2023. december 1. péntek
Ma Elza, Natália, Blanka, Bonita névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

20 logó, amelyen csak mi, magyarok röhögünk

A Fika cafe egy svéd kávézó- és gyorsétteremlánc. A fika szó svédül kávét jelent. >

Tovább

Vajdasági magyar-magyar szótár

Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >

Tovább

Kínai fogamzásgátló

Trkala gyűjtéséből: Kínai fogamzásgátló tabletta magyar nyelvű tájékoztatója. Az OGYI úgy visszavágta, mint a kertajtót. A fogalmazványt eredeti >

Tovább

Kézikönyv nőknek 1955-ből

1955-ben kézikönyvet nyomtattak nőknek, amit háztartástannak neveztek. Néhány tanács következik a kézikönyvből: >

Tovább

“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”

„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >

Tovább

Rendőrségi jegyzőkönyvekből

Szebenitől. Egyszóval hiteles. >

Tovább

A legjobb motor a világon

István barátunk (a pocsolya túloldaláról) néhány szerkezet működését hasonlította össze: >

Tovább

Beatles (összes)

Valaki nem kis erőfeszítéssel összegyűjtötte a bogarak összes dalát, amit egyik kedves látogatónk küldött csokorba szedve. Íme, >

Tovább

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Apám tyúkja

A Rádiókabaré felvétele. >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (18.)

Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >

Tovább

A zsemle ára

Ma már semmi szükség sincsen se villanyórára, se gázórára! Miért? Mert ezek a mérőórák eredetileg azt >

Tovább

A katona

Herceg János
Herceg János
A katona

A történet, amelyet majd itt elmon­dok, nem kitalált mese. Nem a képzelet szüleménye. Egy egész falu népe pontosan így emlékszik vissza rá csaknem ötven év távolából. Hőse, a katona is él még, csak a felesége halt meg tavaly. Itt történt nem messze, bár Európa bármely részén, más katonával és más helyzetben is megtörténhetett volna. Mint ahogyan valószínűleg meg is történt, részleteiben alig eltérő változatban.

1944 októberének második fe­lében a katona egy éjszaka bezör­getett a házba. A kutya éktelen ugatásba kezdett, pedig ő igazán csak a mutatóujja hegyével kopo­gott az ablakon, amelyen pirosan terült el a telihold képe. Tegnap egész nap esett az eső, de aztán vad északi szelek jöttek, és egyszerre hidegre fordult az idő. A töretlen kukoricán hamar felszáradt a víz, s estére hangosan zörgött minden leve­le.

– Ki az? – jött ki az öreg a konyhaajtóba.

– Egy katona – felelte a katona, mert a nevét hiába mondta volna. – Eresszenek be. Rám fagyott a ruha, nagyon fázok.

Mai ember, a békeidő biztonságosnak tetsző légkörében elküldte volna az ismeret­len éjszakai látogatót. Menjen Isten hírével, hagyja aludni az embert, micsoda dolog ez? És a ház a falu szélén volt, a szomszédba se lehetett átkiabálni, rossz szándékú ember százszor belefojtotta volna a sikoltást a fiatal­asszonyba, ha eszébe jut segítséget hívni. Most is csak a gyerek sírt fel, s az öreg tétován állt ingben, gatyában az ajtó kereté­ben, a lehajló eresz alatt, mint valami élőkép a holdfénnyel körülfolyva.

– Miféle katona? – kérdezte kicsit reszkető hangon.

– Egy szegény magyar katona – hangzott fogvacogva a válasz.

Erre az öreg odacsoszogott a kapuhoz és kinyitotta.

Munkában megroggyant, hajlott hátú kis öreg volt, jóval túl a hatvanon, de most váratlanul bátran csengett a hangja.

– Megszöktél? Na, csak gyere be akkor, majd bedobjuk a ruhádat a kemencébe, még meleg lehet, majd reggelig megszárad. Akkor tovább mehetsz.

Igen, de hova ment volna reggel a szegény katona? Az utóvéd még nem vonult el, ha hullámokban is, megfo­gyatkozva még mindig átcsapott a fa­lun. Hamar kézre került volna, ha kilép a házból. Így csak az istállóba ment, mikor meg világos lett, kivette az öreg kezéből a vasvillát, összekotorta a trágyás almot a göthös kis bosnyák tehén alól, mert a lovat már elvitték a jászol másik végéből. A katonák persze.

Csak este került arra sor, hogy kicsit összeismerkedjenek. A katona elmond­ta, hogy Gömörből való, bizonyos Ajnácskő az illetőségi helye, az öreg meg

összecsapta erre a kezét:

– Ismerem! Tizenötben átvonultunk rajta, mikor a Kárpátoknál visszavertek bennünket. Egyre gondolom, talán a szegény fiam is ott hányódik most vala­hol. És talán a csehek vissza is foglal­ták...

Ezen egy kicsit szótlanul eltűnődtek. Hogy az idő ennyire felcserélteti a né­pekkel a helyüket. De ők már nem voltak idegenek egymáshoz. A fiatalasszony két sóhajtás között még el is mosolyodott, mint aki egy pillanatra el­felejti, hogy az ura már hónapok óta nem írt. S a gyerek is nagy szemekkel hallgatta a katonát, mielőtt az anyja ölében elszundított volna.

Napok múltak el így és nem történt semmi.

– Talán elmennék – mondta egyszer a katona. – Nem akarok a terhükre lenni. És most már a kakastollasok is eltűntek az országutakról.

– Ne menjen – mondta csendesen a fiatalasszony, s lehajtotta a fejét, míg a tejet töltötte a katona bögréjébe –, várja ki most már a végét.

Néha puskaropogás hallatszott, de ezek mintha már utóhangjai lettek volna a háborúnak. És nemsokára nagyot ki­áltott az öregember.

– Gyere bátran előre, elmúlt a baj!

Új katonaság jelent meg a régi he­lyén. Vörös csillag volt a harcosok sap­karózsája, s miután győztes előnyomulásukat azóta ezerszer megírták, talán most mellőzném a részleteket. Közülük tér­tek be néhányan a faluszéli házba egy-egy bögre tejért, vagy csak egy pohár vízért, úgyhogy összeismerkedtek a szökött katoná­val. És addig-addig beszéltek neki, amíg csak nem csatlakozott hozzájuk ő is.

– Köszönöm a jóságukat – mondta, mi­kor feltette fejére a sapkát, amelyre a fiatal­asszony varrta fel a csillagot. – Ha nem találkoznánk többet az életben, akkor isten áldja meg magukat!

Ezzel véget ért a történet első fejezete. Ilyen is ezeregy ismétlődött a megúnásig egyformán a világ különböző részén. Csak­hogy ennek folytatása volt. A katona véres csatákat harcolt végig, folyókon kelt át, havas hegyeken, az Alpesekben meg is sebesült, úgyhogy tavaszig kórházban feküdt, így az­tán május lett, mire visszahozták alakulatának eredeti állomáshelyé­re, a városba. Két óra járásnyira a faluszéli háztól, ahol menedékre ta­lált. Ott lábadozott aztán a kórház­ban egy darabig.

Nyár volt már, vasárnap délután, amikor beült egy terepjáró hátsó ülésére, s mikor a faluszéli házhoz értek, azt mondta:

– Álljatok meg, itt én leszállok!

A fiatalasszonyt gyászban találta. Elmond­ták, hogy még jóval karácsony előtt hazake­rült a frontról egy falubeli legény, az hozta a hírt, hogy az ura elesett. A keleti front nem létezett többé, a határ megint határ lett, így hát hosszú időbe telt, amíg a haláláról értesültek.

– Mondom, megnézem magukat, mielőtt hazamennék – mondta a katona, miután a halálhírre kis ideig lehajtott fejjel állt ő is. – Csak nehezen kapom meg a papírokat. Három országon kell átutaznom, hogy haza­érjek. Pedig most már talán igazán béke van...

Egy hét múlva újra kilátogatott, s a rákö­vetkező vasárnap megint.

Itt nyugodtan abba is hagyhatom, mert mindenki sejti a végét. Ottmaradt a szökött katona egy napon örökre a faluszéli házban.

És most látom, leírva milyen banális az egész történet. Talán éppen azért, mert igaz. Mert ilyen alakulását emberi sorsoknak csak az élet képes elrendezni a világrengető ese­mények játékterén. S ha arra gondolunk, hogy népek kerekedtek fel és cseréltek ha­zát, vagy tűntek el örökre az életből, akkor egy szökött katona révbe érkezését is tudo­másul veszi az ember.

Nem is tudom hát, miért meséltem el ezt a talán mindennapinak tűnő történetet. Ta­lán azért, mert néha oly nehéz napirendre térni a legegyszerűbb emberi sors csodája fölött.

1991. június 25.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Név: Francisco, írta: 2009. szeptember 1. 9:39:04

Hát, igen, zseniális Herceg János, a történet, melyet megír, csak a nagyok hangján képes megszólalni. Köszönöm...Sáfrány F.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Csak virtuálisan

Ázsia bennünk van, az Urál hegység igazából az osztrák–magyar határnál húzódik, bár nem látható. Ha netán >

Tovább

Netanjahu elakadt, miközben küzd a Hamász ellen

A Haarec vezető kommentátora úgy véli, hogy Netanjahu elakadt, miközben küzd a Hamász ellen. Nem engedheti >

Tovább

Az európai populisták Bident kísértik

Miután az elnök nem volt hajlandó gyorsan véget vetni az ukrán háborúnak, azaz döntő győzelemhez hozzásegíteni >

Tovább

Népszavazás Vučićról

Az esetleges választási lopás arra kényszerítheti a polgárokat, hogy ismét az utcára vonuljanak, mint 2000. október >

Tovább

A magyar kerítés nem képes arra, hogy feltartóztassa a migránsokat

Ezzel tért vissza Ásotthalomról Kornél Albert, a francia konzervatív lap tudósítója. Az akadályon folyamatosan haladnak át >

Tovább

Ukrajnának új ellensége lett: az, hogy a Nyugat belefárad a háborúba

Az egyik neves amerikai biztonságpolitikai szakértő azt mondja, hogy mindenképpen el kell kerülni Ukrajnában a vereséget, >

Tovább

Miért védem Izraelt?

Saját bevallása szerint Bernard-Henry Lévy egész életében a palesztinok ügyéért küzdött, ám most mégis Izrael támogatja >

Tovább

Európában jelenleg jobbról fúj a szél

Paul Lendvai arra hívja fel a figyelmet heti kommentárjában a Der Standardban, hogy Európában jelenleg jobbról >

Tovább

A peremértelmiségi komplexusáról van szó

Vannak persze nagy kivételek, ilyen volt a szigorú és kritikus szellemű Tamás Gáspár Miklós, aki Budapestre >

Tovább

Közszolgálati napilap ez?

Az MNT irányítása alatt „a világ legjobb magyar nyelvű napilapjából” silány (párt)közlöny lett! Már huzamosabb ideje >

Tovább

A pártrendszer széttagoltsága veszélyt jelent az EU számára

A Standard brüsszeli tudósítója veszélyesnek nevezi az EU szempontjából, hogy egyre inkább széttöredezik a földrészen a >

Tovább

Izrael elvesztette a háború ellenőrzését

Minél tovább tart a tűzszünet, annál nagyobb lesz a nyomás Netanjahura, hogy folytassa az erőfeszítéseket a >

Tovább