Ma Lóránt, Loránd, Pál névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Osim, a néphős
In memoriam: Aleksandar Tijanić
Nem sokan tudják: a Szerbiai RTV elhúnyt vezérigazgatója a 90-s évek elején a Napló belgrádi tudósítója is volt. Emlékére 1991-es cikkét közöljük ismét:
Ragyogó! Boldog idők és boldog társadalom kellős közepén újra kezdődött valami, amiről azt hittem, örökre elmúlt már: egy intézmény és egy lap (neveket nem említek, mert nincs szándékomban kérdésessé tenni a motívumokat) együtt javasolják, hogy a Zvezda labdarúgóit és Ivica Osim szövetségi kapitányt tüntessék ki saját jól végzett munkájuk érdemrendjével!
Ez az írás az enyém – de remélem nem maradtam vele egyedül –, egyben tiltakozás is minden ilyen és hasonló javaslat ellen. Hogy tisztázzuk, habár ősrégi Partizán-drukker vagyok, a Zvezda világbajnoki titulusa, előtte pedig az Európa-bajnoki is, diszkért mosolyt váltott ki belőlem, a boldogság mosolyát a boldogtalan napokban. Osim válogatottjának sikerei a hon nélküli ember diadalai is.
Szó sincs tehát a meg nem értésről, az át nem érzésről, a „személy” és a „mű” megtagadásáról, vagy arról, amit a sekély agyú hisztérikusok esetleg „patriotizmus-nélküliség”-nek neveznének. Erről szó sincs.
Egészen egyszerűen fogalmazva a kitüntetésért folytatott versengést azok futják, akik a sikeresek többségének babérjait etikai alapnak tekintik ahhoz, hogy a Zvezdán és Osimon át saját kis ügyüket aranyozzák be, kiharcolva maguknak, hogy mások dicsőségéből egy-két fénynyaláb rájuk is essék.
A logika a régi; annak Idején Tito is többszörös hőse lehetett ennek a közönségnek. Számíthatok rá tehát, hogy előbb-utóbb, valaki a kitüntetésekre esküvők népes táborából javasolni fogja, hogy Dejan Savičević, a kitűnő futballista legyen e társadalom néphőse.
Nem is rossz. Ő legalább pénzt hoz az országnak, ellentétben azok sokaságával, akik néphősei voltak, de a pénzt legfeljebb csak vitték. Viszont evidens, hogy ilyenfajta javaslatok elsősorban mások dicsőségének és jó hírének átcsempészései egy olyan világba, amelyik érzéktelen a háborúra, a szenvedésekre, százezrek szerencsétlenségére, s a túlhaladott régi sémák újrahonosítása a célja.
Osim és a Zvezda nem azért csúcs, mert erről a földről származik, de azért sem, mert ő maga ilyent álmodott volna. A játékosok azért vannak a csúcson, mert becsületesen végezték munkájukat, s megdicsőültek azáltal, hogy mi tapsoltunk nekik a nemzetközi sportközvélemény pedig elismerte őket és diadalaikat. Ha már ez megadatott számukra – ismétlem, sorsukat ők maguk irányíthatták, s nem kellett az istenadta talentumhoz nekik semmi más eposzi kultúránkból –, ugyan miért sóhajtoznék az érdemrendet egy olyan társadalomban, ahol a fizetés nem több száz márkánál, vagy ahol az élőnél több a halott vagy éhező?
Mi az úristenért akarunk nekik most boldogságot szerezni!?
Nem tudom, hogy az ötlet egy országé, párté, újságé vagy éppenséggel sportintézményé-e, de sejtem benne a próbálkozást, hogy olcsó módon utaljon arra, hogy nem olyan fekete az ördög, amilyennek itt lefestették. Márpedig, uraim, testvéreim s elvtársaim, lehet, hogy nem minden, de sok minden fekete abból, ami a sportunk elpolitizálásában vagy felemelésében ezekben a napokban megtörténik.
Például az, aki a meglévő eredményeket az érdemrend alapjának tekinti, hajlandó lesz-e – önnön leegyszerűsített mércéinek megfelelően – a közeljövőben a Zvezdát és Osimot megvesszőzni azért, mert nem Ismételte meg sikereit? Nem azért vagyunk listaelsők a nemzetek sorában, mert nincs nálunk jobb a világon. Nem azért leszünk esetleg utolsók sem ugyanott jövőre, mert nincs nálunk rosszabb a mezőnyben. A nemzetek manapság – miután szétesett a kommunizmus – egészen más körülmények között viaskodnak egymással, mint amit megszoktunk.
Letűntek a medicina Kelet-Németországhoz, a Szovjetunióhoz, Bulgáriához hasonlítható monstrumai. A térképet átrajzolták semmi sem olyan, mint régen... Pardon... Egyesek ügyeletes lelkiismeretén kívül, akik még mindig elhiszik és vallják, hogy létjogosultsága van önnön „hőseszmény”-üknek.
Arról nem is szólva, hogy milyen helyzetbe hoznánk magukat a labdarúgókat és Osimot, ha egy senkiházi a senki földjéről érdemrendeket aggatna a tévéhíradó tanúsításában egy díszcsarnokban a mellükre. Éppen ezért tekintek a kitüntetési javaslatra, mint Szerbia primitivizálásának újabb kísérletére mindaddig, míg nem akad valaki, aki kimondja: „Elég! Elég a hülyeségből, a giccsparádéból; a próbálkozásból, hogy olyannak mutatkozzunk, amilyen nem vagyunk!” Az ilyenek, mint említettem, már elnyerték jutalmukat és érdemrendjüket. Az ilyenek már többszörösen is bekerültek a történelembe – mások költségén! Márpedig, említettem azt is, a történelembe nem lenne szabad sverc által bekerülni.
Tévedés ne essék ez az írásba öntött keserűség nem onnan ered, hogy a Zvezda és Osim kitüntetési javaslatáról hallottam, hanem onnan, hogy láttam, mennyire szomorú dolog tábornokok előrelépése a hadseregben, miközben tudjuk, hogy ebben az országban egy hadsereg világmércékkel mérve nem győztes, s győzelme sem végleges.
Mi itt, ebben az országban továbbra sem vagyunk „egyek a Zvezdával”. Nem. A Zvezda Zvezda, mi pedig nyomorultak vagyunk. Ezért vagyok én ellene, önök pedig – ahogy akarják.
1991. december 31.
Következő cikk: Die Welt – Ungváry: „nagyon nehéz volt nem rasszistává lenni”
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Az egyetemisták nagy erkölcsi győzelme
Engem különösen felháborított, hogy mindeközben vagy párszáz méterre levő Köztársaság téren Belgrád városa ünnepi újévvárást rendezett, >
Már nem az én városaim
De akárcsak 1968-ban és 1996-ban Belgrádban, az egyetemisták tiltakozó hulláma vált mára jelentőssé, azoké, akik elhatárolódnak >
„A rezsimnek vége van”!
A magyar közösségben – az egyetemi hallgatók lázadásával párhuzamosan – át kell(ene) gondolni a nemzeti közösségi >
Az inga kileng a szélsőjobb fele
Attól tartok, hogy a társadalom egy része kiábrándult a bársonyos forradalomból, a politikai szabadságjogokon, a jogállamiságon, >
A 2024-es év vajdasági magyar közösséggel kapcsolatos eseményei (3.)
A közösségi hálón több összeállítás is készült arról, hogy 2024-ben melyek voltak a magyar közösséget érintő >
A 2024-es év vajdasági magyar közösséggel kapcsolatos eseményei (2.)
A közösségi hálón több összeállítás is készült arról, hogy 2024-ben melyek voltak a magyar közösséget érintő >
Remény és félelem
Ezekben a zűrzavaros napokban kéz a kézben jár a remény és a félelem. Az egyik nap >
A 2024-es év magyar közösséggel kapcsolatos eseményei (1.)
Ilyenkor, év elején szokásos számot vetni az elmúlt év eseményeivel, értékelni azokat és megfogalmazni az újévtől >
Leleplezték az eltitkolt félelmet
Az értelmiségiek nem győzték hangoztatni, hogy őket nem érdekli a politika. Most pedig az egyetemisták kimondták >
Mintha nem is ugyanabban az országban élnénk
Valamiképpen így volt ez 1968-ban is, az egyetemista tüntetések idején. Csakhogy akkor akadt egy Bosnyák István, >
Hihetetlen, de élmény
Szirupos most a lelkem, kicsit meg van nyugodva; volt, ami volt és lesz, ami lesz. Jó >
A nagyapák lázadó szelleme ébredezik a fiatal nemzedékben
Bárhogyan is végződjék komoly szellemi felfrissülés kezdetét jelzi. Természetesen a hatalom minden létező eszközt felhasznál ellenük, >