet azzal, akivel szeretnénk, aki számára a köz, mindannyiunk érdekében lenne közölnivalónk. Történetesen a neve szerint az érdekünket védeni hivatott politikai entitás, egy párt vagy egy magát kisebbségi parlamentként deklaráló testület. Csakhogy sem az egyik, sem a másik, amely összetétele szerint lényegében az előbbi tartozéka, nem mutat készséget a párbeszédre. Legfeljebb csak mímeli – ahogy a közelmúltban a Kulturális Stratégia körül levezényelt szégyenletes „közvita” tanúsította –, de inkább kifejezetten ódzkodik tőle. És teheti, mert centralizáció folytán hatalmi helyzetben van, melyben – annak következményeként, hogy az egyre szűkösebb egzisztenciális létben, abban a létbizonytalanságban, amelybe vagyunk, s napról napra mélyebbre süllyedünk – sokan, egyének, intézmények tőlük függnek. S az ember, az intézményvezető okosabbnak látja, ha lapít, ha néma, ha nem kérdez, mert kérdezni veszélyes. És az emberek óvatosak. Értelmetlennek látják kérdezni, meg bele is fáradtak abba, hogy a kérdéseikre nem kapnak választ. De végső soron nincs is hol kérdezni. A sajtó ugyanis, ahol kérdezni s a kérdések nyomán párbeszédet folytatni lehetne, némi kivétellel azok felügyelete alatt van, akiknek illene, sőt kötelessége lenne meghallgatni a kérdéseket, s válaszolni rájuk, de nem teszik, olvasóikat inkább heti, sőt napi folytatásokban közölt, minden önkritikát nélkülöző, sok-sok fotóval illusztrált öntömjénező VMSZ/MNT szappanoperával eteti. Ebből adódóan itt kisebbségi világunkban jószerivel csak egy nyilvánosság van, az, amit a politikai hatalom teremtett. Azt a nyilvánosságot viszont, amely másként gondolkodik, s ennek alapján netán olyan kérdéseket tenne fel, amelyek a politikai hatalom számára kellemetlenek lennének, a hatalom igyekszik leírni, nemhogy nem vesz róla tudomást, hanem klientúrája által megpróbálja dezavuálni, lejáratni, ahelyett, hogy érdemi párbeszédbe kezdene vele.
Miért ódzkodik a politikai hatalom a párbeszédtől?
Mindenekelőtt talán azért, mert a párbeszéd magában rejti a konfliktus lehetőségét. A szavakban ugyanis hit van, amit nem lehet üres politikai retorikával legyőzni, a politika pedig érvek helyett csak erre képes. Mert ahol vélemények találkoznak, netán ütköznek, ott drámai feszültség teremtődik. Szópárbaj alakul ki. És a hatalom ettől fél. Nem meri vállalni annak a kockázatát, hogy az érvek-ellenérvek csörtéjében alulmarad. Hogy ez mennyire így, azt magam tapasztaltam akkor, amikor pártprogramként évekkel ezelőtt elkezdődött a Magyar Szó újvidéki szerkesztőségének szétverése. Tanulságos ezt folyamatában felidézni. Előbb, amikor naivul azt hittük, a szakma szavának van ereje, nagygyűlést tartottunk az újvidéki Telepen. Miközben sokan okosan érveltek annak érdekében, hogy a szerkesztőség három részre osztása ne történjen meg, mert ennek kárát a lap és az olvasók látják meg, a hatalom párbeszédre hajlandónak mutatkozott, jóllehet, amit elkezdett, azt sunyin folytatta. Amikor a vita nagyobb sebességre kapcsolt, a rádió helyet adott egy élőadásban zajló szópárbajnak, melyben az akció vezetője érvek híján alulmaradt, majd ennek reprízét a tévé is műsorára tűzte, a kapitány helyett a hatalom részéről egy közkatona jelent meg. S ettől kezdve, számomra s mindenki számára világossá vált, a politikai hatalom bármilyen kérdésben kerüli a vele nem azonosan gondolkodókkal folytatandó párbeszédet. Taktikát váltott. Inkább hallgat, csaholjunk, ha van hol, a politikai karaván békésen halad. A hatalom látszólag nagyvonalú, holott fölöttébb kisszerű. Mivel, ahogy a drámából tudjuk, igazi érdemi párbeszéd csak egyenlő felek között jöhet létre, az, aki kerüli a dialógust, lenézi a másikat. Olyan helyzet alakul ki, mint az antik drámában: a halandók dilemmáira az istenek nem válaszolnak, ellenben cselekszenek.
Ilyen, a politikai hatalom részéről eszmecserére nem vállalkozó, párbeszéd nélküli szituációban élünk itt most mi.
Következő cikk: Kik dolgoznak a szlovákiai magyarok megszűnésén…?
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
„Sajnálatos, hogy templomainkban helyt nyer a választási kampány.”
A véemeszes magyar érdekvédelem – a Szerb Haladó Párttal kötött elvtelen szövetség miatt – semmi eredményt >
A nemzetállam keblére öleli még a „tékozló fiait” is
Ezért nem nevezhető hontalannak az, aki egyik várost felcseréli egy másikkal, mert ott jobban érzi magát. >
Szerbia egyetlen csatlakozási fejezetet sem nyitott az idén
A dokumentum hangoztatja, hogy „a nemzeti kisebbségek védelmét Vajdaság AT-on kívül fejleszteni kell”. Mintha a Vajdaságban >
Azt hallom, csoda történt Washingtonban
Ez történik most is, és így marad időtlen-időkig, ha időközben nem tör ki egy regionális háború. >
Osztozkodás a lőporos hordón
A Nyugat-Balkán – leánykori nevén Jugoszlávia plusz Albánia – befolyásolásáért többen vetekednek: az EU, az USA, >
Botrány Újvidéken
Szerbia ezúttal kiállította saját igazolványát, az osztályzaton nem csodálkozom. Ellenben miért hallgatnak a polgárok? Félnek? Tudják, >
Menekülés a magányból a forradalomba
A Menj és szenvedj te is, című, a Nyugatban megjelent naplójegyzetei elárulják, hogy semmiképpen sem az >
Javasasszonyok és politológusok
A szerb kormány szerint Vučić történelmi jelentőségű győzelmet aratott. Mások szerint úgy ült a fotelén gőgösen >
Kettős nyomás alatt
Nem kell azonban szem elől téveszteni a tényt, hogy Szerbiában a médiák új tulajdonosai a hatalmi >
Örömünnep Szerbiában
Nem irigylem a szerbiai politikusokat sem. Hogyan lehet kormányozni egy nemzetet, amelynek lelkében ilyen mély ellentmondások >
Konformizmus-vita
Nos, a vereség lehelete már ekkor érződött, ám a folyóiratot, amelynek indulása 1968 előszelét is jelezte, >
Örök hála Bosnyák Istvánnak
Magától értetődő volt minden egyes mondata. Most azonban arra gondolok, hogy a lehetetlenre vállalkozott. Csak abban >