Ma Tamás, Péter névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
A Nagypapa
Jegyzetek a Bódis-cukrászdából
Bódis Gábor
Ekkor fordult a Nagypapa ezúttal véglegesen a nem kevésbé veszélyes, de léleknemesítő cukrászat felé.
/Szabadkán a Rudics utca 1. alatt 1924 óta működik a Bódis cukrászda. Az akkor felépült belvárosi épület első bérlője, a cukrászda-alapító Bódis Lajos volt. Nyolc gyermeke közül másodszülött fia, József folytatta a mesterséget. A nyolcvanas évek közepén utód hiányában (a 16 unoka közül egyik sem vállalta a szakma folytatását), a cukrászda ideiglenesen a török származású Pelivan család birtokába került, majd 2000-ben ismét a Bódis családhoz./
A 19. század utolsó előtti évtizedének utolsó évében született meg Bódis Lajos.
Szüleinek illetve nagyszüleinek kilétét most már homály fedi. Unokái között elterjedt sok mendemonda, amelynek magvait legidősebb fia, a szintén Lajos (a Lali bácsi) hintette el. Ezeknek a légből vagy irattárakból (még bizonyításra vár!) kapott tényeknek a központi figurája egy bizonyos Somsics gróf (jelen sorok írójának zavaros emlékezetében az Aurél keresztnév motoszkál, de ezt a többi szakértő nem fogadja el hiteles adatnak). A grófot, aki valahol délvidéki birtokán élt, utóbb sokféleképpen jellemezték. Valaki azt állította róla, hogy sánta volt. Mások a púposra esküdtek. A legambiciózusabbak a kettőt vegyítették.
Nos, Somsicsot (Aurél vagy nem) állítólag gyengéd szálak fűzték egyik szolgálójához, akinek (mit ad isten) a vezetékneve Bódis volt. A gyengéd szálakat, ahogyan az a nagykönyvben meg van írva, tettek követték és mi tagadás, a baba úton volt. Ez még a 19. században is megtörténhetett. Viszont a várandós Bódis lány rangon aluli partnernek számított annak idején (még nem volt meg a cukrászda!). Az amúgy sem sziklaszilárd tényeket ennél a pontnál vad találgatások váltják fel. A legvalószínűtlenebb és ezáltal a leghihetőbb ezek közül az, hogy Somsics, aki ugyan sánta volt vagy púpos, vagy mindkettő, de azért nemes lelkű, busásan útjára bocsátotta a vállalhatatlan arát és annak még meg nem született csemetéjét. Hogy ők hova mentek, mentek-e egyáltalán vagy maradtak helyben, nem tudni.
Későbbi csavargásaink (ő inkább bitangolásnak nevezte ezeket a sétákat, amelynek mai ésszel már a Söntéstől söntésig címet adnám) során többször mondott számokat, már ami testvéreit illeti, és úgy emlékszem a legnagyobb ezek közül 16 volt.. A számokkal amúgy is csínján kell bánni a Nagypapa esetében, aki nemcsak a marcipánok és mignonok színezésének volt nagymestere.
A cukrász mesterséget a többi között Pesten és a Felvidéken sajátította el. Ennek is van megcáfolhatatlan bizonyítéka, hiszen Lajos számtalan esetben fitogtatta szlovák nyelvtudását, és előszeretettel mondott szlovákul teljes érthetetlen mondatokat, sőt versikéket is. Legalábbis így hangzottak. Mivel a népes családban akkortájt senki nem tudott egyetlen megveszekedett szót sem szlovákul, ezt teljes nyugalommal meg is tehette. Mi, unokák pedig tágra nyílt szemekkel bámultuk a Nagypapa járatosságát a Bábel tornyának világában. Utóbb visszagondolva, talán ő okolható azért is, hogy az unokák közül sokan a csavargásra adták fejüket.
BL életében a legtermékenyebb időszak 1910 és 1924 között volt. Először is elvette Neorcsics Katalint, a Nagymamát. Összesen kilenc gyermekük született (egy, sajnos nagyon fiatalon elhunyt), méghozzá úgy, hogy a Nagypapa közben végigharcolta (ez csak légies szimbólumként értendő, mert egyéb forrásművek nem támasztják alá hőstetteinek önmaga által vázolt tényeit) az első világháborút. Ilonka 1911-ben, Juci 1912-ben, Pöszi 1913-ban, Kaci pedig 1914-ben látta meg a szabadkai napvilágot. És a lányos sorozat itt meg is szakadt, a váltáshoz kellett, úgy tűnik, a világháború vérpezsdítő borzalma. Az első fiú, apja után szintén Lajos (Lali) 1917-ben, Józsi 1921-ben, az ikrek (Laci és Sanyi) 1924-ben születettek. És ez idő tájt költözött be a népes család a Rudics utca 1-be, vagyis az azóta is ott levő Bódis cukrászdába. De előre szaladtunk az időben.
Maradjunk csak Doberdónál, és az ott dúló harcoknál, amelyekből Nagypapa bőven kivette a részét. A cukrászda feletti lakásban számtalan esetben tartott élménybeszámolót (mi több, haditudósítást!) a szavait szájtátian leső unokáinak. A megszámlálhatatlan kaland (szerénytelenebbek ezeket hőstetteknek neveznék, lelkiismeret furdalás nélkül) közül három maradt meg a családi közemlékezetben. Valószínűleg, elsősorban vérfagyasztó tartalmuk miatt, de lehet, hogy az ismételgetések száma is közrejátszhatott. Mielőtt kitérnék ezek ismertetésére, még meg kell jegyezni, hogy Nagypapa, tekintettel a hallgatóság elvárásaira, nem a szürke tényeket ismertette, hanem előadásonként ezek módosultak, kiegészültek, sőt egyes esetekben a végkifejlet is simulékonyságot mutatott. Hiszen nem egy, a tényekhez görcsösen ragaszkodó, kisstílű történészről van szó, hanem a mindenkori igazságot kreatív módon feldolgozó és tálaló mesemondóról. Emiatt a hitele is sokkal nagyobb volt, mint a történelemtudománynak, amely szintén kreatív módon változik. A különbség csupán csak az, hogy nem az unokák, hanem a hatalmon levők miatt.
Tehát, a Nagypapának három alaptörténete volt. Az egyik szerint, iszonyú mészárlást vittek végbe az olaszok (ők voltak a hűtlen szövetségesek, akik ellenünk, vagyis a Monarchia ellen fordultak. Mint tudjuk, ez utána szokásukká vált). Nos, egy hatalmas digó (nem eredeti kifejezés, BL használta) offenzíva következtében a Nagypapa körül elhullottak a bajtársai, és nem maradt más választása, mint hogy minden eshetőségre bekenje magát sárral és vérrel, majd bebújjon nyakig egy gödörbe. Nem tisztázott, hogy hogyan került oda egy emberszabású gödör, de hát Doberdónál minden elképzelhető. Különben is, ki merte volna az unokák közül megkérdőjelezni a Nagypapa szavait. Eszünkbe se jutott. A történetnek volt még egy részlete, amely szintén nem fitogtatott oktondi szilárdságot. Ahogy cseperedtek felfelé az unokák, a Nagypapa által a gödörben eltöltött időszak egyre rövidebb lett. Hét napnál kezdtük és talán a 24 óránál le is álltunk. Történelmi távlatokban gondolkodva, ezek olyan elhanyagolható apró részletek. Természetesen, minden történet happy end-el végződik, remélem, ezt fölösleges is hangsúlyozni.
A második történet híven tükrözi, hogy milyen megpróbáltatásokkal kellett szembenézniük a hősiesen harcoló magyar honvédeknek. Ezúttal a digók, úgy látszik, békén maradtak, de felbukkant egy újabb ellenség. Egy fenevad! Barnamedve képében és alakjában, méghozzá akkor, amikor BL, a Magyar Honvéd két társával a közeli erdőben mászkált. Pardon: felderítő munkát végzett. Vagy, a rossz nyelvek szerint, a konyhába gyűjtöttek, mert ott szolgálták le hazafias küldetésüket. De hát, rosszakarók, irigyek minden valamire való háborúban akadnak. Rájuk se kell hederíteni. Szóval, a fenevad, a szociális érzékenység teljes hiányáról téve tanúbizonyságot, felfalta a Nagypapa bajtársait. De nem Lajost! Aki puszta kézzel leteperte a digó medvét (magyar medve ilyet nem csinál!), és addig tartotta fogva, amíg meg nem érkezett a főszakács. Akarom mondani a felmentő sereg.
A harmadik történetnek már világpolitikai mondanivalója is volt. Sőt, engedjék meg, hogy Nagyapám nevében még azt a szerénytelenséget is megkockáztassam, hogy kimondjam: előrevetítette Trianon tragédiáját is. Annak minden komplexitásával, az emberi jogi oldaláról nem is beszélve. Így visszafelé rekonstruálva az eseményeket, ez a történet 1918-ban játszódhatott. BL ugyanis, mit sem sejtve, a hatalmas digó fölényre fittyet hányva, egyes egyedül, puszta kézzel (ez a motívum nagyon fontos és a későbbi háborúkban előszeretettel használták a Nagypapám találmányát a pártatlan tudósítók, történészek a „mieink” ártatlanságát, áldozati mivoltát leírandó) elfogott két ellenséges katonát (két digót, magyarul) és annak rendje és módja szerint fogságban tartotta őket. Így helyreállt a világ rendje, mindenki az általa megérdemelt helyen volt. Jöhet a béke. Jött is, de nem úgy, ahogyan azt Doberdónál várták. A nagyhatalmi elvtelen és nemtelen (ide várunk még jelzőket!) egyezkedés gyakorlati következménye az volt, hogy a Nagypapának, aki nyakon csípte a digókat, azon nyomban el kellett engednie őket. Sőt, ők lettek a győztesek!
Ekkor fordult a Nagypapa ezúttal véglegesen a nem kevésbé veszélyes, de léleknemesítő cukrászat felé.
De mi még csak Trianonnál tartunk. Hősünk ebben az időben, éppen világháborús hőstetteinek fáradalmait pihente ki. Ha tehette volna. De már 8 gyermeke közül 5 megszületett: a négy leány és az első fiú (természetesen szintén Lajos, a családban Lali). Már csak a cukrászatot folytató második fiú, Józsi és az ikrek (Laci, Sanyi) hiányoztak. Meg kellett keresni a betevő süteményt. Nincsenek hiteles történelmi bizonyítékok, amelyek egyértelműen kimutatnák, hogy Bódis Lajos súlyos lelki traumát szenvedett volna a trianoni békediktátum miatt. Alapos gyanúm szerint, még ebben, a magyarság szempontjából sorsdöntő időszakban is a zónapörkölt és a hosszúlépés meghökkentő összefüggéseinek varázsában élt.
Ebben az időszakban indult meg Szabadka (a legnagyobb délvidéki magyar „város”) beilleszkedése a kisebbségi sors kevésbé magasztos, de néha igen szükségszerű valóságába. Lajos, aki rendkívüli alkalmazkodási képességekkel rendelkezett, azonnal felismerte a cukrászat forradalmi szerepét és ügyesen kijátszva az amúgy sem éber szerb ellenőrzést, kimutathatóan magyar alapanyagokból magyar süteményeket gyártott nemcsak magyar szájakba. Ezzel bizonyíthatóan lényegesen hozzájárult a nemzetközi munkásmozgalom elévülhetetlen vívmányaihoz. És a nemzeti hagyományokhoz. Ha már egy ügy beindult. Munkásmozgalmi szerepe a későbbiek folyamán még inkább kitapinthatóvá válik. Például, a tökélyre fejlesztette a 3 x 8-as követelést: 8 óra munka, 8 óra pihenés, 8 óra kocsmázás. Ehhez a proletár dogmához szívósan tartotta magát, habár ideológiailag néha eltévelyedett a kapitalista haszonszerzés felettébb ingoványos talajára. Főleg, ha az előző 8 óra kiadásait a következő 8 órában kellett pótolni. És most nem a pihenésre gondolok.
Valószínűsíthető, hogy BL nem vett részt az akkori Magyar Párt tevékenységében, mert (iszonyat!) éppen családja fenntartásával foglalkozott. Emiatt nem volt ideje magára vállalni a kirekedt nemzetrész magasztos feladatát, ami etnobiznisz néven fut azóta is lankadatlan hevességgel. A lényege: egy kicsit az anyaországtól, egy kicsit a ránk szakadt ország kormányától, és mind a mi zsebünkbe.
Mint ahogy Bódis Lajos nem okolható azért, hogy az első, délvidékre rekedtek magyar pártja csúfos vereséget szenvedett az szerb-horvát-szlovén választásokon. Viszont nem tudjuk (mi, regisztrált kutatók), miként viszonyult BL az első Trianon utáni magyar-magyar konfliktushoz.
A Magyar Párt, egészen eredeti módon, választási kudarca miatt (tessék találgatni kit!) a sajtót okolta. Nem is akármilyen sajtót, hanem az akkori „híg” magyar lapot, a Bácsmegyei Naplót.
Bódis Lajos ebben a lélekemelő miliőben mást nem tehetett, mint maradt az eredeti szakmájánál. Krémest, suhajdát (csak azoknak akik eléggé el nem ítélhető módon végzetesen tájékozatlanok: párizsi kosarat), pozsonyi kifliket gyártott.
Talán ennek is köszönhette, hogy a második világháború vérzivataros idejét és az 1944-es kommunista megtorlásokat, családjával együtt épen megúszta. Pedig több éjszakát is felöltözve töltötte, készen arra, hogy jönnek érte. Nem tudni, hogy minek köszönhette szerencséjét. Talán mert néhány szabadkai zsidó barátja és azok családja évekig titokban fogyaszthatták a Bódis süteményeket akkor, amikor bujkálniuk kellett. De lehet, hogy azért mert tetemes mennyiségű hosszúlépést fogyasztott el a háború előtt és alatt mindenfajta helyi potentáttal függetlenül azok nemzeti, felekezeti és világnézeti mivoltára. De lehet, hogy csak senkinek sem kellett egy cukrászda, mert strapás és dolgozni egyetlen hatalomnak sincs ínyére.
Mindenesetre, Lajosunk a titoizmus idején is pozsonyi kiflizhetett meg suhajdázhatott. És már a dédunokáknak regélt: a hálátlan digókról, a nagy, változó színű medvéről és az örök marcipános harcmezőkről.
A nyomtatott változat a 168 Óra karácsonyi számában jelent meg.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Pásztor Bálint „egyeztetett” a sajtóval!?
A sok tárgyalás, „segítés” azt jelzi, hogy a VRTV is felsorakozik – méghozzá önként! – a >
A küszöb előtt várakoznak
Az „ártatlan nemzedék” egyelőre figyel és tanul. Van ideje. Készülnek a múlt elleni lázadásra? Vagy beletörődésre? >
A RENDSZER A VÉGÉT JÁRJA!
Szerbiában az intézmények már huzamosabb ideje nem működnek. Az ország egyre jobban sodródik a rendkívüli állapot >
A nemzeti identitásról…
Siránkozhatunk miatta, de gyümölcsözőbb lenne a korszellemre reflektáló életképesebb komplexebb identitás megformálása, amely nem rombolná a >
EZ A RENDSZER ELHASZNÁLÓDOTT!
Már minden értelmes ember érzi, tudja, hogy ez a rendszer elhasználódott. Az elégedetlenség egyre nagyobb méreteket >
Az Akadémia győzött!
Az akadémikusok nagy része elégedett volt, kisebbik része bölcsen hallgatott, s nagyon kevesen utasították el. Radomir >
A kormányhű celebek országa
A kilencvenes években az ellenzéki táborban az értelmiségiek vállalták a vezető szerepet, de a nacionalista táborban >
„Mikor korlátozható a szabadság?”
A VMTT közösségi oldalán az utolsó bejegyzés négy évvel ezelőtti, a Magyar Tudomány Napja a Délvidéken >
„Előrelépés a kisebbségi jogérvényesítés útján”?
A cikkből nem tudjuk meg, hogy melyek azok a jogok, amelyeket „részlegesen” az MNT-re ruháztak, de >
Erkölcs(telenség)
Juhász Bálint, rövid elnöksége alatt már szembesülhetett a ténnyel, hogy a politika nem is olyan veszélytelen, >
Erkölcs(telenség)
A vajdasági magyar közösség szemében bizony bizarr volt az is, hogy a pártelnök posztban gyászolja Dragan >
Erkölcs(telenség)
A Vajdasági „Magyar” Szövetség vezetői számos, politikailag és erkölcsileg téves döntést hoztak, a magyar közösséget „képviselve” >