2022. augusztus 12. péntek
Ma Klára, Hilária, Diána névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Mit keres egy légy a lengyel címeren?

Bódis Gábor
Bódis Gábor
Mit keres egy légy a lengyel címeren?

Negyven éve, 1981. december 12-én kezdődött el a lengyel fegyveres erők puccsa, a Jaruzelski-puccs. Többször jártam Varsóban, a puccs előtt és után is. Részlet az Első félidő című visszaemlékezésből. Bódis Gábor:

(...) Kevesebb mint két hónap múlva jöttek a lengyelek.

Katonai puccs Lengyelországban Jaruzelski tábornok vezetésével. A kommunista hatalmat a Lech Walesa, gdanski munkás vezette Szolidaritás mozgalom alaposan megingatta. A tábornok a rendszerváltás után azzal érvelt, hogy a Szovjetunió katonai beavatkozását (lásd még. Budapest 1956, Prága 1968) akarták egy „belső megoldással” megelőzni.

 

1981. december 13.

A nemzeti megmentés katonai tanácsának kiáltványa

A Varsói Rádió tegnap sugározta a nemzeti megmentés katonai tanácsának kiáltványát. Szövege a következő:

„Lengyelek, a Lengyel NK (úgyis mint Népköztársaság) polgárai!

A nemzeti megmentés katonai tanácsa fordul hozzátok. Hazánkat halálos veszély fenyegeti. A szocializmusellenes erők államellenes, felforgató akciói az országot a polgárháború szélére sodorták. A törvénytelenség, az önkény és a káosz

szétrombolja a gazdaságot, gyengíti az országot, veszélyezteti a nép szuverenitását és fizikai egzisztenciáját. A reakciós támadás immár nyílt előkészítése és a terrorveszély vérontáshoz vezethet.

Hatástalannak bizonyultak a Lengyel N K parlamentjének, a kormánynak és az állami adminisztráció szerveinek erőfeszítései. A

hazafias bölcsességre való felhívásokat és a jóakarat minden megnyilvánulását lebecsülik. A

szocialistaellenes erők agresszivitása, amelyeket nem ritkán külföldről ösztönöznek és anyagilag

támogatnak (ez ismerős, nem?), a rendszer alkotmányos elveit érinti és megtorpedózza a nemzeti megegyezéseket.

Ezek az erők a Szolidaritás független és önigazgatási szakszervezet cégére alatt tudatosan bojkottálják azokat a kezdeményezéseket, amelyek hozzájárulhatnak a lengyelországi válság leküzdéséhez...”

Walesát és meg nem nevezett számú Szolidaritás vezetőt internáltak, bármit is jelentsen ez. Jerzy Urbán, a lengyel junta szóvivője, akit később volt szerencsém mikrofonvégre kapnia, a külföldi tudósítóknak azt mondta Walesát nem tartoztatták le, az „őt megillető tisztelettel viseltetnek iránta”, sőt már tárgyalt is a kormánnyal. Kijárási tilalmat rendeltek el, szüneteltették az oktatást, és a lengyel sajtószabadság iránt is tisztelettel viseltettek, mert azonnal betiltottak néhány napi- és hetilapot. Egységes rádió- és televízióműsort vezettek be, s ezzel megszüntették az összes helyi rádió- és tévéállomás munkáját. Csak ennyi.

Néhány hónappal a hadiállapot bevezetése előtt is jártam Varsóban. A központi Győzelem tér Victoria Intercontinental nevű hoteljében szállásoltak el. Nagy luxusnak számított. A tér másik végén volt a sajtóközpont, ahol egy Tomasz nevű, Budapesten tanult fiúval haverkodtam össze. A másnaposságra tutibiztos gyógyszere volt: egy kis pohár vodka, egy kávéskanál őrölt borssal megnemesítve. Csak az első néhány másodpercet kell túlélni, utána már megy minden, mint a karikacsapás.

Az esemény, ami miatt a Victoriában kellett sínylődnöm a LEMP (Lengyel Egyesült Munkáspárt, vagyis kommunista) kongresszusa volt. Akkoriban első titkárként egy Stanislaw Kania nevű, történelmileg teljesen érdektelen figura szerepelt.

A kongresszus legfontosabb eseménye az volt, hogy kitiltottak egy osztrák újságírót. Az eseményt megelőző napon írt jegyzetében ugyanis azt javasolta, hogy a lengyel címerben a sas helyett egy légy legyen. Mert, hogy csak a légy szokott a szarra szállni. Így akarta érzékeltetni - szubtilis módon - a gazdaságilag és politikailag is padlóra került ország helyzetét. A lengyel hatóságoknak semmi érzékük nem volt a vaskos humorhoz. Úgy, hogy a tudósítónő repült és világhírűvé vált. Mi, akik maradtunk Varsóban, pedig írtuk és felmondtuk rezzenéstelen arccal a semmitmondó esemény még semmitmondóbb részleteit. De legalább a „szaros” momentumot be lehetett cserkészni a beszámolókba.

Néhány hónappal később jött Jaruzelski és a decemberi hadiállapot. Azonnal kértünk a lengyel hatóságoktól beutazási és forgatási engedélyt. Hiszen már lengyel és emésztési szakértő is voltam. Majdnem két hónapot kellett várni, amíg meg nem jött a jóváhagyás. Négyen ültünk be a tévé karaván típusú kocsijába, Duško, egy operatőr és egy technikus.

Akkor még nem volt Schengen, hanem Varsói szerződés. Így aztán bohózatba illő jelenetek játszódtak le a jugoszláv-magyar, a magyar-szlovák és a szlovák-lengyel határon. Szétszedtük, összeraktuk a felszerelést, a táskáinkat, a gépkocsit. Ez utóbbit inkább a fináncok végezték. Csak a csodálatos Krakkóban lélegezhettünk fel. A hadiállapot itt abban nyilvánult meg, hogy néhány fegyveres őrjárat cirkált a belváros utcáin. Irány Varsó.

Sokkal komorabb kép fogadott, mint a néhány hónappal azelőtti „szaros” korszakban. Esős, hideg idő volt. A Victoria tér közelében laktunk ezúttal is, de a sokkal szerényebb Europejski szállodában. Ablakai a térre néztek. Utóbb ennek jelentősége lesz.

Életemben először láttam gépfegyveres, háromtagú járőröket, harckocsikat. Varsó kellős közepén. Nem volt kellemes érzés.

De a hangulatban volt valami forradalmi. Például minden éjjel, a hatóságok által ismeretlen személyek egy hatalmas keresztet raktak ki a Győzelem térre. Hajnalban jött a közrendészet és eltüntette a keresztet, mint a lengyel ellenállás és a Szolidaritás melletti kiállás szimbólumát.

Délutánonként a város különböző pontjain volt tiltakozás, főleg a templomokban, mise álnéven. Egy fontos szakmai fortélyt alkalmaztunk a várható események feltérképezésében. A hatóságokat ugyebár hiába kérdeztünk volna bármiről, csak csodálkozó tekintettel meredtek volna ránk: hiszen itt minden a legnagyobb rendben van. Ezt mondta nekem a román rendőr is nyolc évvel később a jugoszláv-román határ román oldalán, ahol a stábot hátrahagyva átbaktattam, megkérdezni: készíthetnénk-e egy szép útifilmet Temesvárról. Elvette az útlevelemet, egy órán át várakoztatott, majd visszaküldött: nincs miért filmezniük, nincs itt semmi látnivaló. Közben az ország belsejében a kivégző egység már gyakorlatozott, hogy véres véget vessen a Ceaușescu-korszaknak.

Vissza Varsóba és a szakmához, amelynek vezérelve: kövesd a CNN-t!

Ők pontosan tudták, hogy melyik templomban lesz nagy tömeg, néma tüntetés és hol fognak tiltakozni a fiatalok. Hogy honnan tudhatták?

Megható érzés volt látni a lengyeleket, amint emelt fővel, dacosan, némán és méltóságteljesen tüntettek. Jaruzelskiék nem hatódtak meg.

Filmeztünk, amit csak tudtunk. Még a párt szóvivőjéhez Jerzy Urbánhoz is elmentem interjúra. Ennek a tartalmára nem emlékszem, nincs is mire, viszont arra igen, hogy a mikrofon tartása közben elfáradt a kezem, és ezért megtámasztottam egy doboznak vélt tárgyon a Fontos Ember dolgozóasztalán. Nagy reccsenés. Beszakadt a teteje, mint kiderült az interfónnak. Kényszeredett mosoly, nagyvonalú „nem tesz semmit”. De azért megkönnyebbültem, amikor kijutottam az épületből.

A vasárnapok különösen politikailag és zavargásilag nagyon érzékenyek voltak. Nemcsak a virágokat kellett eltakarítani a Győzelem térről, hanem ilyenkor a délelőtti mise után tüntetések is összejöttek. Lent forgattunk a téren, az események közvetlen közelében. Tüntetők virágokkal, katonák puskákkal, rendőrök rabszállító kocsikkal. Elkezdett szemerkélni az eső. Az operatőr azt mondta, ebből baj lesz, mert az elektronika „megzavarodik”. Lehet, hogy nem így mondta, de én így értettem.

Nagyszerű ötletünk támadt: a nedvességet kikerülve az egyik szobánk ablakából fogjuk filmezni a történteket. Meg is történt.

Sűrűsödtek az események: a rendőrök megkezdték az őrizetbe vételeket. Terelték be a tüntetőket, fiatalokat, öregeket, asszonyokat a rabszállítóba. Na, ez jó sztori lesz. Az egyik, mondjuk, őrmester (fogalmam sincs milyen rangja volt, csak láttam rajta valami bigyót) felpillantott az ablakunkba. Ez még nem lett volna elég, hanem a többiekhez ment, és felmutogatott. Erre öt-hat fegyveres elindult a hotelunk bejárata felé. Gyorsan kivettük a kazettát a kamerából. Már hallatszott a csizmák dübörgése a lépcsőkön (a szobáink az első emeleten voltak), amikor a kazettát a szemben levő másik szobánkba csempésztem. A fegyveresekkel együtt értem az inkriminált szoba ajtajához. Nem kopogtak, benyitottak. A lengyel, az angol és a gesztikuláció félreértelmezhetetlen utalásaiból arra a logikus következtetésre jutottunk, hogy velük kell mennünk (bárhova is) és a kamerát, kazettákkal együtt elveszik tőlünk.

Telefonálni már nem lehetett, mondjuk, a nagykövetségre. SMS, internet akkor még egy szál sem.

Begyömöszöltek bennünket két autóba és egy rendőrállomásra vihettek. Vagy 2 órát töltöttünk egy üres szobában, amikor is benyitott egy rendőr és azt mondta, kövessük.

Mint kiderült egy másik, tágasabb szobába kísértek bennünket, ahol egy lejátszó volt és két nyakkendős, szürke alak. Állítólag a külügyminisztériumból.

Most jön a tetemre hívás: átnézzük közösen milyen képsorokkal akarjuk derékba törni a lengyel szocializmus, egyébként töretlen mivoltát.

Jött az első kazetta: kép helyett csak vízszintes csíkok jelentek meg. A második, harmadik dettó.

A két külügyminisztériumi szürkeség, lenéző mosoly kíséretében egy-egy hatalmas pecsétet nyomott a kazetták falára. Nem mondták ki: micsoda amatőrök.

A mai napig nem tudtam megfejteni: valóban nem voltak tisztában azzal, hogy a szovjet birodalom országaiban (Varsói Szerződés) a francia SECAM-rendszert, Nyugat-Európában és Jugoszláviában meg a PAL-rendszert alkalmazták?

Hazafelé semmi gond nem volt, a pecsétek megtették a magukét. Azt a kazettát is átcsempésztük, amelyet a rendőrök elől a másik szobában rejtettem el. Úgy, hogy egy pecsétes dobozba tettük, abból pedig az üres kazettát eldobtuk útközben.

Hát így mulat egy PAL úr.

 

2021. december 12.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Húsz milliárdos kerítésmagasítás, közben Magyarország „déli határa gyakorlatilag ostrom alatt áll”?

A szerb hatalom nem biztosítja a polgárok személyi biztonságát, sérthetetlenségét, a tulajdon és egyéb jogainak békés >

Tovább

Tántorgunk az emberarcú szolgalelkűségbe

A jelek szerint a hatalom készül a személyes szabadság további megnyirbálására. Nem kell hozzá durva erőszak, >

Tovább

Bálványosi akármi

Ha elemeznénk, hogy akkor mit is mondott Pásztor Pista, akkor – az első benyomás alapján – >

Tovább

Csetepaté a szakadék szélén?

Egyre inkább kiélesedik a vita Orbán Viktor a Tusványoson előadott a fajkeveredésről szóló nézetéről.  Nem hiszem, >

Tovább

Kishegyesi Bálványos

A fiatal és tapasztalatlan parlamenti államtitkár nem először mond valótlanságokat a vajdasági magyar közösséggel kapcsolatban. Annyira >

Tovább

A gyanús európai szellemiség

Még a jugoszlávságába is beszivárgott ez a történelmi emlék. Horvát volt, jugoszláv aurával. Miért ne lehetne >

Tovább

A hatalom szolgálatában

A Titói korszaktól a mostani Vučić-Pásztor éráig vezető beosztásban dogozott a tájékoztatásban. Neki, tehát, már csak >

Tovább

Putyinlelkű város lettünk

Mihal Ramač író és újságíró, a Danas volt főszerkesztője a Danasban (2022.07.25.) elkeseredetten kérdezi, hogy miért >

Tovább

Mára alaposan megváltozott a Magyarország-kép

Az utcán többen is megállítanak. Mi történt Magyarországgal? Mindeddig respektálták ezt a megszenvedett országot és nemzetet. >

Tovább

Nincs többé kocsonyás középút

Biztosra vehető, hogy Orbán Viktor mai tusványosi beszéde óriási felháborodást kelt majd. Nem vagyok véleményvezér, csak >

Tovább

Ilonka tánti angyalkái

Egy effajta megállapítás például: „Magyarokná olyan szar a pálinka”, és a kommentár hozzá: „Én nemtom nem >

Tovább

Náci beszéd vagy náci rendszer?

Hiszen a fasiszta energia ma a legnagyobb, az igazi történeti újdonság. Sokan várnak újdonságra, diadalra, sikerre, >

Tovább