2022. augusztus 14. vasárnap
Ma Marcell, Maximilián névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Soknyelvű ország – egynyelvű álom és emlék(mű)

Soknyelvű ország – egynyelvű álom és emlék(mű)

A mesterséges nevek százai azonban bekerültek az Akadémiai Nagylexikonba, emiatt tévelyegnek úttalan utakon a magyar GPS-t követő turisták. S most ezt vésték kőbe a trianoni emlékműre. Különös fintora a centenáriumi Trianon-emlékműnek – átellenben az egész helynévmagyarosítást rosszalló Tisza István szobrával –, hogy azzal a 20. század eleji egynyelvű helynévanyaggal állít emléket a történeti magyar államnak, amely az ország felbomlásához jelentősen hozzájáruló nemzetiségi feszültségek egyik előidézője volt. Szarka László:

Volt rá száz évünk, hogy végiggondoljuk és megéljük, mi miért történt, hogyan jutott el Drasche Lázár Alfréd és Benárd Ágoston a trianoni kastély aláírási ceremóniájára. Ezzel együtt sok más, hozzánk közebb álló kérdésre kell még választ találnunk ahhoz, hogy ne csak a térképen, államközi szerződésekben, gázvezetékekben, hanem saját történetünkben és a nemzeti emlékezetben is végre helyére kerüljön Trianon.

Ehhez nekünk, a „határon túl” születetteknek a magyar–magyar párbeszéd folyamatos megújítása mellett, biztosan érdemes lenne a 21 milliós történeti országból kivált 10,8 millió nem magyar – 2,9 millió román, 1,8-1,8 millió horvát és szlovák, más félmillió német, 1,1, millió szerb és félmillió rutén – utódaival is értelmes, közös válaszokat keresni múltbeli vitáinkra.

Harmincmillió magyar

Tény, hogy a felerészben nem magyar lakosságú történeti magyar állam utolsó ötven éve az Osztrák–Magyar Monarchiában a 20 vagy a Rákosi Jenő féle 30 milliós magyar nemzeti álomnak a jegyében telt. A kiegyezés korának magyar állameszméje a francia, angol minta követésére épült. Sokan hittek abban, hogy az egész országot oktatással, közigazgatással, telepítéssel, a nem magyarok tömeges kivándorlásának engedélyezésével nemcsak politikailag, hanem grammatikailag is magyarrá kívánta tenni. Kazinczy, Kölcsey, Kossuth, Jókai, Deák a reformkorban még a magyar szabadság vonzerejétől várta a magyarosodást. 1867 után Grünwald, Apponyi a közép- és népiskolától, Beksics Gusztáv pedig a városok és a gyáripar magyarosító erejétől remélte ennek a magyar álomnak egy-két nemzedéken belüli valóra válását. A mára majdnem egynyelvűvé lett Magyarország – ahol 2011-ben a 13 elismert nemzetiséghez tartozó közel 600 ezer személynek mindössze egynegyede, 148 ezer fő vallotta magát nem magyar anyanyelvűnek – emlékezetpolitikája láthatóan nem tud mit kezdeni a soknyelvű történelmével. Mintha egye többen feledni próbálnák az államalapító szent király Intelmének egynyelvű országról kimondott szentenciáját.

Trianoni lejtő

Impozáns gránitfolyosó – herderi ihletésű értelmezők szerint a „sírba szállt nemzet” emlékét megidéző történeti emlékmű – készült a Nemzet Főterének aszimmetrikus tengelyében, a budapesti Alkotmány utcában. Trianon századik évfordulóját száz méter hosszú, négy méter széles, a föld felszíne alá süllyedő rámpa lejt – a mai országot és hét szomszédját szimbolizálni hivatott – nyolc részre hasított gránittömb és az ott lobogó örökláng irányába. A fedetlen folyosó oldalfalain a történeti ország 1913-as helységnévtárban található 12 537 településének neve, nagyságrendjüket is érzékeltetve, háromféle méretű szürke gránitlapokon. Mind egyetlen, magyar nyelvű, 1913-as változatukban. Az öt évvel később széthulló ország utolsó, sok ellentmondást magába sűrítő helynévtára.

A korabeli magyarországi helységnevek egységesítéséről, „törzskönyvezéséről” rendelkező törvényt az a Bánffy Dezső kezdeményezte, aki a magyar miniszterelnökök sorában egyedüliként vallotta magát büszkén sovinisztának. „Nem elég érzésben és szavakban szolgálni a magyar állam-eszmét – írta Bánffy 1902-ben –, erős akarattal, kitartó törekvéssel akarni kell megalkotni áthatottan a legszélsőbb soviniszta „nemzeti gondolattól”, az egységes magyar nemzeti államot, melynek arra, hogy egységes és nemzeti legyen nyelvben és érzésben. Szüksége van még a külsőségekre is, mely külsőségeket azonban kicsinyelni nem szabad; szüksége van arra, hogy ne csak fiai, de hegyei és völgyei is magyar neveket viseljenek.”

Az 1913-ban megjelent a Magyar Szent Korona Országainak az utolsó hivatalos helységnévtára tele volt radikális változtatásokkal, a községek alapítását, történetét gyakran teljesen figyelmen kívül hagyó torzítással. Pedig komoly testületek, tudós urak és politikusok mérlegeltek hónapokig az egyes megyékből beérkezett javaslatokon. Jellemző, hogy a 63 megye magyar- és horvát-szlavónországi megye településeire vonatkozóan sok száz javítással kezdődött a helynévtár. A Tisza István miniszterelnök által – Árva, Liptó, Hunyad és Fogaras megyék helyneveinek „egységesítése” előtt – leállított „törzskönyvezés” egyszerre egységesítette, egynyelvűsítette a települések nevét.

Közel ötezer falu, város neve változott meg, helyesírásában, jelzős szerkezetében, vagy nyelvében, lényegében. Engel Pál kétezerötszáz körülire becsülte a semmivel sem indokolható, magyar előzmények és helyben lakó magyarok hiányában magyarosított helynevek számát. Miközben minden művelt nemzet törekszik arra, hogy – a legértékesebb történeti forrásanyagok egyikét– megőrizze és megvédje országa helynévanyagát. A Magyar Történelmi Társulat többször is óvatosan tiltakozott a túlzások ellen. Tagányi Károly, Nyitra megye kutatója, jövőbe látóként próbálta fékezni a magyarosító lendületet. „Hagyják abba a külsőségeket: magyar föliratok követelését, idegen helynevek agyonmagyarosítását; hiszen azokból a magyar helynevekből, amit ma akarnak adni nekik, 100 év múlva megint tót lesz, vagy lefordítják tótra, vagy eltótosítják.” Tisza István, a tragikus sorsú miniszterelnök pedig – látva a közelgő világháború előtti belső nemzetiségi feszültségeket – az országgyűlésben 1913. november 26-i beszédében jelezte, szeretné meg nem történtnek tudni az egész törzskönyvezést.

Magyarországon az 1880-as évektől kezdve kezdték radikálisan átírni, egységesíteni, s közben mesterkélten lefordítani, vagy ahol azt jónak látták, magyarosítani a szláv, román, rutén, szerb, szász, sváb helynévanyagot. Így kapott már a 19. század végén több tucat Pozsony, Nyitra, Zólyom megyei szlovák és német falu magyar nevet. A törzskönyvezés beindulásával pedig négy megye kivételével a nemzetiségi települések nevét mind megvizsgálták. 1906-ban például Trencsén megye szinte kizárólag szlovák lakosságú községeinek többsége minden történeti alap, előzmény nélkül vált magyar nyelvűvé. Alsóvadas, Berekfalu, Dombelve, Dunajó, Fenyvesszoros, Gerebes, Hámos, Határújfalu, Buzás, Csermely, Igazpüspöki, Mézgás, Ölved, s további közel száz, hasonlóan székelyes csengésű, többnyire helyi magyar hivatalnokok által kitalált helynév borzolta a Vág völgye szlovák polgárainak és a turócszentmártoni szlovák elit kedélyét.

Hasonló volt a helyzet a többi szlovák, rutén, román, szász, sváb, szerb többségű megyében, régióban. A kérdéssel foglalkozó magyar névtanosok, Erdélyben, a Bánságban és Délvidéken is százszámra sorolják a százéve történt településnévmagyarosítás bizonyítékait. Visszatérve tájainkra, a Pozsony–Brünn vasútvonalon található, 400 éven át Kutti nevet viselő szlovák községből 1898-ban Jókút, Bohuniczból – a ma atomerőművéről ismert Jaslovské Bohunicéből – Apátszentmihály, Dubnicból Máriatölgyes, Szvidníkből Felsővízköz lett. És maradt máig a magyar Akadémiai Nagylexikonban, a magyar Wikipédiában, a magyar kiadású térképeken.

Terhes örökség

A soknyelvű Magyarország nem magyar nyelvterületeihez kötődő helységnévanyagát az összeomlás előtti tömeges, az érintettek tiltakozását figyelmen kívül hagyó elmagyarosítása nehéz örökség. Ráadásul minden gyakorlati haszon, észszerű magyarázat nélkül rendületlenül él tovább. Az európai rangú magyar helynévtan kiváló művelői dokumentálták, elemezték a helységnév-törzskönyvezés korabeli hasznát, előnyeit és hátrányait. Utóbbiak közt főként azt a kisebbségi magyarok által sokszor megszenvedett nemzetállami nyelvi imperializmust, amellyel oroszok, ukránok, románok, szerbek, szlovákok újra keresztelték a birtokukba jutott magyar falvakat.

Mi pedig elfogadtuk az 1913-as egynyelvű örökséget, ahelyett, hogy visszatértünk volna az ezeréves többnyelvűségre épülő történeti névalakokhoz: Bohunic, Dubnic, Klobusic, Kutti, Szvidnik. A százféleképpen magyarított Lehotákat ma is Lehotának hívhatnánk, a mondvacsinált Mogyoródokat Lieszkónak. A mesterséges nevek százai azonban bekerültek az Akadémiai Nagylexikonba, emiatt tévelyegnek úttalan utakon a magyar GPS-t követő turisták. S most ezt vésték kőbe a trianoni emlékműre.

Különös fintora a centenáriumi Trianon-emlékműnek – átellenben az egész helynévmagyarosítást rosszalló Tisza István szobrával –, hogy azzal a 20. század eleji egynyelvű helynévanyaggal állít emléket a történeti magyar államnak, amely az ország felbomlásához jelentősen hozzájáruló nemzetiségi feszültségek egyik előidézője volt. Csak remélni lehet, hogy miharabb felépül egy tisztességes látogatóközpont, ahol a véletlen sorrendben elhelyezett emlékkövek közt bolyongók és az élő közösségek – két- vagy többnyelvű nevére, valódi történetére – mai valóságára kíváncsi érdeklődők segítséget, reális képet kaphatnak. Digitális térképek, adatbázisok teszik hozzáférhetővé számukra mindazt, ami nem fért rá a kétszer százméteres trianoni falra.

 

 

2020. június 2.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

A magyar autonómiáról, ami nem az

Tusványoson, tehát, Kovács is mondott valamit, csak nem az, amit egy felelős vezetőnek a magyar közösség >

Tovább

Húsz milliárdos kerítésmagasítás, közben Magyarország „déli határa gyakorlatilag ostrom alatt áll”?

A szerb hatalom nem biztosítja a polgárok személyi biztonságát, sérthetetlenségét, a tulajdon és egyéb jogainak békés >

Tovább

Tántorgunk az emberarcú szolgalelkűségbe

A jelek szerint a hatalom készül a személyes szabadság további megnyirbálására. Nem kell hozzá durva erőszak, >

Tovább

Bálványosi akármi

Ha elemeznénk, hogy akkor mit is mondott Pásztor Pista, akkor – az első benyomás alapján – >

Tovább

Csetepaté a szakadék szélén?

Egyre inkább kiélesedik a vita Orbán Viktor a Tusványoson előadott a fajkeveredésről szóló nézetéről.  Nem hiszem, >

Tovább

Kishegyesi Bálványos

A fiatal és tapasztalatlan parlamenti államtitkár nem először mond valótlanságokat a vajdasági magyar közösséggel kapcsolatban. Annyira >

Tovább

A gyanús európai szellemiség

Még a jugoszlávságába is beszivárgott ez a történelmi emlék. Horvát volt, jugoszláv aurával. Miért ne lehetne >

Tovább

A hatalom szolgálatában

A Titói korszaktól a mostani Vučić-Pásztor éráig vezető beosztásban dogozott a tájékoztatásban. Neki, tehát, már csak >

Tovább

Putyinlelkű város lettünk

Mihal Ramač író és újságíró, a Danas volt főszerkesztője a Danasban (2022.07.25.) elkeseredetten kérdezi, hogy miért >

Tovább

Mára alaposan megváltozott a Magyarország-kép

Az utcán többen is megállítanak. Mi történt Magyarországgal? Mindeddig respektálták ezt a megszenvedett országot és nemzetet. >

Tovább

Nincs többé kocsonyás középút

Biztosra vehető, hogy Orbán Viktor mai tusványosi beszéde óriási felháborodást kelt majd. Nem vagyok véleményvezér, csak >

Tovább

Ilonka tánti angyalkái

Egy effajta megállapítás például: „Magyarokná olyan szar a pálinka”, és a kommentár hozzá: „Én nemtom nem >

Tovább