Ma Kelemen, Klementina, Kolumbán névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Tisztelt Bódis Gábor!
Engedje meg, hogy röviden válaszoljak a Napló 28. számában közölt vezércikkének néhány mondatára. >
Pornó anziksz
Nem is sejted, Szilvia, mostanában mennyit ábrándozok a fenekedről. Pedig tizenegynaponta kimondottan ezért vonulok a guggolva >
Csetnikek és usztasák
MÁSKÉNT EZ NEM TÖRTÉNHETETT! Azok után sem, hogy Belgrádból, illetve Zágrábból a vasárnap esti maksimiri polgárháborút előre >
Egy levél a szabadkai szökőkútról - a szökőkútért
A szabadkai főtéren lévő (zöld) Zsolnay-szökőkutat 1985-ben avatták fel. A polgárok szívükbe zárták, és örömet leltek >
Tanmesék felnőtteknek
Csak kevés embernek adatik meg a látnoki képesség, engem viszont igenis ilyen kivételes hajlammal áldott meg >
Két kezünket összetéve…
Három dologról szeretnék említést tenni, talán nyomot is hagyni, június harmadik vasárnapjának éjszakáján készült rövid >
Szárnyát vagy combját?
Az előző részben az olaszos ízek voltak az étlapon, gasztronómiai naplóm folytatásában a kicsi kínai falatkák >
It's toasted
Rengeteg katonatörténetet hallottam már, a legtöbb vicces kis sztori, kerülve a komoly dolgok ecsetelését. Inkább anekdoták >
Isten éltesse, Tanár úr!
Az egyetemen még szerencsém volt dr. Szeli István előadásait hallgatni. Soha nem jött készületlenül, soha nem >
Tisztelt Ágoston András!
Sokáig töprengtem, válaszoljak-e egyáltalán levelére, amelynek felszólító hangneme – őszintén megvallva – egy magunk mögött vélt >
Pásztornak, Végelnek egy a hangja
A megújulás ambíciójáról, a megújulás és az összefogás esélyéről beszélt Pásztor István a Vajdasági Magyar Szövetség >
Lelkierő és türelem
Újvidéken szálltunk fel a Belgrád-Bécs nemzetközi gyorsra. Egy hatüléses fülke, a szemközti oldalon két munkásformájú ember >
Napi ajánló
Bácskáról a Vörös című darab kapcsán
Szerbhorváth György
„Viszont rá sem merünk kérdezni, kik vezették a bácskai magyarokat, hisz ők mégis az őseink.” Szerbhorváth György írásából (Élet és Irodalom):
(…) 1944 Bácskában úgy áll az emlékezéspolitika középpontjában, ahogyan a Gyimesbe búcsújárók életében Trianon, az Árpád-sáv meg a rovásírás. A méltó emlékezésnek itt is megvan a helye, de nem így, rövidre zárva. Ráadásul, ha a vajdasági magyarság valaminek egyértelműen bűntelenül volt az áldozata, az a miloševići politika, és nem a titói – mert utóbbi éppen azokat altatta el, s azok élvezték ki a titói szocializmus minden percét, akik ma a 44-es beszédeket fújják. Ám a délszláv háborúk magyar áldozatainak ma semmiféle emlékét nem ápolják, inkább Wass Alberttel szórakoztatják magukat, és kommunistáznak ott, ahol a munkásmozgalom a magyarok körében sem 1945 után alakult ki – vérbe fojtott sztrájkok már a 19. század végén voltak. De erről a nem totalitárius baloldali örökségről is elfeledkeznek. Ehelyett az importált székelykapuk, kopjafák, kitalált hagyományok érája jött el, a Folklórközpontban a vizsgatétel a csángó papucs és a sárközi válltáska, folyik a falusi paraszti élet romantizálása – pont mindazé, ami elől egykor menekültek: előbb a nyilas, majd a kommunista pártba, a hatvanas évektől nyugatra vendégmunkásnak, akárcsak ma.
Bármit is számon kérni e közösségen felesleges. Számuk harminc év alatt több mint a harmadával csökkent. A szembenézés pedig egyéni tett, az társadalmi szinten nem elvárható el, így Nádas Péter: „Mindenkinek a saját családjával kell szembenéznie. Közös szembenézés legfeljebb a templomban elképzelhető. (...) A kollektivizált analízis kizárólag tömeghisztériához vezethet.” Azt hiszem, a templom mellett a színház is ilyen hely – és e tekintetben a szabadkai és az újvidéki magyar színházak még erős bástyák. De annál kevésbé a politikum és a társadalomtudósok, történészek, már ha vannak még. Elképesztő, hogy miközben helyi szinten minden köcsögdudát, receptet, Árpád-kori cserépdarabot feltérképeztek, addig azokról a helyi magyarokról, akik a bevonulás előtt és után is az ottani politikai életet vezették, jószerével semmit (amit meg igen, azt a nem helyi A. Sajti Enikő munkásságából ismerjük). Igaz, hogy 1944 után sokukat kivégezték, majd’ ezer embert háborús bűnök miatt, de hogy ki mit tett, tényleg miért tehető felelőssé, az senkit sem érdekel, mert kiderülne – őseink maguknak ástak vermet. Pedig Teleki öngyilkossága már intő jel volt, Bajcsy-Zsilinszky folyamatosan figyelmeztette a közvéleményt, mibe kerülhet a revízió és főleg a razziák, de még Bethlen István és köre is. Csak épp a helyi politikusok voltak ilyen vakok, akik megszenvedték a jugoszláv királyi időket? Elhomályosította őket a revánsvágy, a hatalom, az ispáni és polgármesteri székek? S rögtön olyan világot alkottak, ahol a Délvidéki Magyar Közművelődési Közösségen át tett magyar hűségnyilatkozat nélkül állást, de még ételjegyet sem igen lehetett kapni, rögtön lett hát 300 ezer magyar tagjuk, még a csecsemőket is besorozták. Miféle népség volt ez? Viszont rá sem merünk kérdezni, kik vezették a bácskai magyarokat, hisz ők mégis az őseink. Mintha a 44-es vérbosszú minden fölülírhatna, igazolna. Arról nem is beszélve, hogy mennyire szeretnek mindent a „pestiek” nyakába varrni: az onnan érkező csendőrökre, honvédekre, jegyzőkre, „ejtőernyősökre”, „anyásokra”, noha az adatok ezt nem mindig igazolják. Igaz, tovább bonyolítja a képletet, hogy a helyi elit egy része sváb asszimiláns volt, vagy 1919-es „pedigrével” bírt – Budapest eleve bizalmatlan volt irántuk, amire egyesek túlteljesítéssel válaszoltak.
Ez az az a tágabb kérdéskör, ami a mozikban futó Hannah Arendt c. film témája is. Arendt-t, miután megírta az Eichmann Jeruzsálemben-t, amiatt támadták, mert felvetette a Zsidó Tanácsok felelősségét. Hogy ha ellenállni nem is lehetett, együttműködni sem kellett volna a nácikkal, mert a két opció közt mégiscsak kell legyen más is (Arendt ezért még ma is kap, főleg hideget). Nos, némiképp hasonló kérdés vethető fel a bácskai magyar népvezérekről: ha akadtak Pesten, akik látták, vesztébe rohan a magyarság, javuk miért feszítette tovább a húrokat? Utóbb kiderült, a vajdasági magyar kommunisták is elképesztőnek tartották a vérbosszút, de az előző magyar vezetés vakságát is – e baloldaliak persze a történelem szemétdombjára kerültek (paradox módon a róluk elnevezett iskolák neveit máig nem változtatták meg), de velük együtt nem csak a történelem lett kilúgozva, hanem a morál is. Csakis a már említett emlékezéspolitika-verzió az elfogadott: volt a razzia, volt a vérbosszú, kész, ennyi a történet.
De ahogy Arendt, úgy Máté Gábor is nekimegy e határoknak, hisz kívülről érkezik (mondhatnánk, örülünk, hogy láttunk a bácskaiak közt egy pestit). Viszont hogy a gonosz sátáni eredetű-e, vagy banális, arra azt hiszem, itt más választ kapunk: a Vörösben a gyilkosok nem szánalmas pojácák, mint Eichmann. Nem az a kivégzésére váró, de végül öngyilkos magyar jegyző sem, aki büszkén vágja magyar kommunista őre szemébe, hogy párral több zsidó haláláért felelős, mint tudják. Nem az a még magyarul is beszélő partizán, aki kezdetben visszafogott, de bevadul. Vagy fordítva: egyiküknek elege lesz, és a partizánnő röhögi ki. Mindnyájuk mögé odaképzelhetjük az élettörténetét. Ahogyan szó sincs arról sem, hogy „veszélyes és csillapíthatatlan gyilkolási vágytól fűtött”, „perverz szadista személyiség”-ek műve lett volna akár 41-42, akár 44. Nem, ők is mi voltunk.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Egy illúzió múltja
Végel László nemzedéki művet írt. A szónak itt és nála van még ereje, értelme. Hallatlanul gazdag >
Miskolczi: Semmibe veszik a polgárok kegyeletteljes végbúcsú iránti igényét
„Az aláírók nem ellenségei a hatalomnak, csupán szeretnék megmenteni a temetkezés Szabadkán kialakított hagyományait.” Basity Gréta >
Reagálás A szakma becsülete című írásra
Klemm József: „Ami pedig a tükröt illeti: jómagam nem csak a tükörbe tudok tiszta lelkiismerettel nézni, >
A város hangulatának megörzése nem kérdés
„Ez az interjú a Magyar Szóban Varjú Márta főszerkesztő döntése alapján nem jelenhetett meg.” Tómó Margaréta (Magyar >
Vargabetű
„Mi több: lesz-e egyáltalán olyan párttárs, aki majd kiáll mellette?“ Szabó Angéla (Bozóki Antal blogja): >
Az eurómilliós botránylista
„Milyen elvárások, miféle gazdasági szempontok szerint alakult a kiválasztott cégek rangsorolása.“ Szabó Angéla (Veszprém Kukac): >
Építkezés- és párbeszédkísérlet – illetve ennek veszélye
A párt, annak vezetése és az MNT egyfajta „instant” értelmiségi bázisra szeretne szert tenni. Vataščin Péter (Családi >
Ne ítélkezzünk előre!
Ugyanakkor úgy látjuk, néhány érv szólhat az „igen” mellett is. Második Nyilvánosság: >
Nem rosszak, csak naívak
Természetesen aki elfogadta a meghívást annak sok sikert és eredményes munkát kívánok. Szőke Attila facebook bejegyzése: >
A "biodekor" listáról
„Az egyetem autonóm felsőoktatási intézmény, amely kizárja a pártok beavatkozását.“ Vajdaság Ma: >
Kár a bélyegért!
„Kik lesznek azok, akik még hisznek nekik?“ Bozóki Antal: >
Terrorhangulat a Szabadkai Zeneiskolában?
"A tanárok kilencven százaléka az igazgatónő leváltása mellett szavazna, ha titkos szavazást tartanánk." Tómó Margaréta (Magyar Szó): >