Ma Cecília, Filemon névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Göncz-nosztalgia és a kisebbség
Végel László
„Erősen nemzeti érzelmű, ezzel az anyaországi nemzeti jobboldalhoz kötődik, de semmiképpen sem nemzetállami értelemben, hiszen azzal saját kisebbségi helyzetét ásná alá.“ Végel László (Népszabadság):
Ritka érzelmi azonosulásra került sor Göncz Árpádnak, Magyarország volt köztársasági elnökének a temetésén. Megrendítő volt. Részben a volt köztársasági elnök habitusának köszönhető, amelyet Magyarország választópolgárai a jövőben is példaértékűnek tartanak majd. Göncz Árpád személyiségének varázsa mellett fontos szerepet játszott az a kor is, amelyben elnökösködött. A Göncz-nosztalgia egyrészt a volt elnök személyének szól, másrészt a kilencvenes éveknek, vagyis a rendszerváltás kezdeti időszakára utal, amikor a magyar társadalomban még éltek a rendszerváltás reményei, amelyet áthidaltak az ellentéteket, amelyek egyébként a kilencvenes években is fel-felbukkantak, később pedig egyre inkább megosztották a társadalmat. A társadalom egy részében továbbra is jelen van a rendszerváltás kezdetének illúziója, főleg a néma többségben, amely ez idő szerint nem képes kollektív akarattá szerveződni.
A Göncz-nosztalgia kisebbségi szempontból is figyelemre méltó, mert ezekben a közösségekben az elmúlt tizenöt esztendőben nemcsak elmélyültek a már meglevő ellentétek, hanem az anyaországi pártok hatására multiplikálódtak, ami végzetes következményekkel járhat, végzetesebbekkel, mint az anyaországban. Ezekben a közösségekben eddig is voltak ellentétek, csakhogy azok az adott közösség életéből következtek. Vajdaságban a kilencvenes években történtek pártszakadások, de nem a világnézeti megoszlások mentén: a pénz osztotta meg az első kisebbségi pártot és nem az eszme. A történelmi VMDK felbomlását, mindenekelőtt az anyaországi anyagi támogatások feletti rendelkezés okozta.
A vajdasági kisebbségi közösséget nem annyira a rendszerváltási remények éltették, mint az erdélyi és a felvidéki magyarokat. Az összetartó erőt sokkal inkább a milosevicsi rendszerrel szembeni ellenállás képezte. Emlékezetes, hogy a Tisza menti háborúellenes mozgalmak törzsét a magyar kisebbség tagjai képviselték, amivel nagy megbecsülést vívtak ki a többségi nemzet demokratikus részében is. Igaz, a háború miatt felerősödött az elvándorlás, amely akkor nem tűnt olyan tragikusnak, mint a jelenlegi Nagy Exodus. Egyszersmind, a kilencvenes évek elvándorlása nem idézett elő nagyobb reményvesztettséget. Feltételezhető volt, hogy a háborúk befejezése után visszatérnek azok, akik a katonakötelezettség elől menekültek.
A kisebbségi összetartást erősítette a magyar kormányok viselkedése is. Az akkori kormányzat, sem a jobboldal, sem a baloldal, nem osztotta meg a kisebbségi közösséget. Az Antall-kormány nem annyira a kisebbségi pártokban gondolkodott, inkább a közösség egészében. Antall József ugyanis azzal a ideával élt, hogy ő lelkileg minden kisebbségi polgár miniszterelnöke, ami azt jelenti, hogy ezekben a közösségekben nem feszítette túl az egyébként meglévő különbségeket. Az, hogy ki az igazi magyar és ki nem, akkoriban a kisebbségben alig merült fel. A nemzetárulás vádja legfeljebb azokat illette, akik a Milosevics által létrehozott kisebbségi pártszerű képződményekben vállaltak szerepet. A Horn-kormány pedig igyekezett a be nem avatkozás politikáját folytatni, ezért nem épített ki világnézeti alapú szinekúrát és klientúrát. Horn Gyula hagyta, hogy a szinekúra a saját belső logikája, a hatalomért harcoló csoportok erőviszonyainak és a szerbiai pártviszonyok függvényében jöjjön létre.
Horn semlegességét mi sem bizonyítja ékesebben, mint az, hogy az erőteljesebb világnézeti színezetű Fidesz-kormány a szocialisták választási veresége után, egy az egyben átvette az adott vajdasági kisebbségi nómenklatúrát. Nem volt szükség semmiféle lényegi „kádercserére", egyszerűen átörökölte a meglevő nómenklatúrát, amely gyorsan adaptálódott az új politikához, olyannyira, hogy a VMSZ-t az egyik legmegbízhatóbb partnerének tekintette. A Vajdaságban nem történt tehát világnézeti jellegű pártszakadás, mint a Felvidéken, nem kellett új pártok alapításával vesződni, mint Erdélyben.
A közösségi élményt növelte Magyarország kitüntetett régióbeli szerepe. Ezt a kivételes pozíciót méltányolta a szerb átlagpolgár is. A magyar–szerb határ az embargós időben is nyitott volt, a többségi nemzet tagjai szabadon közlekedhettek, a szerb polgárok a gyakorlatban is érzékelhették Magyarország gazdasági felvirágzását, a rendezett viszonyokat, szegedi vagy más magyarországi bankokban helyezték letétbe féltve őrzött devizájukat. A magyar bankrendszer nagy bizalmat élvezett. Sok szerb üzletember ingatlant vásárolt, Magyarországra tette át székhelyét, sok fiatal, magasan képzett szerb szakember Magyarországon hasznosította tudástőkéjét. Magyarország volt Szerbia „európai kapuja". Akkoriban híre sem volt az idegenellenességnek, ellenkezőleg, az ott dolgozó szerb szakemberek elismerően nyilatkoztak az ország nyitottságáról. Sokan a gyerekeiket magyar középiskolába, egyetemre íratták, ők a nemzetiségük szerint szerbek maradtak, de elsajátították a magyar nyelvet és a magyar kultúra szellemében nevelkedtek. A sikeres Magyarország erősítette a kisebbségi magyarok nemzeti öntudatát, amely – s ez nagyon fontos! – nem az egyik vagy a másik párthoz kötődött, hanem a nemzethez.
A nemzeti egység és öntudat erősödésének rendkívül fontos eleme volt a magyar kultúra. Sajnálatos módon az ilyen vagy hasonló próbálkozás napjainkban mindinkább háttérbe szorul. A magyar kultúra jó hírneve Szerbiában (és az egész akkori Jugoszláviában) a nyolcvanas években erőteljes lendületet vett, a demokratikus magyar ellenzék egész Európában egyre ismertebbé vált. Filmek, színházi előadások és főleg az irodalmi alkotások elismertsége Szerbiában fontos szellemi védőburkot képviselt a magyar kisebbség számára. Érdemes ennek a jelenségnek a tanulmányozása, hogy végre kiderüljön, a művészeti és az irodalmi értékek szerepe nemcsak a nemzet-, hanem a kisebbségpolitikában is fontos. Természetesen kisebbségi vonatkozásban ennek csak akkor van ráhatása, ha a kisebbségi irodalom és művészet képes saját államának többségi kultúrájában is meghatározó szerepet játszani, képes jelentős értékeket felmutatni, tehát kilép kisebbségi zártságából. Ha ez elmarad, akkor az anyaországi magyar kultúra „csak" idegen kultúraként szerepel úgy, mint az osztrák vagy a cseh, például, amely ugyan tiszteletre méltó eredményekkel dicsekedhet, de a kisebbségi közösség megítélésére nincs hatással.
A vajdasági magyar kultúra már a hatvanas-hetvenes években irigylésre méltó helyet vívott ki magának a jugoszláv térségben,
ami természetesen a kisebbségi közösség megbecsülését is magával hozta. Köszönhető volt ez az akkori támogatási politikának, amely szem előtt tartotta a kultúrák interakcióját. Ez a több évtizeden át tartó értékrend tartotta magát a kilencvenes években is, ami kiderül abból is, hogy a háborúk előestéjén kezdődő médiaháborúban soha sem hangzott el a vajdasági magyar kisebbség kulturális szintjét rossz hírbe hozó vádaskodás. Ellenkezőleg! Még azok a nacionalisták is, akik politikailag ellenszenvvel viseltettek a magyar kisebbséggel szemben, elismerték, hogy a vajdasági magyarság jelentős kulturális értékeket hozott létre. Megtörtént, hogy szerb nacionalista írók tiltakoztak, hogy a magyar intézmények élére a hatalom olyan ideológiailag hithű egyént nevezzen ki, aki rosszul beszélte az anyanyelvét, mondván, hogy az ilyen eljárás sérti a magyar kultúra értékeit.
Az adott kisebbségi kultúra értéke és az anyaországi magyar kultúra – főleg az irodalom – egyfajta európai reneszánsza tehát szerencsésen találkozott, és a baljós kilencvenes években fontos védőhálót képezett. Gondoljunk csak arra, hogy egy-egy irodalmi mű értéke azokat is befolyásolta, akik nem olvasnak. A mai mediatizált világban az olvasók számának csökkenése nem jelenti, hogy csökken azoknak a száma, akiket befolyásolnak a kulturális értékek.
Sajnálatos módon az elmúlt években az újkapitalista rendszerben a kultúra jelentősége vészesen csökkent, ami a kisebbségben hatványozott identitássorvadást idéz elő. A kultúrában is egyre inkább előtérbe kerül a kisebbségi közösséget megosztó, az anyaországi megoszlások modellje szerint létrejövő pártpolitikai rosta. Tegyük fel, hogy ezeknek Magyarországon van reális alapja, a kisebbségben azonban nincs, mert a körülmények mások. A jelenlegi magyar támogatási modell ugyanakkor nem veszi figyelembe a kisebbségi kultúrák recepcióját a saját államukban, ennek betudhatóan a magyar kultúra egésze „idegenként" mutatkozik be azokban az országokban, amelyekben magyar kisebbség létezik.
Ebben a kontextusban a Göncz-nosztalgia a kisebbségben alapjaiban módosult. Habár az anyaországi sajtó egy része nem felejtette el szóvá tenni, hogy Göncz Árpád az SZDSZ tagja volt, ez a tény cseppet sem növelte az SZDSZ iránti rokonszenvet. A kilencvenes években a kisebbségi közösségekben a magyar politikai ellentétek még nem hagytak olyan mély nyomokat, mint ma, ezért könnyen elválasztható egyrészt Göncz Árpád személye, másrészt a pártja, az SZDSZ. Inkább, egyféle eklektikus Göncz Árpád, a „mindenki Árpi bácsijának" képe alakult ki, attól függetlenül, hogy ez mennyire reális.
Ez a kisebbségben szerencsés találkozás, mert az eklektikusság a kisebbségi ember természetrajzához tartozik.
A kisebbségi ember szükségszerűen liberális, hiszen a szólás- és gondolatszabadságra olyan nagy szüksége van, mint az oxigénre.
Szükségszerűen baloldali, vagyis egyenlőségpárti, persze inkább érzelmileg, semmint párthovatartozását illetően. Ugyanakkor szükségszerűen nemzeti érzelmű is, hiszen mindennapjaiban ezzel a kérdéssel viaskodik. Erősen nemzeti érzelmű, ezzel az anyaországi nemzeti jobboldalhoz kötődik, de semmiképpen sem nemzetállami értelemben, hiszen
azzal saját kisebbségi helyzetét ásná alá. Ebben viszont különbözik az anyaországi jobboldaltól.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
VMDK: „A történelmi sebek felszínes kezelése és az érdemi tettek hiánya”
A szervezők célja nem is az 1944/45-ben történt eseményeknek a legújabb kutatások függvényében való újraértékelése, hanem >
Szili Katalin eltörölné azt, ami nincs!
A szerb és a magyar nemzet megbékélésének történelmi folyamata korántsem tekinthető befejezettnek. A Boris Tadić és >
Megérdemelt díj
Varjú Márta jóvátehetetlen kárt okozott a közösségnek, alkotmánysértő módon megfosztotta a vajdasági magyarságot a széleskörű, sokoldalú >
Sajtótájékoztató után - harcolni és túlélni
Magyar Péter olyan nyomás alatt áll, amibe mindenki más már beleőrült, belerokkant volna. Ő egyelőre bírja, >
Határeset
Ami megszokhatatlan, az inkább a határ nehéz átjárhatósága. A hatósága. A hatóság hatósága. Az egyenruha oldalán >
A SZHP/VMSZ hatalom 100 napja
A szabadkai és a zentai „számadás” arra utal, hogy a VMSZ és a SZHP – a >
Csantavéren galoppol a bűnözés!
Mindez – csodával határos módon – a falu vezetőségét nem irritálja. Az ő szemüket ez nem >
A KULTÚRDIKTATÚRA FOLYTATÓDIK!
A nyilvánosság A VMSZ elnökétől megtudta a Létünk pályázat eredményét, mielőtt a felhívást kiírták volna. Pásztor >
Egyoldalú politikai oktatás
Minden akadémián, így a diplomáciain is tanuláskor elsősorban a tudományosságon, a tények megismerésén és nem az >
Miféle nyitás?!
Pásztor Bálint és az apja nemhogy az értelmiség felé voltak képtelenek nyitni, hanem egyáltalán a magyar >
A politikai felelősség elkerülésének kísérlete
II. Pásztor állítása, miszerint a sorkatonaság bevezetése ügyében Vučićtyal „közösen találnak mindkét fél számára elfogadható megoldást”, >
„A mostani körülmények rosszabbak, mint egy évvel ezelőtt”!
“A mai körülmények rosszabbak, mint egy évvel ezelőtt, de az elégedetlen és a határozott polgárok száma >