2020. november 29. vasárnap
Ma Taksony, Ilma, Filoména névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Semmi kivetnivaló

Tamás Gáspár Miklós
Tamás Gáspár Miklós

„...aki helyesli: sokat szenvedett, kiszolgáltatott és ártatlan családok ne kaphassanak néhány nyugodt órát, egy kis friss levegőt, aki helyesli és szítja – mert önző érdekei így kívánják – a legalantasabb indulatokat, az egyszerre szörnyű és szánalomra méltó fajüldöző hisztériákat, az aljas gazember.” Tamás Gáspár Miklós (hvg.hu):

Milyen ember az, aki ilyeneket mond? Bármennyire bizonyosan tudom, hogy ez nem célirányos, bármennyire ellentmond a magyar nép mindennél fontosabb morális érdekeinek, s annak, ami ennél ezerszer kevésbé fontos: az ízlésemnek – mégis el kell mondanom.

Mindenki tudja, hogy Őcsény faluban a lakosok egy része hevesen ellenezte, hogy a magyar állam hivatalos oltalma alatt álló, elismert státuszú, „legális” menekültek (két család, néhány gyerek) pár napig üdüljenek az ottani panzióban. A fogadóst megfenyegették, gépkocsiját megrongálták. Lincshangulat. A helyi polgármester lemondott. Az üdülést szervező csoport (a Migration Aid) lemondott ötletéről.

Borzasztó, de nem kivételes. Nyugat-Európában neonácik gyújtottak föl menekültszállásokat, vadásztak bevándorlókra. Ott emberek haltak meg. Ez rosszabb, mint Őcsény. Igaz, nálunk is volt példa neonáci terrorizmusra: a hat halottat és hat sebesültet „követelő” merényletsorozat romák ellen. Az elkövetők nagy részét elfogták, a bíróság elítélte őket, az ügyre a közvélemény rá se bagózott. Hiszen a gyilkosok fehérbőrű magyarok voltak, nem színesbőrű muszlimok, az áldozatok pedig szintén színesbőrűek: cigányok. Köztük kisgyerek, akit a neonácik által fölgyújtott házból menekülő apja karjában öltek meg hidegvérrel, célzott lövésekkel ezek a fehér honfitársaink. Mi az a kis ordítozás a falugyűlésen.

El kell ismernünk, hogy a menekültekkel, bevándorlókkal, vendégmunkásokkal, továbbá a nemzeti és felekezeti kisebbségekkel szembeni rasszista-soviniszta-bigott-etnicista gyűlölet ma mindenütt (ismét) általános – úgyhogy nem kell itt „magyarozni”, talán inkább „emberezni” kellene –, evvel lehet mindenütt választást nyerni: a közkeletű klisé szerint „jómódú, demokratikus Ausztriában” épp úgy, mint „a szegény, elmaradott, tekintélyelvű Magyarországon”.

Nem értek egyet Balavány György írásával, amelyben a szerző a mai idegenellenességet a „magyar néplélek”-ből vezeti le. Szerintem téved. A bevándorlóellenesség és az idegengyűlölet az egész világon föllángolt, bár nálunk inkább az úgynevezett közélet középpontjában áll, mint másutt (a fölmérések csakugyan aggasztó képet nyújtanak), és az orbáni kormányrendszer brutálisabban aknázza ki ezt, mint mások. De ezek csak fokozati, nem pedig minőségi eltérések. Igaz, hogy az iszlamofóbia – Magyarországon kívül – ott jelentősebb, ahol régebben és újabban bevándorolt, jelentős számú muszlim populáció él (tehát vannak „valóságos” nehézségek is), nem úgy, mint hazánkban: de ez is változik, méghozzá kedvezőtlenül. Az orbáni állam negatív rekordját tucatnyi állam- és kormányfő készül megdönteni mindenfelé Európában. A masszív bevándorlás okozta szerkezeti (demográfiai, gazdasági, kulturális, politikai) problémák tagadhatatlan megléte ugyanakkor nem változtat az idegengyűlölet és a rasszizmus/kulturalizmus erkölcsi jellegén, azaz: mély erkölcstelenségén, amelyet sajnos egyre kevesebben utasítanak el egyértelműen. Ez nem pusztán magyarországi probléma, bár nekünk evvel kell itt szembe néznünk. Az idegengyűlölet és az állítólagos magyar nemzeti karakter összefüggését éppen Orbán (és a Rogán-féle füllentős propagandagépezet) állítja: szerintük „mi magyarok” ilyenek vagyunk. Hát hol ilyenek vagyunk, hol meg nem. Szófia beszéd.

A sajnálatos őcsényi esetről többen írtak szépet, igazat és szomorút (persze egyebet is), én most nem emiatt akarom az olvasó szűkre szabott idejét igénybe venni.

Itt államunk majdnem korlátlan hatalmú vezetőjéről van szó, aki az őcsényi ügyről a következőket mondta:

„Igaz ugyan, hogy mi semmilyen idegen kultúrájú, illegális bevándorlót nem akarunk látni Magyarországon, de a hivatalos, jogszerű ügymenet keretében még nálunk is legálisan jut be hazánkba pár földönfutó család. Őket a hivatalos eljárások aggályos, szigorú lefolytatása után – a törvények szerint – a magyar állam oltalma alá helyezzük, bizonyos (korlátozott) jogokban részesítjük, anyagilag és másképpen segítjük. Ismétlem, csak nagyon kevés, legrosszabb esetben is csak pár tucat emberről van szó. Ameddig nálunk vendégeskednek – reméljük, nem tervezik, hogy itt telepedjenek le –, addig kijár nekik a törvényes védelem, mint minden más, Magyarországon szabályszerűen tartózkodó külföldinek a turistától a magyar állampolgárság és állandó letelepedés várományosáig. Éppen ezért a magyar nemzeti kormány nem tűrheti el – noha továbbra is ellenzi a bevándorlást és bevándoroltatást –, hogy az alkotmány, a nemzetközi jog, a magyar törvények és a magyar hatóságok védelme alatt álló személyeket bárki fenyegessen, hogy bárki megakadályozza őket szabad mozgásukban és tartózkodásukban hazánk területén. Úgyszintén eltűrhetetlen, hogy a legálisan nálunk tartózkodó menekültek segítőit bárki erőszakkal fenyegesse. A magyar állam tudja és teszi törvényes kötelességét, kíméletlenül megtorol minden visszaélést.”

Ezt mondhatta volna Orbán Viktor magyar miniszterelnök, saját (jelenlegi) politikai elveinek a legcsekélyebb sérelme nélkül.

Persze nem ezt mondta.

Hanem azt, hogy az őcsényiek törvénysértő, jogtalan magatartásában ő, aki mint képviselő és mint kormányfő, az alkotmány és a törvények megtartására esküdött föl, „nem talál semmi kivetnivalót”. Továbbá így nyilatkozott: „nagyon helyes, hogy [az őcsényi lakosok] határozottan, hangosan és érthetően fejezték ki a véleményüket”.

Abban, amit alább röviden ki kell fejtenem, bizonyos nehézségekbe ütközöm.

Jó ideje elegem lett a magyarországi sajtó képtelenül goromba, nemcsak az ellenfelet, hanem az egész politikai közösséget, az olvasót is megalázó harcmodorából. A saját heveskedéseim jó részét is megbántam, hiszen írásaim sajnos hozzájárultak olyan gátlások föloldásához, amelyeknek meg kellett volna maradniuk. Igyekszem egy ideje – amennyire tőlem telik – hideg udvariassággal írni a mai magyarországi állam felelős tényezőinek személyéről, hiszen nem célom se őket, se híveiket személyükben megbántani, akkor se, ha tetteiket vagy nézeteiket kénytelen vagyok elmarasztalni. (Amiben persze nincs mindig igazam, előfordul, hogy túlzok vagy félreértek dolgokat; elviekben is tévedhetek és tévedek.)

De mit lehet erről írni? (Márpedig azt érzem, hogy szükséges.)

Milyen ember az, aki ilyeneket mond? És ezek a mondatok politikai cselekvéssel érnek föl, hiszen törvénysértésre hív föl a magyarországi államhatalom egyszemélyi vezetője, magánemberként is hatalmas vagyon ura (közvetve vagy közvetlenül), emberein keresztül a magyar médiák, a magyar nyilvánosság több mint háromnegyedének a tulajdonosa (s persze ha van tulajdonosa, akkor a nyilvánosság már nem nyilvánosság).

Megírhatom hűvösen, hogy szemben a merev sztálinista struktúrákkal – többek között ezért is butaság „a kádári örökség letéteményesének” nevezni Orbánt, rendszere egyáltalán nem hasonlít a „valóságosan létezett szocializmusok”-ra –, a szélsőjobboldali diktatúrák természetrajzához tartozik a szabályozott, szakszerű állami közigazgatás (a „bürokrácia”) szétzúzása, a káosszal való kacérkodás. Bár az Orbán-rezsim ebben is atipikus, hiszen bár ebben-abban hasonlít ezekre a parancsuralmi rendszerekre, ám – tőlük eltérően – nem mozgósít (a „polgári köröket” is leépítette) és nem alkalmaz fizikai megtorlást. Meg kell jegyezni, hogy a sok tekintetben Orbánéval rokon Erdoğan-államban, ahol van mozgósítás is, erőszak is, azért fönnáll valamicske parlamentarizmus és a szabad sajtó maradéka is (még): a klasszikus fasizmus nem támadt föl.

Itt Orbán, mindig híven önmagához, az irányított zűrzavarra teszi a tétjeit, szokásos felelőtlenségével (ugyanezt szolgálja „a nemzeti konzultáció”, amellyel zaklatja a magyarországi közvéleményt, s amellyel mellesleg egyszerre több rossz hagyományunkat is ébreszti, mindenekelőtt az évszázados Nyugat-ellenességet). A fajgyűlölő lynch justice jelzéseit, első tüneteit igenelni: ez játék a tűzzel a rasszizmus és a sovinizmus gyúlékony zsírjával átitatott társadalmunkban.

Előttünk áll egy ember, akit – mindenekelőtt nemzetpedagógiai okokból – nem lenne szabad gyűlöletes színben föltüntetnünk, nem lenne szabad a kívánatos reform óhajtásának, szellemének meggyökereztetése helyett, a szabadságszeretet terjesztése helyett minden hibánkért és vétkünkért bűnbakká megtennünk, olyan ember, aki nem felelős mindenért, amire rávesz bennünket – hiszen elvégre nekünk is van szabad akaratunk és halhatatlan lelkünk. (Ezeket a terminusokat metaforikusan használom, de az olvasó nem fog félreérteni.)

Bármennyire bizonyosan tudom, hogy ez nem célirányos, bármennyire ellentmond a magyar nép mindennél fontosabb morális érdekeinek, s annak, ami ennél ezerszer kevésbé fontos: az ízlésemnek – mégis azt kell mondanom legmélyebb sajnálatomra, hogy aki (mint az őcsényieknél sokkal jobban informált, híres, gazdag és nemzetközileg is befolyásos nemzet- és államvezető) helyesli: sokat szenvedett, kiszolgáltatott és ártatlan családok ne kaphassanak néhány nyugodt órát, egy kis friss levegőt, aki helyesli és szítja – mert önző érdekei így kívánják – a legalantasabb indulatokat, az egyszerre szörnyű és szánalomra méltó fajüldöző hisztériákat, az aljas gazember.

 

2017. október 1.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Nyírő Józsefet olvasva

Kiváló részleteket olvastam, egy megrendült és megtört ember életéről, aki nincs tisztában a saját bűneivel. De >

Tovább

„Tizennyolc hónapig voltam katonaruhában”

Csonoplya vegyes lakosú falu. A háború kitörése előtt nem nagyon foglalkoztunk azzal, hogy ki milyen nemzetiségűnek >

Tovább

„Ich habe alles geprüft und erwogen”

Nem tudom eldönteni, nem is szeretném, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök mai rádiós interjúját a sötét >

Tovább

„Úgy halok meg, hogy nem is láthatom a fiamat…”

Eddig mindig hazaengedték, amikor kértem, pár napra, ha valamilyen ünnep közeledett, vagy ha nagyon szerettem volna >

Tovább

Hiányzik a meghökkentető eredeti eretnekség. A szeszélyes kaland. A melléfogás varázslata

A szocializmusban az apolitikus értelmiségi volt az eszménykép, a posztszocializmusban pedig a valóságból menekülő szűzi pártszimpatizáns. >

Tovább

Kirakat szerződés

A VMSZ és a SNS szerződése csak megerősíti (önkormányzati, tartományi és köztársasági szinten) a két párt, >

Tovább

Erkölcsi kontextus

Természetesen a bíróság dolga kimondani az ítéletet. Feltételezem azonban, hogy ennek a jogi normának van erkölcs >

Tovább

Moslékkoalíció

Napjainkban a forradalmi hitbe vetett remény ugyanúgy elsorvadt, miként a hagyományos hitbe vetett bizalom. Miért? Lehet, >

Tovább

Nemzeti kisebbségpolitikai pálfordulás?

Amikor, tehát, AV a „kisebbségek jelenlétének fokozásáról” beszél „a köztársasági és a tartományi kormányban”, emögött Szerbia >

Tovább

Ami elválaszt és ami összeköt

Az interneten Szőcs Gézát búcsúztatják. Jól esett olvasni Ara-Kovács Attila az intellektuális párbeszédre példát mutató mondatát. >

Tovább

Civil jogvédelem

Nem a Caritas vezetőinek kellett volna átvenni a főkonzul asszonytól az ajándékot? Nem, mert akkor Pásztor >

Tovább

Szőcs Géza halála

Politikusként próbálta gyógyítani aztokat a sebeket, amelyeket előzőleg értelmiségiként és költőként elszenvedett. Ízig-vérig modern költő nem >

Tovább