2021. március 4. csütörtök
Ma Kázmér, Lúciusz, Zorán névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Elvesztettem egy országot, de maradt egy város

Végel László
Végel László
Elvesztettem egy országot, de maradt egy város

Szóba került a kisebbségi állapot is. Emiatt nem siránkozok, elfogadtam, vállalom, ezzel élek és nem azonosulok azokkal, akik elégedetten hangoztatják, úgy élnek, gondolkodnak és éreznek, mintha nem is tartoznának a kisebbségi közösségbe. Nem érzik ennek súlyát és hátrányát... Ennek tudatában elmondtam ezt is, hogy a nemzeti és a kozmopolitizmus ellentmondásában az ellentétek szintézisére törekedtem. Nem állítom, hogy a szintézist megteremtettem, de hiszem, hogy göröngyös utamon kitartóan keresem. Végel László:

2020. október 6., kedd

Tegnap délután a kellemes indián nyárban Anikóval fegyelmezetlenek voltunk: hosszú idő után társaságba mentünk. Nem csak a környéken tettük meg a szokásos napi sétát, mert a városközpont egyik könyvkereskedésében interjút adtam az RTS2-nek, a munkásságomról, a helyzetemről és a nézeteimről. Az első kérdés kissé mellbevágott: Biljana Djogić riporter asszony arról faggatott, hogy hogyan definiálnám magam. Elmondtam, neveztem magam plebejus kozmopolitának is, mert a kozmopolitizmus szitokszónak számított, hiszen gyerekkoromban az időseket hallgatva a szenttamási Zöld utcában arra jöttem rá, hogy őket legjobban a nagyvilág érdekelte, ugyanúgy, mint a népmesék hőseit, akik hamuban sült pogácsával eredtek útnak. A nyolcvanas évek végén neveztem magam hontalan lokálpatriótának, hiszen összeomlott egy ország, amelyben felnőttem és nevelkedtem, amelyben átéltem vereségeimet, kudarcaimat, illékony sikereimet. Úgy éreztem, hogy hontalan maradtam. A hontalanság tudata előbb is kísértett, de 1990-ben vitriolként fröccsent az arcomba. Dacból jelentettem ki: jó, rendben van, elvesztettem egy országot, de maradt egy város, Újvidék, ezért neveztem magam lokálpatriótának. Az Exterritórium című non-fiction regényemben viszont már halványul a lokálpatrióta érzés. Egyébként nem véletlenül írom a Sinkó-monodrámámat, ő sokat emlegette a hontalanságot, örökké hazáját kereste, s végül úgy találta, hogy Tito Jugoszláviájában meglelte, viszont kiderül, hogy ez is csak illúzió volt; nem akadt hazája, amely befogadja. Szóba került a kisebbségi állapot is. Emiatt nem siránkozok, elfogadtam, vállalom, ezzel élek és nem azonosulok azokkal, akik elégedetten hangoztatják, úgy élnek, gondolkodnak és éreznek, mintha nem is tartoznának a kisebbségi közösségbe. Nem érzik ennek súlyát és hátrányát. Ebben a kérdésben Bibó Istvánnal tartok, aki azt írta, hogy amint a kisebbségi ember egy kicsit is kinyilvánítja nemzeti mivoltát „helyzetét ellentmondóvá és idegenné teszi akkor is, ha történeti kisebbség, még inkább akkor, ha frissen odacsatolt kisebbség. Ez az idegenség úgyszólván független attól, hogy civilizáltak vagy brutálisak-e az államhatalom módszerei”. Ennek tudatában elmondtam ezt is, hogy a nemzeti és a kozmopolitizmus ellentmondásában az ellentétek szintézisére törekedtem. Nem állítom, hogy a szintézist megteremtettem, de hiszem, hogy göröngyös utamon kitartóan keresem.

 

2020. október 24.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

A nemzeti közösségi jogok újabb nyirbálása?

Az MNT-nek a kultúrában való döntéshozatali jogokért való mostani kiállása határozott és jogilag is indokolt. Kérdés >

Tovább

Európa árvái

Jól esett, hogy újra láthattam a régi ismerős arcokat. Kiderült, hogy Horvátországban és Szlovéniában mégis valamelyest >

Tovább

Az énekes halálát gyászolja a hatalom és az ellenzék

A mérvadó újságok megemlékeznek a 100 évvel ezelőtt 1921-ben született (2002-ben elhunyt) amerikai liberális filozófusról, John >

Tovább

Sok pénz, semmi eredmény

A jelenlegi vezetőknek halvány elképzelésük se nincsen, hogyan lehetne fejleszteni, a saját lábára állítani a délvidéki/vajdasági >

Tovább

A mazsolázók

Színre lépnek a névtelenül mazsolázó sajtómunkások, akik a megjelent autorizált interjút úgy vágják össze, hogy nem >

Tovább

Kusturica Szarajevó fölött

És akadnak azért jó dolgok is. Igaz, a halálhoz kötődnek ezek is. Elhunyt ugyanis az újvidéki >

Tovább

Az elrabolt idők nyomában

Én csak keresem a hagyományt miközben az a tudat kínoz, hogy elrabolták a múltomat.  Nem csak >

Tovább

A tévedhetetlenekkel szemben

Furcsa állítás, de bevallom: nem hiszek azoknak az embereknek, akik életükben nem tévedtek jó néhányszor. Nem >

Tovább

„Nesze semmi, fogd meg jól!”

Aki csak teheti, továbbra is tartson ki az elvett ingatlanok természetben való visszakövetelése mellett, ne fogadja >

Tovább

A közéleti vákuum depresszív hatása

A covid19 befagyasztotta az állapotokat, ami nem jelenti azt, hogy a társadalmi feszültségek nem növekszenek. Ezt >

Tovább

A harmincas évek újra meg újra felbukkanak

Az antifasiszta Európa kerekedett felül, az képviselte a többséget, és rossz érzéseim ellenére elégedett vagyok azzal, >

Tovább

Haiku és kapitalizmus

Inkább azon csodálkoztam, hogy ezek az államkapitalista kommunista milliárdosok verseket írnak. Mégpedig haikukat! Környezetünkben ilyesmi nem >

Tovább