2024. december 21. szombat
Ma Tamás, Péter névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

20 logó, amelyen csak mi, magyarok röhögünk

A Fika cafe egy svéd kávézó- és gyorsétteremlánc. A fika szó svédül kávét jelent. >

Tovább

Vajdasági magyar-magyar szótár

Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >

Tovább

Kínai fogamzásgátló

Trkala gyűjtéséből: Kínai fogamzásgátló tabletta magyar nyelvű tájékoztatója. Az OGYI úgy visszavágta, mint a kertajtót. A fogalmazványt eredeti >

Tovább

Kézikönyv nőknek 1955-ből

1955-ben kézikönyvet nyomtattak nőknek, amit háztartástannak neveztek. Néhány tanács következik a kézikönyvből: >

Tovább

“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”

„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >

Tovább

Rendőrségi jegyzőkönyvekből

Szebenitől. Egyszóval hiteles. >

Tovább

A legjobb motor a világon

István barátunk (a pocsolya túloldaláról) néhány szerkezet működését hasonlította össze: >

Tovább

Beatles (összes)

Valaki nem kis erőfeszítéssel összegyűjtötte a bogarak összes dalát, amit egyik kedves látogatónk küldött csokorba szedve. Íme, >

Tovább

Apám tyúkja

A Rádiókabaré felvétele. >

Tovább

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (18.)

Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >

Tovább

A zsemle ára

Ma már semmi szükség sincsen se villanyórára, se gázórára! Miért? Mert ezek a mérőórák eredetileg azt >

Tovább

A kaszkadőr rózsája

Tolnai Ottó
Tolnai Ottó
A kaszkadőr rózsája

Régóta szerettem volna már Lengyelországba utazni, részt venni a Varsói Költői Ősz rendezvényein, amely talán a legjobb (volt) az ilyen jellegű fesztiválok között a világon, találkozni kedves költőimmel – mindenekelőtt Bialoszewszkivel, akinek a varsói felkelésről írt könyve, a Napraforgók ünnepe, Kerényi Grácia fordításában, hasonló hatást gyakorolt az ún. új magyar prózára, mint például az Iskola a határon.

Lengyelország, Varsó és Krakkó valamiféleképpen azonos volt a költészettel – noha magát a lengyel költészetet paradox módon inkább Chopin zenéjén, Wajda filmjein, Grotowski és Kantor színházán, a lengyel plakátművészeten és hát a fenn említett kis memoárköteten, Bruno Schulz és Gombrowicz prózáján keresztül szívtuk magunkba.

Emlékszem, sóvárgó verset írtam volt Chopin szívéről, amelyet egy kristályedényben őriznek valamelyik varsói templomban. Alig vártam, hogy megkereshessem azt a templomot és persze azt a palotát is, amelynek ablakán az orosz (litván!) katonák kitaszították, lelökték Chopin zongoráját. Chopin halk melankóliája, alabástrom lénye mögött nekem mindig ott visszhangzott az a borzalmas reccsenés is. A Virág utca egyik fejezete így kezdődik: Még sosem Jártam Lengyelországban. Akkortájt II. János Pál életrajzát tanulmányoztam, Walesával foglalkoztam – mint elsőkkel azoknak az antiideológus politikusoknak a sorában (Gorbacsov, Milosz, Havel, Tőkés, Göncz), akik a XX. század végén végrehajtották a századhoz méltó kopernikuszi fordulatot, azt, amely kétségtelenül kopernikuszi, jóllehet még sok irányban fordulhat tovább.

Aztán nemsokára a véletlen úgy hozta, éppen nekem jutott a feladat hogy aláírjam a lengyel és a jugoszláv írószövetség közötti egyezményt. Összeismerkedtem a lengyel írókkal, majd közös újvidéki estünkön – ahol arról faggattam őket, hogyan lehetséges az, hogy a lengyel nyelvben valójában egy másik irodalom, egy másik nemzet irodalma sugároz, hiszen a legnagyobb lengyel írók Mickiewicztól Miloszig mind litvánok? - felolvastam azt a bizonyos fejezetet is a Virág utcából.

Mire észbe kaptam, már csíkos pizsamában gubbasztottam a Polonia expressz hálókocsijában, és néztem a hajnali ködben mocorgó lengyel falukat, ahogy Andrić írja, rókaprérnszín lengyel erdőket. Végre a Varsói Költői Ősz rendezvényeire utazhattam! Zajccal, az ismert szlovén költővel és Mile Stojićtyal, a szarajevói Odjek főszerkesztőjével alkottuk a jugoszláv küldöttséget.

Igen ám, de közben az események nálunk és Lengyelországban is felgyorsultak. Éppen azok a napok voltak ezek, amikor Ljubljanában megszavazták a szlovén alkotmánymódosításokat, mire Újvidéken ismét mítinget rendeztek...

A lengyel írószövetség két részre szakadt, a Solidarność írói kivonultak stb. A fesztiválon furcsa balos írók domináltak, én azt hittem, ilyenek már nincsenek is: a görög kommunisták (akikkel Milosz kapcsán össze is különböztem) és palesztinok, másrészt viszont a litvániai lengyelek. Közben Milosz éppen Varsóba érkezett, de Varsóba érkezett a spanyol király is. Próbáltuk felmérni a helyzetet, követeltük, tájékoztassanak bennünket, tiltakoztunk, de hiába, a szervezők menekültek előlünk. A híres, olyannyira óhajtott költői fesztiválnak hűlt helye volt,

Egy alkalommal bementem a szövetség szép palotájába, szemben a karddal hadonászó Zsigmond oszlopával. Telefonálni szerettem volna. Az egybenyitott pazar irodák méhkasként zsongtak. A reálszocializmus utolsó napjainak, evakuációjának (-hová?!) észbontó fejetlensége. A sok aktivista, nagy tekintélyű szerkesztő, elkötelezett költő kőzött tébláboltam, vártam, hogy felszabaduljon valamelyik telefon. Nem értettem, mi a fenét szerveznek ilyen nagy hévvel, amikor minden szervezetlen, amikor arra sem képesek, hogy szálláshelyünkre vigyenek bennünket, minden éjszaka eltévedtek velünk a várost övező erdőben.

Akkor valahonnan egy fiatalember lépett hozzám. Semmi esetre sem a szürke aktivisták közül, inkább tán az égből. Bőrkabát, tele bedzzsel, nyakában II. János Pál ezüst érmével. Végre egy költő!!! Valóban az első volt akivel a fesztiválon találkoztam. A Varsói Ősz hónom alatt levő plakátját szúrta ki, akarta elkérni, elcserélni. Mit kérek érte? A pápa ezüst érmére mutattam, és elmeséltem neki, hogy nemrég láttam Rómában. Szó nélkül a nyakamba akasztotta. Adtam neki a jó régi Ősz plakátját. A lassan happeninggé alakuló ceremónia után kíváncsian tudakolództam, milyen verseket ír? Nem ír, mondta. Fejből énekel. De ő nem költő, tette hozzá. Kaszkadőr. Kaszkadőr? Igen, ha nem énekel, kaszkadőrként dolgozik a filmeseknél. Ugorj ki az ablakon, szólaltam meg, önmagamnak is váratlanul. Szó nélkül az ablakhoz lépett. Szarajevói költőbarátom halálra rémülten hallgatta a párbeszédet, követte a történést. Megőrültél, kiáltott fel, de ugyanazt kérdeztem én is magamtól: megőrültél?! Egyrészt revolt volt az a reálszocializmus fűzfapoétái, megromlott irodalmárai ellen, de egyben valami boldog izgatottság is, ami mindig elfog, ha igazi költővel találkozok. A kis kaszkadőr látomásszerű felbukkanása a költészet, a költő lényegéről: csepűrágó, életveszélyes csepűrágó voltáról mondott valamit. A nyüzsgő szürke tömeg hirtelen elnémult, felénk fordult, megdermedt. A fiú felugrott az ablakdeszkára. Kivártam. Ám az utolsó pillanatban mégis elkaptam a lábait. Nem ugrott le tehát. Ha leugrik sem lett volna talán baja, autóra, fára ugrik, vagy valami más profi csellel él, hisz éppen ez aj foglalkozása, ez, hogy kiugorjon az emeleti ablakon, de engem mégis kivert a verejték. Nekem ugyanis leugrott. Azóta is hallani vélem a borzalmas reccsenést – amely Chopin kituszkolt zongorájának borzalmas reccsenésével lett azonossá, annál inkább, mivel Chopin palotája ott volt, nem messze a szövetség épületéről, s az a templom is, amelyben Chopin szívét őrzik. Cyprian Norwid versét kezdtem mondani:

„A tornácon koporsót
Hurcolnak a poroszlók –
Cipelik – lezuhan – a te zongorád az!”

Később többször voltam egy társaságban a kis kaszkadőrrel. És mindig lényeges dolgokat tudtam meg tőle a költészetről – egyedül is helyettesíteni tudta nekem a híres Varsói Költői Ősz egykori tüneményes szereplőit. Egy alkalommal például egy lánnyal unalmaskodott, szemtelenkedett asztalunknál, s a lány pofon akarta vágni. Ám ő, a kaszkadőr, hirtelen elkapta a lány kezét, és bőrkabátja alól villámgyorsan egy gyönyörű rózsaszálat húzott elő, nyújtott át a lánynak – leszerelve, ugyanakkor csepűrágóból trubadúrrá magasodva, már meg is hódítva őt...

1990. május 30.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Roncspártderbi

Hagyjuk a mindig előhúzható demokrácia maszlagot az elvi meggyőződésről, a színes politikai palettáról. Egy mind zsarnokibb, >

Tovább

Orbán a volt lengyel miniszterhelyettes menedékjogával provokálja Tuskot

A Bizottság szóvivője úgy foglalt állást, hogy bármely uniós állam csak egészen rendkívüli esetekben nyújthat menedéket >

Tovább

Pásztor Bálint „egyeztetett” a sajtóval!?

A sok tárgyalás, „segítés” azt jelzi, hogy a VRTV is felsorakozik – méghozzá önként! – a >

Tovább

Orbán gyakorlatilag felvásárolta Kárpátalján a magyarokat

A kárpátaljai magyarok a Fidesz-politika játékszerévé váltak, Ukrajna korlátozza a kisebbségek nyelvhasználati jogát, Orbán viszont eszközként >

Tovább

A küszöb előtt várakoznak

Az „ártatlan nemzedék” egyelőre figyel és tanul. Van ideje. Készülnek a múlt elleni lázadásra? Vagy beletörődésre? >

Tovább

A RENDSZER A VÉGÉT JÁRJA!

Szerbiában az intézmények már huzamosabb ideje nem működnek. Az ország egyre jobban sodródik a rendkívüli állapot >

Tovább

Közeleg az EU számára az igazság pillanata Ukrajnában

A tárgyalások eredménye „mini München” lehet, és az csak felhívás volna Moszkvának az újabb támadásra. Erre >

Tovább

A nemzeti identitásról…

Siránkozhatunk miatta, de gyümölcsözőbb lenne a korszellemre reflektáló életképesebb komplexebb identitás megformálása, amely nem rombolná a >

Tovább

A merénylet megváltoztathatja a háború menetét?

Hogy az ukrán titkosszolgálat merész akcióval eltakarította az útból az orosz vegyi fegyverfőnököt, az megváltoztathatja a >

Tovább

A kancellár beszéde pontosan mutatja, miért bukott meg

A német kancellár ugyan elvesztette a bizalmi szavazást, ahogy várta, ám az ez alkalomból mondott beszéde >

Tovább

EZ A RENDSZER ELHASZNÁLÓDOTT!

Már minden értelmes ember érzi, tudja, hogy ez a rendszer elhasználódott. Az elégedetlenség egyre nagyobb méreteket >

Tovább

A világ nem tudta megmenteni Szíriát, most hagynia kell megválasztania a jövőjét

Simon Tisdal véli így a Guardianben. A külpolitikai szakíró sajnálattal állapítja meg, hogy a beavatkozás Izrael >

Tovább