2019. augusztus 20. kedd
Ma István, Bernát névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

32 nap alatt a Föld körül

Auckland (10.)

Németh Árpád
Németh Árpád
Auckland (10.)
A város jelképe a Sky Tower

Életem minden bizonnyal leghosszabb utazása volt az aucklandi. A naptár szerint több mint 34 órás! Este nyolc körül indultunk Bora Boráról, és harmadnap hajnali hatkor érkeztünk Új-Zéland legnagyobb városába. Tudniillik átkeltünk a dátumválasztón. A dátumválasztó az a nagyjából észak-déli irányú elképzelt vonal, amelyik Francia Polinéziától nyugatra, Új-Zélandtól keletre szeli ketté a Csendes-óceánt. A dátumválasztótól nyugatra kezdődik az új nap. Miután mindeddig keletről nyugat felé repültünk, utazáskor a napjaink folyton hosszabbak voltak 24 óránál. Egy személetes példa: amikor Európából pl. az Egyesült Államok keleti partjáig repülünk, akkor az utazás napja nem 24, hanem 30 órás; épp annyival több, amennyi az időeltolódás Európa nyugati és Amerika keleti partjai között. Miután mindeddig jobbára nyugati irányba repültünk, sok-sok órát nyertünk, amelyet most egyetlen út alkalmával „veszítettünk” el.

Bora Boráról Aucklandbe egyébként természetesen csak naptáron tartott az út 34 órát. Mint mondtam, este nyolckor indultunk, háromnegyed óra elteltével René barátunk várt bennünket Tahitin, elvitt bennünket a kikötőbe egy finom vacsorára, utána ingyen lezuhanyoztunk volt szállodánkban, majd éjjel repülőre szálltunk, és hat óra elteltével, helyi idő szerint hajnali hatkor megérkeztünk Aucklandbe. A tél kellős közelébe.

Új-Zélandon ugyan Aucklandnek a legkellemesebb a klímája, hisz északon fekszik, a legközelebb az Egyenlítőhöz, de Hawaii és Francia Polinézia gyógyító melege után kimondottan zordnak tűnt az időjárás július végén, augusztus elején. A havat ugyan csak hírből ismerik (bár alig két héttel elutazásunk után negyven éve nem tapasztalt havazás okozott káoszt a kissé délebbre fekvő Wellingtonban), de az eléggé éles szél, legfőképpen pedig az addigi lustító meleg miatt a hőérzetünk alacsonyabb volt a valósnál.

A szálloda éjszakai portását érkezésünkkor az álmából vertük fel, mégis készségesen adott egy kisebb pakisztáni falu lakosságának elhelyezésére alkalmas szobát nyolc órával a szokásos 14 órai bejelentkezési határidő előtt. Az aucklandiek figyelmességébe ütköztünk innentől kezdve lépten-nyomon.

Mielőtt folytatnánk, szokásunkhoz híven nézzünk körül a városban *:

Auckland fiatal város, nagyjából másfél évszázados. Új-Zéland legnépesebb települése: a szigetország lakosságának csaknem egyharmada él itt. Sehol a világon nem él annyi polinéziai egyetlen városban, mint itt. Maori neve a Tāmaki Makaurau, leegyszerűsítve Ākarana, amit az én foghíjas maori tudásommal talán szerelemgyümölcsnek fordítanék, hisz a bennszülöttek ezzel utaltak az öblök között meghúzódó, vulkanikus eredetű termékeny talajra.

Ők csaknem hét évszázada telepedtek le az Északi-sziget öbleiben, míg az európaiak a XIX. század elején érkeztek. A Waitangi-szerződéssel elismerték az őslakosok tulajdonjogát, akiket egyúttal brit alattvalói jogokkal is felruháztak. A szerződés angol és maori nyelvű változatában azonban gyökeres különbségek vannak: a britek úgy értelmezték, hogy kinevezett kormányzójuk igazgathatja a szigetet, míg az őslakosok szerint önállóságukat nem csorbította az Új-Zéland államiságát megalapozó okmány.

Mindenesetre az első aláírást követően (tudniillik az eredeti példányt kilenc példányban lemásolták, és hónapokig utaztatták a szigeteken, hogy a nagyjából félezer törzsfőnök mindegyike elláthassa kézjegyével) William Hobson, az újonnan kinevezett kormányzó nyomban alkalmas területet keresett a főváros kijelölésére, amit George Eden indiai alkirályról, Auckland első grófjáról nevezett el. Auckland 1840-tól 1865-ig volt a közigazgatási székhely, amikor Wellingtont hirdették ki fővárosnak központibb helyzete, és a Déli szigettel való összekötői szerepe miatt.

Aucklandet a világ egyik legélhetőbb városaként tartják számon. Férfiasan bevallom: ennek az ismerete nélkül is bánom egy kicsit, hogy a balkáni háborúk vihara után nem itt telepedtünk le. Kicsit ugyanakkor vigasztal, hogy az ilyen távoli földrészeken élők viszont a legszívesebben a jó, öreg Európába költöznének át.

Auckland kétségtelenül az egyik legbarátságosabb város, ahol valaha is jártam.

„Téli” szerelésben

A kikötő mögött húzódik meg a modern belváros

Auckland különlegessége, hogy öble mindkét partján kikötők vannak.

Ezeket köti össze az Auckland Harbour Bridge

A réginek tűnő gőzös most érkezett San Franciscóból. A rozsdafoltokból ítélve több évtizede indulhatott el.

A Golden Bear, mögötte a Hilton

És íme, az óceánjáróra emlékeztető Hilton homlokzata

A kikötőben megannyi kellemes kávézó és étterem. Az egyiket így hirdetik: „a mi kávénk hihetetlenül finom”.

Így nézett ki fogyasztása előtt, és így fog kinézni utána

A városban talán több a hajó, mint az autó.

Jachtkikötő a belvárosban

Sokan vitorláznak a zimankóban:

Aucklandi látkép vitorlákkal

Sokan pedig még tanulják a mesterséget:

Tanonchajó

Tengerésztanonc

A turistákat sugárhajtású motorcsónakkal viszik kalandos körutazásra:

Jet Boat

A szilárdabb talajban bízók meg laza téli szerelésben róják az utat.

Téli séta

A sport iszonyúan népszerű. A rögbiért rajonganak a legtöbben, kivált hogy az idei világbajnokságot épp ezekben a napokban rendezik meg a szigetországban. A Teljesenfekete (Allblacks) csapatért dobog minden új-zélandi szíve, akárhonnan is származzon.

A csapat címerjele az ezüst páfrány, amelyik Új-Zéland szimbólumaként fokozatosan felváltja a kivit. A válogatott minden meccse előtt egy hakát, egy maori harci táncot ad elő, megfélemlítendő az ellenfelet, és fokozandó a csatakedvet.

A kevésbé harcias kedvűek egy – számomra – új sportot űznek: görcipőznek. A kifejezés egyelőre az én kitalációm. Lényege, hogy nem egy hanem két fél gördeszkán egyensúlyoz hősünk.

Görcipő

A hagyományt tisztelők maradnak a gördeszkánál:

Városi aszfaltsport

Sportnemzet lévén a belváros Aucklandben teljesen dohányzásmentes, és erre lépten-nyomon felhívják a figyelmet.

Köszönjük a megértését

A dohányzás visszaszorítására – Ausztráliához hasonlóan – a legelvetemültebb módszerektől sem riadnak vissza: a cigarettásdobozra a rákos tüdő ijesztő fényképét nyomtatják.

Ne szívd mellre: a lehetséges következmény!

Új-Zéland kicsit Amerika, kicsit Európa.

A régi bátran keveredik az újjal

Baloldalon vezetnek, de kilométerben mérnek, azaz a metrikus rendszert alkalmazzák.

Balra tarts!

Valahogy úgy viszonyul Ausztráliához, mint Kanada az Egyesült Államokhoz: emberibb, élhetőbb, barátságosabb – egyszóval talán egy kicsit közelebb áll az európai mentalitáshoz.

Tájkép 1

Tájkép 2

A belváros egyik takaros épülete az 1911-ben épült városháza, amelyiket 15 éve nem kevés pénzért újítottak fel, hogy a legfenyegetőbb földrengéseknek is ellenálljon.

Auckland Town Hall: itt ülésezik a városi tanács, de koncerteknek is helyet ad

A tömegközlekedés struktúrája kissé eltér az általunk ismerttől: itt buszról vonatra (helyiérdekű vasútra) vagy hajóra lehet szállni.

Városi vasútállomás a kikötő mellett

Tőszomszédságából indul a…

… városi hajó

A belvárosi Queen Streeten, a bevásárló utcában a szír demokráciát követelik. „Szabadítsátok fel Szúriát!” – rikoltozzák olyan hangerővel, hogy az még épp belefér Auckland nyugalmába.

Tüntetés a demokratikus Szíriáért

Nem sokkal odébb egy melegvérű zsonglőr szórakoztatja az utca emberét.

Csepűrágó

A szent vasárnap dacára minden nyitva van. Vásárolni lehet:

kint, és…

… bent

Vagy akár megpihenni a Victoria park meghitt csöndjében.

A városban, de tőle mégis távol

Auckland jelképe a Sky Tower, amelyik 328 méteres magasságával a déli félteke legmagasabb építményének számít. Nincs olyan pontja a városnak, ahonnan ne lenne látható:

Egykor horvát bevándorlók birtokolták a területet, amelyet a nyolcvanas évek végén adtak el a beruházónak.

A Sky Tower ma elsősorban szórakoztató központ kaszinóval és forgó étteremmel, a legmerészebbek azonban kipróbálhatják a SkyJump-ot, és 192 méteres magasságról vethetik magukat a mélybe.

Az egyedülálló bungee jumping végsebessége 85 km/ó

Auckland a fiatalok városa. A doboldalon fekvő egyetem felé ballagva ütközünk a 348-as sorszámot viselő Ara Páholyba.

A szabadkőművesek két évvel a város megalapítását követően hozták létre ezt az első páholyt

Az 1883-ban alapított egyetemnek 39 ezer hallgatója van. Sokan közülük külföldiek, elsősorban Dél-Ázsiából érkeznek.

A Rektori Hivatal

Parnell felé sétálunk tovább. Itt van, az egyetem közelében a kecses Szent András presbiteriánus templom.

1847-ben épült

Parnell Auckland barátságos külvárosa. Nevét Samuel Duncan Parnellről, az első telepesek egyikéről kapta.

Kevésbé tudott, hogy a Beatrice 8 óra munka, 8 óra pihenés, 8 óra szórakozás c. slágere tulajdonképpen Parnellnek köszönhető.

A londoni születésű Parnell Új-Zéland felé tartva ismerkedett meg George Hunter hajóügynökkel, aki arra kérte, építsen neki egy boltot.

Parnell elvállalta a munkát azzal a kikötéssel, hogy naponta legfeljebb 8 órát dolgozik. „A nap mindössze 24 órás” – magyarázta. „Ebből nyolcat ledolgozunk, nyolc kell alvásra, nyolc pedig saját kedvtelésre.”

A vállalkozó minden unszolása dacára Parnell hajthatatlan maradt, és csak a saját feltételei alapján volt hajlandó dolgozni.

A Parnell Road kezdete

Hangulatos kocsmák váltogatják egymást. Ezek egyike, az évszázadosnak ható ír pub tulajdonképpen egy bádogépítmény, amelyiknek a homlokzatára filmdíszletre emlékeztető „kőfalat” ragasztottak.

Oldalról látszik a csalás

És akkor már még egy titokról is lerántom a leplet: sokunk kedves ismerőse itt üzemeltet suttyomban egy japán éttermet.

A Gion étterem

Az előző rész: Mahi mahi Bora Borán (09.)

A következő rész: Sydney (11.)

* Az animált térkép megtekintéséhez telepíteni kell a Google ingyenes, Föld nevű alkalmazását (ld. sorozatunk első részét).

2011. október 17.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Az MNT mikor illetékes, és mikor nem?

Nem az a probléma, hogy Birkózóakadémia létesül, hanem, hogy az MNT nem az illetékességi körével összhangban, >

Tovább

Álmomban sem gondoltam volna...

De mit mondjon az elszegényedett kisember, akinek a gyerekei azokban az években külföldre menekültek, ő pedig >

Tovább

De mily lángot is gyújthassunk, amit el nem oltana ez a szél?

Az Új Symposion munkatársai, szerkesztői az utóbbi időben sokat nyilatkoztak, főleg saját érdemeikről, még a kocsmázások >

Tovább

Nincs szó

Amikor „kurvaanyázok”, nem is rájuk gondolok! Hanem mindazokra, akik úgy vélik, hogy kizárólagos, kirekesztő eszmék, faji >

Tovább

Nem ismerem a magyar vidéket...

Az elvándorló magyar értelmiségiek nagy része jobban kötődik a Vajdasághoz, többek között a szerb kultúrához is, >

Tovább

Egy csókoltatás népies diplomáciája

Persze a fővadász és főnöke még biztonságban van, jól bélelt bundákban és terepjárókkal járnak ők vadászni, >

Tovább

Ólomévek

Az egyik napról a másikra, meséli Tolnai, a hatalom jó és rossz fiúkra osztott fel bennünket. >

Tovább

„Út a keresztény szabadság korszakába”?

A haladó VMSZ képviselőinek tusványosi – minden valós elemzést és politikai meglátást nélkülöző – felszólalásai is >

Tovább

Száz év vendégszeretet

Hiszen mi másról is tanúskodik majd a száz esztendővel utánunk élőknek Jinglak Sinavatra egykori thaiföldi miniszterelnök-asszony >

Tovább

Az úri Magyarország visszatérése

A pesti centralizmus maga alá gyűrte a felvidéki autonómia eszméjét. Amig a Felvidék Csehszlovákiához tartozott, kívánatos >

Tovább

A demokráciákat a szavazófülkékben verik szét

Évtizedeken át reménykedtem a demokráciában, most belátom, hogy az autoriter rendszerekhez szabad választásokkal kikövezett út vezet. >

Tovább

A kisebbségek pápája is...

Elismerem, hogy a pokolba vezető út is hamis keresztekkel van szegélyezve, ám ezúttal nem a pártpapokra, >

Tovább