Ma Tamás, Péter névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Nemzet és áldozat
Végel László
Végel László Közéleti naplója (a nyomtatott változat a Családi Körben jelent meg):
Erkölcsi tiltakozás
A könyvespolcon keresgélek, miután lesz néhány nyugodt napom, ezért előveszem Mark Thomson kitűnő könyvét, Az anyakönyvi kivonatot, amely Danilo Kišről és korunkról szól. Felettébb érdekes megállapítás a zsidó sors sajátos irodalmi ábrázolásáról. Kérdezem, hogy ez párhuzamba állítható-e kisebbségi regényvilágokkal? Sajnos, a kisebbségi irodalomban sok a közhelyes sablon, csakúgy, mint a róla szóló kritikákban is. Közben miért ne lehetne az is olyan egyetemes és sajátos, mint a zsidó sors? Érdekes, hogy a magyar kritikusok közül, legalább is tudtommal, ezzel senki sem foglalkozott. Thomson Kiš nyomán igen bírálóan ír Újvidékről. Újvidék és Danilo Kiš: a zsidó szenvedéstörténet narratívája! A Neoplanta avagy az Ígéret Földje című regényemmel kapcsolatban néhány újvidéki kritikus olyan véleménnyel rukkolt elő, miszerint az ő Újvidék-képük kedvezőbb, mint az enyém! Bizonyára nem vették figyelembe Danilo Kiš vagy Aleksandar Tišma regényeit, mellettük ugyanis én elnéző vagyok.
Miért várják el tőlem az idillt, töröm a fejem, amikor cseng a telefon. A niši Népszínház igazgatója telefonál. Folynak a Sofőrök próbái, december közepén mutatják be. Várnak. Ígérem, hogy okvetlenül ott leszek. Kissé zűrös napok várnak rám. A Neoplanta budapesti bemutatója december 8-án lesz a Thália Színházban, 12-én a Négyszemközt Máraival című könyv budapesti promóciója, 13-án dedikálom a könyvemet… Amennyiben nem jön semmi váratlan esemény közbe, 14-én tudok az Avala „expresszel” ledöcögni Újvidékre, mert 15-én reggel a niši bemutatóra kell utaznom. Kicsit kapóra jön a dél-szerbiai meghívás, ugyanis már vagy tíz éve nem jártam arrafelé. Az már a tömény mag, az igazi Balkán! Mosolyogva gondolok a budapesti írótársakra, akik Szabadkáig jutnak és meg is rekednek ott, miután Szabadkán felfedezik a Balkánt. Véleményem szerint Szabadka csupán Szeged virtuális elővárosa, Szerbia EU-csatlakozása után pedig csakugyan az lesz. Csinos előváros, ahol eredeti szerb csevapcsicsát lehet fogyasztani sok hagymával meg kajmakkal. Estefelé Anikó a Családi Körnek szánt naplót lektorálja, egyszer csak elsötétül lap-topjának képernyője. Próbálkozom visszaállítani, sikertelenül. Kétségbeesetten telefonálok Toma János informatikus barátomnak. Elfoglaltsága miatt csak este kilenc körül érkezhet, mondja. Az internetre pillantok, az N1 televízió honlapján olvasom, hogy Budapesten és néhány vidéki városban tömegtüntetések robbantak ki. Felkattintom a televíziót, az ATV helyszíni közvetítést ad a parlament előtti demonstrációról. Rohamrendőrök védik az Országházát, az első sorokban dulakodás. Nem veszem le a tekintetem a képernyőről, látom, hogy nagyobbrészt fiatalok tüntetnek. A tömeg főképpen Orbán-ellenes jelszavakat skandál, majd rövidesen kiderül, hogy nemcsak róla van szó. Nincsenek pártzászlók, a szónokok java része politikai tapasztalat nélküli, kissé ügyetlenek, suták, lámpalázasak. Nem a politikusok szónokolnak a Kossuth téren, hanem a néma nemzedék képviselői. A jelszavakból azt hallom ki, hogy elégedetlenek az elmúlt huszonöt esztendő rendszerváltási elitjeivel. Mélységesen mély politikaundor él a rendszerváltás utáni reményekből kiábránduló, senkiben sem bízó emberekben. Csepülik a sebtében megtollasodott oligarchákat, pártfogolják a velük szemben álló kisemmizetteket. Illyés Gyulára gondolok. A szegények szegényebbek, a gazdagok gazdagabbak lesznek, ez – szerintem – nemzeti ügy. Íróként megfogalmaztam, hogy ez mindig is nemzeti ügy volt. A Neoplanta avagy az Ígéret Földjében Novák fiákeres édesanyja, cseléd volt a királyi Jugoszláviában, cseléd maradt Horthy bejövetele után is. Ugyanabban a házban gürcölt tovább. Körülötte a világ csak annyit változott, hogy egy pesti úri kisasszony vette birtokba az előző gazda, Marić úrék lakosztályát. Azokban a hónapokban a magyar nemzeti érzésről zengett a város, Novákné továbbra is cselédként szolgált, ugyanott, csakhogy ezúttal egy pesti kisasszony kénye kedvének kellett megfelelni.. Aztán visszajöttek Marićék, a pesti kisasszony eliszkolt, Novákné pedig boldog volt, hogy a régi-új cseléd maradhatott a szerb családban. A tömeggyűlés szónokai gyakran ismételgetik, hogy le kell győzni a félelmet. Ez a félelem egyre szembetűnőbb az egész régióban. Kelet-Közép-Európa felszabadult és hisztérikus lett, a kisember továbbra is fél a hatalomtól. A polgároknak elegük van mindenből. Nem a baloldalról és a jobboldalról folyik a vita, nem a liberalizmusról, a konzervativizmusról, nem a populizmusról, nem a nacionalizmusról, hanem a kiábrándulásról, a félelemről, a demokráciáról, az erkölcsi tisztaságról. Be kell ismernem, ennek a közérzetnek a természetét ismerem, Újvidéken is napról-napra szembesülök vele, vagy pedig személyesen átélem. Az emberek menekülnek a közéletből, velük együtt jómagam is. Többségük dühös, megalázott, megszégyenített, mert valamit vártak, ami nem következett be. Még nem lehet tudni, mit hoz magával ez a tüntetés. Alábbhagy? Zűrzavart? Bűnhődést? Olyasféle bűnhődést, amilyenről a Bűnhődésben írtam, amikor a német férj a berlini fal ledöntése után felzokog, és csak annyit tud kisajtolni a torkán, hogy Sühne, vagyis Bűnhődés.
Folytatás
Budapesten folytatódik a tüntetéssorozat. A vajdasági magyar sajtó nem tájékoztat a fővárosi eseményekről. Nem értem, miért, hiszen a Magyar Nemzet beszámol róluk. Bizonyára, szokásos kisebbségi túlbuzgóságról van szó, gondolom.
A megtagadott és meghamisított múltról
A lakásom közelében levő sugárúti gyógyszertár előtt, két úriember éppen a kommunizmust parentálja, amikor elébük áll egy középkorú férfi: „Nem koldulok, csak arra kérem az urakat, hogy vásárolják meg a gyógyszeremet”, mondja alázattal. A két idősebb férfiú annyira belemelegedett a beszédbe, hogy észre sem veszi szerencsétlen embertársukat. Figyelemreméltó, hogy a három ember, a koldus és a két úriember is magyar volt. Újra Illyés Gyulára gondolok. Nem tudom felejteni ezt a jelenetet, akkor sem, amikor több mint egy év után találkozom a régi helyünkön, a szomszédos Sketch kávézóban Losoncz Alpárral. Szóba hozom Kek Zsigmondot, a háború előtti értelmiségit, a kivételes műveltségű magyar kommunistát. Egy drámán töröm a feje, amely nem róla szól, hanem az ő tragédiájáról. A hetvenes években a Fórum ház közelében levő kiskocsmában gyakorta találkoztam vele – nem volt kedve a deszkben vagy a Forum klubban társalogni - tudtam, hogy Baudelaire-t (is) eredetiben olvasta. Jól beszélt németül. És bizonyára angolul is, tette hozzá Losoncz Alpár. Valószínűleg, bólintottam, majd rátértem beszélgetésünk legérzékenyebb pontjára. Azt szerettem volna tudni ugyanis, hogy Kek Zsigmond miért állt mégis a Tájékoztató Iroda oldalára. Gál Lászlótól hallottam, hogy a legfelsőbb belgrádi vezetőségből szinte könyörögtek neki, hogy változtasson nézetein, akkor nem viszik a Goli otok nevű kopár szigetre, a Yu-GULAG-ra. Elutasította a mentőövet, makacsul kitartott Sztálin mellett. Miért állt Sztálin pártjára a nyugatias műveltségű értelmiségi? Beszélgetéseink folyamán sokáig kerülgettem a kérdést, míglen a végén óvatosan utaltam rá. Kek Zsigmond mintha csak várta volna az alkalmat, hosszú monológba kezdett. Kiderült, hogy nagyon jól tudta, mit jelentett a sztálinizmus, olvasta Gide naplóját. Ismerte Orwellt. Mindent tudott, amit egy európai értelmiséginek tudnia kellett. Akkor meg miért? Úgy mérte fel - nemcsak ő, hanem számos bácskai magyar kommunista, hogy a Sztálinnal való szakítás árát a vajdasági magyarok fizetik meg. Nem volt jó döntéslehetőség. Összeütközésbe került benne a személyi érdek és meggyőződés meg a vajdasági magyarság iránti felelősségtudat. A döntést mindenképpen befolyásolták a 44/45-ös magyarellenes atrocitások emléke, hiszen csak néhány év múlt el. Lehorgasztott fővel hallgattam az embertelen belső konfliktus történetét. A nemzetért hozott áldozat embertelen volt, Kek Zsigmond az életét kockáztatta, őszinte meggyőződését, a kultúráját tagadta meg. A Goli otokra hurcolták, ahol teljes elszigeteltségbe raboskodott, így még arról sem értesülhetett, hogy áldozata teljesen felesleges volt, a jugoszláv kommunisták nem az újabb atrocitást választották, valamelyest nagylelkűeknek bizonyultak, s a jugoszláviai magyarság megkönnyebbült, annyira, hogy még a 44/45-ös atrocitások emlékét is magába fojtotta. Idővel az európai fórumokon dicsérni kezdték Tito marsall kisebbségpolitikáját. Kek Zsigmond miután csodával határos módon túlélte a rabságot, hazatért és egy megváltozott világgal szembesült. A saját lánya a Jugoszláv Kommunisták Szövetség tagja lett. Pokoli helyzet! A legnagyobb emberi tragédiák egyike, a legnemesebb eszmék érdekében szövetkezett az ördöggel, vállalta a legnagyobb áldozatot, de még a fausti sorsot sem érdemelte ki. Ilyen lenne a kisebbségi ember tragikuma? Losoncz Alpár a háború előtti HÍD történetével folytatta a gondolatmenetet. Gondosan elolvasta a régi számokat, és arra a megállapításra jutott, hogy az akkori baloldal radikálisan el volt kötelezve a magyar kisebbség jogai mellett. Olyan magas mércéket fogalmazott meg, amelyeket sok mai kisebbségi politikus sem merészel megtenni. Talán megírja, gondolom. A hatvanas évek végén én próbálkoztam, de a hatvannyolc elbuktatása, megtagadása után, magamra maradtam. Meg kell írnia, hogy emlékeztessen. Talán én is egyszer megírom azt a drámát. Lehet, hogy a nyitójelent, a prológus, éppen az a gyógyszertár előtti jelenet lesz.
Orosz nosztalgia?
Angela Merkel a londoni Guardiannak adott interjújában beszámolt a G20 birsbane-i csúcstalálkozóján folytatott igen rideg négyszemközti tárgyalásáról Putyin elnökkel. Elmondta, hogy immár nem csupán Ukrajnáról van szó, az orosz befolyás erősödik Szerbiában és boszniai Szerb Köztársaságban is, ami jelzésértékű, és arról szól, hogy növekszik a befolyása a volt szocialista országokban.
Partnerek
Putyin Oroszország egyik legfontosabb politikai és kereskedelmi-gazdasági partnerének nevezte Magyarországot – jelenti a TASZSZ. Tehát nem csak gazdasági, hanem politikai is! Érdekes, hogy a szerbiai kormánypárti újságok azt bizonygatják, hogy Oroszország legfontosabb politikai partnere éppen Szerbia.
Déli Áramlat
Szíjjártó Péter magyar külügyminiszter Belgrádba látogatott, ahol kijelentette: Magyarország és Szerbia közös érdeke, hogy mielőbb megépüljön a Déli Áramlat nevű gázvezeték. Tárgyalt Ivica Dačić külügyminiszterrel is. A sajtó nem számol be arról, hogy vajon terítékre kerültek-e a kisebbségi kérdések.
Következő cikk: A béna kacsa és a többi állat
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Pásztor Bálint „egyeztetett” a sajtóval!?
A sok tárgyalás, „segítés” azt jelzi, hogy a VRTV is felsorakozik – méghozzá önként! – a >
A küszöb előtt várakoznak
Az „ártatlan nemzedék” egyelőre figyel és tanul. Van ideje. Készülnek a múlt elleni lázadásra? Vagy beletörődésre? >
A RENDSZER A VÉGÉT JÁRJA!
Szerbiában az intézmények már huzamosabb ideje nem működnek. Az ország egyre jobban sodródik a rendkívüli állapot >
A nemzeti identitásról…
Siránkozhatunk miatta, de gyümölcsözőbb lenne a korszellemre reflektáló életképesebb komplexebb identitás megformálása, amely nem rombolná a >
EZ A RENDSZER ELHASZNÁLÓDOTT!
Már minden értelmes ember érzi, tudja, hogy ez a rendszer elhasználódott. Az elégedetlenség egyre nagyobb méreteket >
Az Akadémia győzött!
Az akadémikusok nagy része elégedett volt, kisebbik része bölcsen hallgatott, s nagyon kevesen utasították el. Radomir >
A kormányhű celebek országa
A kilencvenes években az ellenzéki táborban az értelmiségiek vállalták a vezető szerepet, de a nacionalista táborban >
„Mikor korlátozható a szabadság?”
A VMTT közösségi oldalán az utolsó bejegyzés négy évvel ezelőtti, a Magyar Tudomány Napja a Délvidéken >
„Előrelépés a kisebbségi jogérvényesítés útján”?
A cikkből nem tudjuk meg, hogy melyek azok a jogok, amelyeket „részlegesen” az MNT-re ruháztak, de >
Erkölcs(telenség)
Juhász Bálint, rövid elnöksége alatt már szembesülhetett a ténnyel, hogy a politika nem is olyan veszélytelen, >
Erkölcs(telenség)
A vajdasági magyar közösség szemében bizony bizarr volt az is, hogy a pártelnök posztban gyászolja Dragan >
Erkölcs(telenség)
A Vajdasági „Magyar” Szövetség vezetői számos, politikailag és erkölcsileg téves döntést hoztak, a magyar közösséget „képviselve” >