2020. szeptember 20. vasárnap
Ma Friderika névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

A mi ünnepünk

Bódis Gábor
Bódis Gábor
A mi ünnepünk
A szabadság és szabályai (Bosniak illusztrációja)

Amikor néhány hónapos lázas előkészületek során 21 évvel ezelőtt – május 9-re időzítve – elindítottuk sajtóbeli mesés útjára a Naplót, még nem éreztük át, hogy ettől fogva ez a dátum – habár szándékosan választottuk ki – a mi ünnepünk is lesz. Feltámadásig. Emiatt is éreztem késztetést, hogy megszólaljak közös ügyeinkről. Mint ahogy azt a múltban is megtettem, például hosszabb kényszerpihenő után éppen tavaly ilyenkor a Napló hamvaiból feltámasztott naplo.org e-hasábjain.

Azóta a sajtószabadság újabb hatalmas pofonokat kapott a mindent uralni, és ezáltal ellenőrizni kívánó politika részéről. Egy háborúban először az igazság vész el, mert letiltják. Magasabb állami, nemzeti érdekekre hivatkozva. Nem a 19. században, hanem manapság.

Ennek a jelenségnek az egyik velejárója, hogy értelmiségiek azon vitatkoznak: melyik előbbre való, a nemzet vagy a szakmai elhivatottság. Így veszik el az igazság, hiszen ha a mindent felülíró elv (nemzet, állam, faj) uralkodik, akkor az újságíró kényszer alatt, de sokkal gyakrabban ügybuzgóságból nem azt írja, amit lát vagy hall. Hanem azt, amit mondanak neki. Még inkább: amiről azt véli, hogy főnökeinek tetszeni fog. Már észre sem veszi, hogy szakmailag vállalhatatlanná válik. Vagy leissza magát.

A néző, olvasó, hallgató pedig azt kapja, amit szavazataival megérdemelt. Megszépített valóságot, helyi potemkinok szervezésében. És ez a jobbik, igaz elviselhetetlen változat. A rosszabbik formulája következő: a helyi Pravda, Beobachter, Politika hasábjain vagy képernyőin megjelenik a verdikt és az irányított közvélemény már vért követel. Így kerülnek bitófára mindazok, akik a nemzeti/faji frigyláda megválasztott őrzői kitagadnak. Mert hiszen úgy vélik, hogy még kér a nép és annak kiapadhatatlan, általuk gerjesztett kéjes irigységét állandóan ki kell elégíteni. Ebben a rendszerben az újságíró vagy hívő pártkatona, vagy könyörtelen köpönyegforgató, vagy – mint már említettem volt – rémálmoktól szenvedő alkoholista. Kijózanodás egyikükre se vár: az első akkor lesz józan, ha vezére/istene megmondja neki, hogy az. A második nem iszik sokat, mert éberen kell figyelnie, melyik köpeny jön divatba. A harmadiknak meg nem érdemes.

Így élünk mi valahol Európában. Hát koccintsunk!

2011. május 9.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Név: Francisco, írta: 2011. május 29. 0:47:39

Hogy a fenébe nem vettem észre ezt a jó írást még időben?

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Javasasszonyok és politológusok

A szerb kormány szerint Vučić történelmi jelentőségű győzelmet aratott. Mások szerint úgy ült a fotelén gőgösen >

Tovább

Kettős nyomás alatt

Nem kell azonban szem elől téveszteni a tényt, hogy Szerbiában a médiák új tulajdonosai a hatalmi >

Tovább

Örömünnep Szerbiában

Nem irigylem a szerbiai politikusokat sem. Hogyan lehet kormányozni egy nemzetet, amelynek lelkében ilyen mély ellentmondások >

Tovább

Konformizmus-vita

Nos, a vereség lehelete már ekkor érződött, ám a folyóiratot, amelynek indulása 1968 előszelét is jelezte, >

Tovább

Örök hála Bosnyák Istvánnak

Magától értetődő volt minden egyes mondata. Most azonban arra gondolok, hogy a lehetetlenre vállalkozott. Csak abban >

Tovább

Szaxofon

A szomszéd, a gimnázium igazgatója, Uroš bácsi szóvá is tette édesapámnak, hogy „eladtuk a kutyánkat, hogy >

Tovább

Alternatíva nélküli kor

Hobsbawm szerint az a veszély fenyeget bennünket, hogy felülkerekednek „a jobboldali, demagóg, idegengyűlölő, nacionalista rendszerek, amelyek >

Tovább

Bret Easton Ellis: “a beszari nemzedék”

A kapitalista rendszerben érvényesülő kapitalista értelmiségi elitet nem kínozza a lelkiismeret. Úgy látszik azonban, hogy a >

Tovább

Laudáció Márti néni tiszteletére

Végülis kettejükben (a megjelenésükön kívül) abszolút van valami közös: mindketten csak hiszik magukat valaminek: egyik főszerkesztőnek, >

Tovább

Mozaik vagy periféria?

A kisebbségi kultúra és közélet lélegeztetőgéppel Budapestre van csatolna, a közösség egyre inkább szigetszerűen működik. A >

Tovább

A Nyugat és Takaró Mihály

Tehát ha azt halljuk: „zsidó, zsidó”, úgy értsük: „amit az elégedetlen magyar gondol” („Protestáló hit s >

Tovább

A szocialista irodalompolitika váratlan dicsérete

A paradoxon abban rejlik, hogy a kitüntetettek közül kerülnek ki a múlt dicséretes példái, ugyanis ez >

Tovább