Ma Cecília, Filemon névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Esetem a Dunával
Bódis Gábor
Ezúttal nem Belgrádból érkezett a „büntető osztag”, hanem az éppen hatalomra jutott párt zugaiból. Alapvető kritérium a szakmaiság teljes nélkülözése volt.
Egy mozgalmas, buktatókkal megszépült újságírói pályafutás után érkeztem a Duna TV-be. Gyakornoktól főszerkesztőig és vissza: a leváltásig és letiltásig vezetett az utam az Újvidéki Televízióban. Csak a tanulság és a párhuzam miatt írom le az akkori végkifejletet: amikor a Milošević titkosszolgálata által finanszírozott szerbek és montenegróiak „békemenete” megdöntötte az akkori vajdasági vezetőséget, jött a leszámolás. Az Újvidéki Televízióban akkor éppen a magyar szerkesztőség főszerkesztője voltam. Jött Belgrádból egy három tagú „kivégző osztag” és előttük kellett színt vallani (hogy miről is, az már akkor is lényegtelen volt). Az első adandó alkalommal nagy nyilvánosság előtt magamra vállaltam a szerkesztőség „bűneit”, bármik is legyenek azok. Ezt követően természetesen leváltottak, akárcsak mindenki mást, de senki többé nem foglalkozott velem, nyugodtan élhettem immár disszidensi életemet. Nem kellett részt vennem abban az iszonyatos sárdobálásban, amit a „kivégző osztag” áldásos tevékenysége váltott ki. A történelem majd negyed századdal később megismétlődött, de időrendben előbb a Napló következett, a vajdasági magyarság mindezidáig egyetlen életképes magán hetilapja. Németh Árpáddal, miután „anyaegyesületünkben”, az Újvidéki Televízióban lehetetlenné vált a szereplésünk, magán televíziót akartunk alapítani (1989-t írunk!). Ehhez, talán mondanom sem kell, pénzünk nem volt, csak paripánk. Maradt a magán hetilap. A Napló szimbolikusan, május 9-én, a Győzelem Napján indult (1990). Felsorakozott mögé a vajdasági (nemcsak) magyarság színe java. Később a háború vetett véget ennek a gyönyörű álomnak. 1997-ben, az Újvidéken maradt kollegánk, Keszég Károly főszerkesztő hirtelen halálával, megszűnt a lap. A két alapító, Árpád és én, már külföldön voltunk.
Akkor éppen Prágában, a Szabad Európa Rádió délszláv osztályának igazgatóhelyetteseként. Oda úgy kerültem, hogy még a délszláv háborús előkészületek idején tudósítottam a SZER magyar adását Újvidékről (megrendelőim között volt akkoriban a BBC magyar adása, az MTV, az MTI is). Vukovár ostromakor (1991. októbere) katonai behívót kaptam, mint tartalékos szanitéc. Természetesen, leléptem, először Szegedre, majd Budapestre, ahol nemsokára a SZER budapesti irodáját vezettem. Innen mentem (jutalom szerződéssel) 1993. augusztusában a müncheni központba, ahol két hónapra rá, megszűnt a magyar adás. Onnan áthelyeztek az alakulófélben levő Délszláv Osztályra.
A bajorok kényelmes és egyben unalmas fővárosában barátkoztam össze Hamburger Mihállyal, Miskával, akinek az volt a rögeszméje, hogy visszacsalogasson Budapestre. Már a kilencvenes években rábeszélt, hogy jelentkezzem a Duna TV elnöki pályázatára, aminek én szorgalmasan eleget is tettem, habár halvány sejtelmem sem volt, hogyan is működik ez a legújabb magyar specifikus médium.
Végül 2005-ben sikerült Miskának a haditerve: Cselényi László elnöki ambícióinak egyik függvényévé tette itteni alkalmazásomat. Az ajánlat viszonylag ködös volt, legalábbis számomra, hiszen integrációs igazgatói állást ajánlott az akkor még jövőbeni elnök és jobb keze, Pomezanski György. Voltam már szerkesztő, főszerkesztő, igazgató és mindezek helyettese, de címzetes integráló még nem. Utóbb kiderült, hogy a határon túli magyarokat kellene integrálni. Műsorokkal. Amiből az egyik alapműsor volt a Régiók, amelyet a határon túliak és az anyaországiak közösen készítettek. Furcsamód az igazgatósághoz tartozott a heti magazin műsor, a Heti Hírmondó is, meg a reggeli Indul a nap. Ebben semmi logika nem volt, az igazgatóságok kizárólag a vezetők személyére szabott területekből álltak. Kellemetlenül érintett a kezdet kezdetén, hogy Németh Árpád barátomat, akivel 15 évig az Újvidéki Televízió szamárlétráját végigjártuk és a sors kegyeltjeiként, néhány évig egy több mint száz tagú szerkesztőség élén állhattunk, az új vezetőség leváltotta a Híradó éléről, és helyére egy MTV-s riportert nevezett ki. Akinek sok társával együtt az a múlhatatlan érdeme, hogy a délszláv háborúkból teljesen egyoldalú, szerbellenes tudósításokkal örvendeztette a magyarországi nézőket. De hát az akkori kormány legsikeresebb diplomáciai húzása, a Kalasnjikov-botrány is egy hasonló világszemlélet rémségesen dilettáns megnyilvánulása volt. Miért lettek volna a tudósítók jobbak?
A probléma úgy oldódott meg, hogy Árpád végül is a Világunk, majd Térkép főszerkesztője lett. Nagy ambíciókkal kezdtünk a tervezésbe, még castingot is tartottunk a Világunk két műsorvezetői helyére. Eltökélt szándékunk volt, hogy élőben kapcsoljuk a határon túli helyszíneket, amelyek közül három erdélyi (Kolozsvár, Marosvásárhely, Székelyudvarhely) műszakilag majdnem készen állt. Lelkileg kellett felkészíteni a stábokat. A nagyobb gondot a többi helyszín jelentette: Pozsonyban ugyan létezett egy - magyarországi pályázati pénzekből felépített - stúdió, de annak ottani főnöke nem volt hajlandó élő adást készíteni. Szabadkára, Újvidékre, Lendvára, Eszékre és Ungvárra pedig csak közvetítő kocsival lehetett kitelepedni. Néhány hónapig erőlködtünk, de a szinte folyamatosan szűkülő anyagi keretek miatt állandó improvizálásra (pl. álélő adás, bejelentkezés) kényszerültünk. A Duna legfelsőbb vezetése, úgy tűnt, akkor és most is, éppen a médium lényegét jelentő határon túliságon akart spórolni.
Viszont egy csodálatos világot fedezhettem fel: a határon túli csapatokét. A bohém ungváriakat (Kulin Zoli és társai), a nagyvilági kolozsváriakat (Maksay Ágiék), a megbízható marosvásárhelyieket (Baranyi Laci), a találékony udvarhelyieket (Jakab Endre és a többiek), a profi pozsonyi tudósítót (Rudas Dóra), a készséges lendvaiakat (Zver Ilonáék), a lelkes eszékieket (Kriják Krisztina és Varga József). Szabadkán és Újvidéken hazai terepen voltam, az ottani stábokat már régebb óta ismertem.
Az igazgatóság másik pillére a Heti Hírmondó volt, a Duna TV legrégebbi műsora, heti közéleti magazin. Nehézkesnek, régimódinak tartottam. Kegyetlenül nehéz volt változtatni ezen az archaikus koncepción. Másrészt a Hírmondó (akárcsak a későbbi napi testvére, a Közbeszéd) helyzete a Házban uralkodó erőviszonyok függvénye volt. Mondok egy példát: egy szép napon hívatott magához a már említett alelnök és elég nyersen közölte velem, hogy a Hírmondó helye nem az integrációs igazgatóságon van, hanem a Közbeszéddel együtt az akkor még különálló egységként működő Híradóban. Mellesleg, ez logikus megoldás lett volna, de hát a szakmaiságnak ehhez semmi köze sem volt. A regnáló elnök és a másik helyettese éppen ebben a pillanatban léptek be a szobába, egy kuratóriumi ülésre igyekezve. Az utolsó szavakat meghallva, az elnök azonnal reagált: éppen fordítva kell, hogy legyen. Azaz: a Híradó és a Közbeszéd is az Integrációs igazgatósághoz tartozik ezentúl! Így lettünk tájékoztatási igazgatóság. Az eredeti felvetést tevő alelnök az elnöki kinyilatkoztatás közben hevesen bólogatott, mondván ő is pontosan így gondolta.
Bencze Andrea vezetésével aztán a Hírmondó és a Közbeszéd (néhány „puccskísérletet” leszámítva) egy dinamikusabb, élőbb, sokat idézett műsor lett.
A több név- és gazdacserét megélt reggeli műsorral azért nem foglalkozom többet, mert csak formálisan tartozott az igazgatósághoz.
Hanem a Híradó. Amikor Szaniszló Ferenc főszerkesztővel együtt hozzám került, már túl voltunk a 2006-os őszi zavargásokon. Az azokról készült tudósítások nem kerülnek a hivatásos újságírás követendő mintái közé. Utóbb hálát adtam az égnek, hogy akkor még semmi közöm nem volt hozzá.
Viszont a főszerkesztő botrányos távozását már nem úsztam meg. Szaniszló rendre visszautasította az elnök rendeleteit, ami akár dicséretes is lenne, ha a profi újságírás szent szabályai felett őrködött volna. De nem. A biztosítékot végül az verte ki, hogy a főszerkesztő nem volt hajlandó elengedni (?!) a híradó két meghatározó műsorvezetője közül egyiket sem egy erdélyi közönségtalálkozóra. Jött a leváltás (és kirúgás), majd egy burleszkbe illő jelenetsor. Szaniszló nem volt hajlandó átvenni az elbocsátó levelet, sőt titokban, az utolsó pillanatban megváltoztatta a beosztást és magára osztotta az aznapi Közbeszéd szerkesztő-műsorvezető szerepét. A stúdióba pedig behívta Szili Katalint, az Országgyűlés elnökét. Az utolsó pillanatban sikerült az tv-elnöknek leállítani az elnöki konvoj indulását, nekem pedig egy új szerkesztővel és műsorvezetővel megmenteni az adást.
Az elárvult híradó élére formálisan a főgyártásvezető (Kiss Rita) került. Lényegében nekem jutott osztályrészül, hogy közvetlenül irányítsam a híradót. Ez hónapokig tartott, egészen Szilágyi Réka kinevezéséig. Ő volt az utolsó előtti híradós főszerkesztő a Duna TV-ben. Őt Bujdosó Anna követte. És utána lezárult az önálló „dunás” híradó majd két évtizedes izgalmas korszaka.
A híradóban is igyekeztem az élő bejelentkezéseket favorizálni, erre már olcsóbb műszaki lehetőségek is adódtak. Méltatás helyett csak megjegyezném, hogy a hivatalos felmérésekben rendre a legpártatlanabb híradók közé sorolták a Dunáét. De ez sem mentette meg a bedarálástól.
Viszont a negyed századdal ezelőtti események, nekem követendő tanulságként szolgáltak. Ezúttal nem Belgrádból érkezett a „büntető osztag”, hanem az éppen hatalomra jutott párt zugaiból. Alapvető kritérium a szakmaiság teljes nélkülözése volt. Ennek az új csapat a legnagyobb mértékben meg is felelt. Több hónapos színjáték kezdődött, ahol a pártkatonákból álló rohambrigád azt színlelte, hogy a Duna TV még formálisan posztjukon maradt „vezetőivel” együtt kormányozza az elárvult intézményt. A többségtől eltérően már az első felvonás során leléptem a színről és nem vettem részt az „egyeztetéseken”. Értelmetlen volt. Vártam mikor közlik a verdiktet. Ez 2011. júniusában meg is történt. Nekem az a „megtiszteltetés” jutott osztályrészül, hogy az elbocsájtó levelet, egy olyan fiatal riporter/főszerkesztő adta át, aki már az első hamis tudósításával lebukott.
Végezetül: mindkét leváltásomra (Milošević korszak, Fidesz éra) rendkívül büszke vagyok. Nekem mind a kettő felér egy-egy Pulitzer-díjjal.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
VMDK: „A történelmi sebek felszínes kezelése és az érdemi tettek hiánya”
A szervezők célja nem is az 1944/45-ben történt eseményeknek a legújabb kutatások függvényében való újraértékelése, hanem >
Szili Katalin eltörölné azt, ami nincs!
A szerb és a magyar nemzet megbékélésének történelmi folyamata korántsem tekinthető befejezettnek. A Boris Tadić és >
Megérdemelt díj
Varjú Márta jóvátehetetlen kárt okozott a közösségnek, alkotmánysértő módon megfosztotta a vajdasági magyarságot a széleskörű, sokoldalú >
Sajtótájékoztató után - harcolni és túlélni
Magyar Péter olyan nyomás alatt áll, amibe mindenki más már beleőrült, belerokkant volna. Ő egyelőre bírja, >
Határeset
Ami megszokhatatlan, az inkább a határ nehéz átjárhatósága. A hatósága. A hatóság hatósága. Az egyenruha oldalán >
A SZHP/VMSZ hatalom 100 napja
A szabadkai és a zentai „számadás” arra utal, hogy a VMSZ és a SZHP – a >
Csantavéren galoppol a bűnözés!
Mindez – csodával határos módon – a falu vezetőségét nem irritálja. Az ő szemüket ez nem >
A KULTÚRDIKTATÚRA FOLYTATÓDIK!
A nyilvánosság A VMSZ elnökétől megtudta a Létünk pályázat eredményét, mielőtt a felhívást kiírták volna. Pásztor >
Egyoldalú politikai oktatás
Minden akadémián, így a diplomáciain is tanuláskor elsősorban a tudományosságon, a tények megismerésén és nem az >
Miféle nyitás?!
Pásztor Bálint és az apja nemhogy az értelmiség felé voltak képtelenek nyitni, hanem egyáltalán a magyar >
A politikai felelősség elkerülésének kísérlete
II. Pásztor állítása, miszerint a sorkatonaság bevezetése ügyében Vučićtyal „közösen találnak mindkét fél számára elfogadható megoldást”, >
„A mostani körülmények rosszabbak, mint egy évvel ezelőtt”!
“A mai körülmények rosszabbak, mint egy évvel ezelőtt, de az elégedetlen és a határozott polgárok száma >