2020. június 6. szombat
Ma Norbert, Norberta, Cintia névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Napi ajánló

Amikor az aratás lesz a fő hír

J. Garai Béla
J. Garai Béla

A Novosti jutott hozzá, ki tudja miképpen, a belgrádi amerikai nagykövetség és a NATO közös titkos tervéhez, hogy „Százak klubja” néven egy nem formális csoportot hozna létre ismert szerb értelmiségiekből, művészekből és közéleti személyiségekből, akik a nyugathoz való közeledést propagálnák. J. Garai Béla (Vajdaság Ma):

Amíg valamilyen csoda folytán nem születik megállapodás Belgrád és Pristina között, addig arra vagyunk kárhoztatva, hogy a politikusok és a média szünet nélkül Koszovó témájával „bombázzanak” bennünket. Akár szívügyünk a déli tartomány, akár nem.

Mai helyzetünkben elképzelni is nehéz azokat a jövendő szép időket, amikor a tévéhíradó olyan békés és megnyugtató hírekkel kezdődik, mint teszem azt az aratás vagy az uborkaszüret, a legnagyobb szenzáció pedig az lesz, ha valahol kétfejű borjú születik… Mint más normális országokban.

A mai híradók politikus főszereplői pedig legfeljebb a hivatalos pártközlönyökben nyilatkozgatnának. És ha valaki megkérdezné az átlagnézőt, hogy ki az a Đurić?, ki az a Thaci, vagy ki az a Drecun meg a többiek, azt válaszolná, hogy sose hallott róluk. Mint a közömbös svájciak, akiknek állítólag fogalmuk sincs, hogy ki a miniszterelnökük, mégis milyen boldogan élnek.

Egyelőre azonban még nagyon távol vagyunk ezektől az idillikus állapotoktól, beláthatatlanul távol. Ma még a fél idegnyugtató elengedhetetlen kelléke a híradónézésnek, olykor egy egészre is szükség van. Például amikor az elnök olyan bús ábrázattal áll a kamerák elé, mint akivel most közölték, hogy a globális klímaváltozás következtében kiöntenek az összes folyók, a városokat pedig pusztító földrengés teszi a földdel egyenlővé, és közli velünk, hogy a nyugati nagyhatalmak önkénye miatt „szinte semmit sem tehetünk” Koszovó visszaszerzése érdekében. Mint például valamelyik este. Pedig mi már éppen kezdtünk reménykedni. Vagy amikor arról tájékoztatja híveit, hogy a NATO részéről „valakik” figyelmeztették őt, hogy a szerb katonai vagy rendőri erők behatolása Észak-Koszovó területére ellenséges akciónak minősülne a nyugati katonai szövetség ellen, s nem maradna el a megfelelő válaszlépés. S ezt csak azért mondja el, hogy Szerbia polgárai tisztában legyenek a helyzettel.

Azaz egy ilyen lépés háborús cselekménynek számítana. Amit egyszer már megkockáztatott a belgrádi vezetés, amikor szembefordult a világ legnagyobb katonai hatalmával - tudjuk, hogy milyen következményekkel. De ha ezt tudjuk, akkor, hogy kerül a (katona)csizma az asztalra? Miért kell minket ilyen szörnyű fejleményekkel ijesztgetni, ha eszünkbe se jutott a bevonulás?

Mindehhez társul a haladópártot támogató bulvárlapok kórusa, amely szakadatlanul arról értesít bennünket, hogy a nyugati nagyhatalmak meg akarják semmisíteni Szerbiát, puccsal fenyegetik a szerb kormányt, fel akarják számolni a boszniai Szerb Köztársaságot, Aleksandar Vučićot pedig rá akarják kényszeríteni, hogy szakítson az orosz testvérekkel… Csakhogy azt nem írják, hogy a NATO-tankok már a határon vannak.

Koszovó balsorsa is állandó témája a tabloidoknak. A legutóbbi leleplező tudósítás arról számolt be, hogy „Thaci amerikai támogatással le akarja rohanni Észak-Koszovót”. Az „Arany szablya” fedőnevű, legnagyobb titokban előkészített akciót állítólag szeptemberben hajtanák végre.

Žarko Korać, ismert független elemző szerint a hatalom azért folyamodik az ilyen összeesküvés elméletekhez, hogy megpróbálja bizonyítani: titkos hatalmak ármánykodnak ellene, de ők hősiesen ellenállnak. Nélkülük már ki tudja, hogy mi történt volna velünk.

Nemcsak katonai nyomásnak van kitéve Szerbia a kormánypárti média szerint, hanem az ellenséges propagandával is meg kell küzdenie. A Novosti jutott hozzá, ki tudja miképpen, a belgrádi amerikai nagykövetség és a NATO közös titkos tervéhez, hogy „Százak klubja” néven egy nem formális csoportot hozna létre ismert szerb értelmiségiekből, művészekből és közéleti személyiségekből, akik a nyugathoz való közeledést propagálnák. Konkrétan a semlegességi politika feladását és a NATO-hoz való csatlakozást hirdetnék. A cél pedig az lenne, hogy lazítsák az oroszokkal való baráti viszonyt, megszakítsák Milorad Dodik egyre szorosabb kapcsolatát Moszkvával. Egy másik bulvárlap már minősítette is a leendő klubtagokat, és beszámolójának azt a címet adta, hogy a NATO hazaárulókat akar toborozni Szerbiában.

Habár a mostani közhangulatban nem egészen veszélytelen a hivatalos Koszovó-politikától eltérő véleményt kifejteni, Borivoje Erdeljan, a Danas külpolitikai kommentátora a Szabad Európa Rádió (RFE) portáljának adott nyilatkozatában vette a bátorságot, hogy kimondja a lényeget, azt hogy Koszovó függetlensége visszafordíthatatlan. Szentségtörésnek számít az a megállapítása is, hogy Ivica Dačić külügyminiszter állhatatos igyekezete a Koszovót elismerő államok számának csökkentésére - ami körül szintén óriási a rezsimhű média hírverése – teljesen értelmetlen vállalkozás, hiszen alig van rá példa a világban, hogy egy ország utólag megváltoztatná állásfoglalását. „Nem tudom, hogy Dačić mire alapozza optimizmusát”, írja Erdeljan. (...)

Eközben Podgorica felett NATO harcigépek parádéznak, az egykori testvéri nemzet ugyanis most ünnepeli a NATO-hoz való csatlakozás első évfordulóját. Nem szakadt le az ég, nem omlottak le a fekete hegyek attól, hogy Montenegró hátat fordított az évszázados szövetségesnek, az orosz anyácskának, és a mielőbbi uniós tagság érdekében a nyugati katonai szövetséghez csatlakozott. Mondhat Belgrádban ki, amit akar Milo Đukanovićról, a montenegróiak vezetőjéről, kikiálthatja a szerbség ellenségének, vagy a közös múlt elárulójának, de az kétségtelen, hogy sajátjai érdekében a legjobb döntést hozta, amikor tizenkét évvel ezelőtt a függetlenség, vagyis a szerb-montenegrói államközösségből való kiválás mellett döntött.

Ha nem így döntenek, akkor ők is a koszovói probléma rabjai maradtak volna, és náluk is azzal kezdődne a híradó, hogy „sajnos, szinte semmit sem tehetünk Koszovó visszaszerzése érdekében”.

 

2018. június 11.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

A haza ment el, mert mi nem mentünk sehova – a Vajdaságtól Szombathelyig

A hatalom által üldözött háborúellenes csoport tagjaként, vajdasági magyar újságíróként, kalandos úton került Magyarországra Komáromi Ákos >

Tovább

Húsz éve (5. rész)

A Bódis-cukrászda történetének zárórészét átengedném Tolnai Ottó barátomnak, akit nemcsak az ihletett meg, hogy a cukrászda >

Tovább

Húsz éve (4. rész)

Közgazdasági bravúrjaimról bárki tudomást szerezhetett, ha elolvasta a Bódis-cukrászdáról szóló eddigi élményfoszlányaimat. Az üzleti partnerek megválasztásában >

Tovább

Amiről nem beszélünk...

A kommunikáció először arról szólt, hogy tragédia előtt állunk, egy hónappal később pedig, hogy minden a >

Tovább

Keresik az ajándékot

Eluralkodtak a minden nagyobb szenvedély nélküli, intelligens, művelt és óvatos szeretők. Megcsodálom őket, ám sajnálom, hogy >

Tovább

Húsz éve (3. rész)

Az ünnepélyes megnyitás után azonnal beütött a ménkű: Bogár Laci és neje (a partnerek) úgy gondolták, >

Tovább

Szerbia nem demokratikus ország

Amennyiben nem lesz biztosíték a szabad és tisztességes választási kampányra, a választások legitimitása elkerülhetetlenül kérdésesé válik. >

Tovább

Szabadulás Trianontól

Nincs más a magyar nacionalizmuson kívül. Csak versengő nacionalizmusok vannak. Két kirekesztő diskurzus verseng egymással: az >

Tovább

Az idegen nő

Az idegen nő egyszerre vonz és taszít. Felcsillant a szemem, amikor Tišma-regényben feltűnt Dornstädter kávéház. Ugyanott >

Tovább

Soknyelvű ország – egynyelvű álom és emlék(mű)

A mesterséges nevek százai azonban bekerültek az Akadémiai Nagylexikonba, emiatt tévelyegnek úttalan utakon a magyar GPS-t >

Tovább

Trianon és a VMSZ

Nem tűnik ki az sem, a Fidesz hogyan tekint arra, hogy stratégiai partnere, a Vajdasági Magyart >

Tovább

Húsz éve (2. rész)

Folytatom a Bódis cukrászda 2.0 történetét. Az első részben arról volt szó, hogy miként került vissza >

Tovább