Ma Olivér névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Megállt az idő
Végel László
Tiszta abszurdum: minél hangosabban zúgolódnak a polgárok, Vučić elnök annál magabiztosabban nyeri meg a választásokat. A polgárok bizarr kettősségben élnek: személyesen mélységesen elégedetlenek az életszínvonallal, a jövőbeli kilátásokkal, amely néha olyan sötét, hogy egyre többen nyilvánosan bevallják, arra biztatják gyermekeiket, hogy távozzanak Nyugatra, ugyanakkor azonban a közösségben gondolkodva a kormánypártra szavaznak, mert úgy vélik, hogy egyedül az képes megvédeni a nemzeti identitást. Ilyenkor szükségszerűen bűnbakot kell találni. Szerbiában a bűnbak Brüsszel, vagyis az Európai Unió. Az Európa-párti értelmiségiek pedig mindezek után buzgón ismételgetik, hogy a nép ártatlan, csupán arról van szó, hogy a kormánymédia félrevezeti a népet. Immár harminc év után némi szkepszissel fogadom ezt a magyarázatot. Természetesen a nép jogilag nem vádolható kollektív bűnösséggel, de ha nincs kollektív bűnösség, akkor a kollektív ártatlanság is megkérdőjelezhető. Végel László:
Lehet, hogy az utókor nem győz majd csodálkozni azon, hogy miért folytatnak szinte permanens háborút a többpárti választásokon győztesként kikerülő pártok a rendszerváltás egyik fontos motorját képviselő független média ellen. Szerbiában egyedül Zoran Đinđić miniszterelnökségének rövid ideje számít kivételnek. Jelenleg eddig soha nem látott intenzitással küzd a szerb kormány a független sajtó ellen, úgyhogy Ana Brnabić kormányfő a Pink nevű televízióban szinte naponként ostorozza az „ármánykodó” független sajtót, amelyet legutóbb brutális fasizmusnak nevezett. A reality show műsorairól elhíresült tévéstúdió egyébként az elmúlt harminc évben kormánypártiságáról volt híres. Milošević idején harcias Milošević-párti volt, Đinđić miniszterelnöksége idején hirtelen retorikát váltott, és Đinđićet dicsére. A Vučić-érában természetesen a Pink lett Vučić leghűségesebb prófétája, amit Vučić elnök azzal hálál meg, hogy ebből a stúdióból szól szinte naponta a nemzethez, hogy ecsetelje Szerbia nehéz helyzetét, ostorozza az egyoldalú Európai Uniót, és természetesen itt jelenti be azt is, hogy ő milyen hősiesen állja a sarat Brüsszelben. Néha az egyik brutális reality show után következik Vučić, hogy drámai hangon ecsetelje a koszovói szerbek üldöztetését.
Az utóbbi hetekben azonban Ana Brnabić is rendszeresen szót kap a Pink tevében, ahol harsány színekkel és rendkívül szigorú arckifejezéssel ecseteli Vučić üldöztetését. A független sajtó nemcsak Vučićot gyalázza, hanem annak egész családját. Hazugságokat és rémhíreket terjeszt, külföldi érdekeket védelmez, és Albin Kurti koszovói kormányfő szolgálatába szegődik, állítja a kormányfő asszony. Igaz, ezek után az egyre erősödő szélsőjobboldali ellenzékiek is feltalálták a spanyolviaszt, és azzal állnak elő, hogy Vučić az igazi nemzetáruló, aki titokban eladta Koszovót az Európai Uniónak, s cserébe az EU rábólint autokrata módszereire. Mindezek után a Szerbiába betévedő látogató akár azt is hihetné, hogy hatalmas harc dúl a nemzetárulók két csoportja között. Természetesen nem erről van szó, csupán arról, hogy mindegyik párt a nemzethűség monopóliumára kíván szert tenni.
Jelenleg Ana Brnabić kormányfőé a pálma. Olyan kemény szavakkal bírálja a független sajtót, hogy már arra gondoltam, hogy ez ellenkező hatással jár, a Pink tévé nézőiben felébresztik a kíváncsiságot és esetleg megvásárolják az ellenzéki újságokat, vagy nézni kezdik az ellenzéki tévéadókat. A közvélemény-kutatók azonban arra a következtetésre jutottak, hogy ilyen veszély egyelőre nem áll fenn. Az ország többsége továbbra is oroszpárti, az új választásokat Vučić elnök nyerné meg, az EU-ba való belépés hívei pedig kisebbségben vannak. Ez azért is groteszk, mert a polgárok egyre elégedetlenebbek, arra panaszkodnak, hogy az árak az egekbe szöknek, a nyugdíjak és a fizetések nem követik az inflációt, az utcákon és a családokban vészesen terjed az erőszak.
Tiszta abszurdum: minél hangosabban zúgolódnak a polgárok, Vučić elnök annál magabiztosabban nyeri meg a választásokat. A polgárok bizarr kettősségben élnek: személyesen mélységesen elégedetlenek az életszínvonallal, a jövőbeli kilátásokkal, amely néha olyan sötét, hogy egyre többen nyilvánosan bevallják, arra biztatják gyermekeiket, hogy távozzanak Nyugatra, ugyanakkor azonban a közösségben gondolkodva a kormánypártra szavaznak, mert úgy vélik, hogy egyedül az képes megvédeni a nemzeti identitást. Ilyenkor szükségszerűen bűnbakot kell találni. Szerbiában a bűnbak Brüsszel, vagyis az Európai Unió.
Az Európa-párti értelmiségiek pedig mindezek után buzgón ismételgetik, hogy a nép ártatlan, csupán arról van szó, hogy a kormánymédia félrevezeti a népet. Immár harminc év után némi szkepszissel fogadom ezt a magyarázatot. Természetesen a nép jogilag nem vádolható kollektív bűnösséggel, de ha nincs kollektív bűnösség, akkor a kollektív ártatlanság is megkérdőjelezhető.
Hasonló kérdések foglalkoztattak Jonathan Littel remek regényét, a Jóakaratúakat olvasgatva. A Goncourt-díjjal és a Francia Akadémia regénynagydíjával kitüntetett regény Maximilien Aue volt SS-tiszt vallomását tartalmazza. Az önéletrajzi elemet is tartalmazó regény hőse megmenekül a felelősségre vonástól, elismeri a bűnösségét, de közben igencsak érzékeny kérdéseket vet fel. Bűnös-e a vasúti váltóőr – kérdezi – azoknak a zsidóknak a halálában, akiket egy tábor felé irányított? Bűnös-e a nyomdász, aki a deportálási végzéseket kinyomtatta? Bűnös-e a szállító, aki szögesdrótokat és betont ad el az SS-nek? Bűnös-e az őrmester, aki „csak” benzint szállít a Teilkommandónak? A kérdések nem arra irányulnak, hogy jogi értelemben bizonyítsák a bűnösséget, nem, hiszen legtöbb esetben csupán lelkiismereti kérdésről van szó, amely azonban alapos gyanúba keveri a nép kollektív ártatlanságának fogalmát is.
Tud a nép többsége cinkoskodni a diktatúrával és főleg az autokráciával.
Az a gondom, hogy ez azért van így, mert a szerbiai közéletben elhalványodnak a bűnösség és az ártatlanság közötti határvonalak. Ebben a mai helyzet lényegesen különbözik a miloševići korszaktól. A kilencvenes években a háború és a béke közötti különbség radikálisan kiéleződött. A rendszer nem volt brutálisan diktatórikus, létezett ellenzéki televízió, rádió és sajtó, léteztek ellenzéki pártok, igaz, sarokba voltak szorítva, de léteztek. Ennek folytán bizonyos kockázatok árán mindenki dönthetett, ki így, ki úgy. Pontosan tudta, hogy mi ellen és mi mellett áll ki. Létezett világosan elkülönülő két oldal. Könnyebb volt jó döntést hozni. A mai autokratikus rendszerben szintén létezik ellenzéki sajtó és televízió, léteznek ellenzéki pártok, de többé nem a háború és a béke között kell dönteni, hanem a nemzeti identitás milyenségéről, az ország megtépázott területi integritásáról, az életszínvonalról, az életminőségről. Ebben a helyzetben minden viszonylagos lett. Így például a nemzethűség fogalma is. Szerbiában nem létezik egy párt sem, amely nyíltan elismerné Koszovó függetlenségét. A különbségek inkább a nüanszokban jelentkeznek. Ugyanez érvényes a nemzeti identitásról folyó eszmecserékben. Nem találkoztam egyetlen értelmiségivel sem, aki az európai orientációval felülírta volna a nemzeti identitást. Nincs egyetlen párt sem, amely ne tartaná elsőrangú fontosságúnak a nemzeti identitást. Léteznek árnyalatnyi különbségek, ám éppen ezek a narciszoid kis különbségek idézik elő az élet-halál harcra menő vitát. Ezekben a vitákban minden relatív lett, az igazság is, a társadalmi tekintély is. Az új uralkodó osztály elfoglalta helyét, berendezkedett a hatalmi struktúrában, jól megtollasodott, van mit veszteni, és a jól felszerelt készenléti rendőrség segítségével van mit védeni, de közben senkinek sincs tekintélye. A tőke kimutatta a foga fehérjét, sokkal hatásosabb, mint a miloševići ideológia, csak az a gond, hogy ez a tőke rejtezkedik. A rejtőzködő tőke is elhomályosítja a szociális érzéket.
A háború árnyékában, az új tankönyvek szellemi hatása alatt felnőtt és befolyásra szert tett fiatal nemzedék nem ismer más világot. Mindeközben a parlamentben egyre nagyobb szerepet kap a Szerb Haladó Párt égisze alattnevelődött fiatal politikusnemzedék, amely mellett a „régi szocialisták”, de még az egykori radikálisok is „öregurasnak” tűnnek.A régi kiélezett dilemmák eltűntek, újak azonban nem fogalmazódtak meg.
Szerbiában a tízes években megállt az idő. Kimeredt a közélet. Ez derül ki Szerbia és Koszovó viszonyának rendezéséből is. A francia– német tervezetet Brüsszelben Aleksandar Vučić szerb elnök és Albin Kurti albán kormányfő egy vessző módosítása nélkül fogadta el.
Csoda történt a Balkánon, írták a világlapok. A naiv uniós politikusok megkönnyebbültek. Végre rendeződik a balkáni helyzet, ha nem azonnal, akkor még ebben az évben. Pár héttel később Vučić és Kurti Ohridban találkozott, ami után kiderült, hogy az egyezmény számos pontjának implementációjáról nagy a nézeteltérés. Az EU-s politikusok bólintottak, és bejelentették: ha nem az idén, akkor jövőre minden rendben lesz. A tervezetről pedig egyre homályosabban nyilatkoznak. Az EU diplomaták egyébként is olyan bikkfanyelven beszélnek, hogy többé én sem értem, mit akarnak mondani. Ezzel a bürokratikus „diplomáciai” nyelvvel direkt elijesztik a polgárokat az EU-tól. Szerbiában pedig fokozzák a zűrzavart és a viszonylagosságot. Ebben bizonyára Vladimír Bilčík vinné el a pálmát. Belgrádi látogatásain elhangzott nyilatkozatait még a Jóisten sem tudná megfejteni. Kiderül azonban, hogy időnként közérthetően szólal meg.
Az Európai Parlamentben védelmébe vette a Telekom Srbija nevű távközlési állami céget, a jelenlegi kormánypárt leghatásosabb propagandafegyverét, amely egyébként nagylelkűen sugározza a Russia Today nevű orosz hírcsatornát, amelyet a háborús propagandája miatt az Európai Unió szankció alá helyezett. Egyrészt tehát Bilčík az EU nevében aggódik az orosz befolyás miatt, másrészt védi azt a céget, amely az orosz propagandát hirdeti. Lám, minden relatív, még az EU politikája is, vonja le a tanulságot a nép.
A bikkfanyelv azonban kedvez Vučićnak is, Kurtinak is. Vučić elnök a brüsszeli nagy egyetértés és az ohridi véleménykülönbség után, a következő találkozó előtt bejelentette, hogy a koszovói szerbek helyzete kétségbeejtő, és Albin Kurti el akarja kergetni a szerbeket a szülőföldjükről. A helyzet tehát romlik! Miért? Azért, mert a koszovói rendőrség bünteti azokat a szerbeket, akik nem ismerik el a koszovói rendszámtáblákat, autóikon továbbra is a Szerbiában kiadott, a koszovói városok jelzéseit viselő rendszámtáblák láthatók. A rendszámtábla-vita csak látszólag hasonlít tyúkperre, hiszen a koszovói szerbek ezzel azt demonstrálják, hogy nem ismerik el a független Koszovót. Visszatértünk tehát a kezdeti pontra. Semmi sem változott. Megállt az idő, a változás egyelőre csak látszat, és senki sem meri megjósolni, hogy meddig.
(Mozgó Világ)
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
VMDK: „A történelmi sebek felszínes kezelése és az érdemi tettek hiánya”
A szervezők célja nem is az 1944/45-ben történt eseményeknek a legújabb kutatások függvényében való újraértékelése, hanem >
Szili Katalin eltörölné azt, ami nincs!
A szerb és a magyar nemzet megbékélésének történelmi folyamata korántsem tekinthető befejezettnek. A Boris Tadić és >
Megérdemelt díj
Varjú Márta jóvátehetetlen kárt okozott a közösségnek, alkotmánysértő módon megfosztotta a vajdasági magyarságot a széleskörű, sokoldalú >
Sajtótájékoztató után - harcolni és túlélni
Magyar Péter olyan nyomás alatt áll, amibe mindenki más már beleőrült, belerokkant volna. Ő egyelőre bírja, >
Határeset
Ami megszokhatatlan, az inkább a határ nehéz átjárhatósága. A hatósága. A hatóság hatósága. Az egyenruha oldalán >
A SZHP/VMSZ hatalom 100 napja
A szabadkai és a zentai „számadás” arra utal, hogy a VMSZ és a SZHP – a >
Csantavéren galoppol a bűnözés!
Mindez – csodával határos módon – a falu vezetőségét nem irritálja. Az ő szemüket ez nem >
A KULTÚRDIKTATÚRA FOLYTATÓDIK!
A nyilvánosság A VMSZ elnökétől megtudta a Létünk pályázat eredményét, mielőtt a felhívást kiírták volna. Pásztor >
Egyoldalú politikai oktatás
Minden akadémián, így a diplomáciain is tanuláskor elsősorban a tudományosságon, a tények megismerésén és nem az >
Miféle nyitás?!
Pásztor Bálint és az apja nemhogy az értelmiség felé voltak képtelenek nyitni, hanem egyáltalán a magyar >
A politikai felelősség elkerülésének kísérlete
II. Pásztor állítása, miszerint a sorkatonaság bevezetése ügyében Vučićtyal „közösen találnak mindkét fél számára elfogadható megoldást”, >
„A mostani körülmények rosszabbak, mint egy évvel ezelőtt”!
“A mai körülmények rosszabbak, mint egy évvel ezelőtt, de az elégedetlen és a határozott polgárok száma >