Ma Zita, Mariann, Anasztáz névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Tisztelt Bódis Gábor!
Engedje meg, hogy röviden válaszoljak a Napló 28. számában közölt vezércikkének néhány mondatára. >
Pornó anziksz
Nem is sejted, Szilvia, mostanában mennyit ábrándozok a fenekedről. Pedig tizenegynaponta kimondottan ezért vonulok a guggolva >
Egy levél a szabadkai szökőkútról - a szökőkútért
A szabadkai főtéren lévő (zöld) Zsolnay-szökőkutat 1985-ben avatták fel. A polgárok szívükbe zárták, és örömet leltek >
Csetnikek és usztasák
MÁSKÉNT EZ NEM TÖRTÉNHETETT! Azok után sem, hogy Belgrádból, illetve Zágrábból a vasárnap esti maksimiri polgárháborút előre >
Tanmesék felnőtteknek
Csak kevés embernek adatik meg a látnoki képesség, engem viszont igenis ilyen kivételes hajlammal áldott meg >
Két kezünket összetéve…
Három dologról szeretnék említést tenni, talán nyomot is hagyni, június harmadik vasárnapjának éjszakáján készült rövid >
Szárnyát vagy combját?
Az előző részben az olaszos ízek voltak az étlapon, gasztronómiai naplóm folytatásában a kicsi kínai falatkák >
It's toasted
Rengeteg katonatörténetet hallottam már, a legtöbb vicces kis sztori, kerülve a komoly dolgok ecsetelését. Inkább anekdoták >
Tisztelt Ágoston András!
Sokáig töprengtem, válaszoljak-e egyáltalán levelére, amelynek felszólító hangneme – őszintén megvallva – egy magunk mögött vélt >
Isten éltesse, Tanár úr!
Az egyetemen még szerencsém volt dr. Szeli István előadásait hallgatni. Soha nem jött készületlenül, soha nem >
Pásztornak, Végelnek egy a hangja
A megújulás ambíciójáról, a megújulás és az összefogás esélyéről beszélt Pásztor István a Vajdasági Magyar Szövetség >
Lelkierő és türelem
Újvidéken szálltunk fel a Belgrád-Bécs nemzetközi gyorsra. Egy hatüléses fülke, a szemközti oldalon két munkásformájú ember >
Napi ajánló
Eladjuk-e a meccset?
„A sajtó ugyanis nem mindig mond igazat. Nem mindig mondunk igazat. Sőt gyakran nem mondjuk ki az igazat.” Ternovácz István blogja (Vajdaság Ma):
Most, amikor a Vajdaság Ma jubilál, szépeket illene írni, hiszen már az is örömmel kell eltöltsön bennünket, hogy egy magánkézben levő kisebbségi hírportál, amely a pénzosztók szűk köre kénye-kedvének van kitéve, talpra tudott állni, és tíz éven át meg tudott maradni. Boldoggá tesz, hogy ehhez én is hozzájárulhattam.
Mégsem tudom elrejteni aggodalmamat a vajdasági magyar sajtó jelenlegi helyzete miatt, amelynek egyik külföldön is gyakran idézett orgánuma éppen a Vajdaság Ma. A születésnapját ünneplő szerkesztőségnek és a portál tulajdonosának erőt, egészséget kívánva kihasználnám az ünnepi alkalmat arra, hogy a teljességre való törekvés nélkül az itteni magyar sajtó helyzetéről mondjam el meglátásomat. Ezt megelőzően azonban idéznék egy részt abból az interjúból, amit a szerbiai újságírás egyik legellentmondásosabb, de kétségtelenül egyik legtehetségesebb újságírója, a közelmúltban elhunyt Aleksandar Tijanić két éve adott a NIN hetilapnak azzal a kikötéssel, hogy csak a halála után közölhetik:
„...Mélyen megvetem a hivatást, amellyel foglalkozom, meg magamat is. Az újságíró-társadalom rabok rétege. Magam sem tudom, mit kerestem benne közel négy évtizeden át. Ha mindent számba veszek, több ezer szöveget megírtam, de alig tízre tehető azok száma, amelyek azt fejezik ki, amiről azt hiszem, hogy én vagyok. Fa…..kodok, hogy ne lássák a félelmemet, hogy gyávaságom miatt ne vessenek meg… Lassan, lábon állva halok ki, mint valami őrült dinoszaurusz...”
Azt gondolom, nagy igazságot mondott ki néhai kollégánk, de életében neki sem volt bátorsága felvállalni a valóságot, pedig ő bátor ember volt. Persze ez a feltételezett gyengeség nem lehet mentség sem az ő, sem sorstársai, így a mi számunkra sem.
Sokan vagyunk így az érzéseinkkel. Ahogy korosodunk, mind többet látunk, tapasztalunk, és ha nyitott szemmel járjuk a világot, legyűrjük a hályogot. Beszélni kellene a valóságunkról, de megtesszük-e ezt? Sajnos nem, vagy csak érintőlegesen. Hogy miért nem? Azért, mert az újságírásból éldöglődünk, a lélegeztető gép vezérlőegysége pedig a rettegett alapító kezében van. Ezért beszélünk gyakran csak közhelyekről, legjobb esetben is csak sorok között utalunk valóságunkra. De ez még mindig jobb, mintha, képletesen szólva, a kisistenként viselkedő kenyéradó gazdák hónaljában, parazita módjára, izzadtságot szívogatnánk. Mert ugye, valljuk be, erre is van példa a délvidéki sajtó világában. Súlyosbító körülmény, amikor ezt az egyik patinás, a szakmának kiváló újságírókat adó sajtóorgánumunk vezetője teszi, visszaesően, negatív példaként, mintegy azt szemléltetve, hogy miként nem volna szabad kérdezni és bebújni az istenként kezelt hallja kend micsodájába. És aztán vért kell izzadnia, amikor megpróbálja elmagyarázni, hogy miért van zuhanórepülésben az általa irányított sajtótermék.
Nem akarok senkit megbántani, de ötvenegy évemmel a hátam mögött elég öregnek érzem magamat ahhoz, hogy kimondjam, gyerekkorom óta nem volt a délvidéki magyar sajtó súlyosabb, elnyomottabb helyzetben, mint most van. Még az átkos egypártrendszerben is jobb volt a helyzet. Az újságíróval szembeni egyetlen követelmény, hogy az alapító kimondott vagy kimondatlan érdekeit szolgálja. Tehát nem az, hogy felelősségteljesen gondolkodó, építően elemző, a hatalmasságokkal magát egyenrangúnak tartó lényként tegye a dolgát, hanem hogy bármi áron szolgálja azokat, és hogy ne legyen túl finnyás, ha helyzetben kíván maradni. A másik kimondatlan elvárás az újságíróval szemben, hogy felelősséggel ne elsősorban a közösségnek és önmagának tartozzon, hanem annak, akitől a fizetést kapja. Annak az értékrendjét kell felvállalnia, mert különben, ha nem is repül a munkahelyéről, félreteszik, az egyértelmű. Ilyen időket élünk most. Szócsővé váltunk. Ez szomorú és undorító. Meggyőződésem, hogy a jövőnkért nem csak a címoldalakon és a vezető hírekben megjelenő közszereplők felelősek, hanem felelősek vagyunk valamennyien. Mi, újságírók is. Mégpedig nem kicsit. Nagyon! Mert képletesen szólva mindenkinek a pályán a helye.
Kasza József volt az első itt a Vajdaságban, aki pályán kívüliekről, onnan bekiabálókról beszélt. Eszmei örökösei, habár sok szempontból megvetik őt, ma ugyanezt teszik. Számtalan hangfelvétel, újságcikk őrzi ötlettelen példálózásukat. Úgy viselkednek, mintha nekik nem lenne szükségük ellenfélre, bíróra és közönségre, mintha csak az övéké lenne az adófizetők pénzéből épült pálya. Mély meggyőződésem, hogy jó meccs nem jöhet össze jó csapatok, igazságos játékvezető és lelkes, a csapattal szemben elvárásokat megfogalmazó közönség nélkül. A jó csapatok (egy öltözőn belül) és a hálás közönség 1993-ban még megvolt. Több mint száznegyvenezer szavazatban öltött testet. 1994-től azonban, amikor felülről szétverték az addig egységes délvidéki magyar érdekvédelmet, képletesen szólva az „aranycsapatot”, megkezdődött a „sportág” zuhanórepülése. Ma már ott tartunk, hogy miniszterelnök, miniszterek és államtitkárok, az Omega, a Neoton Família és esztrádművészek hada által segített választási kampány is kevésnek bizonyul ahhoz, hogy leállítsa a magyar érdekvédelem leépülését a Vajdaságban. Merthogy a nemzeti érdekvédelem sikerességének fokmérője nem az, hogy ki hányszor szerepel a címlapon, a vezető hírekben. A sajtó ugyanis nem mindig mond igazat. Nem mindig mondunk igazat. Sőt gyakran nem mondjuk ki az igazat. És ezért vállalnunk kell a felelősséget.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Egy illúzió múltja
Végel László nemzedéki művet írt. A szónak itt és nála van még ereje, értelme. Hallatlanul gazdag >
Miskolczi: Semmibe veszik a polgárok kegyeletteljes végbúcsú iránti igényét
„Az aláírók nem ellenségei a hatalomnak, csupán szeretnék megmenteni a temetkezés Szabadkán kialakított hagyományait.” Basity Gréta >
Reagálás A szakma becsülete című írásra
Klemm József: „Ami pedig a tükröt illeti: jómagam nem csak a tükörbe tudok tiszta lelkiismerettel nézni, >
A város hangulatának megörzése nem kérdés
„Ez az interjú a Magyar Szóban Varjú Márta főszerkesztő döntése alapján nem jelenhetett meg.” Tómó Margaréta (Magyar >
Vargabetű
„Mi több: lesz-e egyáltalán olyan párttárs, aki majd kiáll mellette?“ Szabó Angéla (Bozóki Antal blogja): >
Az eurómilliós botránylista
„Milyen elvárások, miféle gazdasági szempontok szerint alakult a kiválasztott cégek rangsorolása.“ Szabó Angéla (Veszprém Kukac): >
Építkezés- és párbeszédkísérlet – illetve ennek veszélye
A párt, annak vezetése és az MNT egyfajta „instant” értelmiségi bázisra szeretne szert tenni. Vataščin Péter (Családi >
Ne ítélkezzünk előre!
Ugyanakkor úgy látjuk, néhány érv szólhat az „igen” mellett is. Második Nyilvánosság: >
Nem rosszak, csak naívak
Természetesen aki elfogadta a meghívást annak sok sikert és eredményes munkát kívánok. Szőke Attila facebook bejegyzése: >
A "biodekor" listáról
„Az egyetem autonóm felsőoktatási intézmény, amely kizárja a pártok beavatkozását.“ Vajdaság Ma: >
Kár a bélyegért!
„Kik lesznek azok, akik még hisznek nekik?“ Bozóki Antal: >
Terrorhangulat a Szabadkai Zeneiskolában?
"A tanárok kilencven százaléka az igazgatónő leváltása mellett szavazna, ha titkos szavazást tartanánk." Tómó Margaréta (Magyar Szó): >