Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

MiNapló Irodalmi Napló Itthon/Otthon KülNapló TegNapló Délvidékum BulvárNapló Tapló

Fiók

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Aggódnak értünk. A lapért, az ország sorsáért. A kettő persze nem hozható közös nevezőre, így hát menjünk sorjában. Kezdjük a fontosabbal.

Az Európa Parlament (lapjainkban eldugva) keményen elítélte Jugoszlávia és Szerbia vezetőségét a Kosovóban foganatosított intéz­kedésekért, mindenekelőtt a tartományi parla­ment alkotmányellenes feloszlatásáért. Az íté­let azonban – jól tudják ezt a strassbourgi képviselők is – pusztába kiáltott szó maradna, ezért nyomban arra kötelezték az Európa Bi­zottságot, hogy a Jugoszláviával folytatott tár­gyalások során az újabb hitelek odaítélését a politikai helyzet rendezésétől tegyék függővé. Látszólag zsarolásnak is tűnhet határozatuk. Vagy mégsem az?

Ezzel szemben Amerikának immár nem stratégiai érdeke Jugoszlávia – írja a mindig is jól értesült Washington Post – és ebben nyil­ván van valami. Az utóbbi időben ugyanis hat (nyolc) pöttöm Jugoszláviával kell tárgyalniuk nap mint nap, ami bizonyára fárasztó. A kosovói helyzet tisztázása után szlovén kor­mányküldöttség utazott Washingtonba, hogy tanácsot kérjen esetleges elszakadási szándé­káról, ugyanakkor itthon Kučan elvtársúr (nyelvészkedek!) kijelenti, hogy egy laza konfö­derációt is el tud képzelni a következő képlettel: Szlovénia+Horvátország (A zóna) contra Szerbia+Crna Gora (B zóna). Ebből két dolog szűrhető le: a szlovén államfő valakiket kifelej­tett (vagy belenyugodott felosztásukba, illetve annektálásukba), másrészt pedig a Kelet egyesülésévei végre nékünk, vajdaságiaknak is lesz tengerpartunk. Nem okoz hát gondot a nyaralás; oda utazunk, ahová akarunk (Her­ceg Novi-tól Ulcinjig). Nos, Washingtonban kerek perec kijelentettek, hogy számukra tel­jesen mindegy, milyen lesz Jugoszlávia állam­berendezése, hisz az belügy, annál fontosabb viszont, hogy YU felségjel­zésű delegációkkal üljenek tárgyalóasztalhoz. Erre, mit ad isten, a jövő héten hasonló összetételű szerbiai küldöttség utazik az amerikai fővárosba bizonyítványát magyarázni. Ez a diplomácia lassan többe kerül majd, mint a kétnyelvűség!

Amivel viszont sok helyütt nincsenek kibékülve. Lásd cikkeinket! Kivéve Pobedát, amit minden év júliusában útba ejtek Kavillóra, a Tanyaszínház bemutatójára igyekezve. Ott következetesen ragaszkodnak a kétnyelvűségben kivívott győzelmükhöz, mert a helységtábla imígyen fest: fönt Pobeda (szerbül), alatta Pobeda (magyarul… vagy románul… vagy szingalézul). Aki nem hiszi, járjon utána.

Mással sincsenek kibékülve. A VMDK-val például. Temerinbe olyannyira, hogy pofonok csattanását is kilátásba helyezték. Hál’ istennek, eddig egy se csattant. Nos, a pofonok kilátásba helyezését az a tény váltotta ki, hogy Ágoston András, a VMDK elnöke arra szólítot­ta fel a magyar ajkúakat: szavazzanak ugyan a referendumon, de a beterjesztett alkotmány­módosítási javaslat és sorrend ellen. A temerini vezetőségek (kinek a nevében?) azon nyomban követelték Ágostonnak és annak a szer­kesztőnek (sic!) a fejét, aki ezt közöl­te az újságban.

Hogy néz ki ez normáliséknál?

Ott is vannak beterjesztett párt- meg kormányja­vaslatok. Referen­dum is. Sajtó is. A párt (kormány) a sajtó révén közli célját. Az ellenzék is. Meg bárki. Felkészülhetnek, nem kell ripszropszra dönteniük. Aztán eljő a szava­zás napja, utána a szavazatszámlálás ideje. Ez utóbbi már ripsz-ropszra történik, bármi szán­déka volt is a pártnak, kormánynak. Az ered­ményt mindenki elfogadja, végrehajtja, teljesí­ti, még ha nincs is mindenki kibékülve vele. És ami a legfontosabb, közben senki sem pofozkodik. Nincs rá ideje. Valamiből élni is kell. Az élet megy tovább.

Nálunk viszont, ha valakinek valami nincs ínyére, azonnal pofozkodni akar. Legfeljebb átvitt értetemben: megbélyegzéssel, alkalmista jelzők rásütésével (autonomista, szeparatista, fasiszta, sztálinista, etc.). A megbélyegzettnek befellegzett. Épp a Tanyaszínház bemutatójárt beszélgettem erről a témáról (ezért is imádom a kavillói közönséget). Egy történész a mel­lemnek szegezte a kérdést: autonomista vagyok-e, magyarázatul mindjárt hozzátette – mert ő republikánus. A kérdés korántsem felületes, ellenkezőleg, mélyen elgondolkodtató.

Ha autonomista az, aki csorbíthatatlan nemzeti (kisebbségi) jogait követeli, akkor az vagyok. Ha autonomista a VMDK tagja, akkor nem vagyok az. Ha autonomista az, aki visszasírja a régi szép időket, vezetőséget, akkor megint csak nem vagyok az. Ha pedig az az autonomista, aki a maiba sem nyugszik bele, akkor csakugyan az vagyok. Ha a republiká­nus számára Szerbia a non plus ultra, akkor nem vagyok az. Ha a gazdaság ésszerűsítése a cél, akkor republikánus vagyok; ha egyes területek kizsákmányolása, bojkottja, akkor nem. És így tovább…

Lehet, hogy az ilyen, egyesek számára eretneknek tűnő gondolatok közlése miatt aggódnak értünk. No, de mit tehetünk? Pon­tosan a bennünk bujkáló gondolatok, szorongások, örömek közlése a célunk, s nem az, hogy azokkal mindenki egyetértsen. Vitatkoz­zanak velük, de érvekkel alátámasztva, mint ­ahogy azt tesszük is hasábjainkon. Tökéletes és abszolút igazság és összhang amúgy sincs, legfeljebb megközelíthető.

Bebizonyította ezt Jelcin is, akit egyidejű­leg megtapsoltak és kifütyültek a szovjet párt­kongresszuson, miután kilépett a tagságból, s bizonyítják ezt az albán menekültek ezrei meg a kubai menekültek (egyelőre) tízei, akik szök­nek hazájukból. Albánia mellesleg hagyomá­nyosan Jugoszláviát vádolja népének exodu­sáért. Minő paradoxon: a Demokrata Párt újvidéki tagozata egyik tisztségviselőjének a trikója jut eszembe. Büszkén dülleszkedik a mellkasára rajzolt kék Európa-térképpel. Sze­met szúró a két, vörössel berajzolt (állam)ha­tár: Szerbiáé és Albániáé. Alatta a magyarázó szöveg: a kommunizmus két utolsó fellegvára. Ha ezen múlik, tényleg nem akarok republiká­nus lenni.

A nagykövetségeken menekvést keresőkről jut eszembe, hogy a hétvégén a bastille-i forradalom évfordulója, Franciaország nemzeti ünnepe alkalmából a belgrádi nagykövetségen rendezett fogadásra, jobban mondva garden partyra voltunk hivatalosak legalább öt-hatszázan. Odafelé menet még tréfálkoztunk útitársammal, meglepődnének-e, ha a gratuláció helyett menedékjogot kérnénk. Egyelőre tréfa, de ki tudja, hátha nálunk is bekövetkezik a falmászás. A francia nagykövetség parkja mindenesetre tágas,, bőven jutott hely mindannyiunknak. Az ellenzéki pártok is képviseltették magukat, szembeötlő volt viszont a hatalmi párt képvi­selőinek meg nem jelentése. Szembeötlő, no de érthető, hisz bizonyára a hétfői szockom nász előkészítésével voltak elfoglalva. A frigyre áldásunk, erre egy belgrádi ürge bepereli „Radmila Anđelkovićot és a polgárok csoport­ját” (vö.: Szocialista Szövetség), amiért az általa százmillió márkára becsült intézménye­ket elherdálják. Tényleg, mertük is megkérdezni, kinek a nevében?

Hadd fejezzem be azonban vidámabb témával: újabb rikkancsok jelentkeztek, a meg­lévő zentaiak, kanizsaiak, adaiak mellett im­már Szabadkán és Palicson is vásárolható Napló nemcsak az újságkioszkokban, hanem utcai hírlapárusainknál is.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Lesz-e Vajdaságban intézményes kisebbségkutatás?

Amennyiben egyáltalán megalakul egy ilyen intézet, nem lenne elfogadható – de az emberi valamint a nemzeti >

A színház az új CEU

Így tehát az ilyen harcokban nem az a tét, hogy jön a konzervatív váltás, hanem hogy >

Einstand. Avagy a Viktor utcai fiúk

A cím maradhat? A címmel nincs semmi baj. Ennél jobb címet mi sem találhattunk volna. A >

Mengyán: A Magyar Szó és a Hét Nap „mélyrepülésben van”

Tanulmányozni kellene, hogy a közpénzek iránti ilyen – felelőtlennek is nevezhető – viszonyulásban (meg)vannak-e a gazdasági >

Szerpentin a Kárpátokban

Akármennyire is lehangoló ma a román politika távlattalansága, az erdélyi magyar közvélemény figyelmét ismét rá kellene >

A szájzár és a nemzet

Az ellenzéktagadásnak nevezhető meggyőződés, amelyről azt mondtuk, hogy fertőzésként terjedt el, itthon gyakorta még azzal a >

„Egy ilyen országban, amelynek, sajnos, nem látjuk a jövőképét”…

itt egy formálisnak is alig nevezhető kulturális autonómia létezik, ami egy (költséges) pénzelosztó és (döntő többségében) >

Most már komolyan veszem...

Akkor talán én is megmosolyogtam volna ezt a mondatot. Most azonban komolyan kellene venni. Nem vágyni >

„Vajdaságban nagyon jó a helyzet”?

A Vajdaságban a nemzeti kisebbségi jogok az ún. joghurtforradalom előtt valóban példa értékűek, európai szintűek voltak. >

A balkanizálódástól a posztfasiszta kísértésekig

A kelet-közép-európai régió egy-két évtizeden belül balkanizálódott. Ezt a „jövőt” Szerbiában könnyebb volt felismerni, mint a >

Fontosabb a kirakat?

A nyilvánosságnak nem kell értesülni a nemzeti kisebbségek oktatási problémáiról?  Csak arról, amit Vicsek hangoztatott, hogy >

Két bácskai katolikus pap, aki a háború idején Horvátországban szolgált

Egyszer arra lettem figyelmes, hogy az 56-os sorszámú után a 200-valahányas engedély következett. Másnap egy újabb >

1990-2009 © Napló. | Impresszum | Tartalomjegyzék | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Kapcsolat |