2019. július 17. Szerda
Ma Endre, Elek, András névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Tisztelt Bódis Gábor!

Engedje meg, hogy röviden válaszoljak a Napló 28. számá­ban közölt vezércikkének néhány mondatára. >

Tovább

Pornó anziksz

Nem is sejted, Szilvia, mostanában mennyit ábrándozok a fenekedről. Pe­dig tizenegynaponta kimondottan ezért vonulok a guggolva >

Tovább

Egy levél a szabadkai szökőkútról - a szökőkútért

A szabadkai főtéren lévő (zöld) Zsolnay-szökőkutat 1985-ben avatták fel. A polgárok szívükbe zárták, és örömet leltek >

Tovább

Tanmesék felnőtteknek

Csak kevés embernek adatik meg a látnoki képesség, engem viszont igenis ilyen kivételes hajlammal áldott meg >

Tovább

Csetnikek és usztasák

MÁSKÉNT EZ NEM TÖRTÉNHETETT! Azok után sem, hogy Belgrádból, illetve Zágrábból a vasárnap esti maksimiri polgárháborút előre >

Tovább

Két kezünket összetéve…

Három dologról szeretnék említést tenni, talán nyomot is hagyni, június harmadik vasárnapjának éjszakáján készült rövid >

Tovább

Szárnyát vagy combját?

Az előző részben az olaszos ízek voltak az étlapon, gasztronómiai naplóm folytatásában a kicsi kínai falatkák >

Tovább

It's toasted

Rengeteg katonatörténetet hallottam már, a legtöbb vicces kis sztori, kerülve a komoly dolgok ecsetelését. Inkább anekdoták >

Tovább

Tisztelt Ágoston András!

Sokáig töprengtem, válaszoljak-e egyál­talán levelére, amelynek felszólító hangne­me – őszintén megvallva – egy magunk mögött vélt >

Tovább

Pásztornak, Végelnek egy a hangja

A megújulás ambíciójáról, a megújulás és az összefogás esélyéről beszélt Pásztor István a Vajdasági Magyar Szövetség >

Tovább

Lelkierő és türelem

Újvidéken szálltunk fel a Belgrád-Bécs nemzetközi gyorsra. Egy hatüléses fülke, a szemközti oldalon két munkásformájú ember >

Tovább

Egy gombóc mennyország

A minap egy idős hölgy toppant be a mézüzletbe. Nézegette az árut, vásárolt is ezt azt, >

Tovább

Más szemszögből

Gubás Jenő

Szombaton (1995. április 8-án) a jugoszlá­viai magyarság politikai küzdelmeinek romjain vitustáncot járt a VMDK csúcs­vezetősége. Ünnepelték a semmittevést, illető­leg azt, hogy pár év alatt sikerült szétrombolni, tönkretenni az itteni magyarság önszervező­dését.

A napokban Beta János könyvét olvasgat­tam. Az okos, szép, a magyarság sorsáért ag­gódó írásai, sorai, gondolatai élvezettel töltöttek el, viszont kínzott a keserűség, hogy Beta János miért nem kapott egy évvel ezelőtt meghívót Tóthfaluba. Nem kapott invitálást Szloboda Já­nos sem, akinek írásaira majd minden héten a Magyar Szó Közös Íróasztalunk rovatában buk­kannak rá. Igaz, hogy cikkeinek mondaniva­lóját, nyelvezetét és gondolati gazdagságát tekintve nem tyúkperek közt, hanem a Kilátó­ban lenne a helye, de Szloboda nem ad ilyen apró-cseprő formaságokra, mert egy írás sú­lyát nem a közlés helye adja, hanem a tarta­lom. Olvastam én már csapnivaló írásokat a Hídban is, és értékeseket szerény kiadványok­ban, ezért a közlés helyének nincsen különö­sebb jelentősége. Mindennek ellenére mégsem tartom ezt a viszonyulást helyénvalónak. Nem volt ott Tóthfaluban a most indult Bácsország c. honismereti lap egyetlen munkatársa sem, mint ahogyan kimaradt a meghívottak listájáról az akadémikus dr. Ribár Béla is és még na­gyon sokan mások, akiknek a munkálkodása nélkül nem képzelhető el a jugoszláviai magyar kulturális élet. Meghívatta magát és ott is volt viszont az úgynevezett csúcsértelmiség, amely­ről már a találkozó előtt tudni lehetett, hogy a hivatásukon túl semmilyen más tevékenységre nem hajlandók, és a magyarság sorskérdé­seinek az intézésében rájuk semmiképp sem lehet számítani, hiszen a jelszavuk már koráb­ban közismert volt: mindenki maradjon a saját kaptafájánál, végezve becsülettel csak a mun­káját és a jugoszláviai magyarság ügye ezzel majd megoldódik. A kisebbségi többlettelje­sítményt (legalábbis saját magukra vonatkoz­tatva) nem tartották és ma sem tartják szükségesnek. Mindezek miatt ma már a csúcs­értelmiségi minősítés egy kissé megfakult, sőt mi több, néha gunyoros felhangokat is kap, ennek ellenére a megjelölés még most is dicső­ségnek számít. Ezért is vetődik fel itt a kérdés, hogy minek alapján nyerte el és érdemelte ki e csoportosulás azt a megtiszteltetést, hogy a ju­goszláviai magyarság értelmiségének a vezető rétegeként tetszelegjen? Az iskolai végzettség semmiképp sem lehet mérvadó, hisz jelentős részének – főként az íróknak – még egyetemi végzettsége sincs. A feltüntetett életrajzi ada­tokból csakis az tudható meg, hogy az x. y. csúcsértelmiségi ennek vagy annak az egye­temnek a hallgatója volt, de hogy az első éven túl is jutott volna, arról már nem szól a fondor­latos ismertetés.

A remekművek alkotása sem lehet egysé­ges érv, mert sokan közülük semmi lényege­set nem alkottak, nem csak az egyetemes magyar kulturális értékrend tekintetében, de még a jugoszláviai magyarság kultúrájában sem, ha egyáltalán létezik ilyen különálló értékrendszer. Az sem lehet indok, hogy egyesek részt vesznek az egyetemi oktatásban, hisz számtalan olyan értelmiségi van, akik úgyszintén egyetemi tanárok, a tudományok (főleg a műszaki tudományok) doktorai, nemzetközileg elismert szakemberek, de még­sem tartoznak e kiváltságosok csoportjába, valamivel közelebb áll a valósághoz az a feltevés, hogy ezek az értelmiségiek a jugo­szláviai magyarság számára jelentős intéz­ményekben vezetői funkciót töltenek be. De hát a hivatali rang még nem elégséges a csúcs­értelmiségi jelző kiérdemlésére. A legjobb pél­da erre Maróti és a Forum-ház kapcsolata, hisz őt a legjobb indulattal sem nevezhetjük értel­miségünk csúcsának. Mégis ezt a magyará­zatot kell elfogadni.

Ezek az egyének ugyanis éveken át a ha­talmi struktúrák közvetlen közelében tevékeny­kedtek, tehát a húsosfazék mellett, és elsősorban a hatalmat, és csak másodsorban a jugoszláviai magyarság ügyét szolgálták. Azt is csak akkor, ha az nem ütközött az állam érdekével, vagy ha a feletteseiktől megkapták a megengedést jelentő rábólintást. A lojalitá­sukért természetesen vezetői tisztségeket kap­tak, a rádió, a tévé, a folyóiratok, a könyvkiadás révén közlési lehetőséget, díjakat, kitüntetéseket alapíthattak, amelyeket nagy csinnadrattával egymás között osztottak szét. Jogot kaptak arra, hogy eldöntsék, mi a minőségi alkotás és mi az, ami nem jelenhet meg egy magyar kiad­ványban. Sok esetben nem is a minőség volt a fontos, hanem az, hogy ki melyik táborba tar­tozik, vagy mennyire tapsikol a csoporton belül, így jelenhetett meg nagyon sok alig közép­értékű alkotás, de nem jelenhettek meg Sziveri János versei (pedig azok a jugoszláviai magyar irodalom legjelentősebb alkotásai közé tar­toznak) és még sok más értékes szellemi ter­mék. A kiváltságos helyzetet és a csúcsra emelést legfőképp az a lehetőség teremtette meg, hogy e csoport tagjai képviselték az itteni magyarságot országon belül és külföldön, nevükben ők nyilatkoztak és a jó kommunista szokás szerint sohasem a saját véleményükre hivatkoztak, hanem az általuk megfogalmazott határozatokat az összjugoszláviai magyarság nevében hozták nyilvánosságra, persze anélkül, hogy bármilyen felmérést folytattak volna. Ők mondták el, hogy mit és hogyan gondolunk, miről álmodunk, mik az igényeink (amik, véleményük szerint, nem is léteztek) és ezekről tájékoztatták a hozzánk érkező vagy a külföldi kiküldetésük során az ottani hivatalos köröket, így mindig reflektorfényben voltak, ami a hata­lomnak is megfelelt, hisz így a már bebiztosí­tott és megbízható egyének képviselték a magyar kisebbségi ügyeket. A tragédia az, hogy a jugoszláviai magyarság (de a többi is) ettől az értelmiségi rétegtől reméli a felemelkedését, és ez a mi nagy tévedésünk. Nem a szerényen munkálkodó értelmiségiekre építkezünk, nem őket becsüljük az érdemeik miatt, hanem a hatatom által kiemelt, támogatott és reflektor­fénybe állított „mindentudókat”.

Sajnos, nemcsak a kultúránkban, de a politikusainak tekintetében sem jobb a helyzetünk. A közelmúltban ugyanis a vezetőség megünnepelte az oly nagy reményekkel indult érdekszervezetünk alakulásának 5. évfordulóját. A mai szervezetben viszont alig találni alapító tagot és értelmiségit. A jugoszláviai magyarság politikai küzdelmeinek romjain vitustáncot járt a VMDK vezetősége, ünnepelték a semmit­tevést, illetőleg azt, hogy pár év alatt sikerült szétrombolni, tönkretenni az itteni magyarság önszerveződését, ami nem állt módjában még a nacionalista hatalomnak sem. Az embernek már-már az a gondolata támad, hogy a néhai magas politikai funkción levő kommunista réteg a hatalmi párt utasítására épült be a VMDK legfelső szerveibe, hogy a kellő pillanatban a legerkölcstelenebb módon kompromittálja az itteni magyarság becsületes, tenni is akaró tagjait, főleg a hatalomra olyan veszélyes értelmiséget és, hatalmába kaparintva az irányítást, megbéníthassa, szólamokká foszlassa a már sikeresnek ígérkező munkát. Ez azért is logikusnak tűnik, mert Ágoston Andrástól Vékáson át a mostani VMDK-vezetőség tagjainak többsége a párt fölbomlásáig érdekkommunista volt, magas tisztségeket töltött be, ahol egyáltalán nem a jugoszláviai magyarság ügyét szolgálta. Az életüknek erről a szakaszáról persze gyorsan megfeledkeztek és az ilyen fajta amnéziát má­soktól is elvárják. Szerencsére mások nem ilyen feledékenyek.

Nagy csalódást okozott a VMSZ megalapításaa is. Ez a szervezet ugyanis azzal a szándékkal jött létre, hogy felvállalja a VMDK által beígért, de be nem váltott feladatokat és helyettesítse a mindinkább kommunista módsze­rekkel működtetett pártot. Már az alakuláskor, de azóta is folyamatosan olyan egyének szűrődtek be a VMSZ vezetőségébe, akiket tudásuk, erkölcsi múltjuk és a jugoszláviai magyarság előtti tekintélyük nem jogosítja föl erre a szerepre. Azok az egyének, akik 10-20 évvel korábban a jugoszláviai magyarság önszerveződésének és a magyarságunkat megtartó legfontosabb egyesületnek, a JMNY-nek a legkonokabb rombolói voltak, a Stipan Kopilović-i nemzetiségellenes politika végrehajtói, azok ma nem vállalhatnak a magyarság demokratikus szervezeteiben vezető szerepet, ha ez a szervezet a jugoszláviai magyarság támogatására igényt tart.

Ezért tartom helyénvalónak dr. Sefcsich Györgynek azt a megállapítását, miszerint ez a háromszázezres lélekszámú jugoszláviai magyar kisebbség, ha nem képes „kitermelni”, vagy ha kitermelt, akkor mozgósítani legalább 10 olyan értelmiségit, aki a tudása, erkölcsi helytállása és cselekvőkészsége alapján a jugoszláviai mag­yarság vezetésére alkalmas, akkor nem érdemli meg, hogy politikai szerepet vállaljon. Ez a közösség csak úgy tud megújulni és akkor lesz képes megkapaszkodni, ha nem karrieristák, hanem megfelelő képzettségű, erkölcsileg tisz­ta, tenni akaró és a veszélyekkel mindig bátran szembenéző értelmiségiek vezetik.

1995. május 31.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Egy illúzió múltja

Végel László nemzedéki művet írt. A szónak itt és nála van még ereje, értelme. Hallatlanul gazdag >

Tovább

Miskolczi: Semmibe veszik a polgárok kegyeletteljes végbúcsú iránti igényét

„Az aláírók nem ellenségei a hatalomnak, csupán szeretnék megmenteni a temetkezés Szabadkán kialakított hagyományait.” Basity Gréta >

Tovább

Reagálás A szakma becsülete című írásra

Klemm József: „Ami pedig a tükröt illeti: jómagam nem csak a tükörbe tudok tiszta lelkiismerettel nézni, >

Tovább

A város hangulatának megörzése nem kérdés

„Ez az interjú a Magyar Szóban Varjú Márta főszerkesztő döntése alapján nem jelenhetett meg.” Tómó Margaréta (Magyar >

Tovább

Vargabetű

„Mi több: lesz-e egyáltalán olyan párttárs, aki majd kiáll mellette?“ Szabó Angéla (Bozóki Antal blogja): >

Tovább

Az eurómilliós botránylista

„Milyen elvárások, miféle gazdasági szempontok szerint alakult a kiválasztott cégek rangsorolása.“ Szabó Angéla (Veszprém Kukac): >

Tovább

Építkezés- és párbeszédkísérlet – illetve ennek veszélye

A párt, annak vezetése és az MNT egyfajta „instant” értelmiségi bázisra szeretne szert tenni. Vataščin Péter (Családi >

Tovább

Ne ítélkezzünk előre!

Ugyanakkor úgy látjuk, néhány érv szólhat az „igen” mellett is. Második Nyilvánosság: >

Tovább

Nem rosszak, csak naívak

Természetesen aki elfogadta a meghívást annak sok sikert és eredményes munkát kívánok. Szőke Attila facebook bejegyzése: >

Tovább

A "biodekor" listáról

„Az egyetem autonóm felsőoktatási intézmény, amely kizárja a pártok beavatkozását.“ Vajdaság Ma: >

Tovább

Kár a bélyegért!

„Kik lesznek azok, akik még hisznek nekik?“ Bozóki Antal: >

Tovább

Terrorhangulat a Szabadkai Zeneiskolában?

"A tanárok kilencven százaléka az igazgatónő leváltása mellett szavazna, ha titkos szavazást tartanánk." Tómó Margaréta (Magyar Szó): >

Tovább