2022. december 7. Szerda
Ma Ambrus, Ambrózia névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

20 logó, amelyen csak mi, magyarok röhögünk

A Fika cafe egy svéd kávézó- és gyorsétteremlánc. A fika szó svédül kávét jelent. >

Tovább

Vajdasági magyar-magyar szótár

Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >

Tovább

Kínai fogamzásgátló

Trkala gyűjtéséből: Kínai fogamzásgátló tabletta magyar nyelvű tájékoztatója. Az OGYI úgy visszavágta, mint a kertajtót. A fogalmazványt eredeti >

Tovább

Kézikönyv nőknek 1955-ből

1955-ben kézikönyvet nyomtattak nőknek, amit háztartástannak neveztek. Néhány tanács következik a kézikönyvből: >

Tovább

“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”

„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >

Tovább

Rendőrségi jegyzőkönyvekből

Szebenitől. Egyszóval hiteles. >

Tovább

A legjobb motor a világon

István barátunk (a pocsolya túloldaláról) néhány szerkezet működését hasonlította össze: >

Tovább

Beatles (összes)

Valaki nem kis erőfeszítéssel összegyűjtötte a bogarak összes dalát, amit egyik kedves látogatónk küldött csokorba szedve. Íme, >

Tovább

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (18.)

Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >

Tovább

A zsemle ára

Ma már semmi szükség sincsen se villanyórára, se gázórára! Miért? Mert ezek a mérőórák eredetileg azt >

Tovább

Apám tyúkja

A Rádiókabaré felvétele. >

Tovább

Napi ajánló

A tökéletes feltételek

Végel László köszöntése

A tökéletes feltételek

Végel írásaiban mély empátia munkál, amely mindennemű, egymással párhuzamos vagy egymásnak feszülő pozíciót (következésképp beszédmódot) átérez egy (Vajdaságon belül is!) soketnikumú, minden égtáj hatásának kitett s abból kegyelmi pillanatokra profitálni képes közegben. – A 80 éves Végel Lászlót Reményi József Tamás köszönti.

Kortárs életpályához egy ponton kapcsolódni s attól kezdve olvasó(társ)ként várakozásteli izgalommal szegődni a megszülető újabb művek nyomába, folyamatosan együtt jár a visszafelé búvárlás, kutakodás gyönyörűségével is. Egy jelentős életmű így kétfelől összetükröződő élmények elevenségével szolgál. A Végel Lászlóval töltött évtizedek során mindig fölzaklatóan.

De máris pontosítanom kell: ez az életpálya korántsem csak írott műveket jelent. Jellemző, ahogyan az első és meghatározónak bizonyuló impressziókat nem egy könyvtől kaptam s nem is személyes találkozástól, hanem Végel hírétől, a Vajdaságban betöltött szerepétől, legelébb a puszta nevétől: igen, ő az Új Symposion alapító atyja (semmi atyás nem volt benne soha), a Sympóé, amelynek radikalizmusa lökte az embert a Mozgó Világ ambíciói felé. Ő a szerkesztő, a kritikus, az élő katalizátor. Példája az autonóm magatartásé. Amikor a hetvenes évek utolsó harmadában Újvidéken megismerkedtem Sziverivel és Balázs Attilával, tőlük is a rá irányuló figyelem megerősítését kaptam, pedig hol volt akkor még az ő kivégzésük, a Sympo harmadik generációjáé, amely mellett zsigeri meggyőződéssel éppen Végel állt ki s képviselte az igazukat később is, egyre zordabb időkben. (Hol volt még? Hihetetlen, mennyire megsűrűlt akkoriban az idő: csak néhány évre rá kapták meg Sziveriék a lapot, csak néhány évre rá hurcolták meg őket.) Ha végignézzük a róla szóló, bensőséges hangú (nem is lehet másmilyen) írásokat, ugyanezt a megérintettséget tapasztaljuk. A lángoló magatartás mögött/alatt az írásművészet persze még lehetne csöndesebb tüzű, de Végel egyik lankadatlanul művelt csodája éppen az, hogy éthosza, jelenléte a közgondolkodásban váltott és sajátlagos formákon, hibrid műfajokon át, összetéveszthetetlen nyelven lenyűgöző irodalommá lett.

De vissza a hetvenes évekhez. Mint annyian az úgynevezett (a határon túlról nézve igencsak mostoha) anyaországban, Végel 1967-es nagy belépőjét csaknem évtizedes késéssel olvastam, ami viszont megkímélt attól, hogy újdonságát „farmernadrágos prózaként” könyveljem el. Az Egy makró emlékiratait még a szocialista kultúrpolitika jugoszláv változata is csak a bohém, nihilizmustól megfertőzött ifjúság „majd kinövi” ostyájában bírta lenyelni (olyan volt ez, mint határon innen a „lézengő fiatalok” kezelése), miközben a regény csak annyira tekinthető nemzedékinek, amennyire Végel egyik nagy kedvencének, Stendhalnak a művei, s szerzője az irodalminak hagyományosan nevezhető szöveget azért kezdi ki, hagyja roncsoltan, mert keresi az egzisztenciális árvaságnak azokat a mélyrétegeit, amelyek a felszíni diskurzusokban föl sem bukkannak. Ez azután az életmű egészének programja marad. A peremvidéki lét, az exterritórium közérzete, s tovább az „európai fattyú” én-tudata a már összeomlott Jugoszlávia romjai alatt mind-mind itt gyökerezik. A Makró figurái nem találnak önmagukra nézve érvényes fogalmakat, ahogyan nem talál magára érvényes szerepeket az 1983-84-es regény, az Áttüntetések főhőse vagy néhány évvel később a kitűnő dráma, a Judit címszereplője, s nem talál eligazító történelmi előzményeket a 2010-es években a Neoplanta elbeszélője sem. Ettől az önkínzó makacsságtól válnak még Végel nevezetes színházi kritikái is létértelmező esszékké. Ajánlom mai olvasásra az 1988-as Ábrahám kése kötetegészét, amely ráadásul pazar átjárásokkal teli a kaposvári Marat/Sade belgrádi sikerétől a szerb Madách-átiratok szabadkai remeklésén át egy dubrovniki Cseresznyéskertig. Igazi multikulturális csemege, a kategóriának még sem szitok-, sem lózungjellegű őstípusában. Végel írásaiban mély empátia munkál, amely mindennemű, egymással párhuzamos vagy egymásnak feszülő pozíciót (következésképp beszédmódot) átérez egy (Vajdaságon belül is!) soketnikumú, minden égtáj hatásának kitett s abból kegyelmi pillanatokra profitálni képes közegben. Miért is lett 2013-as naplóregényének a címe Bűnhődés? Mélyről, egyfelől az elhallgatott traumáknak, másfelől a gerjesztett történelmi bűntudat és a köznapi megalkuvások kevercsének a kövületein át tör elő valami homályos megérzés, vereség(ek) szülte kétely. „Lehet-e személyesen elkövetett vétség nélkül bűnhődni?”

Végel nem kevesebbet könyvelhet el magának, mint hogy megfordítja a tekintetünket: nem a peremvidéket, a vállveregetve emlegetett kisebbséget jellemzi a provincializmus, hanem a többségi nacionalizmusok lepleződnek le narcisztikus és agresszív önsajnálatukban vagy önelégült tahóságukban. Nemrég is ott viríthatott egy pesti lapban a bődületes(en elfogult) baromság, amely Végelt kitagadja a magyar irodalomból. És erre figyelni nem ünneprontás: csak megerősíti, mekkora tétje volt és van ma is egy ember működésének. Tétje Újvidéken és Szabadkán, Belgrádban és Budapesten, Pozsonyban, Berlinben és tovább. „A monológ a hontalanok műfaja, és mindig azok előtt mondjuk el, akik nem értik mondanivalónkat.”

Ezen az (őrületig, véres háborúig pörgő) forgószínpadon ki hát Végel László? Egyik naplókötetében pontos önmeghatározással él: „Egyszerre kozmopolita és vidéki, szívem szerint konzervatív, hűséges lokálpatrióta, szellemem szerint pedig a liberális pluralizmus híve, mert a vegyes nemzeti összetételű térségekben ez a túlélés egyetlen esélye.” Az pedig már művészetet meghatározó, ars poeticus választás, amikor hozzáteszi: „azért is maradtam itt, mert abszurd és elviselhetetlen…” Mondjuk úgy, végül a balkáni háborúk teremtenek tökéletes feltételeket a belső emigrációhoz: mire az apokalipszis eljön, Végelt már berendezett szellemi azilumban találja. Legkedvesebb kötetemben, a 2003-as Hontalan esszék gyűjteményében – amely ma úgy szemlélhető, mint a 2010-es évek nagy regényfolyamának (Bűnhődés, Neoplanta, Balkáni szépség, Temetetlen múltunk), a kontemplatív próza csúcsteljesítményének a forrásvidéke – ott az írói világ valamennyi alapmotívuma. A szemérmesen, csupa kérdőjellel megvallott kötődés a szülőföldhöz, a szülőfaluhoz, Szenttamáshoz, amely nem egykönnyen adja magát. A jugoszláv mivolt természetrajza. 68 és ami az illúziókból visszamaradt. Az újabb idők felesleges emberének portréja. A valóságos és virtuális exodusok. A kisebbségi zsákutcák és az őszinte európai szolidaritás mögött az üzemszerű működés, a kontinensnyi halálos közöny. „Elvesztetted otthonod, a peremvidéken az igazi Európára vágytál, elvesztetted Európát, mert az nem ismeri saját peremvidékét”. Az írás (Nach Berlin), amelyben ez olvasható, kiemelten a Bűnhődés prológusaként szerepel később.

Végel minden érdeket megsért, amit körötte képviselnek, ám a profetikus póz is idegen tőle, és bár belső száműzetésében visszatérően emlegeti Márait (külön kötetet is szentel neki), nyoma sincs benne fensőbbségnek. Plebejus gondolkodó, akit meg sem kísért az ideologikus tájkultusz, és akit mélyen átitatott egykor az újbaloldali szemlélet, de azzal el- (nem le)számolva a rezignációban is megőrizte készségét a forradalom nélküli forradalmiság hevületére. És persze az újvidéki Dornstädter cukrászda díszpolgára, egy nevét és identitását el-elvesztő város nevét és identitását vesztett objektumáé, ahová Végelt a rituális születésnapi sétáján (1748-ban Neoplantát is február elsején jegyezték be) a képzelete viszi.

(Litera)

 

2021. február 3.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

A vajdasági szellemi és kulturális holt tőke

Az én nemzedékemnek egyik része a kezdetben legalább tudomást vett egymásról, bár az irodalmi előfutárokról nem >

Tovább

Egy egyeduralkodó pókerjátszmája

Az orbáni politika 12 évének eredményeként az ország önmagát tette rabszolgává, és még az Orbán bizalmasának >

Tovább

Lesz-e itt még egyszer új világ?

Az elmúlt tizenkét évben a rendfenntartók még soha nem kerültek az elé az erkölcsi dilemma elé, >

Tovább

Az EU újabb esélyt ad Orbán Viktornak

Így Bizottság akár azt is javasolhatja, hogy az eredetileg tervezettnél kevesebb pénzt fagyasszanak be. De egyelőre >

Tovább

Scholz zavaros felfogása Európa jövőjét fenyegeti

A Times kommentárja úgy véli, hogy a német kancellár zavaros felfogása Európa jövőjét fenyegeti, mert ugyanazt >

Tovább

Mi lesz a sorsa az újvidéki ártatlan áldozatok emlékművének?

Probléma az is, hogy Vicsek és Pásztor Bálint Facebook oldalán jelentkező több más személy, akik jóllehet >

Tovább

A Budapest-Belgrád vasútvonal és a korrupció

Érdekes ellentmondásra hívja fel a figyelmet a lap a Budapest-Belgrád vasútvonal korszerűsítése kapcsán: a pálya mindkét >

Tovább

Orosz vereség – történelmi perspektívában

Az oroszok ukrajnai veresége páratlan esélyt nyújt megerősíteni, s ha kell: újra definiálni intézményeinket és szövetségeinket >

Tovább

Emlékmű helyett fasizmus ellenes plató (2.)

A tiltakozók nem azt akarják megakadályozni, hogy ez az emlékmű elkészüljön és emléket állítson azoknak a >

Tovább

Putyin helytartója Európában

A bajor közmédia összeállítása azt járja körbe, mennyire megalapozott a vád, miszerint Orbán Viktor Putyin trójai >

Tovább

Nem volt győztes, ugyanis mindannyian vesztesek lettünk

Nemzeti szempontról szólok, de nem a manapság divatos magyarság-narratívára gondolok, hanem a magyarság többségére, azokra, akik >

Tovább

Az amerikai külpolitika az ukrajnai konfliktus kontextusában

Eléggé nyilvánvaló jelek utalnak arra is, hogy az Egyesült Államok közvéleménye esetenként kedvetlenül és fáradtan „vállalja” >

Tovább