2024. október 6. vasárnap
Ma Brúnó, Renáta, Renátó névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Tisztelt Bódis Gábor!

Engedje meg, hogy röviden válaszoljak a Napló 28. számá­ban közölt vezércikkének néhány mondatára. >

Tovább

Pornó anziksz

Nem is sejted, Szilvia, mostanában mennyit ábrándozok a fenekedről. Pe­dig tizenegynaponta kimondottan ezért vonulok a guggolva >

Tovább

Egy levél a szabadkai szökőkútról - a szökőkútért

A szabadkai főtéren lévő (zöld) Zsolnay-szökőkutat 1985-ben avatták fel. A polgárok szívükbe zárták, és örömet leltek >

Tovább

Csetnikek és usztasák

MÁSKÉNT EZ NEM TÖRTÉNHETETT! Azok után sem, hogy Belgrádból, illetve Zágrábból a vasárnap esti maksimiri polgárháborút előre >

Tovább

Tanmesék felnőtteknek

Csak kevés embernek adatik meg a látnoki képesség, engem viszont igenis ilyen kivételes hajlammal áldott meg >

Tovább

Két kezünket összetéve…

Három dologról szeretnék említést tenni, talán nyomot is hagyni, június harmadik vasárnapjának éjszakáján készült rövid >

Tovább

Szárnyát vagy combját?

Az előző részben az olaszos ízek voltak az étlapon, gasztronómiai naplóm folytatásában a kicsi kínai falatkák >

Tovább

It's toasted

Rengeteg katonatörténetet hallottam már, a legtöbb vicces kis sztori, kerülve a komoly dolgok ecsetelését. Inkább anekdoták >

Tovább

Tisztelt Ágoston András!

Sokáig töprengtem, válaszoljak-e egyál­talán levelére, amelynek felszólító hangne­me – őszintén megvallva – egy magunk mögött vélt >

Tovább

Isten éltesse, Tanár úr!

Az egyetemen még szerencsém volt dr. Szeli István előadásait hallgatni. Soha nem jött készü­letlenül, soha nem >

Tovább

Pásztornak, Végelnek egy a hangja

A megújulás ambíciójáról, a megújulás és az összefogás esélyéről beszélt Pásztor István a Vajdasági Magyar Szövetség >

Tovább

Lelkierő és türelem

Újvidéken szálltunk fel a Belgrád-Bécs nemzetközi gyorsra. Egy hatüléses fülke, a szemközti oldalon két munkásformájú ember >

Tovább

Színház, ha mondom...

Csak olyan, amilyet megérdemeltünk

Gombás Gabriella
Gombás Gabriella
Színház, ha mondom...
Fotó: Dudás Szabolcs

Öt évnek kellett elmúlnia ahhoz, hogy kiderüljön: az építészeti szakértők prostituálták magukat!

Eladták a vélemé­nyüket és a szaktudásukat aprópénzért, a napi politika szolgálatába állva vezették félre Szabadka közvéleményét. Öt évig kiválóan szolgálta a célokat az a szakértői tanulmány, amelyet a napokban cáfoltak meg, s amely megállapította, hogy a Népszínház épülete nem funkcionális, az emeleti szerkezetek nem bírják el a megterhelést „a tetőszerkezet műszakilag kifo­gásolható, korhadó fából készült, impro­vizált, statikailag meghatározatlan rend­szerű és semmiféle javítást vagy építkezé­si beavatkozást sem tűrő tákolmány, és az épületnek gyakorlatilag nincsenek alap­jai.” A tanulmányt L. Stipančević okleveles mérnök írta alá, és a következő öt eszten­dőben akármilyen rombolás történt az épületben, Ljubiša Ristić igazgató ezt az irományt lobogtatta.

Először „vége a bur­zsoá színház­nak” fölkiál­tással kidobáltatta a bár­sonyszékeket a nézőtérről, és a kispolgá­ri színház felszámolása ürügyén végezte a mód­szeres és cél­tudatos rom­bolást. A szolgalelkű „struktúra” hivatalosan támogatta, a háta mögött pedig fúrta a színházigazga­tót és a barátját, a pártelnököt, akinek ma már az sem szolgálhat mentségéül, hogy gyermekkori álma a színészélet. A társadalmi-politikai szervezetek élenjárói rendszeres látogatóivá váltak a bemuta­tóknak, és a focimeccsek után, vasárnap színházba jártak. De nem a Népszínház épületébe, mert Ristić szerint az épület olyan állapotú volt, hogy életveszélyes lett volna a benntartózkodás. Öt eszten­deig egyetlen parát sem költött a karban­tartására. A pinceablakokat befalazták, így a pára lecsapódott (mert a kazánház azért működött). Belülről omladoznak a falak, minden rothad a nedvességtől. A pára ugyanis a csillár mögött levő szellőztetőn sem tud tá­vozni, mert az eldugult, s öt éve senki sem tartot­ta fontosnak ki­tisztítani. A pin­cén tehát egyet­lenegy szellőző sincs, ellenben van a tetőn, amelyen évek óta nyitva állnak az ablakok, a fél­recsúszott csere­peket a színpad fölött öt éve nem tették a helyére, a csatornák eldu­gultak, minden beázik, kívül-belül. Mindenütt madártetemek (még a csillárban is), nem pingáltak, nem javítottak meg semmit – ellenben folyamatos és szisztematikus rombolást végeztek. Tönkretették a fal és a padló burkolatát, raktárnak használták a néző­teret, hulladékkal tömték tele az erkélyt, az előcsarnokokat, szemétdombot csinál­tak a pincéből.

Az igazgató és a pártelnök színházre­formáló és köztudatformáló megszállott­ságának katasztrofális következményeiért – magától értetődően – ma senki sem felel, és a hamis szakvéleményezésért sem, sőt a karbantartásra a tartománytól és a községi költségvetésből jutatott pénz elúsztatásáért sem. A közönség elmaradt, a színházbeliek ki-be lézengenek, hulla­szag mindenütt. Pedig volt, aki kitartott, jelenlétével megpróbálta támogatni a nagy csinnadrattával induló grandiózus kezdeményezést, és ennek csúfos bukásanak vagyunk ma szemtanúi. Azért sokáig volt közönség, amelynek tűrőképességét az avantgárd színház oly módon tette próbára, hogy sárral csapkodta a tégla­gyárban, vízzel a kisteremben, éjjel a parkban arra kényszerítette, hogy botor­káljon Anita Berber után, tutajra ültette az Otellóért, véresre maratta a szúnyo­gokkal Ludason a Don Juan előadásán, és hordóba mászatta a Titus Andronicusért. A még véletlenül sem kispolgári(!) színház éjfél­kor tartott előadást a munkásosztálynak, és abban az illúzióban élt, hogy a bemu­tató közönsége „jobb”, mint a „burzsoá” színházban. Hát nem jobb, de más. Nem az új toalettjét jött bemutatni a premieren, hanem a párt iránti lojalitását demonst­rálta azzal, hogy engedel­mesen kitette magát a ristići színház által kiagyalt megaláztatásoknak.

A minap egy néhai színházbeli mondta: Mindenki­nek olyan a színháza, ami­lyet megérdemel. Nesze ne­künk!

1990. május 30.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Egy illúzió múltja

Végel László nemzedéki művet írt. A szónak itt és nála van még ereje, értelme. Hallatlanul gazdag >

Tovább

Miskolczi: Semmibe veszik a polgárok kegyeletteljes végbúcsú iránti igényét

„Az aláírók nem ellenségei a hatalomnak, csupán szeretnék megmenteni a temetkezés Szabadkán kialakított hagyományait.” Basity Gréta >

Tovább

Reagálás A szakma becsülete című írásra

Klemm József: „Ami pedig a tükröt illeti: jómagam nem csak a tükörbe tudok tiszta lelkiismerettel nézni, >

Tovább

A város hangulatának megörzése nem kérdés

„Ez az interjú a Magyar Szóban Varjú Márta főszerkesztő döntése alapján nem jelenhetett meg.” Tómó Margaréta (Magyar >

Tovább

Vargabetű

„Mi több: lesz-e egyáltalán olyan párttárs, aki majd kiáll mellette?“ Szabó Angéla (Bozóki Antal blogja): >

Tovább

Az eurómilliós botránylista

„Milyen elvárások, miféle gazdasági szempontok szerint alakult a kiválasztott cégek rangsorolása.“ Szabó Angéla (Veszprém Kukac): >

Tovább

Építkezés- és párbeszédkísérlet – illetve ennek veszélye

A párt, annak vezetése és az MNT egyfajta „instant” értelmiségi bázisra szeretne szert tenni. Vataščin Péter (Családi >

Tovább

Ne ítélkezzünk előre!

Ugyanakkor úgy látjuk, néhány érv szólhat az „igen” mellett is. Második Nyilvánosság: >

Tovább

Nem rosszak, csak naívak

Természetesen aki elfogadta a meghívást annak sok sikert és eredményes munkát kívánok. Szőke Attila facebook bejegyzése: >

Tovább

A "biodekor" listáról

„Az egyetem autonóm felsőoktatási intézmény, amely kizárja a pártok beavatkozását.“ Vajdaság Ma: >

Tovább

Kár a bélyegért!

„Kik lesznek azok, akik még hisznek nekik?“ Bozóki Antal: >

Tovább

Terrorhangulat a Szabadkai Zeneiskolában?

"A tanárok kilencven százaléka az igazgatónő leváltása mellett szavazna, ha titkos szavazást tartanánk." Tómó Margaréta (Magyar Szó): >

Tovább