2019. január 19. szombat
Ma Sára, Márta, Márió névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Napi ajánló

A lélekharang megkondul

Tamás Gáspár Miklós
Tamás Gáspár Miklós

Ha Az aranyembert meg a Rab Rábyt már csak irodalomtörténész professzorok ismerik és élvezik, ha Platónról az embernek már csak egyetemi szemináriumok jutnak az eszébe, nem pedig ez az egész búvalbélelt egzisztencia, akkor persze fájront, be van fejezve. Akkor mi a fészkes fenéért ne Trump kormányozza Amerikát, aki még egy terjedelmesebb újságcikket se képes megérteni, és aki nem hajlandó az asztalára tett előterjesztéseket és kormánydokumentumokat, jelentéseket elolvasni; talán nem is tudná. Tamás Gáspár Miklós (hvg.hu):

Magyarok nincsenek.

Azt nyilatkozta a pedagógusmozgalomban aktív, haladó szellemű magyartanárnő pár hete: Petőfi és Arany nem érdekli a gyerekeket, Petőfi és Arany nem érdekli a gyerekek szüleit, Petőfi és Arany nem érdekli a gyerekek tanárait.

Hát jó.

Évtizedek óta folyik már erről a beszéd: Jókai meg Mikszáth, Móricz meg Déry, Gelléri meg Mándy, Ottlik meg Mészöly, Esterházy meg Nádas túl hosszú, Græca sunt, non leguntur: görögül vannak, nem olvastatnak. (Vagy ahogy önök mondanák: nem kerülnek olvasásra.) Csökkenteni kell a tananyagot, készségeket kell fejleszteni a huszonegyedik században, nem információkat halmozni „az agyakban”, gyorsuló-digitálglobalista-instantkommunikációs-plázacica korunkban csak twitterhosszúságú üzenetek... ismerik a mantrát, nohiszen.

Jól van, jól van, ne tessék idegeskedni.

Amikor a brit birodalom létrejött on the playing fields of Eton, akkor – a krikett, futás, úszás és a real tennis mellett – az oktatás lényegét az uralkodó osztály számára az ókori klasszikusok jelentették, ógörög és latin nyelvtan, memoriter. Elég jó tudomány, elég ügyes kormányzás, elég csinos világhódítás lett belőle.

Mi több: a régi munkásmozgalom és a régi népi mozgalom a magaskultúra hagyományának az elragadására törekedett a hűbéri, nagypolgári és főhivatalnoki elitektől: parasztgyerekeknek és proligyerekeknek is kijárt az aszklepiádészi strófa, a disztichon, a szonett, Platón, Spinoza, Kant, a relativitáselmélet, a kvantummechanika, a pszichoanalízis és Rembrandt.

Nyugodjunk bele: most se azoké a sorozatfüggő lumpenburzsoáké a jövő, akik max arra jók, hogy bejelöljék az ismerőseiket a fészbúkon, és minden babonát, rémhírt, konteót és előítéletes marhaságot elhisznek; nem tudnak csöndben maradni pár óra hosszat, ameddig elolvashatnának néhány fejezetet egy-egy „komolyabb” könyvből, akik azt hiszik, hogy az alkotmányelmélet nem lényeges a politikában, s akik szerint a közigazgatás abból áll, hogy tudatlan csinovnyik leordítja az ügyfél fejét.

Mindez az oktatási reformduma – meg az olyan fecsegések, amelyek szerint a normatív nyelvhelyesség, a jó helyesírás, a kollokviális (esetünkben: magyaros) stílus nem számít, stb. – csak a válság defenzív dicsőítése: legyünk barbárok, úgyse számít, az üvegházhatás pár évtizeden belül megoldja a gondjainkat. Akit nem visz el a cunami, majd szénné ég vagy megfullad. Addig meg nézzünk kommersz filmeket, és igyunk koffeinmentes bio flat white-ot, s hallgassunk olyan számokat, amelyekből a végső bölcsesség árad: don’t have sex with your ex. (Ez ment a kávézóban, ameddig vártam a soromra.)

A műveltség önmagában nem garancia semmire: művelt emberek robbantották ki az első világháborút, és így tovább. De itt most a magaskultúrát (művészeteket, filozófiát, tudományt) azért nem a társadalmi siker eszközeként kell szemügyre vennünk, noha nem is lárpurlár.

Ha a magaskultúra – beleértve első renden a nemzeti kultúrát, amely a szellem anyanyelve – pusztán specialisták szakismeretévé meg ráérő amatőrök szektahobbijává válik, ha Az aranyembert meg a Rab Rábyt már csak irodalomtörténész professzorok ismerik és élvezik, ha Platónról az embernek már csak egyetemi szemináriumok jutnak az eszébe, nem pedig ez az egész búvalbélelt egzisztencia, akkor persze fájront, be van fejezve. Akkor mi a fészkes fenéért ne Trump kormányozza Amerikát, aki még egy terjedelmesebb újságcikket se képes megérteni, és aki nem hajlandó az asztalára tett előterjesztéseket és kormánydokumentumokat, jelentéseket elolvasni; talán nem is tudná. Globális fölmelegedés szerinte nincs: fárasztó lenne ugyanis erre gondolni. Újra fogják választani.

Az egyik budapesti főpolgármester-jelölt kijelenti, hogy amúgy is az ellenfele fog nyerni, ő meg semmit nem ért a főváros problémáihoz, tehát nincs is róluk véleménye. (Pedig értelmes, energikus fiatalember, pár hónap alatt át tudná tekinteni ezeket a kérdéseket és irodalmukat: de tanácsosabb azt állítania, hogy nem tud semmit, még akkor is, ha sokkal jobban informált, mint állítja.) Sikere lesz.

Győzedelmes kortendenciákkal – mint ma a tudatlanság, a műveletlenség és a stílustalanság kultusza – nincs mit kezdeni, s ha drága felebarátaink azon versenyeznek, hogy ki az ostobább és ki az irracionálisabb, akkor hiába bizonyítja be valaki, hogy ostobák és irracionálisak, hiszen erre büszkén kihúzzák magukat, és azt harsogják válaszul: „naná hogy!”

Az, hogy a nemzeti kultúra ma 230 Wass Albert-szoborból és emléktáblából áll, no meg a nem ismert és nem tisztelt hagyomány külsődleges bálványozásából, nem azért ártalmas csak, mert önsorsrontó honfitársaink kizárják magukat Berzsenyi verseinek és Kossuth cikkeinek élvezetéből (amiért őszintén sajnálom őket), hanem azért is, mert egységes népi kultúra híján (amely utoljára a reneszánsz idején lehetett összefüggő egész) a politikai közösséget nem tartja össze semmi – hiszen maga a politikai hagyomány olyan országban, amely újkori története során alig volt független, a nemzeti műveltségen kívül nincs úgyszólván semmi. Semmink se. Ki tudja, ki volt három darab Ferdinánd nevű királyunk? S kit bánt, hogy nem tudja? Csakugyan idegenek voltak, fikarcnyit se törődtek velünk soha, és viszont. Tudni róluk: csakugyan puszta szakmai ügy. De Vörösmarty? Kaffka Margit? Füst Milán? Illyés? Weöres? Nemes Nagy? Tandori? Petri? Bartók? Kurtág? Jeney? Vajda Lajos? Schaár Erzsébet?

Ők nem Ferdinándok.

Ők nincsenek, magyarok sincsenek.

A főmondat alanyára alárendelt mellékmondatban akkor is személyes névmással utalunk vissza, ha az alany nem személy. Igekötővel igenelünk. Ettől vagyunk magyarok, nem a melldöngető nagynemzeti hencegéstől. Amelyből mindig kitetszik az egyébként alaptalan és oktalan kisebbrendűségi érzés.

Szokták mondani jó szándékú írástudók – hát épp ez az: írástudók! –, hogy büszkék lehetünk a magyar nemzeti műveltségre, különösen a magyar irodalomra.

Nem nagyon lehetünk büszkék arra az irodalomra, amelyet senki se akar már olvasni (hosszú!), s amelyről hivatásos ápolói-gondozói, a magyartanárok és a magyartanárok magyartanárai is azt állítják, hogy dögunalom és fejfájás. S amelyet olyan nyelven írnak, amelyről a magyartanárok és a magyartanárok magyartanárai azt állítják, hogy a nyelvtanát és a helyesírását nyugodtan (és derűsen! lazán!) figyelmen kívül lehet (kell) hagyni. Hát jó: mind ezt mondják. (Kivéve Balázs Gézát, a kormánylap magányos és – szerintem – kitűnő nyelvőrét.)

Nézegetem a román nyelvtudás nélkül megírt Erdély-történeteket meg a némettudás és latintudás nélkül megírt reformkor-történetecskéket, a magyartudás nélkül elkövetett, ünnepelt – majd elfelejtett – novellásköteteket. Nincsen semmi baj, a jelek szerint már úgyse tart sokáig ez az ügy.

Londont, Amszterdamot, Velencét, Palermót meg fél Bangladest csakhamar ellepi az ár, addig is jó mulatást és szelektív hulladékgyűjtést a fesztiválon, fiatalok! Csak óvatosan a piával meg a fűvel! Kondomot a retikülbe! Csá, csumi, csá!

 

2018. november 6.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Landwehrkanal

Hű volt, halnia kellett. Föllázadt ellenük, akikhez hű volt. De a munkások ellen, akik hagyták elpusztulni, >

Tovább

Kifelé, mondta a Vár

Nem tudom, minek óvatoskodik Orbán, hiszen azok, akik szeretik, mint zsarnokot és kemény fiút szeretik, mint >

Tovább

A Benczúr Ház teraszán

Ültem a Benczúr Ház teraszán, nem gondoltam az Egyedi (Stern) család történetére, egyszerűen csak élveztem, a >

Tovább

A Független Hírügynökség munkatársainak levele

Tisztelt Főszerkesztő Úr! Ön jelentős tartozást halmozott fel, ráadásul a tisztességes tájékoztatásról is megfeledkezett. Folyamatosan úgy viselkedett, >

Tovább

Mi lenne a teendő?

Azt, hogy kisebb vagy nagyobb politikai közösségekben már ma létrejöhet-e az osztály nélküli társadalom ideális előképe, >

Tovább

Gondolatok a Magyar Szó szilveszteri számáról

Mikor lehet ebben a lapban olvasni valamiféle elemzést a társadalmi viszonyok valós alakulásáról, a párt és >

Tovább

„28 igen, 4 nem”

Az ülés alapján arra a következtetésre jutottam, hogy az MNT továbbra is (a túlnyomó többségében a >

Tovább

Naplójegyzetek – Fragmentumok

Arra gondolok, hogy milyen könnyű másokat feláldozni!  A karrier kedvéért milyen sokan áldozzák fel évtizedes barátaikat. >

Tovább

Pásztor ismét hűségesküt tett Orbánnak

A VMSZ elnöke az MTI-nek adott interjút és a többi között a következőket mondta: “Egy választás >

Tovább

A magyar tragédiától az Orbán-komédiáig

„Nem az a fontos és figyelemreméltó, hogy hasonló helyzetekben hogyan viselkedik egy ennyire a hatalom által >

Tovább

Könyvek és történetek a reményről

Az újrakezdés receptjei szép, műnyomó papírra nyomtatott, albumszerű oldalain a szenvedés legsúlyosabb megpróbáltatásait megélt, egyszerű emberek >

Tovább

Migránsok kora

December van, a legsúlyosabb időszak az ország életében. Ilyenkor tömegével lepik el az országot a gazdasági >

Tovább