2022. január 23. vasárnap
Ma Zelma, Rajmund, Emerencia, Emese névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Közelségek, távolságok

Közelségek, távolságok

De az az ádáz kizárólagosság, ami évek óta dúl körös-körül, a szüntelen fenekedés a határon túli „elhajlókra”, egyszerűen kiábrándító. És ezzel keveset mondtam. Miért következne például a kettős állampolgárságból, hogy a határon túli magyar szervezeteknek kampányolniuk kell valaki mellett a magyarországi választásokon? Miért nem lehet hagyni, hogy ki-ki döntse el, kíván-e nemcsak a romániai, hanem a magyarországi parlament összetételéről is szavazni, és a szavazatát netán köszönetnek tekinti-e a kettős állampolgárságért cserébe? Végül is egyenként kötődhetnek ide vagy oda a határon túli magyarok, de közösségként nyitottnak kell maradnunk, ha önálló politikát kívánunk folytatni. Markó Béla:

Hosszú kormányválság után a napokban végre megszavazta a román parlament az új kormányt, amelyben az önmagát jobboldaliként meghatározó, de meglehetősen programtalan Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a hellyel-közel tényleg baloldalinak tekinthető Szociáldemokrata Párt (PSD) mellett helyet kapott az RMDSZ is. Akár kétharmados alkotmánymódosításra is alkalmas többség ez, bár nagy kérdés, hogy amennyiben erre sor kerül, meg tudnak-e egyezni abban, mit és hogyan kellene módosítani a román alaptörvényben. Egyébként Romániában csak az alkotmánymódosításhoz kell a kétharmad, utána népszavazásra is szükség van, ami fontos féket jelent, ha arra gondolok, Magyarországon milyen könnyen toldozhatja-foldozhatja az alkotmányt egy kétharmados többség. A román alkotmányt utoljára 2003-ban módosítottuk, akkor is úgy, hogy a népszavazáshoz szükséges részvételi arány alig-alig lett meg, máig felejthetetlen látvány a televízióból, ahogy a Déli-Kárpátok egyik kétezer fölötti csúcsán működő meteorológiai állomáshoz is felcipelték az urnát a szavazóbiztosok. A sarkalatos törvényeket viszont jóval könnyebb nálunk elfogadtatni, nem kétharmad, hanem csak az összlétszám több mint fele kell hozzá.

 Persze ebben a pillanatban nem az alkotmány foglalkoztatja az új kormányt, hanem a járvány miatt teljesen megroskadt egészségügy, az előző, részben ugyanazokból a politikusokból álló kormány következetlen kommunikációja miatt elharapózott oltásellenesség, vagy az oktatás minőségének romlása. Tehát most nem is annyira egy hosszútávú reform, hanem a pillanatnyi tűzoltás a feladat, miközben matematikailag minden feltétel adott, hogy távolabbra is tekintsenek azok, akik kezükben tartják a kormányrudat. Látszólag azért nehéz ez, mert különböző ideológiájú pártok álltak össze, és túl sok eddigi nézetkülönbséget kellett a szőnyeg alá söpörniük. Valóban, a közelmúlt nem sok jót ígér, hiszen a tavalyi választásokon a legtöbb szavazatot kapott PSD-t egyfolytában „vörös pestisként” emlegette az államelnök, aki a náluk gyengébben szereplő PNL kormányra kerülését tavaly kierőltette. Most meg egyszerre csak támogatja pártja kormányzati együttműködését a szociáldemokratákkal, mintha már nem lenne fertőző a „vörös pestis”. Ugyanis, miután a jóakaratúan rendszerkritikusnak is nevezhető, de tulajdonképpen zavaros ideológiájú és hátterű Szövetség Románia Megmentéséért kivált a kormányból, két kudarcos kormányalakítási kísérlet után kiderült, hogy csak így lehet többséget kialakítani. Meg is jegyezte valamelyik politikus, akinek még maradt némi humora, hogy a „vörös pestisből” hirtelen „vöröskereszt” lett a PNL számára. Tanulságos az RMDSZ által megtett út is, hiszen a magyar szövetség vezető politikusai is egyre nagyobb meggyőződéssel kezdték hangoztatni az utóbbi években, hogy a jobbközépen van a a helyük a politikában, és csakis ilyen koalíciót tudnak elképzelni. Fejcsóválva néztem, hogy mintha nem erről lett volna szó ezelőtt harmincvalahány évvel: az RMDSZ-t nem pártként, hanem minden demokratikus ideológiát befogadó szövetségként alapítottuk.

Aztán az elmúlt hetekben hamar kiderült, koalícióképesek vagyunk többekkel is. Ami nagyon is nyilvánvaló volt évtizedeken át, és az utóbbi időben sem kellett volna letagadni, hiszen a romániai magyar politika, ismétlem, nem volt és nem is lehetett soha doktriner, ha azt akartuk, hogy minden magyar egyetlen szervezetben politizáljon. Ez persze sohasem sikerült teljesen, de mégis megmaradt a kezdeti szövetség.

Óhatatlanul az jut most eszembe, egykori nehéz döntéseinket felidézve, hogy nem ártana megemlékeznünk egy minden bizonnyal sorsfordító döntésről az erdélyi, de talán az egész Kárpát-medencei politikában. Ezelőtt 25 évvel, 1996. november 3-án parlamenti választások voltak Romániában, és ugyanazon a napon került sor az államelnök-választás első fordulójára is. 1989 után Romániát a Ion Iliescu által vezetett, csak lassú, felemás reformokban gondolkodó Nemzeti Megmentési Front kormányozta, amely aztán egy idő múlva kettészakadt, és kivált belőle a radikálisabb változásokat szorgalmazó Demokrata Párt a forradalom utáni első miniszterelnök, Petre Roman vezetésével. Az RMDSZ meg annak idején az egészen 1996-ig ellenzékben levő Demokratikus Konvencióval szövetkezett, és velük együtt az autoriter, meglehetősen nacionalista Ion Iliescut már 1992-ben próbáltuk leváltani, de ez csak rá négy évre sikerült. Színes társaság volt a Demokratikus Konvenció, az erdélyi gyökerű Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárttól a szintén történelmi múltú Román Szociáldemokrata Párton és a PNL-n át az újonnan alakult két környezetvédő pártig.

Voltak még mások is a Konvencióban, többek közt civil szervezetek. Nos, egy ilyen konglomerátum indult harcba 1996 őszén az államelnöki tisztségért és a kormányzásért. Nehezen egyeztek egymással, és nehezen egyeztünk mi is velük. Minket ugyan nem kötöttek vélt vagy valós doktrínák, hanem elsősorban egy identitásvédő program, de mi tagadás, ez is nagyon megfeküdte egyik-másik partnerünk gyomrát, és nem azért, mert jobb- vagy baloldaliak voltak éppen.

Évszázados előítéleteket kellett félretenni, hogy egyáltalán tárgyalhassunk az anyanyelvű oktatásról, az anyanyelv nyilvános használatáról, az államosított javak visszaszolgáltatásáról, az önkormányzatok hatáskörének bővítéséről, a nemzeti szimbólumok használatáról. Volt viszont közös ellenség, bár utóbb inkább ellenfélnek nevezném őket: Iliescuék. És volt közös cél: az európai integráció felgyorsítása, egy demokratikus intézményrendszer kialakítása. Valamit valamiért úgymond, hiszen nyilvánvaló volt akkor is, hogy a velünk való szövetséget, a magyar követelések fokozatos – és lássuk be: részleges – teljesítését ezért fogadták el. A politikai kompromisszumok mindig érdekekről szólnak. Inkább az volt akkor számunkra a kérdés, hogy van-e egyáltalán esély a váltásra. Amikor 1995-ben, jó évvel a választások előtt hosszan beszélgettünk négyszemközt a Konvenció elnökjelöltjével, a geológus professzor Emil Constantinescuval, eléggé szkeptikusan hallgattam, mennyire meg van győződve, hogy nyerni fog. Aztán 1996-ban, az első forduló után már látszott, hogy tényleg van esély. A Demokratikus Konvenció jelöltjét támogatta a szintén elnökjelölt Petre Roman is a maga 20 százalékával, tehát a reformpárti jobb és bal összefogott Iliescu ellen. Constantinescu kérte a mi támogatásunkat is, november 7-én megállapodást írtunk alá, amely mindössze három rövid bekezdésből állt, és a lényeges kitétel a következő volt: „A Román Demokratikus Konvenció pártjai kötelezik magukat, hogy együttműködnek a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel az eljövendő Parlamentben, és egyúttal felajánlják az RMDSZ-nek a részvételt, parlamenti arányának megfelelően, Románia Kormányában, valamint a hozzátartozó intézményekben, az ezzel kapcsolatos tárgyalásokra 1996. november 17-e után kerül sor.” Bizalmas egyezség volt, ilyen volt akkor a közhangulat, és ha nyilvánosságra kerül, az RMDSZ-szel való előzeteses egyezkedésbe belebukott volna Constantinescu.

Így viszont, a magyar szavazatok segítségével is, nagy fölénnyel győzött, közte és Ilescu között majdnem 10 százalék volt a különbség. Napokon át reggeltől estig tárgyaltunk, sokat számított az aláírt egyezség, hiszen partnereink már nem voltak olyan lelkesek, próbáltak meggyőzni, hogy elégedjünk meg egy-két államtitkári tisztséggel, de ebbe természetesen nem mentünk bele, és 1996. december 12-én már beiktatták az új román kormányt, amelyben ott volt két magyar miniszter is, mi több, létrejött az RMDSZ-es miniszter által felügyelt Kisebbségi Hivatal, ami egyik fontos célkitűzésünk volt kezdettől fogva. Nehéz volt ezt a koalíciót létrehozni, és nehéz volt együtt kormányozni. De meggyőződésem szerint akkor talált rá Románia a helyes útra – amelyről aztán le-letért időnként –, és az erdélyi magyar politika is attól kezdve ért el fontos eredményeket. Támadták a román nacionalisták a Demokratikus Konvenciót, hogy összeálltak velünk, és minket is támadott belülről az RMDSZ radikális tábora, hogy ezáltal hitelesítünk egy magyarellenes román politikát. Holott éppen az volt a lényeg, hogy csakis így, kormányzati eszközökkel lehetett szerintem megtörni azt az évszázados román-magyar szembenállást, amely addig csak kudarcokat hozott nekünk. Még éveken át folyt a vita az RMDSZ-ben, hogy kell-e, szabad-e a románokkal együtt kormányozni, és ha mégis igen, akkor kivel szabad, és kivel nem – hiszen már akkor felmerült, hogy nekünk csakis jobbra kellene sorolnunk –, de nem kétséges, hogy az a történelmileg előzménytelen döntés megváltoztatta a határon túli magyar politika perspektíváit.

Nem volt zökkenőmentes a mi első koalíciós kormányzásunk, három miniszterelnököt koptattak el a folyton viszálykodó kisebb-nagyobb pártok, ám az egymást követő válságok ellenére szerintem akkor dőlt el végleg Románia integrációja, és akkor kezdett változni a román állam kisebbségpolitikája is. Elég, ha az 1999-es oktatási törvényre vagy a restitúciós törvényre utalok, de a lista ennél jóval bővebb. Igen, ha lépést kell váltani, ha biztos pályára kell állítani egy országot, egy ilyen sokféle programból és elképzelésből összekalapált koalíció is képes egyszerre mozdulni. A viták pedig nem arról szóltak, hogy jobbra megyünk-e vagy balra, és bármennyire is furcsa, ma sem erről szólnak igazán Romániában, mint ahogy egyébként Magyarországon sem. Inkább arról, hogy közeledünk-e Európához, a nyugati értékrendhez, vagy távolodunk tőle. Huszonöt éve is ez volt a dilemma, aztán konszenzus alakult ki hosszú időre a román politikában, újabban viszont megint előjöttek nyersen, brutálisan az ellentétek, holott szerintem nincsen alternatíva. De úgy tűnik, az újabb nemzedékeknek is meg kell keresniük az utat, amelyet egyszer már meglelni véltünk.

Az idők hajnalán az RMDSZ-ben tisztáztuk az erdélyi magyar politika néhány alapelvét. Az egyik fontos döntésünket már említettem, hogy nem pártot, hanem szövetséget alapítunk, és közös szervezeti keretben tisztázzuk az ideológiai nézetkülönbségeket. Vagyis támogatjuk a belső pluralizmust, cserébe egységesen lépünk fel a szövetségen kívül, akár a bukaresti politikáról, akár Budapestről vagy Brüsszelről legyen szó. Még a 90-es években tagja lett ugyan az RMDSZ az Európai Néppártnak, de ennek részben pragmatikus okai voltak, mert ily módon lehetőségünk volt nemzetközi fórumokon megszólalni, másrészt vannak a programunknak konzervatív elemei, ez magától értetődő egy kisebbségi közösség esetében, ám semmilyen más ideológiát nem zártunk ki. Viszont az utóbbi időben, mint mondottam, látnom kellett, hogy RMDSZ-politikusok egyre inkább elkötelezik magukat a jobboldal mellett Romániában és Magyarországon is. Ma pedig a nemzeti liberálisokkal együtt szövetségben vagyunk a román kormányban a nemrég még elutasított szociáldemokratákkal. Nagyon helyesen. Egyébként is szinte semmit sem jelent a román politikában, hogy bal- vagy jobboldal. Ismét oda jutottunk, hogy az európai demokrácia-felfogáshoz való viszonyulásuk szerint ítéljük meg a pártokat.

Márpedig a román parlamentben a most kialakult kormánytöbbség így vagy úgy ennek a demokrácia-eszménynek a híve, míg a két kimaradt párt látszólag nagyon különböző módon, de valójában egybehangzóan autoriter, populista eszméket hirdet. A különbség talán annyi – ez sem mellékes –, hogy egyikük nem nacionalista, a másik viszont igen. Másképpen ugyan, de Magyarországon sem a hagyományos ideológiák feszülnek egymásnak, hanem kétféle Európa-felfogás. Néztem a minap a magyarországi plakátokon a jelszót, hogy: előre. Mozgósító erejük van az ilyen szavaknak. Csak az a kérdés ugye, hogy merre van az előre.

A másik egykori RMDSZ-elv valójában a sokszínűségből következik, miszerint egyenlő távolságot – én azt szoktam mondani: közelséget – kell kialakítani Magyarországon (is) minden demokratikus párttal. Ez sem sikerült teljesen, és ezért is mindig megsértődött valaki. Kihez közelebb, kitől távolabb kerültünk időről időre, és minden kormányváltáskor változtak valamennyit ezek a közelségek vagy távolságok, elvégre az volt az érdekünk, hogy a mindenkori magyar kormánnyal szoros kapcsolatban legyünk. De az az ádáz kizárólagosság, ami évek óta dúl körös-körül, a szüntelen fenekedés a határon túli „elhajlókra”, egyszerűen kiábrándító. És ezzel keveset mondtam. Miért következne például a kettős állampolgárságból, hogy a határon túli magyar szervezeteknek kampányolniuk kell valaki mellett a magyarországi választásokon? Miért nem lehet hagyni, hogy ki-ki döntse el, kíván-e nemcsak a romániai, hanem a magyarországi parlament összetételéről is szavazni, és a szavazatát netán köszönetnek tekinti-e a kettős állampolgárságért cserébe? Végül is egyenként kötődhetnek ide vagy oda a határon túli magyarok, de közösségként nyitottnak kell maradnunk, ha önálló politikát kívánunk folytatni.

(Népszava)

 

2021. december 4.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Húsz év – semmi változás!

A tisztában van-e az MNT és a VMÚE a magyar nyelvű média és tájékoztatás helyzetéért való >

Tovább

„Szégyelltük, hogy ott vagyunk”

A horvátországi Vukovár-Szerém megye három apró falujának 1991 őszén, a délszláv háború idején átélt gyászos története >

Tovább

„Az oktatási helyzet súlyosbodott”!

A VMPE – ismereteim szerint – az egyedüli délvidéki/vajdasági civil szervezet, amely (2012 óta) évente, kitartóan >

Tovább

A délszláv legenda

Bár a hivatalos propaganda mindent megtesz, hogy Titot kitörölje a történelemből, vagy pedig véreskezű diktátorként mutassa >

Tovább

Kétszeres NEM az alkotmánymódosításra!

A népszavazás a szavazók minimális részvételével is érvényes lesz. Sikeres pedig, ha a részvevők többsége igennel >

Tovább

Hagyományos szex-szimbólum

Azok a 60-as évek, amikor az emberek egy kis erotikus élményért moziba mentek! És amikor európai >

Tovább

Az alattvaló látomása

Előzőleg látta Aleksandar Vučić államelnök szenvedélyes tekintetét, amellyel kifejezte, hogy mennyire kívánta ezt a győzelmet. Állítása >

Tovább

Két malomkerék között

Az ilyesféle markáns nemzetállam-építés szükségszerűen elidegeníti a kisebbségi polgárokat a szülőföldtől. Ezt fokozza, hogy a nemzetállami >

Tovább

Önreklámozás (2.)

Varjú Márta, főszerkesztő a Magyar Szó a fejléce alá tűzte, hogy a „vajdasági magyarság lapja”, ami >

Tovább

Önreklámozás

A fiatal „politikusnak” – akinek a hátrányos rehabilitálási és vagyon-visszaszármaztatási törvényt is köszönhetjük –  még mindig >

Tovább

Tájékoztató csak szerb nyelven, cirill írással!

A referendum a nemzeti kisebbségi nyelven való nem teljes tájékoztatás szempontból, szerintem, már most megbukott! A >

Tovább

„Nem bízzák farkasra a bárányt” – de ilyen Pásztorra sem!

Ki kell végre konkrétan mondani: A magyar közösség hanyatlásának/leépülésének egyik oka az utóbbi évtizedben a Vajdasági >

Tovább