Ma Szabina, Antonietta névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
20 logó, amelyen csak mi, magyarok röhögünk
A Fika cafe egy svéd kávézó- és gyorsétteremlánc. A fika szó svédül kávét jelent. >
Kínai fogamzásgátló
Trkala gyűjtéséből: Kínai fogamzásgátló tabletta magyar nyelvű tájékoztatója. Az OGYI úgy visszavágta, mint a kertajtót. A fogalmazványt eredeti >
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
Kézikönyv nőknek 1955-ből
1955-ben kézikönyvet nyomtattak nőknek, amit háztartástannak neveztek. Néhány tanács következik a kézikönyvből: >
Rendőrségi jegyzőkönyvekből
Szebenitől. Egyszóval hiteles. >
A legjobb motor a világon
István barátunk (a pocsolya túloldaláról) néhány szerkezet működését hasonlította össze: >
Beatles (összes)
Valaki nem kis erőfeszítéssel összegyűjtötte a bogarak összes dalát, amit egyik kedves látogatónk küldött csokorba szedve. Íme, >
A zsemle ára
Ma már semmi szükség sincsen se villanyórára, se gázórára! Miért? Mert ezek a mérőórák eredetileg azt >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Apám tyúkja
A Rádiókabaré felvétele. >
Napi ajánló
Nobel-békedíjat minden házba
Szerbhorváth György
„Ha mindaz igaz lenne, amit egymásra mondtak a korábbi időszakban, akkor a világ legnagyobb gonosztevőit üdvözölhetjük a szerbiai és a kosovói kormányfő személyében.” Szerbhorváth György jegyzete (Paraméter):
Ha az év végét be lehet még egy abszurd jelenséggel aranyozni, az kétség kívül az a hír, hogy bizonyos, közelebbről meg nem határozott albán és szerb lobbisták az amerikai kongresszusból a szerb és a kosovói kormányfőt jelölik Nobel-békedíjra, és nem mellékesen Cathrine Ashtont is, az EU-külügyminiszter-féleségét.
Utóbbi talán meg is érdemelné, hisz addig ütötte Ivica Dačićot és Hashim Thaçit, hogy megkötötték a brüsszeli egyezményt, azaz Szerbia és az általa el nem ismert, de már rég de facto és de jure is független Kosovó megegyezett, hogy elássák a csatabárdot és normalizálják a viszonyt. Ugyan mindkét balkáni politikus a száját huzigálta, és hazájukban nem kevés ellenséget szereztek maguknak nemzet- és hazaárulókként, de per pillanat legalább attól nem kell tartani, hogy újra egymásnak esnek, fegyverrel, ofkorsz.
A Nobel-békedíj eleve elég pikáns cucc, a névadó a robbanóanyagok kísérletezésével, a dinamit feltalálásával szerezte hatalmas vagyonát, hogy aztán az egészet leöntse egy kis pacifizmussal – végül is ő a bányászoknak gyártotta azokat, és nem a hadiiparnak. Csak hát a robbanószerek ilyenek, mindig másképp sülnek el. Annak idején Alfred Nobelt a svéd fővárosból is kitiltották, miután a kísérletezések során még a saját testvére is belehalt egy robbanásba.
De az már történelem. Az viszont kevésbé, hogy a szerb és a kosovói kormányfő előélete korántsem makulátlan. Ivica Dačić ifjú szocialistaként Slobodan Milošević legjobb tanítványa lett, és elég csak egy picit is belepillantani a kilencvenes évek Szerbiájának sajtójába, hogy lássuk, bizony a gyűlöletbeszéd terén az élen járt. Hashim Thaçi pedig mégiscsak a Kosovói Felszabadítási Hadsereg vezére volt (és nem csak a szerb rendőröket és katonákat irtották, de saját néptársaikat is, ha azok nem hódoltak be). Az UCK a szerbek szemében természetesen egy terrorista szervezet volt és annak tartják ma is, Kosovót pedig egy maffiaállamnak, amit épp ez az albán jóember vezet. Egyébként ő is marxista-leninistaként kezdte, akár szerb kollégája, ráadásul a kilencvenes évek elején, amikor már a Szovjetunió romjain is alig lehetett ilyen beállítottságú embert találni. Egyes szerb vádak szerint ráadásul ő áll az állami kézben lévő drogkereskedelem mögött is, hovatovább a szerb emberekből kiszedett szervek árulásához is volt köze – a biznisz, az biznisz. Persze minden ilyen pletyót kellő kritikával kell kezelnünk, mert ha mindaz igaz lenne, amit egymásra mondtak a korábbi időszakban, akkor a világ legnagyobb gonosztevőit üdvözölhetjük a szerbiai és a kosovói kormányfő személyében.
De a politikában ugyebár minden lehetséges, még a lehetetlen is, miért ne kaphatnának hát Nobel-békedíjat pont ők? Kaptak már olyat más címeres gazemberek is, akik szintén terroristaként kezdték fényes karrierjüket, így az embernek az az érzése, hogy ha egy ilyen békedíjra fáj a foga, legjobb, ha gonoszként kezdi – az emberiség úgyis megbocsát neki, sőt, a béke hiteles hírnöke, a galamb pont az lehet, aki először héjaként a háborúskodás terén bizonyított és minimum könyékig véres volt.
A jövő év e tekintetben számos érdekességet hozhat, ne feledjük, 2014-ben ünnepeljük az első világháború kitörésének századik évfordulóját – ne legyenek kétségeink afelől, hogy minden részvevő ország hivatásos emlékezői végül tényleg ünnepelni fognak, mert szerintük dicső dolog meghalni a hazáért. Hős idők voltak azok, és ki nem szarja le, hogy Európa ifjúsága sárban és mocsokban vérzett el az uralkodók jókedvére. És ahogyan ma a magyar történelem átírását látjuk, miszerint is a magyarok nyerték meg a II. világháborút is, és a hazát sehol máshol jobban védeni nem lehetett, mint párezer kilométerrel odébb, a Don-kanyarban. Most pedig elérkezhet a centenárium, és a magyar politikusokat, a rezsimhű történészeket elnézve nem kell majd meglepődni azon, ha kimutatják: az I. világháborút is megnyertük. Hisz a magyar haza, az igazi, az se ellenzékben nem lehet, és e csapásirányon haladva világos, hogy háborút sem veszthetett el. Főleg nem a Nagy Háborút.
Bár ma ennek a fordítottja is éppúgy igaz lehet: a szerbek például megnyerték az I. meg a II. világháborút is (tényleg!), aztán ahogy ők mondják, a békében mindig mindent elvesztettek, itt van, még a legősibb tartományukat, Kosovót is, ami pont úgy fáj nekik, mint a magyaroknak Erdély, a Felvidék meg a többi elveszítése. Az állami tévén már hangolják is a népet, az előbb egy kiválónak aligha mondható dokumentumfilmet láttam, és ha retrospektíve lenne Nobel-békedíj, én azon se csodálkoznék, ha Ferenc Ferdinánd főherceg és Gavrilo Princip, az attentátora együtt kapná meg. Hisz ők nem háborúztak, arra már nem volt módjuk, de korunk perverz díjosztási elveit látva minden tulajdonságuk megvan ahhoz, hogy a béke embereivé kiáltsák ki őket. Princip ugyebár szó szerint terrorista volt, legyen ő a szerbek nemzeti hőse akármennyire is, míg a főherceg, hát ő se volt piskóta – egész életében mást sem csinált, mint vadászott, állítólag kétszázezer állatot ölt meg, a napi rekordja meghaladta a kétezret. Legalábbis a belgrádi tévé szerint.
Európa ilyen emberekkel vágott neki a rövid 20. századnak, amely Szarajevó ostromával ért véget. Amiért a már említett Slobodan Milošević is felelős volt, hogy aztán 1995-ben a daytoni egyezmény megkötésében játszott szerepéért őt is jelöljék Nobel-békedíjra (igaz, nem amerikai kongresszmenek, hanem a hívei). A különbség csak annyi, hogy ő végül Hágában végezte, és ha megéri, nem kétséges, hogy elítélték volna.
Kortársai, bajtársa, a mai szerb premier és egykori fő ellensége, a kosovói kormányfő jobban jártak. Végül majd közös gépen utaznak Oslóba.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Szerbiában hanyatlik a demokrácia
A Pásztor István irányította Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) ezt a hanyatló szerbiai demokráciát – ami egyre >
Választások utáni válság lehetséges Amerikában
Timothy Garton Ash a Financial Times-ban azt tanácsolja, hogy a demokratikus világ készüljön fel, mert az >
Restitúció: „az adatok tényleg lesújtóak”
A délvidéki magyarok hogyan is jártak, kerültek ki ebből a folyamatból? Kárpótolva lettek-e vagy sem? Voltak-e >
A média visszalengyelesítése magyar módra
A Washington Post szerkesztőségi állásfoglalásában arra figyelmeztet, hogy a lengyel kormány módszeresen zárkózik fel a magyar >
Elvesztettem egy országot, de maradt egy város
Szóba került a kisebbségi állapot is. Emiatt nem siránkozok, elfogadtam, vállalom, ezzel élek és nem azonosulok >
Az echte magyar keresztény-úri polgárság
Azon tűnődöm, vajon mit szólnának ahhoz ezek a keresztény-konzervatív polgárok, ha például a Bogár Lászlót (korábban >
Akinek Gorbacsov volt a riportere
Zolcer Jánossal valamikor a kilencvenes évek elején ismerkedtem meg Münchenben, amikor egy ideig ott éltünk Évával >
Zenebohóc a szimfonikusok között
A magyarországi olvasó valószínűleg nem ismeri azt a nagyszerű érzést, ami akkor tölti el a szlovák >
Orbán ingadozik a korbács és a mézesmadzag között
Az önmagát illiberálisnak nevező Orbán ritkán kerül szembe ilyen fizikai ellenállással, miközben egyre inkább kiterjeszti befolyását. >
Libération: A színművészeti egyetemisták nem hátrálnak
Karsai György, aki két évtizeden át volt az iskola tanára, ahhoz hasonlítja a helyzetet, mintha egy >
Minden befejezetlen, még a rendszerváltás is
Az ellenzéki pártok nem alkalmazkodnak az új helyzethez, nehezen veszik tudomásul, hogy többé nem Milošević izolációs >
Száz napos türelmi idő
Az új vezetőség egyik első intézkedése éppen az MNT-ből való kivonulás lehetne, ami új helyzetet teremtene >