Ma Buda, Richárd, Hóvirág névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Az én razziám
Keszég Károly
Bármerre futsz, bármerre menekülsz, a razzia utolér. Már hetek, hónapok óta mást sem hallok, mint azt, hogy valami készül, hogy valami piszkosul bűzlik Dániában.
Különösen izgalmassá vált a helyzet az új esztendő beköszöntével, mert – rámcáfolva – egyszerre csak megjelentek a kéksisakosok, s hozták nekünk a békét. Ezt a gaz imperialista találmányt azóta is igyekszünk kiiktatni szocialista terjeszkedő politikánk étlapjából, s az utóbbi napok híreiből ítélve, lokális sikereket el is értünk már. Néhány élő halottá változott, s egy fényképész nem fényképez többé. Külföldi volt.
Külfölddé változott az ország a múlt héten. Hatalmas csatározások folytak a diplomácia boszorkánykonyhájában, de az elvárásokkal ellentétben csak az történt, ami sejthető volt: bármit várunk el, Európa úgyis úgy cselekszik, hogy az az ő békés álmát ne zavarja. Márpedig Szlovénia nem éppen vértelen eszközökkel kivívott függetlensége és Horvátország ma is vérfelhőkkel borított tája még mindig a kisebbik rossznak tűnt az európai tizenkettek szemében, mint egy Hófehérkének mutatkozó, hatfogú vasorrú bába újabb kalandja. Amit mellesleg, a történelemkönyvekkel ellentétben, nem az itt élő népek álma, hanem akkor is a nagyhatalmi érdekek hoztak létre. Jugoszláviának tehát vége, de a háborúnak nincs. Tuđman azt hiszi, hogy miután az európai döntőbizottság által kért garanciákat megadta a területén (?) élő szerbségnek, mindent, sőt még többet is megtett, mint amit elvártak tőle.
Milošević pedig, miután szerencsésen összeveszett eddigi szövetségeseivel, a krajinák kiskirályaival, újabb kitörést tervez, ezúttal Athén felé. Csupán azt felejti el, hogy az antik világ egyik legtekintélyesebb állama ma már nem Periklész irányítása alatt áll, az első sztratégoszt ott nem Micotakisznak hanem Bushnak hívják. Őszintén szólva ő maga sem igen képzelhető el szerb Periklésznek, mert Szerbiában a demokrácia nemhogy a csúcson, de még csúcsközelben sincs. Közben Montenegró kiugrásra kész,
Macedónia, a szerb-bolgár-görög balkáni háborúk újabb fordulataira számítva, lépésről lépésre építgeti önállóságának alapjait, Bosznia pedig a muzulmán álmokat kergeti – eddig sikerrel.
„De hogy mi álmok jőnek a halálban,
ha majd lerázzuk mind e földi bajt –
ez visszarettent.”
(Hamlet)
Egy ország haláltusájából elég volt látnunk azt is, ami eddig történt. Öngyilkosság volt, de úgy látszik, csak Dániában élnek töprengő királyfiak, mert nálunk a tőr – a „hrvosek” és a „srbosek” – markolatát keményen fogták kezükben a vérszagra gyűlt éji és nappali vadak. S használták is a fegyvert, nem feledve az együttélés víg perceit és évtizedeit.
Ennyit a történelemről, mely, mint tudjuk az élet tanítómestere. Szóval: vagy mi buktunk meg, vagy a tanító volt felkészületlen. De mi volt várható egy ilyen történelemtől?
Ebben a kérdésben sohasem lehet kimondani a végső szót. Az újvidéki razzia 50. évfordulója – milyen szomorú fél évszázad! – példaértékű is lehet. A napi politika szolgálatába állítani a súlyos sebeket sohasem volt ildomos, tanácsos pedig semmiképpen. De itt ismerhető fel a hatalom mechanizmusa, amely nem elégszik meg azzal, hogy a nemzetiségeket élő célpontnak használja vitatható – nemzeti! – céljai elérése érdekében, hanem még sakkban is tartja a kollektív felelősség ürügyén. Mintha nem minden háború egyéni döntésen alapult volna, mintha a tömeggyilkosságok elkövetői nem egyének lettek volna. A történelemből kiolvasható, hogy a magyar honvédség januári tisztogatására a Sajkás vidéki partizánok tevékenysége szolgáltatta az okot, de az is, hogy ennek az osztagnak az egyik parancsnoka Molnár Gyula, tehát magyar ember volt. Úgy tudjuk, hogy ezer-ezerkétszáz magyar háborús bűnös volt, de a Sárga házban is raboskodtak, hulltak el magyarok. Mikor értjük meg már végre, hogy ezer ember vétségéért nem felelhet az akkori ötszázezer – s még kevésbé a mai alig négyszázezer?
Így hát mindenekelőtt a fejekben kell razziát tartani, s nem mindig á „volt”-ban vájkálni, hogy a ,jelen”-t állandóan a múlt felé taszítsuk. A „lesz”, a jövő ugyanis továbbra is homályos sejtés, egy mai háború kegyetlenségeivel terhes. Ha az itteni magyarság issza meg netán a levét annak, hogy Magyarország elismerte Horvátországot, akkor az nem a magyarság génjeiben rejtőző területfoglalási hajlam miatt lesz, hanem azért, mert ennek a mostani háborúnak nincs magyarázata – s egyelőre háborús bűnösei sincsenek. Az emberek többsége nem politizál – ahogy a második világháború egyik megszenvedője mondta –, egyszerűen csak élni akar. Lehet, hogy egyszer, s nem is olyan sokára, végre el kell ismerni, hogy Krisztust nem a zsidók ölték meg, hátha akkor az is kiderül, hogy egyének vétkeiért a népek nem szenvedhetnek. Lehet, hogy egyszer azt is el kell ismerni, hogy a horvát-szerb, vagy szerb-horvát háborúnak a szerb és a horvát nép lesz a legnagyobb vesztese, mert a gaztettek bélyegét nem azok viselik, akik elkövették, hanem azok, akiket képviselnek. Mondhatjuk mi azt, hogy az nem lehet a nép, amikor tudjuk hogy a nép választotta meg vezéreit. A történelmi kérdés csak az, hogy volt-e más választása?
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
SÓHIVATAL LETT A MAGYAR NEMZETI TANÁCS!
Szinte szánalmas nézni az MNT-ülések TV-közvetítését, amelyek alatt a tanácstagok mukkanni se mernek! Az üléseken az >
A reálszocializmus és a szélsőjobb titkos kapcsolata
Aztán a berlini választásokra terelődik a szó. A választásokon a Linke nevű párt győzött. Berlin, akárcsak >
Pásztor Bálint valljon színt!
A Zöld Baloldal felszólítja a Vajdasági Magyar Szövetséget, hogy mondják el, számukra mi az a "vörös >
A VMSZ ÉS A MAGYAR ÉRDEKVÉDELEM AGÓNIÁJA
Csak akkor fogja azonban a közösség megtalálni a kiutat a jelenlegi állapotokból, ha megszabadul a pásztorvilág >
Viszlát Ottó! Találkozunk!
1990. március: az Újvidéki Színház klubjában, a törzshelyünkön tervezgettük a Naplót. Ottó is közöttünk volt. Nekem >
Művészete a túlélés csodás vajdasági enciklopédiája
Akkoriban Jugoszláviában tavaszias szellők fújdogáltiak, de a főszerkesztőnek azért politikailag megbízhatónak kellett lenni. Erre felálltam és >
Nyilas Mihály bálozik
Szégyenletes, hogy most, amikor az ország „csaknem négyszáz bírója és ügyésze” tiltakozik a szakmát sújtó hatalmi >
KORMÁNYVÁLTÁS SZERBIÁBAN
Az országot most egy olyan személy tartja „sakkban” (sokkban?), akit – Gordana Čomić, előbb a Demokrata >
Szolidaritás és katarzis?
A magyarázat lehetséges kulcsszava tehát a szolidaritás, annak itt s másutt nemigen látott formái, amelyek sosem >
Ha létezne egy igazi államférfi
Míg az előző 30-50 körüli nemzedék nagy része – sokan közülük rossz lelkiismerettel - pragmatikusan alkalmazkodott >
Hősök emlékét ünneplik a gyávák
Gyáva népnek nincs hazája, a 177 évvel ezelőtti hősökre mutogató VMSZ-magyarkák a 48-as szabadságharc megszégyenítésének iskolapéldái. Mit >
A jelenlegi politikai elitnek le kell mondani az önzésről
A jelenleg uralkodó politikai elit nagy része három évtizede politikai üvegbúra alatt él, azzal a szent >