2020. szeptember 24. csütörtök
Ma Gellért, Gerda, Mercédesz névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Európa ellenségei a Fehér Házban

Tamás Gáspár Miklós
Tamás Gáspár Miklós

A nemzetközi szélsőjobboldal nem teljesen egységes, Trump és a magyar kormány között is maradnak nézeteltérések és érdekellentétek (ami természetes), de ez mellékes. A Trump–Orbán-találkozó mindkét vezető (de különösen Orbán) számára óriási siker, amit bagatellizálni vagy pláne letagadni: vakság. Meg hát egyszerűen füllentés. Ez a siker a sötétség nagy diadala. Tamás Gáspár Miklós (hvg.hu):

Sokan megpróbálják lekicsinyelni Orbán Viktor diplomáciai sikerét, hasonló hangok hallatszanak Nyugat-Európából is. Ez súlyos tévedés.

Kétségtelen tény, hogy a hivatásos amerikai diplomáciai apparátus, amely a hidegháború évei óta – minden megalkuvás és következetlenség ellenére – Európában (és csak Európában!) valamiféle diktatúraellenes és emberi jogi „vonalat vitt”, évekig szabotálta Orbán Viktor magyar miniszterelnök washingtoni hivatalos látogatását. A mccarthysta boszorkányüldözés és kommunistaellenes hisztéria (Red Scare), a Whittaker Chambers-ügy szép napjai óta az amerikai szélsőjobboldal szilárd meggyőződése, hogy a külügyminisztérium (State Department), a diplomáciai kar és a CIA tele van megbízhatatlan baloldaliakkal és liberálisokkal, akik annak idején az „enyhülés” hívei voltak, nem úgy, mint az FBI, a Nemzetbiztonsági Tanács, a Pentagon és a katonai vezérkar. Ezek a hittételek ma is élnek, de a szélsőjobboldal eddig nem adott elnököt, aki persze a liberális establishment ellensége, és végső soron erősebb nála. És aki mindig osztotta ezeket a paranoid előítéleteket.

Orbán washingtoni látogatása egyben Trump győzelme, a vesztesek pedig Trump kormányzaton belüli ellenfelei.

Vesztesek továbbá a magyar honpolgárok, akik majd kifizetik azokat a méregdrága és fölösleges amerikai szuperfegyvereket, amelyekkel Orbán viszonozza a megtiszteltetést.

De ezek viszonylag mellékes ügyek ahhoz képest, hogy miért volt fontos Trumpnak (és nemzetbiztonsági főtanácsadójának, a szélső konzervatív és háborúpárti John Boltonnak) Orbán Viktor meghívása.

Donald Trump egyik legfontosabb világpolitikai tulajdonsága, hogy ő az Európai Unió (és az ENSZ, valamint minden nemzetközi szervezet és egyezmény) nyílt ellensége, amivel túllépett az 1945 utáni status quo alapelvein, s amivel teljesen megváltoztatta a nemzetközi helyzetet.

A status quo egyik fő vonása volt, hogy – a szovjet tömb, az ún. szocialista tábor féken tartása mellett – az Egyesült Államok és Nagy-Britannia kívülről biztosította Európát a fasizmus újjáéledése ellen, és a különféle veszedelmekkel szemben úgy-ahogy megtartotta a piaci kapitalizmus, a parlamentarizmus, a hatalmi ágak elválasztása stb. keretei között Nyugat-Európát.

Nagy-Britannia hátat fordított Európának (Trump élénk támogatásával, akinek a kedvenc angol politikusa a Brexit-fanatikus Nigel Farage), az Egyesült Államok az egész 1945 utáni nemzetközi konstrukció fölrobbantásán dolgozik (sikerrel). Európában a fasisztoid szélsőjobboldal áttörésével szemben nincsenek többé külső garanciák.

A szélsőjobboldali áttörés Európában (politikailag és ideológiailag) már megtörtént – először a második világháború óta! –, az 1989-ban bekövetkezett fordulatot (Kelet-Európa látszólagosnak bizonyult csatlakozását a liberális világrendhez) visszavonta a történelem.

Akármilyen jelentős ez az áttörés, Orbán Viktor egyelőre az egyetlen hivatalban lévő kormányfő, aki nyíltan szélsőjobboldali, aki békés úton fölszámolta a szokványos (és persze eleve nem kielégítő) „szabadságjogokat”, aki amolyan posztfasiszta világnézeti hegemóniát épített ki, és aki szintúgy nyíltan barátkozik a legrettenetesebb diktátorokkal, elvet minden – a XVIII. század óta elfogadottnak számító – alkotmányos princípiumot, és aki ráadásul mindent elkövet a kelet- és délkelet-európai zavarkeltés, fölforgatás, demokráciaellenes átalakítás érdekében, konfliktusokat gerjeszt a régióban, és í. t. (Nem szólva a modern magyar nemzeti kultúra és tudomány meg a szabad nyilvánosság pusztításáról.)

Ez az az ember, akit Donald Trump, leküzdve minden belső nehézséget, meghívott a Fehér Házba, és akiről kijelentette, hogy „jó munkát végez” (habár „kemény ember”...), mindenekelőtt természetesen a menekültek és bevándorlók elleni engesztelhetetlen küzdelemben.

Ebben a küzdelemben – szemben minden ellenkező híreszteléssel – támogatja Orbánt a magyarországi parlament összes pártja, némelyikük meg egyenesen jobbról előzi őt, amennyiben az idegenellenességet kiterjeszti a „fehér” (főleg az ukrajnai) vendégmunkásokra is. Ugyanígy támogatja az Orbán-kormány burkoltan cigányellenes „családpolitikáját”, és a térségünkben zavart keltő (kvázi-irredenta) „nemzetpolitikáját” is. A döntő – a szélsőjobboldali doktrína szemszögéből döntő – kérdésekben Orbánnak egyszerűen nincs ellenzéke.

Európa (az európai egység) tekintetében vannak ugyan nézeteltérések, de ezek nagyrészt látszólagosak, akármennyire fölfújja őket mind a kormánypropaganda, mind az ellenzéki sajtómaradvány. Ugyanis – millió bűne és hibája ellenére – az Európai Unió nem pusztán a szegényebb tagállamokat segélyező hivatal és a kelet-európai bevándorlókat munkahelyekkel ellátó gazdasági vállalkozás, hanem még mindig (s ki tudja, meddig) „az emberi jogi rezsim” letéteményese földrészünkön, az ún. polgári demokrácia (következetlen, zavaros és ostobácska) védelmezője. Az ellenzéki pártok vezette magyarországi helyhatóságok a cigányok, szegények, hajléktalanok, drogosok, melegek „kezelésében” épp annyira szembemennek az Európai Unió elveivel és az egyelőre még fönnálló európai politikai közösség általános érzületével, mint Orbán Viktor helyi megbízottai és hívei. (Akad pár kivétel, de kevés és halvány.)

Márpedig a tettek számítanak, nem az európaiaskodó ricsaj.

Az európai, napról napra egyre fasisztább jobboldal lényegében a magáévá akarja tenni az Európai Uniót (már az épp Pozsonyban uszító Marine Le Pen se akar kilépni: minek, ha az egész az övé lehet nemsokára), fölszámolva az égvilágon mindent, ami az EU-ban talán még egalitárius (egyenlőségi), emberbaráti és „progresszív”. Ebben ez a jobboldal immár számíthat a hivatalos Amerika szívből jövő támogatására. Ez a jelentősége Orbán Viktor meghívásának. És ez – a nemzetközi szélsőjobboldal újabb sikere – az értelme ennek az eseménynek.

A nemzetközi szélsőjobboldal nem teljesen egységes, Trump és a magyar kormány között is maradnak nézeteltérések és érdekellentétek (ami természetes), de ez mellékes. A Trump–Orbán-találkozó mindkét vezető (de különösen Orbán) számára óriási siker, amit bagatellizálni vagy pláne letagadni: vakság. Meg hát egyszerűen füllentés.

Ez a siker a sötétség nagy diadala.

Azt az embert tisztelték meg Washingtonban, akinek a kormányát kétharmados többséggel ítélte el az Európai Parlament, s akinek a pártja elvesztette tagságát (fölfüggesztették) a konzervatív európai pártszövetségben, s akit Európában megvet és utál mindenki a szélsőjobbtól balra, s aki Salvini és Strache urakkal Budapesten gyakorlatilag létrehozta a neofasiszta internacionálét. Ez újabb apró hadüzenet Európának, amelynek evvel a fasisztoid átalakítását javallja a Fehér Ház. Fele se tréfa.

Ha az ellenzéki médiák avval akarják vigasztalni magukat és olvasóikat, hogy „nem történt semmi”, tévednek. A közélet mindenütt fasizálódik, de a szélsőjobboldal győzelme még nem végleges és nem szilárd. A szélsőjobboldal sikereinek a banalizálása, trivializálása csak ahhoz járul hozzá, hogy a „fősodor” is egyre közelebb kerül a tekintélyelvű, rasszista és szexista erőkhöz, nem szólva a régi és az új fasizmus kulturális befogadásáról, amelynek csak a legutóbbi példája a torinói könyvvásár ismeretes botránya.

Orbán tagadhatatlan sikere a magyar nép kudarca. Mindenki be fogja ezt látni, mint rendszerint.

Későn.

 

2019. május 16.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Szerbia egyetlen csatlakozási fejezetet sem nyitott az idén

A dokumentum hangoztatja, hogy „a nemzeti kisebbségek védelmét Vajdaság AT-on kívül fejleszteni kell”. Mintha a Vajdaságban >

Tovább

Azt hallom, csoda történt Washingtonban

Ez történik most is, és így marad időtlen-időkig, ha időközben nem tör ki egy regionális háború. >

Tovább

Osztozkodás a lőporos hordón

A Nyugat-Balkán – leánykori nevén Jugoszlávia plusz Albánia – befolyásolásáért többen vetekednek: az EU, az USA, >

Tovább

Botrány Újvidéken

Szerbia ezúttal kiállította saját igazolványát, az osztályzaton nem csodálkozom. Ellenben miért hallgatnak a polgárok? Félnek? Tudják, >

Tovább

Menekülés a magányból a forradalomba

A Menj és szenvedj te is, című, a Nyugatban megjelent naplójegyzetei elárulják, hogy semmiképpen sem az >

Tovább

Javasasszonyok és politológusok

A szerb kormány szerint Vučić történelmi jelentőségű győzelmet aratott. Mások szerint úgy ült a fotelén gőgösen >

Tovább

Kettős nyomás alatt

Nem kell azonban szem elől téveszteni a tényt, hogy Szerbiában a médiák új tulajdonosai a hatalmi >

Tovább

Örömünnep Szerbiában

Nem irigylem a szerbiai politikusokat sem. Hogyan lehet kormányozni egy nemzetet, amelynek lelkében ilyen mély ellentmondások >

Tovább

Konformizmus-vita

Nos, a vereség lehelete már ekkor érződött, ám a folyóiratot, amelynek indulása 1968 előszelét is jelezte, >

Tovább

Örök hála Bosnyák Istvánnak

Magától értetődő volt minden egyes mondata. Most azonban arra gondolok, hogy a lehetetlenre vállalkozott. Csak abban >

Tovább

Szaxofon

A szomszéd, a gimnázium igazgatója, Uroš bácsi szóvá is tette édesapámnak, hogy „eladtuk a kutyánkat, hogy >

Tovább

Alternatíva nélküli kor

Hobsbawm szerint az a veszély fenyeget bennünket, hogy felülkerekednek „a jobboldali, demagóg, idegengyűlölő, nacionalista rendszerek, amelyek >

Tovább