Ma Bonifác, Gyöngyi névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Hazáim, hazáim
„Saját hamis pörünket üljük újra és újra. És felsorakozhat hozzá megannyi igaz tanú.” Parászka Boróka (Fülbebogár):
Gyerekkorom a nyolcvanas évek Ceausescu-gettójában telt el, Románia utolsó betonketrecében. A fűtetlen, penészes, düledező betonelemekből összetákolt tömbház, amelyben laktunk az ország peremén állt: előttünk mező, a Szamos, a termelőszövetkezet (gosztát!) émelyítő eper mezeje, fegyveres határőrök (volt, hogy figyelmeztetés nélkül lőttek) és a magyar határ.
Víz-, villany-, és fűtés nélkül éltünk, mint valami vakondokok kiszolgáltatva valakiknek, akiket sötét többesszámban emlegettünk. „Már megint elvették a villanyt” - sóhajtoztunk, és sose beszéltünk arról, kik ezek az ellen, akik beosztják a mindennapjainkat, rendelkeznek a félelmeinkről, vágyainkról, arról, hogy vánszorog, vagy éppen áll körülöttünk az idő.
A tömbházablakunkból elénk nyíló alföld, az esténként alámerülő, lobogó nappal sem az volt, aminek lennie kellett volna. Errefelé nem szabadul „börtönéből sas lelkem”. A táguló horizontról tudtuk, hogy csapda. Csal a perspektíva, mert a tér nekünk napnyugta felé szűkült, mélyén ott rejtekeztek a fegyveres katonák, arra tűntek el a Szamoson szökni akarók hullái. Hiába izzott vissza a napnyugta, verte a betonfalakat. Odabent sötét volt.
Ma sem tudom, kik voltunk mi, a tömbházból kilesők: a bezártak, vagy a messzire nézők?
Ha „megadták” a vizet ők, a rólunk rendelkezők, mint a kegyelmet, Apám dolgozni és dalolni kezdett. Mosogatott és örült, mint aki osztozik végre a keresztség szentségében. Közben azt énekelte mély, jól célzó színész hangján:
„Mint száműzött, ki vándorol
A sűrű éjen át,
S vad förgetegben nem lelé
Vezérlő csillagát,
Az emberszív is úgy bolyong,
Oly egyes-egyedül,
Úgy tépi künn az orkán,
Mint az önvád itt belül.
Csak egy nagy érzés éltetett
Sok gond és gyász alatt,
Hogy szent hazám és hős nevem
Szeplőtlen megmarad.
Most mind a kettő orvosra vár,
S míg itt töprenkedem,
Hazám borítja szemfödél
S elvész becsületem!”
A betonfalak dobálták a szótagokat: „mint szá-há-mű-hö-zött ki vá-hán-do-ro-hol” - hallatszott messzire, a gosztátföld felett. Süvített az epertolvajok, a vasrudakon szőnyeget porolók és a tömbházak közötti földfoltokon zöldhagymát, retket termelő, éhséggel packázó gettólakók között. A nyolcvanas évek vége felé, amikor egyre többen vágtak neki mégis a határnak, és Apám meg Czintos azt tervezte, hogy a távozó magyar színészek helyett ketten játsszák majd a Három nővért (az erdélyi magyar színházi ellenállás nevében) a szöveg kicsit módosult. A ki vá-hán-do-ro-hol „kiváhán-dorollá” rövidült. Búcsúdalként azokhoz, akik már úton voltak, vagy épp a betonlyukakban tervezték a szökést.
A mi családunk döntött: híven az évszázados hagyományokhoz, mi, már megint, maradunk. Nem választunk a sötét, vagy a fényes oldal között, nem teszünk úgy, mintha szabadok lennénk, és nem élünk bezártként. Nem hagyjuk magunk mögött Romániát, és nem vesszük le a szemünket Magyarországról.
Apám után én is gyakran áriára fakadok mosogatás és a mindennapok más kegyelmi állapotaiban. De mivel emberszívem úgy bolyong örökké a határokon, hogy pontosan tudja, mi van bent, és mi van kint, és hogy leginkább a semmi sincs sehol, ezért én már csak azt énekelhetem: „Hazáim, hazáim, ti mindenem!”
Hogy mire elég ez a soványka „minden”, változó. Ma már nincs áram-, víz-, és fűtésszünet. Viszont arrafelé, amerre a Nap alámerül már nem rejtőzködnek a fegyveresek, és csapdák. Nagyon is látható fal épül. Figyelmeztetésként, hogy minden ugyanaz.
Betonketrecben nőttem fel én, a ketreclakó, a nagy érzésekkel nincs mit kezdenem. Bár értékelem, ha az alacsony mennyezetek és szűk falak között fel-fel harsan a visszhang. Hazáim szerencsétlen, szeplős cédák, egyensúlyukat vesztett billegők. Szentségtelenségük szánalmat kelt bennem. Szorgalmassá tesz. Nem mintha hős lennék. Szívós túlélőként munkálkodom értük, vagy magamért. Tudván tudva, hogy a becsületnek értelme ezen a vidékeken sosem volt, így nem veszhet el.
Károlyi Csabának megjelent egy szövege az ÉS-ben arról, hogy nem lehet engem magyarellenességgel vádolni. Megrázott. A figyelem, a pontosság, ahogy a munkámat követi, az igyekezet, hogy védelmet, és támogatást nyújtson. Bár rólam szól a cikk, és az én Marosvásárhelyi Rádióban szóló műsoromról mindez nem csak engem érint. Az utóbbi hetek szövegei jelzik, hogy érti a szakma, mi forog itt kockán. A gyorsaság, ahogy Sipos Zoltán a nemzetközi sajtós fórumokhoz fordult, a pontosság, ahogy Szőcs Levente rekonstruálta az eseményeket jelzi, milyen csapdában vergődünk.
Saját hamis pörünket üljük újra és újra. És felsorakozhat hozzá megannyi igaz tanú. Az ítélet újra és újra ugyanaz. Bárki bármivel megvádolható, és száműzhető. A sűrű éj állandó, a kerítés mögött nem nyugszik a nap, és nem kel.
A fényt nem azok az „ők” veszik el, és nem azok az „ők” adják meg nekünk.
Következő cikk: Djokovics nem létezik
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
BIZALOMVESZTETT, HITELTELEN MNT
A testület csak a kultúra, az oktatás, a tájékoztatás és a hivatalos nyelv- és íráshasználat területével >
Az összebékíthetetlen táborok
Miközben a Ćacilendban Baja Milan Kninđa dalait zengték a hangszórók, pár száz méterrel odébb a belgrádi >
A vajdasági magyar kisebbség szellemi egységének ápolója
A minap Németh László a Belgrádi Főegyházmegye érseke, a kisebbségi magyar politikusokkal ellentétben emberi hangon és >
„Ezek nácik”
A parlamentben durva szavak hangzanak el. Ezek nácik, mutogat Ana Brnabić a szerbiai parlement elnöke az >
A VALÓSÁG VISSZAVÁG
Vučić elnök azt szeretné, ha nem tudnánk megkülönböztetni a jót a rossztól, a hamisat a valóstól, >
Az uralkodó osztály a saját propagandájának áldozata lett
A kormánypolitikusok náciknak nevezik a fiatalokat, illetve a mögöttük rejtezgető „felbujtogatókat”. Nyilvánvaló, hogy nem erről van >
Édentől balra
Ezért is írtam az esszé végén, hogy az „út keresése vereséggel végződhet”, de a „vereségnek megszületnek >
A SÖTÉTSÉG TERJESZTŐI
Mindebből az derül ki, Pásztor Vučić szavait ismételgeti, továbbra is szorgalmazza, hogy a közösség felejtsen el >
Eltűnt a türelmes középút
Az ember vagy ide, vagy ide kényszerül. Mindeközben az írástudók sopánkodnak, hogy nincs többé társadalmi befolyása >
„EGY KÖZÖSSÉG, EGY PÁRT, EGY VEZÉR”
Fremond Árpád és Juhász Bálint általában, a különböző eseményeken többnyire úgy jelennek meg, mint a pártelnök >
Magyar, szerb két jó barát?
Együtt harcol? Nem áprilisi 1-i tréfa volt a hír, hogy a magyar és az akkor lemondásban >
SZERB VILÁGOT ÉPÍTŐ KISEBBSÉG(ÜGY)I MINISZTEREK
Demo Beriša is csak az egyik a Đuro Macut bosszúállónak is nevezett kormánya lojalista miniszterei közül. >