Ma Tamás, Péter névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Kézikönyv nőknek 1955-ből
1955-ben kézikönyvet nyomtattak nőknek, amit háztartástannak neveztek. Néhány tanács következik a kézikönyvből: >
Boszorkányperek Németországban
A németországi boszorkányperek jogtörténeti jellemzői A rengeteg ártatlan emberi életet követelő boszorkányperek tipikusan az újkori Európa, méghozzá >
Budapesti fotók a harmincas évekből
Frank Csontos gyűjtötte össze a megsárgult fényképeket. Érdemes összevetni, mi változott (vagy nem változott) az eltelt >
Boszorkányper Magyarországon
A szegedi boszorkányper 1728/29 „De strigis vero quae non sunt, nulla questio fiat” [1] – olvassuk Kálmán >
Az igazi Wass Albert
Azoknak, akik nem tudják, vagy nem akarják tudni: Wass Albert a XX. század másik embertelen rendszerével >
Fejezetek a vajdasági zsidók történetéből (8.)
MINJÁN – (héber, a. m. szám) 13 évesnél idősebb férfiakból álló tízfős csoport – ennyi jelenlevőre >
Székely Éva esete a kétféle szemű nyilassal
Székely Éva, a legendás úszóbajnok 85 éves. Életrajza szerint: „Az apukám Erdélyből jött, az anyukám >
Kormányrendelet
Dr. Szórád gyűjtéséből származik a kormányrendelet, amelyiknek szöveghű leiratát itt tesszük közzé. A dörgedelmes dokumentum több mint fél >
Budapest, 1936
A svéd közszolgálati tévé archívumában egy több mint hetvenéves, a magyar székesfővárost bemutató turisztikai filmet őriznek. >
A porcelán unikornis
A porcelán unikornis az amerikai Keegan Wilcox rendezésében nyerte el a legjobb rövidfilm díjat. >
A magyarok hullottak, mint a legyek
Amint azt egy korábbi írásunkban már megígértük, az e-novine engedélyével teljes egészében közöljük Bojan Tončić >
Így kezdődött...
Kicsit megsárgult már... de olvasható még mindig. Nemrég lett nagykorú, tavaly töltötte be a tizennyolcadikat. >
Egy tüntetés képei
Dormán László
Talán az angol rendőrrel, a bobbyval kellene kezdeni, akinek még fegyvere sincs. Vagy a pázsittal, amit kétszáz éven át kell kitartóan öntözni és akkor biztosan sűrű és szép zöld lesz. Olyan, mint a demokrácia; csak hagyni kell és kihajt, megerősödik saját magától is, ha locsolás közben le nem tiporják.
Fotókiállítás Belgrádban, az Egyetemista Művelődési Központ galériájában: Belgrád 1991. március 9-én és az azt követő napokban. Profik és amatőrök lelkes, de lehangoló tárlata. Hogyan esett hanyatt a demagógia. Mert ugye, ezt a népet nem verheti senki, kivéve a mindenkori hatalmat és a mindenkori hatalom mindenkori végrehajtó szerveit. Eddig azt hittük, hogy gumibot és könnygáz, lovas rendőr és gumigolyó, páncélkocsi és éleslövészet, sebesülés és halál csak Dél-Amerikában, Pekingben, Libanonban, a sötét Afrikában, a Szovjetunió peremvidékein, Bukarestben és Irakban van. Nálunk is csak 1968 júniusában volt Új-Belgrádban, az akkori egyetemista tüntetéseken és akkor is merő véletlenségből, mert a nagy Broz volt olyan bölcs, hogy a tüntetések brutális leverése után tárt karokkal fogadta az egyetemisták küldöttségét, hogy miért nem hozzám jöttetek mindjárt?! És a hatalmas ígéretek után olyan sötét és agyafúrt represszió következett, hogy a mái napig nem hevertük ki.
Engem 1974 szeptemberében hívattak be először, éppen egy Csoóri-est után. Milyen véletlen, most is Csoóri-est volt a Rádió M stúdiójában. Akkor klasszikus beszervezési kísérlet volt, s ha most azt próbálom bizonygatni, hogy sikertelen, pedig az volt, ki hiszi azt el nekem. A módszer is klasszikus volt: megismerni, gyönge pontot találni, érzékenyét, minél könnyebben sebezhetőt, megfélemlíteni és – beszervezni. Ez nem besúgás, ez a szocializmus szent ügyének a szolgálata, hazafias kötelezettség – mondta az én ügyemmel megbízott, hogy is mondjam, hivatalnok elvtárs, de, azt hiszem, az lesz a legjobb kifejezés, hogy belügyes, arra a kissé félénken kiejtett megjegyzésemre, hogy én nem akarok besúgó lenni.
– Valld be, hogy bűnös vagy – harsogta most már fenyegetően. – Valld be és mi megbocsájtunk. Mi mindent tudunk, neked csak be kell vallanod, és kész.
Ez nem kapitalista polícia, ez szocialista belügy, érted? Te csak bevallod és kész.
– Nincs mit bevallanom – motyogtam.
– Nincs?! Valld be! – harsogta az íróasztal túloldaláról. Mutatóujját nekem szegezte. – Tito mellett vagy-e? Valld be! Az önigazgatás mellett vagy-e?! Az el nem kötelezettség mellett vagy-e?! Valld be! Mi mindent tudunk rólad.
Annyira rám ijesztett, hogy szóhoz sem tudtam jutni. Még szerencse, hogy be sem várta esetleges válaszaimat.
Hirtelen újból hangnemet váltott.
– Nézd, te beismered a bűneidet, és mi megbocsájtunk. Figyelj, mondd meg, mennyit akarsz keresni, milyen kiállításokat akarsz, a kiállításokról milyen kritikákat akarsz. Gondolj bele, le-föl furikázhatsz az autóddal a városban, igyál közben annyit, amennyi beléd fér, csak arra ügyelj, hogy embert ne ölj, mi minden följelentést idejében törlünk. Ez mind a mi gondunk. Te havonta egyszer találkozol az emberünkkel, és elmondod neki, hogy a Forum harmadik emeletén ki mit mondott.
Én csak összekulcsoltam a kezem a szám előtt, és a fejemet ráztam, szólni már nem tudtam. Hónapokon át ismétlődtek a becitálások, de az is lehet, hogy évekig tartottak. Akkor hagyták abba, amikor az újvidéki Gavrilović, akit később ki is végeztek, a Park szállónál le nem lőtt két rendőrt.
A március 9-ei mérleg: egy tüntető, aki talán nem is volt az, és egy rendőr. És rengeteg sebesült.
Nézem a fotókiállítás képeit. Olyan tárlat ez, amely egyre gyarapodik. Hozzák az emberek a képeket, az amatőrök a printeren készült színes képek tömkelegét, a profik a szombati tüntetés szétveréséről, az egyetemisták hétfő éjszakai, a Branko hídján történt áttöréséről, a Terazije kútja körüli több napig tartó tüntetésről, az egyesült ellenzék szerdai nagygyűléséről, ahol már mutatóba is alig lehetett rendőrt találni.
Az az általános szabály, hogy a fotóst egyik oldal sem bántja, a bérces Balkánon még ismeretlen. Mint ahogy tavalyelőtt Romániában a mesterlövészek éppen a sajtó embereit vették megkülönböztetett előszeretettel célba. Igazi közelharcot ábrázoló kép kevés van a falakon. Tudok olyan fotósról, akinek a tüntetők vasrúddal verték szét a fényképezőgépét, és ismerek olyan fotóst, akinek a rendőrök gumibottal verték ki a kezéből a gépet olyan gyengéden, hogy a mutatóujját is eltörték közben. És sokat letartóztattak közülük, rengeteg kilőtt filmet harácsoltak. A kiállításról tehát sok felvétel hiányzik. Mint ahogy hiányolom azokat a fotókat is, amelyek a Borbában jelentek meg a kórházban fekvő sebesült egyetemi hallgatókról, akiket a Branko hídján harminc méterről gumigolyóval lőttek fejbe a hétfő éjszakai áttöréskor. Fogak, állkapcsok roncsolódtak szét. Egy-két bátor fotós innen is hozott vakuval készült dokumentum felvételt.
A legtöbb kiállított fotó szombaton, március 9-én készült. A szocialista rendőrség a békésen tünteti tömeg kellős közepébe lövi a könnygázbombákat, nyolc bátor kékruhás, gázálarcban, fején védősisakkal ütlegel egy szál földön fetrengő tüntetőt. Miután az újvidéki különleges egységek tagjai megtisztították a csatatérré változott Köztársaság teret, a London kávéház körül forrósodott fel a levegő. A tüntetők itt már törtek-zúztak, amit értek, az utca közepén két rendőrautó füstje szállt a magasba, a gumik hatalmas robbanássál pukkadtak szét. Az első útkereszteződésnél a Milos kenéz utca teljes szélességében rendőrök sorakoztak fel. Éppen föl akartam mászni egy kőkerítésre, amikor eldördültek az első lövések. Ha három másodperccel később kezdenek el lőni, vagy három másodperccel előbb mászok föl, akkor sikerül elkapnom; őket, éppen ahogy lőnek. Vagy ők lőnek le engem. Ki tudja. Mire körülnézek, már szinte üres az utca, egy kapualjban keresek menedéket, lefényképezem a felsorakozott rendőröket, kezükben pisztoly. A legszélsőbb közülük farkasszemet néz a sarok mögül előbukkanó fotóssal. A fotóst másnap letartóztatják, de aztán kiengedik. Ő az, aki a kiállítás anyagából rekordidő alatt könyvet fog kiadni. Előbukkanó fotós. A következő pillanatban öten szaladnak egy vértől csöpögő szőke fiúval. Az egyik azt kiabálja, hogy gyilkosok! A sebesültet beteszik egy előállt sárga Mercedes taxiba, honnan került elő ilyen gyorsan, nem tudom. Öt fölvételt tudok készíteni az egészről, a teljes jelenet gyorsabban játszódott le, mint ameddig ezt elmondtam. Egy fotós a közelemben nagy teleobjektívvel kísérte a rendőröket, közel hozta őket éppen a lövések pillanataiban, az egyik csukott szemmel, vaktában lő a fotós felé, és többen is lőnek, nem a levegőbe, hanem vízszintes irányba, egy nagyon kicsit fölfelé, mert a London előtt éppen emelkedik az utca. Egy lány valahonnan a London tetejéről fényképezett valami amatőr géppel, színesben, magamat keresem a tömegben, de nem találom. Aprók vagyunk, mint a hangyák. A rendőrök háta mögé kanyarodik egy autóbusz, beszállnak egytől-egyig és elrobognak. Később tudom meg, hogy nišiek voltak.
Egy fotón falat bontó rendőrök láthatók. Egyik-másik kezében tízszer-tízes utcakő, ez volt a tüntetők leghatásosabb fegyvere. A pajzsos, védősisakos rendőrök kővel és téglával dobálják a tüntetőket.
Legjobb lesz mégiscsak a londoni bobbyval befejezni, akinek még fegyvere sincs, még csak gumibotja sincs, mert nincs rá szüksége. Neki tekintélye van.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
A márciusi ifjak
Az etnikai és vallási különbségek szemükben semmit sem számítottak. Valamennyien polgárnak, éspedig egyszerre magyar és világpolgárnak >
Találkozás Mengelével Auschwitzban – egy hiteles szemtanú
A The Times páratlan kortörténeti dokumentumnak minősíti azt a naplót, amelynek legfontosabb részét Auschwitzban, titokban írt >
A második világháborút a zsidógyűlölet okozta
Yehuda Bauer, aki egyben a Yad Vashem tudományos tanácsadója, élesen bírálja, hogy Közép- és Kelet-Európában kiforgatják >
Puskás fizette a szurkolókat
– Nem értelek, Öcsi- jegyezte meg Papp. Te azért panaszkodsz, hogy alig hallasz magyar szót Spanyolországban. >
Ezen a napon
63 évvel ezelőtt, ezen a napon, így kezdődött az a történet, amelyet 60 évvel később "Valahogy >
A nyilvánosságban megélt élet – Rajk László (1949-2019)
Amikor Rajk Lászlóval 2002-ben az utolsó interjút készítettem édesanyjáról, Rajk Júliáról szóló életrajzi kötetemhez, búcsúzásnál megígértem >
Június 28. Versailles
Magyarországra nézve hátrányos (trianoni) békeszerződés előreprogramozott volt. De nemcsak erről hallgat a magyar történelemírás. Hiszen a >
Az „anyások” közutálat tárgyai lettek
1938. november 11-én 11 órakor az egész országban megszólaltak a harangok, megállt a forgalom, két percre >
„Ez nem az én forradalmam”? – Ady Endre és az őszirózsás forradalom
Alighogy Ady Endre 41 évesen elhunyt a városligeti Liget Szanatóriumban, megkezdődött – és majd az 1920-as >
Az igazi Wass Albert
Azoknak, akik nem tudják, vagy nem akarják tudni: Wass Albert a XX. század másik embertelen rendszerével >
A magyar lány, aki az albánok Sisije akart lenni
„Aztán találkoztam a királlyal, és mint a mesékben, meglátni és megszeretni valójában csak egy pillanat műve >
Odbijen predlod ya rehabilitaciju Tibora Kiša: Nije nevina žrtva partizana
Vrbašanin Tibor Kiš, nekadašnji visoki činovnik šećerane u Vrbasu i "turanjski lovac", čiju je rehabilitaciju osporavala >