2019. december 10. kedd
Ma Judit, Loretta, Eulália névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Tisztelt Bódis Gábor!

Engedje meg, hogy röviden válaszoljak a Napló 28. számá­ban közölt vezércikkének néhány mondatára. >

Tovább

Pornó anziksz

Nem is sejted, Szilvia, mostanában mennyit ábrándozok a fenekedről. Pe­dig tizenegynaponta kimondottan ezért vonulok a guggolva >

Tovább

Egy levél a szabadkai szökőkútról - a szökőkútért

A szabadkai főtéren lévő (zöld) Zsolnay-szökőkutat 1985-ben avatták fel. A polgárok szívükbe zárták, és örömet leltek >

Tovább

Tanmesék felnőtteknek

Csak kevés embernek adatik meg a látnoki képesség, engem viszont igenis ilyen kivételes hajlammal áldott meg >

Tovább

Csetnikek és usztasák

MÁSKÉNT EZ NEM TÖRTÉNHETETT! Azok után sem, hogy Belgrádból, illetve Zágrábból a vasárnap esti maksimiri polgárháborút előre >

Tovább

Két kezünket összetéve…

Három dologról szeretnék említést tenni, talán nyomot is hagyni, június harmadik vasárnapjának éjszakáján készült rövid >

Tovább

Szárnyát vagy combját?

Az előző részben az olaszos ízek voltak az étlapon, gasztronómiai naplóm folytatásában a kicsi kínai falatkák >

Tovább

It's toasted

Rengeteg katonatörténetet hallottam már, a legtöbb vicces kis sztori, kerülve a komoly dolgok ecsetelését. Inkább anekdoták >

Tovább

Tisztelt Ágoston András!

Sokáig töprengtem, válaszoljak-e egyál­talán levelére, amelynek felszólító hangne­me – őszintén megvallva – egy magunk mögött vélt >

Tovább

Pásztornak, Végelnek egy a hangja

A megújulás ambíciójáról, a megújulás és az összefogás esélyéről beszélt Pásztor István a Vajdasági Magyar Szövetség >

Tovább

Lelkierő és türelem

Újvidéken szálltunk fel a Belgrád-Bécs nemzetközi gyorsra. Egy hatüléses fülke, a szemközti oldalon két munkásformájú ember >

Tovább

Egy gombóc mennyország

A minap egy idős hölgy toppant be a mézüzletbe. Nézegette az árut, vásárolt is ezt azt, >

Tovább

Határainkról

Gerold László
Gerold László
Határainkról

Ha a színház, s általában a művészet dolga, hogy kérdezzen, helyesebben: kérdéseket tegyen fel, melyekre nézőknek, olvasóknak kell válaszolniuk, mindenkinek a maga esze, bölcsessége, érzése, tapasztalata, intuíciója vagy hajlama szerint, akkor a Kosztolányi Dezső Színház Passport trilógiája (rendező: Urbán András) ennek az elvárásnak teljes mértékben megfelel. Miközben sokat és jól kérdez, igazán egyetlen dolog érdekli: a határok. Azok a határok, amelyek meghatározzák az életünket. Azok, amelyek bennünk vannak és azok, amelyek körülvesznek bennünket. Nem csak úgy általában, bele a nagyvilágba, hanem nagyon is konkrétan: itt. Abban a kisvilágban, melyben élünk, élnünk adatott. A trilógia első részében magyaroknak és szerbeknek, a másodikban magyaroknak és magyaroknak, akik a határ egyik és másik oldalán élnek, a harmadikban pedig abban a tágabb közegben, amit Európai Uniónak neveznek. S teszi ezt azzal a céllal, hogy az együttélés lehetőségeit, elsősorban akadályait tekintve szembesüljünk önmagunkkal. És hol kínálkozik erre alkalmasabb pont, mint egy határ menti városban, ahol azok a bizonyos belső és külső határok fokozottabban, mint máshol, befolyásolták és befolyásolják az emberek életét, kapcsolatát. Ott, ahol az együttélés határon belül meg országhatáron innen és túl a legtöbb sérülést okozta éveken át. Ilyetén, mindenekelőtt A démonok városa című első rész alapján, akárha szabadkai sagáról is beszélhetnénk, de a trilógia egésze – a felismerhető nemzetiségi, lokális ismérvek ellenére – több ennél. Olyan szokásokra, beidegződésekre, félreértésekre, sztereotípiákra hívja fel a figyelmet, amelyek káros, demagógiába forduló ideológiák, rosszul értelmezett nacionalizmusok, tévedésen alapuló hagyományok, szerepüket, feladatukat félreértelmezett egyházak következményeiként félelmet és gyűlöletet szülve ástak, ásnak mély szakadékot ember és ember, nemzet és nemzet között. S mint ilyen a színház eddigi történetének legbátrabb tette és egyben leginkább vitára is ingerlő vállalkozása.

A bátorság nem esztétikai kategória, de ha a művészetben valahol, akkor a legközönségibb formának tartott színházban semmiképpen sem elhanyagolható tényező, kivált – ahogy ebben az esetben –, ha olyan kérdések hangzanak el, amelyekről sokáig tilos volt beszélni, mint a szerb-magyar viszony káros megnyilvánulásai, vagy melyeket cikis szóvá tenni, mint a magyar-magyar viszony. Különösképpen, ha ezeket olyan szókimondóan kritikus formában, mint a trilógia első két részében vágják a képünkbe. Kétségtelenül lelkierőre és kellő önkritikára van szükségünk ahhoz, hogy ne mérlegelés nélkül, ahogy mondják, ne csípőből utasítsuk el a számunkra fölöttébb kellemetlen véleményt. Ilyen tekintetben tesz bennünket kisebbségi magyarokat meg többségi magyarokat és szerbeket próbára az Urbán András rendezte előadás két harmada, míg a záró harmadik (sajnos, az előbbiekhez, elsősorban a kőkeményre formált első, sőt a laza jelenetsorként funkcionáló második felvonáshoz képest kevésbé kidolgozott formában, kissé szétesően) mindannyiunk dilemmáját veti fel: mit várhatunk a közös hazától, az EU-tól.

 Ha nem is egzisztenciális vonatkozásban, de közösségi életlehetőségeink tekintetében mégis létkérdésekkel szembesít bennünket a kifejezetten képekből, jelenetekből építkező, a látvány, a megjelenítés erejével ható előadás. Ennek igazolására utalnék néhány beszédes jelenetre. Legtöbb az első részben található. Ezek között is számomra a legemlékezetesebb a szegények ételének számító pizzán nemzeti jogokra hivatkozó, nagyobb s jobb falatokra igényt tartó marakodás tragikomikus jelenete. De ennél is erősebb a zárókép, melyben az addig feszt folytatott tusába belepusztuló magyart és szerbet közös homoksírba temetik, majd halmukra virágokat tűznek, ami többféle értelmezést is sugall. Először azt, hogy az ellentéteknek semmi értelme, a halál úgyis felülírja ezeket. Aztán azt, hogy a közös sírra a megbékélés virágait kell/illik ültetni, jelezve így a közös sorsot és a megbékélést. De lévén hogy művirágokat tűznek a homokba, az a gondolat sem mellőzhető, hogy az ellentétek elsimítására utaló gesztus netán mesterséges is lehet. A második rész legerősebb jelenete az, melyben az élet fekete tengerét jelképező műanyag leplen – ezen csak itt-ott látható egy-egy színes virág – levő csónakban evező anyanemzetbeliek (Márai anyásoknak nevezi őket), ahelyett, hogy felvennék a mellettük úszó, árvaságát József Attila ismert Nincsen apám, se hazám… soraival érzékeltető kisebbségi magyart, arra biztatják, tempózzon kitartóan s majd ő is célba jut, ezenközben pedig ők a Szózatot idézve (Hazádnak rendületlenül…) elhúznak. Hová is? Erre az előadás harmadik felvonása utal: a nagy bizonytalanságot jelentő EU-ba. Ezt az egész színpadot betöltő. EU-zászlóval borított ágy jelképezi, ami – ahogy élettapasztalatunk tanúsítja – éppen úgy lehet a felhőtlen boldogság, mint a mérhetetlen boldogtalanság színhelye is.

 Provokatív és időszerű kérdéseket tesz fel a Kosztolányi Dezső Színház démonjainkat és belső meg külső határainkat erőteljes színpadi nyelven és intenzív színészi jelenléttel megfogalmazó előadása, amely teljes mértében példázza azt az alkotói, értelmiségi felfogást, amit Urbán Magyar Narancs-beli interjújában így összegez: …a színház önmagában véve egy társadalmi akció… A jó színház nem beszél mellé, hanem van. Ott és akkor. Tágabb értelemben is. Az adott térségben is”.

Mint a Passport című színpadi trilógia.

2013. november 23.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Egy illúzió múltja

Végel László nemzedéki művet írt. A szónak itt és nála van még ereje, értelme. Hallatlanul gazdag >

Tovább

Miskolczi: Semmibe veszik a polgárok kegyeletteljes végbúcsú iránti igényét

„Az aláírók nem ellenségei a hatalomnak, csupán szeretnék megmenteni a temetkezés Szabadkán kialakított hagyományait.” Basity Gréta >

Tovább

Reagálás A szakma becsülete című írásra

Klemm József: „Ami pedig a tükröt illeti: jómagam nem csak a tükörbe tudok tiszta lelkiismerettel nézni, >

Tovább

A város hangulatának megörzése nem kérdés

„Ez az interjú a Magyar Szóban Varjú Márta főszerkesztő döntése alapján nem jelenhetett meg.” Tómó Margaréta (Magyar >

Tovább

Vargabetű

„Mi több: lesz-e egyáltalán olyan párttárs, aki majd kiáll mellette?“ Szabó Angéla (Bozóki Antal blogja): >

Tovább

Az eurómilliós botránylista

„Milyen elvárások, miféle gazdasági szempontok szerint alakult a kiválasztott cégek rangsorolása.“ Szabó Angéla (Veszprém Kukac): >

Tovább

Építkezés- és párbeszédkísérlet – illetve ennek veszélye

A párt, annak vezetése és az MNT egyfajta „instant” értelmiségi bázisra szeretne szert tenni. Vataščin Péter (Családi >

Tovább

Ne ítélkezzünk előre!

Ugyanakkor úgy látjuk, néhány érv szólhat az „igen” mellett is. Második Nyilvánosság: >

Tovább

Nem rosszak, csak naívak

Természetesen aki elfogadta a meghívást annak sok sikert és eredményes munkát kívánok. Szőke Attila facebook bejegyzése: >

Tovább

A "biodekor" listáról

„Az egyetem autonóm felsőoktatási intézmény, amely kizárja a pártok beavatkozását.“ Vajdaság Ma: >

Tovább

Kár a bélyegért!

„Kik lesznek azok, akik még hisznek nekik?“ Bozóki Antal: >

Tovább

Terrorhangulat a Szabadkai Zeneiskolában?

"A tanárok kilencven százaléka az igazgatónő leváltása mellett szavazna, ha titkos szavazást tartanánk." Tómó Margaréta (Magyar Szó): >

Tovább