Ma Máté, Mirella, Jónás névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
Bencze Imre: Édes, ékes apanyelvünk
Kezdjük tán a jó szóval: Tárgy esetben jót. Ámde tóból tavat lesz, nem pediglen tót. Egyes >
Napi ajánló
A szájzár és a nemzet
Az ellenzéktagadásnak nevezhető meggyőződés, amelyről azt mondtuk, hogy fertőzésként terjedt el, itthon gyakorta még azzal a szövődménnyel is jár, hogy a kisebbségi, ha magyar, lelkes híve ugyan a magyar kormánypártnak, de rendszerint dühödt ellenlábasa a szerb kormánynak. Kocsányos Pálma:
Súlyos fertőzésként terjedt el itt, Vajdaságban és odaát, az anyaországban is az a meggyőződés, hogy ellenzékben lenni bűn. A meggyőződés, hogy igaza csak annak lehet, aki kormányon van, hogy annak a pártnak/politikusnak a véleményével szabad csak egyetérteni, aki a hatalmat gyakorolja; hogy a kormányt adó erőt bírálni nemcsak, hogy nem szabad, de nem is egészséges, ha jót akar az ember önmagának és a családjának.
Mélyen elterjedt a meggyőződés, hogy aki mást gondol, mást mond, másban hisz, az áruló, azt a nemzetből is ki kell tagadni, nem érdemli meg azt sem, hogy a nap süssön rája.
S hogy mennyire elterjedt ez a vélekedés, bizonyítja a magyar Országgyűlés előtt lévő legfrissebb törvénymódosítási csomag is, amely drákói szigorral büntetne mindenféle parlamenti obstrukciót. Az ellenzék által csak „szájzár törvénynek” nevezett jogszabály révén a Fidesz ismét szigorítaná a házszabályt, hogy megelőzze az általa „rendbontásnak” ítélt ellenzéki akciókat. A fideszes javaslat drasztikus mértékben növelné a kiszabható tiszteletdíj-megvonás mértékét (akár egy teljes évre is fizetés nélkül hagyva a képviselőket), illetve azt az időszakot, amelyre a házelnök kitilthatja az ülésteremből a „rendbontó” képviselőket, akik harminc vagy akár hatvan napig sem léphetnének be a munkahelyükre. Emellett a javaslat korlátozná a képviselők közintézményekbe való belépési jogát is. Ez azt jelenti, hogy a parlamenti képviselő, akinek egyébként eddig joga volt bármikor bemenni bármely, az állam által fenntartott intézménybe, ezt a jövőben csak akkor tehetné meg, ha jó előre bejelentkezne. (Például egy gyermekotthonba, amelyről úgy tudja, hogy ott áldatlan körülmények között tartják a gyerekeket. Ahelyett azonban, hogy kedden délelőtt betoppanna megnézni, hogy mi is a helyzet, kérelmet kellene leadnia, és csak a jóváhagyás után mehetne be az otthonba. Könnyű elképzelni, hogy a valós, mindennapi állapotok helyett milyen kozmetikázott körülményeket találna így…) De a Fidesz szerint ez így rendben van.
Pedig nincs.
A mindenkori parlamenti ellenzék dolga ugyanis elsősorban az, hogy felügyelje a mindenkori kormánytöbbséget, hogy az ne tehessen meg éppen mindent, ami az eszébe jut. A mindenkori ellenzék dolga rámutatni a hibákra (igen, mindenki hibázhat, ez alól egyetlen kormánypárt sem kivétel), képviselnie a kisebbség érdekeit. A többség általában tisztában van ezzel, meghallgatja, figyelembe veszi, mérlegeli a kisebbség véleményét, amelyet aztán vagy elfogad, vagy nem. De nem söpri le eleve az asztalról.
A magyar Országgyűlésben azonban, úgy tűnik, a többség mostanában már azt is sérelmesnek kezdi találni, hogy egyáltalán létezik ellenzék.
Pedig létezik.
Az ellenzéki képviselők is polgárokat képviselnek. Embereket, akik éppen csak annyiban különböznek a kormánypárti szavazóktól, hogy egyes kérdésekben mást gondolnak a világ dolgairól. Attól ők még ugyanolyan emberek, jók, rosszak, kövérek, szőkék vagy kopaszok, szegények vagy jómódúak, aljasak vagy segítőkészek, szinte írástudatlanok vagy jól képzett szakemberek, ahogyan ez a kormánypárti szavazók esetében is lenni szokott. Ugyanazokat a sorozatokat nézik esténként, ugyanúgy szeretik a gyerekeiket, ugyanúgy fáznak, ha hideg van, ugyanúgy szenvednek a téli szmogtól, ugyanabban a pékségben veszik a kenyeret és ugyanúgy szenvednek, ha megcsalja őket a párjuk.
Senkinek sincs joga kizárni az ellenzéki pártokra szavazókat a nemzetből. Sőt: senkinek sincs joga kizárni az ellenzéki pártokat a nemzetből. A nemzet ugyanis sok-sok egyénből áll, akiket a közös nyelv, a közös hagyományok, a közös kultúra, a közös történelem köt össze – nem pedig az egyengondolkodás. Ha el tudjuk fogadni (és évszázadok óta képesek vagyunk rá), hogy ugyanannak a nemzetnek a tagjai többféle vallási felekezethez tartoznak, hogy lehetnek katolikusok, reformátusok vagy éppen ateisták, akkor képesnek kellene lennünk elfogadni azt is, hogy különböző politikai eszmékben hisznek, ilyen vagy olyan (vagy bármilyen!) okból különböző politikusokban bíznak. Attól még a nemzet részei.
És akkor is a nemzet részei, ha éppen méla unalommal hallgatnak végig egy coelhoi magasságokban szárnyaló, nem különösebben izgalmas dalt, amely másokat mélyen megérint.
Az ellenzéktagadásnak nevezhető meggyőződés, amelyről azt mondtuk, hogy fertőzésként terjedt el, itthon gyakorta még azzal a szövődménnyel is jár, hogy a kisebbségi, ha magyar, lelkes híve ugyan a magyar kormánypártnak, de rendszerint dühödt ellenlábasa a szerb kormánynak. A tényt pedig, hogy a tényleges hatalmat gyakorló szerb államfő, Aleksandar Vučić és a magyar kormányfő, Orbán Viktor szinte döbbenetes összhangban tevékenykedik, nem akarja tudomásul venni. Vagy ha mégis kénytelen szembesülni vele, azzal mentegeti a dolgot, hogy Orbán bizonyára nem tudja, miket művel Vučić. Meg hogy miket művelt, amikor még nem mosakodott ki a radikális eszmékből.
De. Tudja. Ne áltassuk magunkat.
Tudja, és nem érdekli.
Orbán ugyanis elsősorban érdekek mentén politizál, és sokkal kevésbé elvek szerint, mint ahogyan azt sokan szeretik hinni. Márpedig jelenleg Magyarország érdeke, hogy jó kapcsolatokat ápoljon a balkáni régióval, elsősorban azokkal az államokkal, amelyek Kína és Oroszország érdekszférájába is beletartoznak. A hivatalos magyar politika igyekszik eltávolodni az Európai Uniótól, és ebben szövetségeseket keres. A Balkánon is. És ha egy gázvezeték vagy egy vasútvonal érdekében szemet kell hunynia afelett, hogy Muzslyán megszűnik a magyar osztály, vagy hogy a vajdasági magyar nyugdíjas gyakorlatilag éhezik Vučić gazdaságpolitikája miatt, hát szemet huny. Ahogyan szemet huny afelett is, hogy minden Prosperitati-támogatás ellenére is egyre csak fokozódik a kivándorlás, hogy egyre kevesebb magyar él egyre rosszabbul Vajdaságban. Neki ugyanis stratégiai érdeke Belgráddal szövetkezni.
Nekünk pedig megvannak a magunk érdekei. Lehet, hogy nem olyan nagy ívűek, mint az állami vezetőké. Lehet, hogy csak egy kicsit élhetőbb városra, kibetonozott utcára, iható vezetékes vízre vágyunk. Vagy arra, hogy a gyermekünk egyszer, ha eljön az ideje, világot láthasson, és legyen hová hazajönnie.
Ne féljük a saját érdekeinket nézni. És ne féljünk szembesülni azzal, hogy a mi érdekeinket nem biztos, hogy a többség képviseli.
Ellenzékben lenni nem törvénysértő. Nem bűn. Törvény adta jog.
Csak meg kell tanulni élni vele. Itthon is, és azoknak, akiknek ez fontos, ott, az anyaországban is.
Az írás a Családi Kör 2019. nov. 28-i számában jelent meg.
Következő cikk: Szerpentin a Kárpátokban
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Teher az ellenzéknek
A Diákmozgalom ezzel szemben meg sem próbált a régi módon kifutópályát építeni. Ezért vannak a plenáris >
A „pragmatikus” politika
„Az, hogy paranoiás vagy, még nem jelenti azt, hogy nincsenek a nyomodban” – hangzik a cinikus >
Manapság már nem égetik el a „káros könyveket” csak kiiktatják a közéletből
Már régen belenyugodtam, hogy nagy hatalomnak vannak ilyes kis politikai bosszúi, és tudom, hogy ebben nem >
A kisebbségek szabják meg a többséget?
Orbán bukása a VMSZ számára hatalmas sokk volt: egyrészt elveszítette patrónusát, másrészt az új magyar kormány >
A hármas
Világos a kép: vagy megragadjuk a lehetőséget, és szavazatainkkal támogatjuk azokat, akik jobbulást, haladást, fejlődést akarnak >
A harmadik magyar az Egyetemisták listáján
„Mindegy, hogy a macska fekete vagy fehér, amíg megfogja az egeret.” Teng Hsziao-ping szavai jól leírják >
(EGYELŐRE) KÖVETKEZMÉNYEK NÉLKÜL
Egy héttel az esemény után még csak arról sem érkezett információ, hogy fegyelmi eljárást indítottak volna >
VMDK: AZ EGYETEMISTA LISTÁT TÁMOGATJUK A KÖVETKEZŐ VÁLASZTÁSOKON
A vajdasági magyaroknak meg kell érteniük: ebben a pillanatban az egyetemista lista támogatása szolgálja leginkább a >
Nálam egy név emelkedik ki: Öreg Anna
A szabadkai baráti társaság a VMSZ után szintén keményen megorrolt rám. Úgy látszik, sokan a kritikánál >
A délvidéki magyarság kálváriája
Egy jelentős vajdasági magyar alkotó új könyve már nem a vajdasági magyar könyvkiadás keretében jelenik meg, >
VÉDEKEZÉS ÉS AZ UTOLSÓ NAPOK: Hogyan húzzák ki a független média fogait
A rezsimpárti média minden kapcsolatát elvesztette a valósággal, kezdte elveszíteni a mérkőzést a teljes kívülállókkal, azzal >
A vajdasági magyar politika ma leginkább egy partra vetett, vergődő hal képét mutatja
A legnagyobb probléma nem egyszerűen az, hogy kevés az ellenzéki szereplő vagy gyenge a szervezettség. Sokkal >