2019. november 19. kedd
Ma Erzsébet, Zsóka névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

20 logó, amelyen csak mi, magyarok röhögünk

A Fika cafe egy svéd kávézó- és gyorsétteremlánc. A fika szó svédül kávét jelent. >

Tovább

Kínai fogamzásgátló

Trkala gyűjtéséből: Kínai fogamzásgátló tabletta magyar nyelvű tájékoztatója. Az OGYI úgy visszavágta, mint a kertajtót. A fogalmazványt eredeti >

Tovább

Vajdasági magyar-magyar szótár

Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >

Tovább

“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”

„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >

Tovább

Rendőrségi jegyzőkönyvekből

Szebenitől. Egyszóval hiteles. >

Tovább

Kézikönyv nőknek 1955-ből

1955-ben kézikönyvet nyomtattak nőknek, amit háztartástannak neveztek. Néhány tanács következik a kézikönyvből: >

Tovább

A legjobb motor a világon

István barátunk (a pocsolya túloldaláról) néhány szerkezet működését hasonlította össze: >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (18.)

Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >

Tovább

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

A zsemle ára

Ma már semmi szükség sincsen se villanyórára, se gázórára! Miért? Mert ezek a mérőórák eredetileg azt >

Tovább

Beatles (összes)

Valaki nem kis erőfeszítéssel összegyűjtötte a bogarak összes dalát, amit egyik kedves látogatónk küldött csokorba szedve. Íme, >

Tovább

A legszebb női arc

Niki fedezte fel. >

Tovább

Szorongás

Herceg János
Herceg János

Amikor először jöttek értem, egész testemben elfogott a szorongás. Este volt, késő őszi este, Lacika már aludt, s Éva a mi ágyunkat is megvetette, és súgva szólalt meg a hátam mögött:

– Pokrócot nem viszel, magad­dal? – S tulajdonképp ezért fogott el, mintegy a kérdésére reagálva a rémület.

– Azt te csak úgy mondod, hogy azért! – jegyzi meg azóta is minden alkalommal, ha ez a láto­gatás szóba kerül. – Hogyne féltél volna! Hiszen akkor mindenki félt.

– Ugyan, hagyjátok már! – int le bennünket ilyenkor Laci, s a kislányával kezd el játszani, mintha ezzel is jelezni kívánná, hogy nem szereti ezt a kellemetlen, régi emléket. – Ezerszer hallot­tam már!

– Miért idegesít ez téged? – fordul feléje Éva. – Te mélyen aludtál. Akkor éppen áram is volt megint, szemedbe sütött a lámpa, mert amikor a katona bezörgetett, szokásomtól eltérően nem az olvasólámpát hagytam égni, hanem a nagyút gyújtottam fel. Te azonban meg se mozdultál.

A katona ugyanis, mintha nemcsak hal­lotta, de meg is értette volna Éva szavait, mert talán idevalósi volt, az itteni fiatalok mozgalmából, szóval nem az erdőből jött, csak rántott egyet a golyószórója szíján, és kedélyes jóindulattal kiáltott fel:

– Maga még el sem alszik, máris itthon lesz az ura! En fogom hazahozni, majd meglátja!

Igen, mert egy hatalmas motorkerékpá­ron jött, engem hátraültetett a tyúkrázdára, ahogyan a hátsó ülést neveztük abban az időben, mikor nekem is volt már motorom. Én is kivittem, mielőtt megnősültem volna, a kis nőt vasárnap délután a zöldbe. És valóban visszahozott két óra múlva az a katona.

– Tudta, hogy anya a feleséged? – kérdezte a múltkor Laci egészen értelmetle­nül, mintha a szituáció nem lett volna világos. Éva hangosan fel is nevetett, és összecsapta a kezét, mint valami jó viccen.

Erre aztán már felült Darinka a nyugá­gyon, megigazította napszemüvegét, és csodálkozva nézett ránk, mint akit érdem­telenül hagytak ki egy jó kis dumából. Laci unottan és sürgönystílusban le is fordította neki a kurta párbeszédet, mire napszemüvegét megint a homlokára tolva visszafeküdhe­tett.

Azért az se volt minden izgalom nélkül. Az a kirándulás a motorkerékpáron. Őrszemek állították meg a katonát, nagyo­kat ordítva és fegyverük závárján babrálva, ő azonban nyugodtan kiáltotta vissza a jelszót. Néha még röhögve meg is toldotta pár szóval:

– Marha vagy? Azt hiszed, az ellenség ilyen kivilágítva jön?

– Érdekes! – szólt közbe Laci. – Látszik, apa, hogy nem voltál katona. Az őrszem­nek mindenkit meg kell állítania!

Na igen, tudom. Csak mondom, en­gem ez az ordítozás sem hagyott egészen hidegen. Este tíz után fegyverek csörgését hallani lélekemelőnek mégse mondható. És akkor még nem tudtam, hogy hamaro­san szabad leszek. Akkor még tele voltam balsejtelemmel, pedig a lelkiismeretem iga­zán tiszta volt.

– Addig nem voltál szabad, apa?

– Persze, hogy szabad voltam. De ab­ban az általános hangulatban a szónak nem volt ilyen határozott értelme. Nem akkor. Korábban, de későbben se. Ne fe­lejtsd el, hogy közvetlenül a háború után voltunk. Rosszul mondom. Éppen csak át­ment rajtunk a front. Tőlünk harminc kilo­méterre még kemény harcok folytak. És én akkor még nem tudtam, hogy tulajdonkép­pen csak információt kell majd adnom valakiről…

– Kellemetlen volt?

– Nem, hiszen csak jót mondhattam az illetőről, hiszen a barátom volt. És amit mondtam, érezhetően megnyugtató lehe­tett a parancsnokra nézve is. Meg is kö­szönte a tájékoztatást, mint aki csak el­lenőrizni akarta, amit tudott. Húsz perc múlva csakugyan elmehettem. Valahol a kaszárnyaudvar mélyén akadtam rá a kato­nára. Egy vakítón égő lámpa alatt, csajká­ból babot evett, tele szájjal és állva, s a bab feltehetően hideg volt.

– Érdekes, hogy ilyen részletekre is emlékszel, apa!

– Mindenre! És olyan élesen, mintha tíz perccel ezelőtt történt volna. Vannak részle­tek az ember életében, amelyeket sose felejt el. Nem mondom, hogy később nem fogott el némi szorongás, ha olykor behív­tak.

– És ez is általános volt! – mondta Éva. – Ezt is megszoktuk!

– Mit? Ezt a szorongást? Ugyan, anya!

– Na, ne érts félre! Apádnak már igazán rég nincs semmi oka efféle szorongásra. – Hol kopogjam le? – Hála istennek! De a titokzatosság, amely az ilyen párbeszédeket körüllengi, s maga a tény, hogy nem te kérdezel, hanem téged kérdeznek, félreért­hetetlen függő viszonyt éreztet.

– Később már be se rendeltek. Ők jöttek, mindig kettesben, bőrkabátosán, s udvariasan mentegetőzve, hogy bokros te­endőim között háborgatni kénytelenek, mi­re anyád kávét hozott…

– Igen, mert a konyhában megismertem a csengetésüket. Vagy csak azt hittem, hogy megismertem, s oly biztos voltam ebben a megérzésben, hogy feltettem a kávét, apádnak ki se kellett szólnia. Sőt, egyszer már annyira felbátorodtam, hogy azt mondtam tréfásan, de azért nagyon kétértelműen: „Maguk gyakori vendégek minálunk!” Erre egyikük, ugyancsak könnyed hangon, felelt vissza: „Még mindig jobb, ha mi vagyunk itt, s nem önök minálunk!” Szellemesen megfelelt, hát nem?

– Ha valamiféle szorongást mégis éreztem később, inkább csak azért volt, mert sose tudtam, mit akarnak. Hiába figyeltem minden idegszálam­mal, udvarias és könnyed csevegés közben, pedig a józan eszem azt súgta: Ne félj, nem lehet már bajod! Csak hát az a belső feszültség, a résen levés izgalma, amibe belebor­zong az ember, s néha úgy érzi, megakad a hang a torkában…

– Ugyan, apa, miket beszélsz! A te múltad után…

– Rosszul mondtam. Nem is magam miatt vett elő ez a szorongás, vagy ha úgy akarod: idegfeszültség, mint amikor az embernek diákkorában vizsgáznia kellett. Árta­ni se szerettem volna senkinek, egy véletle­nül kiejtett szóval. Mert mondom, az ember sose tudta, mit akarnak.

– Mit akarhattak volna? Tájékozódni!

– Néha úgy éreztem, nem csak ezt. Néha az volt az érzésem, éreztetni akarják, hogy szemmel tartanak. Értsd meg, már nem féltem, nem volt okom rá. Csak mint­ha a puszta jelenlétükkel figyelmeztetni akartak volna valamire, magam se tudtam, mire. Talán eljárt valahol a szám hülyén és felelőtlenül. Talán valamilyen kapcsolatot, ismeretséget vagy barátságot nem helye­seltek…

– Hogy tudomást szereztek valamiről, amiről nem kellett volna tudniuk talán. Ilyesmire gondoltál?

– Igen, mert ezek mindent tudtak. Di­dó, a későbbi disszidens szellemes ciniz­mussal meg is jegyezte egyik cikkében: OZNA sve dozna! Szóval, időbe telt, amíg az ember mindezt megszokta. De addigra el is maradtak ezek a látogatások, s felen­gedhetett a szorongás…

– Miután már megszoktad…

– Igen, mert mindent meg lehet szokni!

– Zseniális ez a te kétértelműséged, apa!

Úgy hahotázott, hogy Darinka megint felült, szép szemével kérdőn nézett ránk, hogy mi olyan nevetséges? Laci lefordította neki, amit mondtam, úgyhogy most már ő is nevetett rajtam.

1990. július 4.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Ökomama

Arra nem emlékszem, hogy a „természet” fogalmát úgy általánosságban emlegették volna. Hanem csak konkrétan: kukorica, karfiol, >

Tovább

"Kivérezteti a vajdasági magyarságot a kettős állampolgárság"

„Lehet mellébeszélni, de az az igazság, hogy a vajdasági magyar közösség menthetetlenné vált, s egy évtizeden >

Tovább

„Szerbiának két külügyminisztere...”

A magyar külpolitika tehát a nyugat-balkáni országok integrálását az Európai Unióba stratégiai fontosságúnak tartja, miközben teljesen >

Tovább

A DÉLVIDÉKI/VAJDASÁGI MAGYARSÁG JOGAIÉRT FOLYTATOTT KÜZDELEM IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

A nemzeti kisebbségek helyzetét egy társadalomban/országban számos tényező együttes létezése alapján lehet csak megállapítani, amelyek közül >

Tovább

A jugoszláv rendszerváltás

Egy könyv címe szerint pedig „A háború a Maksimirben kezdődött el”, azaz 1990. május 13-án, amikor >

Tovább

A DÉLVIDÉKI/VAJDASÁGI MAGYARSÁG JOGAIÉRT FOLYTATOTT KÜZDELEM IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

A gond nem csak a képviselők számával van, hanem, sajnos, azzal is hogyan képviselik a délvidéki/vajdasági >

Tovább

A DÉLVIDÉKI/VAJDASÁGI MAGYARSÁG JOGAIÉRT FOLYTATOTT KÜZDELEM IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Hogyan lehetséges, hogy olyan községben, mint a zombori, nagybecskereki, nagykikindai, vagy Muzslya, a Közép-Bánság legnagyobb magyar >

Tovább

Pár méterre az ígéret földjétől

Egyesek már három éve úton vannak. De mindent elvesztenek: nemcsak a családjukat és a javaikat, hanem >

Tovább

„Így pusztul ki a bánsági magyarság”!

A nyár nagy részét a bánsági Tordán töltöttem, így alkalmam volt megismerkedni a falu életével és >

Tovább

Összefoglaló (2. rész)

Ezekből az esetekből azt a következtetést lehet levonni, hogy az egykori egyenrangú használatból Vajdaságban mostanra joghátrány >

Tovább

„Magyarország »hihetetlenül goromba« jelöltje a bizottságba”

Ezzel a címmel közölte a Politico amerikai portál európai kiadása Lili Bayer cikkét Várhelyi Olivérről. A >

Tovább

Rekviem a szabadkai zöld Zsolnay szökőkútért

Búcsúzom Tőled zöld Zsolnay szökőkút és szerintem nem csak én, hanem nagyon sok szabadkai búcsúzik városunk >

Tovább