2023. szeptember 27. Szerda
Ma Adalbert, Vince névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

20 logó, amelyen csak mi, magyarok röhögünk

A Fika cafe egy svéd kávézó- és gyorsétteremlánc. A fika szó svédül kávét jelent. >

Tovább

Vajdasági magyar-magyar szótár

Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >

Tovább

Kínai fogamzásgátló

Trkala gyűjtéséből: Kínai fogamzásgátló tabletta magyar nyelvű tájékoztatója. Az OGYI úgy visszavágta, mint a kertajtót. A fogalmazványt eredeti >

Tovább

Kézikönyv nőknek 1955-ből

1955-ben kézikönyvet nyomtattak nőknek, amit háztartástannak neveztek. Néhány tanács következik a kézikönyvből: >

Tovább

“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”

„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >

Tovább

Rendőrségi jegyzőkönyvekből

Szebenitől. Egyszóval hiteles. >

Tovább

A legjobb motor a világon

István barátunk (a pocsolya túloldaláról) néhány szerkezet működését hasonlította össze: >

Tovább

Beatles (összes)

Valaki nem kis erőfeszítéssel összegyűjtötte a bogarak összes dalát, amit egyik kedves látogatónk küldött csokorba szedve. Íme, >

Tovább

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Apám tyúkja

A Rádiókabaré felvétele. >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (18.)

Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >

Tovább

A zsemle ára

Ma már semmi szükség sincsen se villanyórára, se gázórára! Miért? Mert ezek a mérőórák eredetileg azt >

Tovább

A visszatérés naplója

Judita Šalgo
A visszatérés naplója

Első nyilvános naplómat 1988. szeptem­berében és októberében vezettem A Száműzetés naplója címmel. Ez volt a hozzájárulásom a belgrádi nemzetközi, októberi írótalálkozóhoz, illetve annak vezértémá­jához (Az irodalom és a száműzetés).

Hétfő, augusztus 20.

Szeretném, ha e második, két évvel később íródott naplómat A visszatérés naplójaként címezhetném. Szeretném, ha mindenki visszatérne otthonába, visszatérne önmagához. Az idei októberi találkozó kételyeket vált ki belőlem. Témája Az utópia vége és a világszel­lem. Vajon ez más szóval azt jelenti, hogy visszatérés nincs?

Hadd mutatkozzam be azonban. Községi tisztségviselő vagyok (igaz, csak ideiglene­sen), s a papírt a gépbe húzva, első célom, magától értetődően, a hatalom leleplezése. Ez azonban egyáltalán nem könnyű feladat. Erről minden átlagos újságíró és újságolvasó többet tud nálam. Arra azonban rájöttem, hogy a hatalom természetszerűen komolyan veszi önmagát. A községi hatalom valóban komoly. Az újvidéki végrehajtó tanács jól előkészített ülése ugyanolyan precíznek és tisztának hat mint egy vakbélműtét. Itt nem szabják meg a meggyőződést, nem ültetik át a lelket, mint az ideológiai igazgatásban. A községi igazgatás az alapelemekkel: a földdel, a vízzel, a levegővel és a tűzzel foglalkozik, vagyis felhasználásuk módjával és díjával.

Tehát a föld.

Mai munkanapomat a végrehajtó tanács csapatának tagjaként az Új temetőben kezd­tem. Eddig kétszer jártam itt: Miroslav Antić és Fehér Ferenc temetésekor. Sajátjaimat so­sem temettem, és sohasem jártam rokonaim sírjánál. Legközelebbi hozzátartozóimnak nincs is sírja. A sírok számomra könyvtárak, nem pedig olyan helyek, ahol félelemmel vegyes tisztelettel érinthetném saját biológiai gyökereimet. Az Új temető megalkotói való­színűleg hasonló érzéketlenségben szenved­tek. A halottat szerintük egy platón kellene búcsúztatni, magához a sírhoz pedig – hisz azok összezsúfolódtak – csak a legközelebbi hozzátartozók juthatnának el. Az elhunyt csa­ládja azonban mindig tízszer nagyobb az élő ember családjánál. Mindenki ki akarja kísér­ni, ezt meg is teszik, és eközben a szomszé­dos sírokat tapossák. Az 1974-es év mérnökei, az alkotmány mellett lelkükön viselik a temetkezési koncepciót is. Az Új temető hamarosan telítődik, és a közeljövőben bőví­teni kell (sőt, egyes javaslatok szerint vallási alapon kellene felparcellázni). Az egyik oldalról Sajlovo, a 300 lelket számláló, jobbára engedély nélkül épült település határolja. Dúl a harc élők és holtak között. Nappal a te­mető erősíti sorait, éjjel a szomszédok lopják a kereszteket, tűzifát hasogatnak belőlük. A temetőiroda falán lógó grafikon villáma felfe­lé ível: ebből derül ki, hogy rohamosan nö­vekszik a temetések száma. A nyilvántartást hamarosan komputerizálják: Világ halottjai, egyesüljetek! A krematóriumból azonban még jó ideig nem lesz semmi. No de, itt van, a belgrádi. Itt is érvényesül a tisztségek köz­pontosításának koncepciója. A tűz a köztár­saságé. A tartománynak a hamvakat adják vissza.

Szerda, augusztus 22.

Több mint 50 év után visszatér Újvidékre Bajcsy-Zsilinszky Endre neve, és reméljük, toleráns, racionális szelleme is. Vele együtt, utcanevek formájában visszatér I. Péter ki­rály, Nikola Pašić, Petar Bojović tábornok; Boris Kidrič és Edvard Kardelj pedig letűnőben van. Velük együtt előhírnökük is, a Magyar Tanácsköztársaság. Szerintem épp

Sinkó Ervin nevének, a bolsevik forradalom tanújának, tolmácsolójának és áldozatának kellene helyettesítenie a forradalmi elnevezé­seket, az illetékes bizottság azonban kitartott javaslata mellett, mármint Bajcsy-Zsilinszky neve mellett Sinkó az elsők között szerepel a várakozási listán. Tito marsall megőrizte újvi­déki sugárútját, Stepanovićevo lakosainak kö­vetelésére azonban azon a településen elveszítette a főutcát A végrehajtó tanács Josip Broz nevével forradalmi türelmetlenség nélkül, nagyon is taktikusan bánt. A Dnevnik mégis a stepanovićevói esetet emelte ki egyik címében: „A marsall utca nélkül maradt”. Talán épp azért, mert nem Kardelj vagy ehhez hasonló nevű utcában lakom, nem tartom magam győztesnek azon szomorú ma­radványok felett akik – a vallás nyelvével élve – bitorolták a testemet, de nem a lelkemet.

Akárcsak évekkel ezelőtt az iroda falán, a fejem fölött most is a marsall bronzportréja lóg. Engem nemigen zavar, mint ahogy a szemben levő falon függő naptár sem, amely tetszőleges napot mutat. A marsall portréja az iroda szellemének megtestesítője, megfe­lelő távolságra tartja az embert az irodájától, a történelemtől, önmagától. Ez az önfenntar­tás elengedhetetlen tartozéka. Tíz évvel ezelőtt, 1980 májusában, amíg a szerbhorvát híradós stáb (ahol akkoriban dolgoztam) ki­tartóan és megilletődötten bámulta a kép­ernyőn folyó maratoni elnöki temetést, én jobbára a szomszédos helyiségben ültem, nem túlságosan feltűnően – legalább is sze­rintem – és valamilyen könyvet olvastam. Romboló, áruló gesztusomra azonban felfi­gyeltek, regisztrálták, és – az események további menetéből ítélve – bűneimet jelen­tették az illetékesnek. Emiatt nem hibáz­tatom a holt vezért. Sőt, sok más írótársam­hoz hasonlóan, azt az erkölcsileg és esztétika­ilag kockázatos feladatot is vállaltam, hogy halála kapcsán fogalmazzak meg valamilyen irodalmi munkát. Ez egy tízsoros vers lett, amelyben elismertem, hogy lenyűgözött Tito gazdag és érdekes életrajza. A verset egy irodalmi folyóirat jelentette meg. Beképzel­tem magamnak, hogy ók is elolvasták. Naivitásomból a verset épp miattuk, és az irántuk érzett dacból írtam.

A meztelen fal téglalapja – miután leke­rül róla a portré – nos, ez a téglalap lesz a szabadság első tere. Ha más kép kerülne a helyére, akkor az olyan deszkákra hasonlíta­na, amelyekkel az ablakról lekerülő vasfüg­göny helyét lécezik be.

Péntek, augusztus 24.

Úgy érzem, megfelelő befejezést találtam a Tolnai Ottó és Végei László az 1988. szep­tember 25-ei szolidaritási mítinget nézik című írásomhoz. Közvetlenül az események után fogtam hozzá magának Tolnainak a megren­delése, illetve ötlete nyomán. Ez ideig már megjelentettem néhány olyan írást, amelyek­nek kollégáim, barátaim a címadói. Tolnai témájával sokáig kínlódtam. Napokon át ol­vastam könyveit, Végel regényeit. Megpró­báltam mesémet az ő ötleteikre építeni. Ez nem sikerült, ezért mindennel felhagytam. Nemrég ismét a kezem ügyébe került az anyag, egy részét lerövidítettem, aztán hozzá­írtam, egyszóval átkomponáltam. A legna­gyobb gondot persze a befejezés okozta: Tolnai és Végel néznek. Mit látnak? Mit fognak látni? Nehéz annak az írónak, akit saját figurái is túlszárnyalnak.

Tegnap a községi vallásügyi bizottság el­nökeként Tekiján jártam, hogy lássam, hol akarják felépíteni azt a gyanús, templom mel­letti iroda- és lakóépületet. Terve körül régó­ta szövögetik a korábbi ideológia szülte, ma pedig már a nemzeti gyökerekből fakadó gya­nakvást, rosszindulatot és félelmet. A doku­mentációból látom, hogy a sajtó is nagymértékben hozzájárult a gyanú elhintéséhez. Azt hangoztatta, hogy egy egyszerű községi határozat befolyásolhatja a dolgok menetét, illetve, hogy betiltással, elutasítással önma­guktól megoldódnak a problémák. A korlá­tok közé szorított energia – akár pozitív, akár negatív – előbb-utóbb háromszoros erővel tör fel, és váratlan irányt vehet. A jogállam laikusaként is azt feltételezem, hogy annak az erők és az emberek közötti határok megszabása és fenntartása a célja. Az erők és az emberek pedig természetszerűen az elsők, és a legerősebbek akarnak lenni a saját hatá­rukban.

1990. augusztus 29.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Csak kétféle megoldása lehetséges: vagy Oroszország győz, vagy Ukrajna

Ha Oroszország győz, az bizonyosan nem jelenti Putyin katonai kalandjainak a végét, és a következő állomás >

Tovább

Az elfüggönyözött valóság

Nagyon sajnálom, hogy a VMSZ képviselői a szerbiai parlamentben nem szólaltak fel erélyesebben a jelenlegi szerbiai >

Tovább

Európa jobbra tolódása nincs kőbe vésve, a baloldalnak semmi oka az elkeseredésre

A munkásosztály soha nem vált le a baloldalról. A szegényebb körzetek mindig is a progresszív pártokra >

Tovább

Európa „mini-Trumpjai” túlélték a bukását és most a visszatérésében reménykednek

Paul Taylor szerint a populisták, Orbántól kezdve Ficóig, jelenleg Washingtonra vetik vigyázó szemüket, mert a bukott >

Tovább

Koszovó és Szerbia azt csinál, amit akar: Az EU-nak tekintélyproblémája van a Balkánon – és ez veszélyes

A jelek szerint a két szembeálló oldal egyáltalán nem szorgalmazza a kapcsolatok rendezését. Sőt a vasárnapi >

Tovább

A fellazítás politikája

Nemcsak Magyarországon, hanem a határon túl élő kisebbségi közösségekben is elsorvasztották a magyar nyelvű független médiát >

Tovább

Így működik a Meloni-rendszer

Az olasz kormányfő olyan, mintha burok venné körül: amióta egy évvel ezelőtt megszerezte a hatalmat, egymás >

Tovább

Nyugat türelme hamarabb elfogy, mint ahogy véget ér a háború

A Stanford Egyetem neves történésze Niall Ferguson azt látja, hogy kezd meginogni az amerikai támogatás. Az >

Tovább

Harc a demokráciáért Kelet-Európában: Szerbia szinte már teljesen elveszett a Nyugat számára

Az egyik legjobb osztrák sajtóelemző kiábrándítónak nevezik, hogy Kelet-Európában folyik a harc a demokráciáért, de egy >

Tovább

A „pásztori döbbenet” kritikátlan terjesztése

A vajdasági nemzeti kisebbségek számára „Presevo-völgy is intő jel lehet azzal kapcsolatban, hogy – törvénnyel vagy >

Tovább

Ukrajnának és az USA-nak is új stratégiát kell kidolgoznia

A Washington Post biztonságpolitikai szakírója úgy látja, hogy Ukrajnának és az USA-nak is új stratégiát kell >

Tovább

„A titkárnak fogalma sincs”, de az elnöknek se! (2.)

Szakállasnak és Nyilasnak az államapparátusban és a Vajdasági Magyar Jogász Egyletben (VMJE) betöltött tisztségével kapcsolatban az >

Tovább