2020. október 31. szombat
Ma Farkas, Rodrigó, Wolfgang névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

20 logó, amelyen csak mi, magyarok röhögünk

A Fika cafe egy svéd kávézó- és gyorsétteremlánc. A fika szó svédül kávét jelent. >

Tovább

Kínai fogamzásgátló

Trkala gyűjtéséből: Kínai fogamzásgátló tabletta magyar nyelvű tájékoztatója. Az OGYI úgy visszavágta, mint a kertajtót. A fogalmazványt eredeti >

Tovább

Vajdasági magyar-magyar szótár

Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >

Tovább

“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”

„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >

Tovább

Kézikönyv nőknek 1955-ből

1955-ben kézikönyvet nyomtattak nőknek, amit háztartástannak neveztek. Néhány tanács következik a kézikönyvből: >

Tovább

Rendőrségi jegyzőkönyvekből

Szebenitől. Egyszóval hiteles. >

Tovább

A legjobb motor a világon

István barátunk (a pocsolya túloldaláról) néhány szerkezet működését hasonlította össze: >

Tovább

Beatles (összes)

Valaki nem kis erőfeszítéssel összegyűjtötte a bogarak összes dalát, amit egyik kedves látogatónk küldött csokorba szedve. Íme, >

Tovább

A zsemle ára

Ma már semmi szükség sincsen se villanyórára, se gázórára! Miért? Mert ezek a mérőórák eredetileg azt >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (18.)

Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >

Tovább

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Apám tyúkja

A Rádiókabaré felvétele. >

Tovább

Napi ajánló

Irodalom és egy tüzes gombostű a fejben 2.

Se kopogás, se kulcszörgetés,

a pizsamájának nincs szaga,

kikopott a házból, és

hiába hívom, nem válaszol.

Terék Anna

 

Érzi? Egyre sűrűbben

esnek a cseppek,

még egy kicsi,

és felszakad az ég.

Ott már mintha nyílna is, uram,

lóg a lába az esőnek,

a városra lép mindjárt.

 

Magának nem hűti a

tarkóját az eső?

Rajtam csorog,

az izzadságba keveredve

csorog, de nem tud

kihűteni.

 

Szúr ez a júniusi eső,

ahogy a bőrömre csöpög,

tűkkel szurkálja mindenütt

a bőrömet,

ez az üres június,

mikor nincsen hova menni,

fél tízig világos napokkal

csak téblábol az ember,

nem fér bele ebbe

a júniusba semmi.

 

Maga tudja, hol késik,

vagy hogy mibe akadt bele a nyár,

hogy nem tud ideérni?

 

Reggel is, itt álltam

a Moszkva téren,

olyan fáradt voltam,

hogy remegett körülöttem

minden. Mint mikor

a hőségben hullámzik

a látóhatár.

Hullámzott a lábaim

körül valami.

 

Sárga volt a tér,

mintha tartotta volna

a port a levegő.

Sárga port vagy

mondjuk homokot,

mint mikor tavaly

homokos eső esett,

talán a Szaharából

jött az a ciklon,

homokkal voltak tele

a felhők, egészen

besárgult az ég is,

és koszos eső esett.

 

Egész Budapest sárga volt

napokig az eső után, állt

a homok a kocsik ablakán.

 

Álltam ott, a Moszkván,

hat szír járt csak körbe-körbe a járdán,

húzták a lábukat mind,

de olyan halkan mentek,

mintha árnyékuk se lett volna.

 

Az én lábamat nem engedi el

az árnyék. Reggel megfogja, és

estig húzom magam után

mindenfelé az aszfalton.

 

Ha felugrok, a levegőben is

tart, húzom fel, magam után,

hiába rugdosom, nem enged el.

 

 

 

Álltam és arra gondoltam, hogy

többet kéne nyöszörögni,

mégpedig hangosan, uram.

Maga nem kínlódik,

bírja a hőség súlyát?

 

A levegő már reggel

nyomja a földhöz az embert,

mint elfehéredett ujj

falba a rajzszöget.

 

Otthon forróak a falak,

izzad a lakás,

leázik róla a tapéta.

Én nem megyek haza.

 

Tudja, mikor reggel elindultam,

elfordítottam a kulcsot,

és reménykedtem, hogy

ott bent marad minden.

Ha rázárom az ajtót,

otthon marad minden

gondolatom, és

megszabadulok.

De már a lépcsőn lefelé

fájt minden egyes lépésem, uram.

 

Tegye csak ide a kezét!

Most mondja meg,

nem pattog furcsán

valami itt

a medencetájon?

Nem? Pedig én tudom,

oda rakódott le valami.

Nem feszít, nem fáj,

csak érzem és

nem lesz ez könnyebb.

Az ember mindig akkorát lép,

amekkorát nem fél,

s ameddig engedi pattanás nélkül

a medencéje.

 

De félünk mind, nem igaz, uram?

 

Én hazamenni félek.

A bőröm összehúzódik,

ha csak belegondolok.

 

Félek a lakás ajtaját

kinyitni, aztán belépni

és hazaérni, uram.

 

Izzadnak bent a falak

gyöngyözik a nyár,

tolja ki a falból a cseppeket,

és ott ül, a kanapén vár,

minden félelmem.

 

Meg az a nyomasztó csönd, uram.

Abba süketül bele az ember.

 

Álltam a sárga Moszkván,

és ásítoztam a villamosok felé,

néztem, hogy mászik

az ég szélére a nap,

és vártam.

 

Vártam, mert tudja,

van egy pont.

Mindig van egy olyan pont,

amikor megáll minden

a levegőben.

 

Még mielőtt a dolgok

zuhanni kezdenének.

Vagy mondjuk

zuhanni kezdene az élet,

erős vonzással akár a föld felé,

akár még mélyebbre.

 

Tudja, egy adott pontban minden

megáll, az idő is,

vagy mondjuk eláll az eső,

és nem csúszik tovább

az izzadság az ember hátán,

mintha a fájás megállapodna

a koponya mögött, és

azon a ponton csillogni kezd a levegő,

csillog a levegő a porban,

nem szalad el senki az ablak alatt,

nem nő a haj, a fű, és még mielőtt

minden zuhanni kezdene,

az ember egy pillanatig

otthon érzi magát,

mintha hazaérkezne

ilyenkor az ember.

 

Azon a ponton egyszerre

veszíti el súlyát ember és gondolat.

Dől a föld felé a test,

csont felé az izom,

arc felé az ököl,

de szökik a levegő

a kéz elől.

 

Azon a ponton megáll az idő,

a levegő, és mintha megállna

a levegőben minden,

és csak lebegne.

 

Így néztem én is a napsütést,

ahogy a hegy csúcsán

billegett a nap,

csillogott a város,

mintha bekente volna

olajjal valami az ablakokat,

becsúszott a hegy mögé a nap,

számban egy cigarettával

szuszogtam,

de nem jött a füst a számból.

 

És láttam hirtelen magamat,

ahogy fekszem éjszaka és

várom, hogy múljon az idő,

legyen már reggel, mert

vagy túl nagy a zaj,

ahogy a szomszéd a gangra

kitolt asztal közepét

ököllel üti,

vagy részegen ordít,

hogy ki a hibás?,

ki a hibás?,

vagy csak forgok,

egyik oldalamról a másikra,

helyet nem találva,

mert nem tudok aludni.

 

A lábamban, mint egy

izzó huzal,

feszül és éget

valami.

 

Talán a félelem,

vagy ez a folytonos késés,

amiben vagyok,

hogy mindent csak halasztok,

halasztok, míg ki nem futok

a saját időmből, uram.

 

Mintha nem tudnék meghalni.

Mintha tudni lehetne,

hogy annak majd mikor lesz itt az ideje.

 

Forgok éjszaka, és nem tudom,

hogy apám hol lehet,

meghalt, eltemettük, de nem

tudom, hogy mégis

hova tették őt el,

hogy nem hallja,

amit mondok neki,

nem válaszol.

 

Se kopogás, se kulcszörgetés,

a pizsamájának nincs szaga,

kikopott a házból, és

hiába hívom, nem válaszol.

 

Álltam a téren, és arra gondoltam,

apám is biztos valahol itt áll,

beletekerve a csendbe,

csak a két szeme látszik, ahogy

tekintetével követ engem,

nézi a lábaimat,

ahogy húzzák a testemet

előre a járdán

 

Egészen apróra fogyunk

ebben a melegben,

pont, mint az ember nyomai

halál után a lakásban,

kisöpri a nyomokat

az ember a porral,

letörli egy-egy vizes ronggyal,

és nincs többé.

Vagy csak látni nem lehet.

 

Tudom, hogy ott van még

a távirányítón az ujjlenyomata,

egy-egy hajszál a ruhák közé

rejtve, kimoshatatlan hajszálak,

össze kéne azokat is szedni,

eltemetni, kidobni,

hogy múljon minden,

segítsem a múlását.

 

A folyó sem kanyarodik magától,

hanem hajlítja valami.

Mondjuk, hajlítja

hosszú kezeivel az Isten,

és messziről, hunyorítva nézi,

a hajlás mintáját,

és vár valamire.

2015. július 1.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Búcsúvacsora

Csoportosan érkeztek az ismeretlen vendégeim, akik majd kimondják a verdiktet felettem. Ítélőbíróim szótlanul lépnek be a >

Tovább

Ha Trump maradna...

Az autoriter vezetők már kiszagolták ezt, Törökországtól, Kínán, Oroszországon és Magyarországon át, egészen Brazíliáig. A trumpi >

Tovább

Az újszerűség lett a dogmává váló uralkodó hagyomány

Napirendre került az autosovinizmus vádja is, amellyel egyébként az establishment rendszeresen „leleplezi” a kritikusan gondolkodókat. “A >

Tovább

Az Economist Biden mellett

De a legfőbb gond vele az, hogy átgázolt az amerikai értékeken. Ily módon hihetetlen módon ártott >

Tovább

Brüsszelnek nincs választása: bemegy Orbán utcájába

A 27-ek együtt találták ki az alapot és az csak akkor kezdheti meg működését, ha minden >

Tovább

A történelem kapuja előtt

Eltávolodva a helyszíntől visszapillantottam: a lánykák még mindig az ablak előtt ácsorogtak. Azt hiszem, így álldogál >

Tovább

Orbán csak blöfföl

Amikor az újjáépítési csomag, illetve a következő költségvetés megvétózásával fenyegetőzik. Elemzésében a főváros brüsszeli képviseletének vezetője >

Tovább

A képzelt pszichiáter

Nincs abban semmi meglepő, hogy Semjén önmagához, mentalitásához és világlátásához abszolút következetesen a cári Oroszország és >

Tovább

A közgáz és a színiakadémia

A hivatalos Magyarország még színfalhasogatásra se képes, meg se leli a színfalat, a nem hivatalos Magyarország >

Tovább

Szerbiában hanyatlik a demokrácia

A Pásztor István irányította Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) ezt a hanyatló szerbiai demokráciát – ami egyre >

Tovább

Választások utáni válság lehetséges Amerikában

Timothy Garton Ash a Financial Times-ban azt tanácsolja, hogy a demokratikus világ készüljön fel, mert az >

Tovább

Restitúció: „az adatok tényleg lesújtóak”

A délvidéki magyarok hogyan is jártak, kerültek ki ebből a folyamatból? Kárpótolva lettek-e vagy sem? Voltak-e >

Tovább