2020. szeptember 27. vasárnap
Ma Adalbert, Vince névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Jó Naplót kívánok, kedves olvasóink!

Németh Árpád
Jó Naplót kívánok, kedves olvasóink!
Új, kényelmes szerkesztőségünkben

Aggódnak értünk. A lapért, az ország sorsáért. A kettő persze nem hozható közös nevezőre, így hát menjünk sorjában. Kezdjük a fontosabbal.

Az Európa Parlament (lapjainkban eldugva) keményen elítélte Jugoszlávia és Szerbia vezetőségét a Kosovóban foganatosított intéz­kedésekért, mindenekelőtt a tartományi parla­ment alkotmányellenes feloszlatásáért. Az íté­let azonban – jól tudják ezt a strassbourgi képviselők is – pusztába kiáltott szó maradna, ezért nyomban arra kötelezték az Európa Bi­zottságot, hogy a Jugoszláviával folytatott tár­gyalások során az újabb hitelek odaítélését a politikai helyzet rendezésétől tegyék függővé. Látszólag zsarolásnak is tűnhet határozatuk. Vagy mégsem az?

Ezzel szemben Amerikának immár nem stratégiai érdeke Jugoszlávia – írja a mindig is jól értesült Washington Post – és ebben nyil­ván van valami. Az utóbbi időben ugyanis hat (nyolc) pöttöm Jugoszláviával kell tárgyalniuk nap mint nap, ami bizonyára fárasztó. A kosovói helyzet tisztázása után szlovén kor­mányküldöttség utazott Washingtonba, hogy tanácsot kérjen esetleges elszakadási szándé­káról, ugyanakkor itthon Kučan elvtársúr (nyelvészkedek!) kijelenti, hogy egy laza konfö­derációt is el tud képzelni a következő képlettel: Szlovénia+Horvátország (A zóna) contra Szerbia+Crna Gora (B zóna). Ebből két dolog szűrhető le: a szlovén államfő valakiket kifelej­tett (vagy belenyugodott felosztásukba, illetve annektálásukba), másrészt pedig a Kelet egyesülésévei végre nékünk, vajdaságiaknak is lesz tengerpartunk. Nem okoz hát gondot a nyaralás; oda utazunk, ahová akarunk (Her­ceg Novi-tól Ulcinjig). Nos, Washingtonban kerek perec kijelentettek, hogy számukra tel­jesen mindegy, milyen lesz Jugoszlávia állam­berendezése, hisz az belügy, annál fontosabb viszont, hogy YU felségjel­zésű delegációkkal üljenek tárgyalóasztalhoz. Erre, mit ad isten, a jövő héten hasonló összetételű szerbiai küldöttség utazik az amerikai fővárosba bizonyítványát magyarázni. Ez a diplomácia lassan többe kerül majd, mint a kétnyelvűség!

Amivel viszont sok helyütt nincsenek kibékülve. Lásd cikkeinket! Kivéve Pobedát, amit minden év júliusában útba ejtek Kavillóra, a Tanyaszínház bemutatójára igyekezve. Ott következetesen ragaszkodnak a kétnyelvűségben kivívott győzelmükhöz, mert a helységtábla imígyen fest: fönt Pobeda (szerbül), alatta Pobeda (magyarul… vagy románul… vagy szingalézul). Aki nem hiszi, járjon utána.

Mással sincsenek kibékülve. A VMDK-val például. Temerinbe olyannyira, hogy pofonok csattanását is kilátásba helyezték. Hál’ istennek, eddig egy se csattant. Nos, a pofonok kilátásba helyezését az a tény váltotta ki, hogy Ágoston András, a VMDK elnöke arra szólítot­ta fel a magyar ajkúakat: szavazzanak ugyan a referendumon, de a beterjesztett alkotmány­módosítási javaslat és sorrend ellen. A temerini vezetőségek (kinek a nevében?) azon nyomban követelték Ágostonnak és annak a szer­kesztőnek (sic!) a fejét, aki ezt közöl­te az újságban.

Hogy néz ki ez normáliséknál?

Ott is vannak beterjesztett párt- meg kormányja­vaslatok. Referen­dum is. Sajtó is. A párt (kormány) a sajtó révén közli célját. Az ellenzék is. Meg bárki. Felkészülhetnek, nem kell ripszropszra dönteniük. Aztán eljő a szava­zás napja, utána a szavazatszámlálás ideje. Ez utóbbi már ripsz-ropszra történik, bármi szán­déka volt is a pártnak, kormánynak. Az ered­ményt mindenki elfogadja, végrehajtja, teljesí­ti, még ha nincs is mindenki kibékülve vele. És ami a legfontosabb, közben senki sem pofozkodik. Nincs rá ideje. Valamiből élni is kell. Az élet megy tovább.

Nálunk viszont, ha valakinek valami nincs ínyére, azonnal pofozkodni akar. Legfeljebb átvitt értetemben: megbélyegzéssel, alkalmista jelzők rásütésével (autonomista, szeparatista, fasiszta, sztálinista, etc.). A megbélyegzettnek befellegzett. Épp a Tanyaszínház bemutatójárt beszélgettem erről a témáról (ezért is imádom a kavillói közönséget). Egy történész a mel­lemnek szegezte a kérdést: autonomista vagyok-e, magyarázatul mindjárt hozzátette – mert ő republikánus. A kérdés korántsem felületes, ellenkezőleg, mélyen elgondolkodtató.

Ha autonomista az, aki csorbíthatatlan nemzeti (kisebbségi) jogait követeli, akkor az vagyok. Ha autonomista a VMDK tagja, akkor nem vagyok az. Ha autonomista az, aki visszasírja a régi szép időket, vezetőséget, akkor megint csak nem vagyok az. Ha pedig az az autonomista, aki a maiba sem nyugszik bele, akkor csakugyan az vagyok. Ha a republiká­nus számára Szerbia a non plus ultra, akkor nem vagyok az. Ha a gazdaság ésszerűsítése a cél, akkor republikánus vagyok; ha egyes területek kizsákmányolása, bojkottja, akkor nem. És így tovább…

Lehet, hogy az ilyen, egyesek számára eretneknek tűnő gondolatok közlése miatt aggódnak értünk. No, de mit tehetünk? Pon­tosan a bennünk bujkáló gondolatok, szorongások, örömek közlése a célunk, s nem az, hogy azokkal mindenki egyetértsen. Vitatkoz­zanak velük, de érvekkel alátámasztva, mint ­ahogy azt tesszük is hasábjainkon. Tökéletes és abszolút igazság és összhang amúgy sincs, legfeljebb megközelíthető.

Bebizonyította ezt Jelcin is, akit egyidejű­leg megtapsoltak és kifütyültek a szovjet párt­kongresszuson, miután kilépett a tagságból, s bizonyítják ezt az albán menekültek ezrei meg a kubai menekültek (egyelőre) tízei, akik szök­nek hazájukból. Albánia mellesleg hagyomá­nyosan Jugoszláviát vádolja népének exodu­sáért. Minő paradoxon: a Demokrata Párt újvidéki tagozata egyik tisztségviselőjének a trikója jut eszembe. Büszkén dülleszkedik a mellkasára rajzolt kék Európa-térképpel. Sze­met szúró a két, vörössel berajzolt (állam)ha­tár: Szerbiáé és Albániáé. Alatta a magyarázó szöveg: a kommunizmus két utolsó fellegvára. Ha ezen múlik, tényleg nem akarok republiká­nus lenni.

A nagykövetségeken menekvést keresőkről jut eszembe, hogy a hétvégén a bastille-i forradalom évfordulója, Franciaország nemzeti ünnepe alkalmából a belgrádi nagykövetségen rendezett fogadásra, jobban mondva garden partyra voltunk hivatalosak legalább öt-hatszázan. Odafelé menet még tréfálkoztunk útitársammal, meglepődnének-e, ha a gratuláció helyett menedékjogot kérnénk. Egyelőre tréfa, de ki tudja, hátha nálunk is bekövetkezik a falmászás. A francia nagykövetség parkja mindenesetre tágas,, bőven jutott hely mindannyiunknak. Az ellenzéki pártok is képviseltették magukat, szembeötlő volt viszont a hatalmi párt képvi­selőinek meg nem jelentése. Szembeötlő, no de érthető, hisz bizonyára a hétfői szockom nász előkészítésével voltak elfoglalva. A frigyre áldásunk, erre egy belgrádi ürge bepereli „Radmila Anđelkovićot és a polgárok csoport­ját” (vö.: Szocialista Szövetség), amiért az általa százmillió márkára becsült intézménye­ket elherdálják. Tényleg, mertük is megkérdezni, kinek a nevében?

Hadd fejezzem be azonban vidámabb témával: újabb rikkancsok jelentkeztek, a meg­lévő zentaiak, kanizsaiak, adaiak mellett im­már Szabadkán és Palicson is vásárolható Napló nemcsak az újságkioszkokban, hanem utcai hírlapárusainknál is.

1990. július 18.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

A nemzetállam keblére öleli még a „tékozló fiait” is

Ezért nem nevezhető hontalannak az, aki egyik várost felcseréli egy másikkal, mert ott jobban érzi magát. >

Tovább

Szerbia egyetlen csatlakozási fejezetet sem nyitott az idén

A dokumentum hangoztatja, hogy „a nemzeti kisebbségek védelmét Vajdaság AT-on kívül fejleszteni kell”. Mintha a Vajdaságban >

Tovább

Azt hallom, csoda történt Washingtonban

Ez történik most is, és így marad időtlen-időkig, ha időközben nem tör ki egy regionális háború. >

Tovább

Osztozkodás a lőporos hordón

A Nyugat-Balkán – leánykori nevén Jugoszlávia plusz Albánia – befolyásolásáért többen vetekednek: az EU, az USA, >

Tovább

Botrány Újvidéken

Szerbia ezúttal kiállította saját igazolványát, az osztályzaton nem csodálkozom. Ellenben miért hallgatnak a polgárok? Félnek? Tudják, >

Tovább

Menekülés a magányból a forradalomba

A Menj és szenvedj te is, című, a Nyugatban megjelent naplójegyzetei elárulják, hogy semmiképpen sem az >

Tovább

Javasasszonyok és politológusok

A szerb kormány szerint Vučić történelmi jelentőségű győzelmet aratott. Mások szerint úgy ült a fotelén gőgösen >

Tovább

Kettős nyomás alatt

Nem kell azonban szem elől téveszteni a tényt, hogy Szerbiában a médiák új tulajdonosai a hatalmi >

Tovább

Örömünnep Szerbiában

Nem irigylem a szerbiai politikusokat sem. Hogyan lehet kormányozni egy nemzetet, amelynek lelkében ilyen mély ellentmondások >

Tovább

Konformizmus-vita

Nos, a vereség lehelete már ekkor érződött, ám a folyóiratot, amelynek indulása 1968 előszelét is jelezte, >

Tovább

Örök hála Bosnyák Istvánnak

Magától értetődő volt minden egyes mondata. Most azonban arra gondolok, hogy a lehetetlenre vállalkozott. Csak abban >

Tovább

Szaxofon

A szomszéd, a gimnázium igazgatója, Uroš bácsi szóvá is tette édesapámnak, hogy „eladtuk a kutyánkat, hogy >

Tovább