2020. november 30. hétfő
Ma András, Andor, Andrea névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Az utolsó mohikán

Bódis Gábor
Bódis Gábor
Az utolsó mohikán

A múlt szerdán sokan gratuláltak, mondván, én maradtam az egyetlen főszerkesztő jobb napokat látott, szű­külő pátriánkban.

A tartományi kormány ugyanis ed­dig még nem tapasztalt hevességgel leváltotta az összes tájékoztatási eszköz főszerkesztőjét – természetesen min­den indoklás nélkül, hacsak az nem tekinthető magyarázatnak, hogy hata­lomváltáskor ez a szokás – még Nyu­gaton is. Csakhogy a mi esetünkben szó sincs hatalomváltásról, hiszen a nyeregben ugyanazok ülnek, és a gyeplő is a kezükben maradt. A formá­lis indoklás az, hogy megváltozott az alapító. De könyörgöm, itt továbbra is csak egyetlen Párt létezik, még ha le­vedlett is a vörös róka. És teljesen mindegy, milyen formát ölt, lehet az Szocialista Szövetség, kormány, szak­szervezet, Kommunista Szövetség, Szo­cialista Párt – egyre megy. Még a Képviselőházban lehetett reménykedni, mert ott is működött ugyan a bolsevik rosta, azért van néhány küldöttben annyi becsület, hogy néha felhorkan a szemenszedett hazugságokon.

Az ügy annyira átlátszó, hogy legfel­jebb csak a Bicsaklóban lehetne vele foglalkozni – ha nem újságíró-kollegáink bőréről lenne szó. Akiket másfél évvel ezelőtt már ért egy ilyen érvágás, aminek következtében sokan – a leg­jobbak közül is – más környezetben voltak kénytelenek munka után nézni. Bűnük pedig csupán az volt, hogy kortársai voltak egy dogmatikus ve­zetőség egy még dogmatikusabb ve­zetőség által történt leváltásának. A rövidlátóbbak, sokan a magyar értelmi­ség közül is, lelkesedéssel fogadták a „demokráciát”. Remélhetőleg most él­vezik is, hacsak megint nem lebbent a köpönyeg.

Mondom, az ügy nagyon is átlátszó, hiszen teljhatalmú kormányfőnk azért harcolt körömszakadtáig a tájékoztatási eszközökért, hogy azt a Párt teljes el­lenőrzése alá vehesse. Nem mintha a vajdasági médiumok nem szolgálták volna eddig is szolgalelkűen az Ügyet, tisztelet a kevés kivételnek (Magyar Szó…). De azért történtek „félrelépé­sek”, amelyek a leghatásosabb tájékoz­tatási eszköz, az Újvidéki Televízió ese­tében voltak a legszembetűnőbbek. A Hatalom számára azonban, főleg az elkerülhetetlen választások előtti küzde­lemben, már nem elég megbízhatóak az RTV-t eddig vezető hintapolitikusok. Csak az egyetlen igazságnak szabad a képernyőn megjelennie, az eddigiek vi­szont „sorrendet tévesztettek”, „Tuđman-pártiak” lettek, vagy még ar­ra is vetemedtek, hogy a stúdióba hív­ják Nikola Miloševićot, az ellenzéki De­mokrata Párt egyik vezetőjét. Ilyesmi ezután nem történhet meg, még ab­ban az esetben sem, ha a most levál­tott főszerkesztők közül valakit újraválasztanak is (amennyiben van gyomra pályázni), mert neki csak a buzgó alá­zatosság marad osztályrészül. Hát vál­jék egészségére. Az újraválasztások he­lyett azonban olyan főszerkesztőtípusok színrelépését kell várni, akik az említett buzgó alázatosságukban túllihegik a gazdáikat is. Emiatt szűnnek meg az újságok és születnek a tacepaók.

Most egyesek azt mondják, hogy a magyar nyelvű tájékoztatás terén Radoman a Napló malmára hajtja a vizet. De mi nem ilyen lovat akartunk, és ezért igazából nem tudunk köszönetet mondani a hatalombitorlóknak. Mi, ha szerénytelenül hangzik is, gazdagítani akarjuk a magyar nyelvű tájékoztatást, és nem egyedül maradni. Főleg nem ilyen áron.

Az ügynek van időzítése is. Azt, amit a rohamrendőrök elvégeztek a déli tartományban, azt most itt, az északiban, elvégzi a tisztogatás bolsevik módszereinek mestere. Én személy szerint azokon az embereken csodálko­zom, akik a miniszteri fotelekben ülnek, és minderre csak bólogatnak. Tudatá­ban vannak-e annak, hogy miben vesznek részt?

A hatalom viszont teljesen tudatában van, hogy mindent meg kell tenni az Igazi Választások (az eddigiek bohózatok voltak) elodázásáért mindaddig, amíg a Párt arra fel nem készül. Vajon most már felkészült? Mert ha igen, akkor várható, hogy akárcsak a párt-menyegző esetében, minden ripsz-ropszra történik. Az ellenzék még fel sem ocsúdik – arról nem is beszélve, hogy helyet kapjon a tájékoztatásban, vagy, hogy esetleg külföldi megfigyelők is jelen legyenek –, és marad ott, ahol volt. És minden megy ugyanúgy, mint régen, akárcsak Romániában, Bulgári­ában és szerte e Balkánon. Azzal a különbséggel, hogy az említett két or­szágban legalább főszemélycserére sor került. A nagy-nagy hasonlóság viszont abban rejlik, hogy mindhárom ország­ban van állandó homogenizálódási alap. Szerbiában Kosovo, Romániában a magyar, Bulgáriában meg a török kisebbség. A Balkánon a helyzet válto­zatlan.

Változatlan az a szükséglet is, hogy állandóan ellenséget kell keresni. A szerb kormány most a Marković-kabinet ellen fordult teljes erővel. Egyrészt azért, mert nincs pénze az ígéretek fedezésére (lásd a szegény, ismét átvert parasztokat, akiket a bajusztépők vet­tek oltalmukba). Másrészt egy sokkal lényegesebb dolog miatt. Reformtörek­véseiben Marković ugyanis elérkezett a lényeghez, a tulajdonkérdéshez. Amennyiben megszűnik a társadalmi tulajdon, a szocializmus blőd kitalációja, amire a Párt alapozza a hatalmát – összedől a tákolmány. Akkor már mindegy lesz, hogy kommunista vagy szocialista, a gazdaságba vajmi kevés beleszólása lesz. Lehet aztán Kosovóval hevíteni a kedélyeket; a pénz beszél, a kutya ugat.

1990. július 25.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Nyírő Józsefet olvasva

Kiváló részleteket olvastam, egy megrendült és megtört ember életéről, aki nincs tisztában a saját bűneivel. De >

Tovább

„Tizennyolc hónapig voltam katonaruhában”

Csonoplya vegyes lakosú falu. A háború kitörése előtt nem nagyon foglalkoztunk azzal, hogy ki milyen nemzetiségűnek >

Tovább

„Ich habe alles geprüft und erwogen”

Nem tudom eldönteni, nem is szeretném, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök mai rádiós interjúját a sötét >

Tovább

„Úgy halok meg, hogy nem is láthatom a fiamat…”

Eddig mindig hazaengedték, amikor kértem, pár napra, ha valamilyen ünnep közeledett, vagy ha nagyon szerettem volna >

Tovább

Hiányzik a meghökkentető eredeti eretnekség. A szeszélyes kaland. A melléfogás varázslata

A szocializmusban az apolitikus értelmiségi volt az eszménykép, a posztszocializmusban pedig a valóságból menekülő szűzi pártszimpatizáns. >

Tovább

Kirakat szerződés

A VMSZ és a SNS szerződése csak megerősíti (önkormányzati, tartományi és köztársasági szinten) a két párt, >

Tovább

Erkölcsi kontextus

Természetesen a bíróság dolga kimondani az ítéletet. Feltételezem azonban, hogy ennek a jogi normának van erkölcs >

Tovább

Moslékkoalíció

Napjainkban a forradalmi hitbe vetett remény ugyanúgy elsorvadt, miként a hagyományos hitbe vetett bizalom. Miért? Lehet, >

Tovább

Nemzeti kisebbségpolitikai pálfordulás?

Amikor, tehát, AV a „kisebbségek jelenlétének fokozásáról” beszél „a köztársasági és a tartományi kormányban”, emögött Szerbia >

Tovább

Ami elválaszt és ami összeköt

Az interneten Szőcs Gézát búcsúztatják. Jól esett olvasni Ara-Kovács Attila az intellektuális párbeszédre példát mutató mondatát. >

Tovább

Civil jogvédelem

Nem a Caritas vezetőinek kellett volna átvenni a főkonzul asszonytól az ajándékot? Nem, mert akkor Pásztor >

Tovább

Szőcs Géza halála

Politikusként próbálta gyógyítani aztokat a sebeket, amelyeket előzőleg értelmiségiként és költőként elszenvedett. Ízig-vérig modern költő nem >

Tovább