Ma Kálmán, Ede, Edvárd névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
Bencze Imre: Édes, ékes apanyelvünk
Kezdjük tán a jó szóval: Tárgy esetben jót. Ámde tóból tavat lesz, nem pediglen tót. Egyes >
Napi ajánló
VÉDEKEZÉS ÉS AZ UTOLSÓ NAPOK: Hogyan húzzák ki a független média fogait
A rezsimpárti média minden kapcsolatát elvesztette a valósággal, kezdte elveszíteni a mérkőzést a teljes kívülállókkal, azzal a maroknyi, a rezsimtől valamennyire független médiával szemben. Nagyjából a szerbiai média 95 százaléka rezsimpárti szócső, amely körülbelül annyira törődik az újságírói etikával, mint az elszakadt apai alsónadrággal, és amely az állami és félállami pénzek száz százalékát használja fel. Ezzel szemben az öt százaléknyi média, amely valamilyen szakmai, kritikai távolságot tart a rezsimtől – és amelynek nagy része a létfenntartás határán tengődik, botból és madzagból próbál működni –, képes volt legyőzni ezt az egyébként rémisztő agitprop-gépezetet. Ez nem benyomás: közvélemény-kutatások bizonyítják. Bizonyos értelemben inkább gyengeségnek, mint erőnek nevezhető az is, amit a rezsim évek óta tesz a független médiával és újságírókkal. Mindent megtesz, ami csak eszébe jut. A baráti tanácsoktól, hogy „ne szórakozzanak”, a megvesztegetési kísérleteken át – és nem minden maradt kísérlet – a nyilvános kipellengérezésig, célba vételig, a szervezett halálos fenyegetésekig és az országból való kiűzéssel való fenyegetésig, sértegetésekig, végül pedig a fizikai támadásokig. Nedim Sejdinović (Lupiga):
És így, másfél évvel azután, hogy a diákok és a tiltakozó polgárok először nyilvánosan követelték, Szerbiában kiírták az előrehozott parlamenti választásokat. Október 25-re. Az ország már jó ideje ki nem hirdetett rendkívüli állapotban él, a 2024. november 1-jei újvidéki előtetőomlás óta pedig egy lappangó polgárháború is zajlik benne. A társadalom úgy szakadt darabokra, mint egy túlérett dinnye: egy rakás kisebb darabra és két nagyobb félre. Az egyik – a diákoké, legalábbis úgy tűnik – ehető a legalapvetőbb normalitásra és igazságosságra éhes lélek számára, a másik – a rezsimé – viszont meglehetősen rothadt.
Bármiféle politikai elemzéstől függetlenül, pusztán fenomenológiai és esztétikai szempontból nézve is lejárt Aleksandar Vučić és rezsimjének szavatossága. Ő maga csupán egy megkopott változata annak az uralkodónak, aki tíz évvel ezelőtt még szorosan a kezében tartotta a dolgokat, és szinte mindenkivel el tudta hitetni azt a történetet, amelyet hallani akartak.
A Nyugatnak úgy mutatta be magát, mint aki egy fordított kafkai átváltozáson ment keresztül: soviniszta féregből Európa-párti konzervatív politikussá lett, aki megszabadítja Szerbiát a múlt traumáitól – Koszovót is beleértve –, és bevezeti az európai népek közösségébe. Hasonló történetet adott el az ország néhány polgári beállítottságú, Európa-párti emberének is, azzal a különbséggel, hogy őket további bizonyítékokkal, némi „járadékkal” is meg kellett győznie. Eközben sikerült megtartania természetes ultranacionalista és oroszbarát közönségét is, amelynek a bulvármédián keresztül azt üzente, hogy az ország gazdasági felemelkedése érdekében volt kénytelen megváltoztatni a retorikáját – egyúttal azt a jelzést küldve, hogy ő azért ugyanaz a régi Vučić, aki szükség esetén ismét hajlandó lenne „száz muzulmánt megölni egy szerbért”.
A rezsim egy széles körű és rendkívül költséges akcióval gyakorlatilag az ország valamennyi médiumát ellenőrzése alá vonta. Sokakat különösebben meg sem kellett győznie: maguktól jöttek meghajolni, elég volt csak kinyitni az állami és félállami pénzeszsákokat. Az újságírók meglehetősen nagy része amúgy sem volt különösebben meggyőződve arról, hogy a szakmája fontos, mondhatni magasztos hivatás, amely magasabb rendű, úgynevezett közérdekeket szolgál. Saját szolgáltatásaikat sokkal jobban tudták megfizettetni maguknak a szakmunkások.
Ebből a pozícióból Vučić azt tehetett, amit akart. Talán egy másik uralkodó még valami jót is tett volna az országáért, Vučić azonban a huligánok lelátóiról nőtt ki, a zimonyi és újbelgrádi „téglakereskedők” között nőtt fel, és a Szerb Radikális Párt dohos pincéiben formálódott. Még ha akarta volna, akkor sem tudta volna másképp csinálni.
A dolgok természetes úton haladtak tovább: körülvette magát gazemberekkel és műveletlen emberekkel, akik nyilvános tanórát tartottak nekünk arról, hogy az emberi kapzsiságnak valóban csak az ég szab határt. A pártot szervezett bűnözői csoportként hozták létre, a hatalmi piramis csúcsára pedig azok kerültek, akik normális körülmények között zárt intézetekben lennének, vagy oda igyekeznének. És természetesen nem csupán börtönökre gondolunk.
Létrehozta az úgynevezett maffia-gazdaságpolitikát: az állami erőforrásokat különféle hazai és külföldi ügyeskedőknek engedte át, akik közül némelyiknek bizony, pénze és hatalma is van bőven. Csak az a fontos, hogy mindenki megkapja a maga részét.
Az így kialakított rendszer természetesen hosszú távon nem működhet. Bárhol nyúlsz hozzá, minden kezd szétesni. Ami működik az államban, az csak a tehetetlenség ereje miatt működik. És ez napról napra egyre láthatóbbá válik, még az „egyszerű” polgárok számára is – legalábbis azoknak, akiket nem hipnotizált a totális propaganda. Márpedig ilyen propaganda csak azért lehetséges, mert valamelyest képes elfedni a pornográfiát.
Kezdetben tehát a rezsim médiájának az volt a feladata, hogy eltakarja a valóságot. Csakhogy a valóság egyre elviselhetetlenebbé vált. Így aztán el kellett kezdeniük egy párhuzamos valóság megteremtését, ami rendkívül nehéz, sokszor pedig lehetetlen küldetés. A végén pedig ott találod magad, hogy egy háborús bűnös temetését közvetíted élőben, állami tiszteletadás mellett.
Éppen azért, mert a rezsimpárti média minden kapcsolatát elvesztette a valósággal, kezdte elveszíteni a mérkőzést a teljes kívülállókkal, azzal a maroknyi, a rezsimtől valamennyire független médiával szemben. Nagyjából a szerbiai média 95 százaléka rezsimpárti szócső, amely körülbelül annyira törődik az újságírói etikával, mint az elszakadt apai alsónadrággal, és amely az állami és félállami pénzek száz százalékát használja fel.
Ezzel szemben az öt százaléknyi média, amely valamilyen szakmai, kritikai távolságot tart a rezsimtől – és amelynek nagy része a létfenntartás határán tengődik, botból és madzagból próbál működni –, képes volt legyőzni ezt az egyébként rémisztő agitprop-gépezetet. Ez nem benyomás: közvélemény-kutatások bizonyítják.
Bizonyos értelemben inkább gyengeségnek, mint erőnek nevezhető az is, amit a rezsim évek óta tesz a független médiával és újságírókkal. Mindent megtesz, ami csak eszébe jut. A baráti tanácsoktól, hogy „ne szórakozzanak”, a megvesztegetési kísérleteken át – és nem minden maradt kísérlet – a nyilvános kipellengérezésig, célba vételig, a szervezett halálos fenyegetésekig és az országból való kiűzéssel való fenyegetésig, sértegetésekig, végül pedig a fizikai támadásokig.
Lehallgatás, lakásfeltörés – minden belefér. Ők az „usztasák”, a „baliják”, „Kurti emberei” és így tovább. Hála istennek, egyelőre még senki sem vesztette életét, de néhányaknak el kellett menekülniük az országból, mert úgy ítélték meg, hogy saját és családjuk biztonsága komoly veszélyben van.
Már mondtuk: az állami alapokból egyetlen szem gabona sem jut a független médiának. Ráadásul számos magánvállalat sem mer náluk hirdetni, mert jó kapcsolatokat akar fenntartani egy deregulált állam hatalmával. És ott vannak a különféle ellenőrző hatóságok is, amelyek révén a rezsim annyit markolhat, amennyit csak akar.
Amikor úgy ítélték meg, hogy mindez még nem elég, egy rendkívül komoly és láthatóan aprólékosan megtervezett nemzetközi akcióba-tranzakcióba kezdtek, amelyről nem tudunk mindent. De abból, amit tudunk, és abból is, ami jelenleg történik, világos, hogy ennek az a célja: legalább kezdetben kihúzni a fogait annak a médiának, amely korábban a United Group része volt, ma pedig az ANN-ben (Adria News Network) tömörül, vagyis az ország legbefolyásosabb független médiumainak.
Erről már sok minden elhangzott, ezért nem részletezzük.
Nos, egyes, a médiaviszonyokat jól ismerő emberekhez már 2023-ban eljutott az információ, hogy Belgrádban „szokatlan találkozókat” tartanak, amelyeken jelen vannak a United Group többségi tulajdonosának, a BC Partnersnek egyes vezetői, Orbán, vagyis a magyar kormány képviselői, valamint Vučić emberei.
Aztán 2025 elején az állami Telekom Srbija és a Szerbiában Yettel néven működő cseh–emirátusi vállalat nagy pénzért gyakorlatilag megvásárolta a United Group valamennyi elemét – a médiát kivéve. A Telekom Srbija vezérigazgatója és a United Group vezérigazgatója között lehallgatott beszélgetésből világosan kiderül, hogy politikai-pénzügyi megállapodásról van szó, amelyben személyesen Aleksandar Vučićnak is fontos szerepe volt.
Ezt követően a United Group az ANN-be szervezett médiát eladta a vitatott portugál Alpac Capitalnak, amely az Euronews tulajdonosa, és amelyet bizonyos Pedro Vargas David vezet. Az ő apja, Mario hosszú éveken át Orbán volt magyar miniszterelnök tanácsadója. Vučić nemrég azt mondta, hogy Mario az ő „közeli barátja”.
Európai oknyomozó újságírók kiderítették, hogy az Alpac többek között Magyarországról érkező pénz segítségével tudta 2022-ben megvásárolni az Euronewst. A 170 millió eurós akvizícióhoz 45 millió eurót a magyar állami Széchenyi Alap biztosított, további legalább 12,5 millió euró pedig a New Land Media nevű, Balásy Gyula tulajdonában lévő vállalaton keresztül érkezett. Balásy az Orbán-rendszer egyik fontos üzletembere.
Mellesleg az Alpac társtulajdonosa a nagy magyar technológiai és távközlési csoportnak, a 4iG-nek is, amely Orbán Viktor kormányzása alatt emelkedett az egekbe.
És most látjuk a következményeket.
Először, még az Alpac megjelenése előtt, mennie kellett Igor Božićnak, az Adria News Beograd igazgatójának, annak a produkciós cégnek a vezetőjének, amely az N1 televízió műsorait készíti. A független újságírók és szervezetek tiltakoztak, de az is látszott, hogy közöttük is vannak repedések.
Néhányan a háttérben azt mondogatták, hogy a leváltás rendben van, mert már túl sok volt a szerkesztési politika „Úá, Vučić!”-jellegéből. Ez egyébként olyan mondat, amely bizonyos politikai és civil szervezetek tevékenységével kapcsolatban is újra és újra előkerül.
Mintha Szerbiában egy újságíró vagy aktivista bárhol is ásna egyet, ne éppen Vučićba, illetve abba ütközne, amit ő megtestesít: a törvénytelenségbe, a bűnözésbe és a dilettantizmusba. Mintha éppen nem Vučić szüntette volna meg a nyilvános vitát, és nem ő változtatta volna a közvéleményt marhavásárrá.
És akkor most, ugye, majd az N1 újra megteremti a nyilvános vitát.
Hát persze. Az ördögöt!
Emlékeztetni kell arra is, hogy a rezsim politikusai több mint egy évtizede megtagadják, hogy független médiumoknak nyilatkozzanak vagy azok műsoraiban szerepeljenek. Két okból. Egyrészt elkerülik a kellemetlen kérdéseket, másrészt ezzel azt a benyomást keltik, mintha ezek a médiumok egyoldalúak lennének.
Ezután következett egy, a hülyeség jegyeit magán viselő esemény. „Félreértés” támadt az N1 új szerkesztői és a neves publicista, Ljubodrag Stojadinović között, mert – úgymond – nem megfelelő nyelvezetet használt.
Mellesleg a publicisztika irodalmi-újságírói műfaj, amelyre bizonyos más szakmai szabályok vonatkoznak. Lehet, hogy Stojadinović stílusa nem mindenkinek a kedvence, de képzeljük csak el, mi történne, ha valamelyik szerkesztő megpróbálná nyelvileg uniformizálni Boris Dežulović vagy Teofil Pančić publicisztikáit.
Aztán jött a következő lépés.
A Nova S televízió megszüntette a rendkívül népszerű politikai-szatirikus műsort, a „24 perc Zoran Kesićtyel” című programot. Nem csak Szerbiában volt népszerű, természetesen. Felesleges magyarázni, milyen volt a műsor, hiszen e szöveg valamennyi olvasója látta már – ha nem is rendszeresen, legalább időnként.
Természetesen a műsor megszüntetésének köze van a közelgő választásokhoz, és következménye annak a megállapodásnak is, amelyről fentebb beszéltünk.
A hivatalos indok: a műsor túl drága ennek a médiavállalatnak.
A bulvárlapokban is így terjed a történet, amelyek természetesen kárörvendve csámcsognak rajta. Nagyjából úgy állítják be, hogy Kesić egy rendszerellenes haszonleső.
Semmi új nincs ebben, azon kívül, hogy ez az eset megmutatta, mennyire éretlen és frusztrált Szerbia közélete – még a Vučić-ellenes része is.
A Vučić-ellenes baloldaliak például azt mondják, hogy a műsor megszüntetése igazságos, hiszen „a neoliberális Kesićet a neoliberalizmus ölte meg”.
Csütörtökön tiltakozást tartottak a műsor megszüntetése ellen. A tiltakozás mögé két, hosszú időn át egymással szemben álló újságírószervezet is felsorakozott: a Szerbiai Független Újságírók Egyesülete és a Szerbiai Újságírók Egyesülete.
Remélhetőleg ez jó jel. Remélhetőleg azok a szakmájukat komolyan vevő újságírók, akik még megmaradtak, összefognak és szolidaritást vállalnak egymással. És remélhetőleg azok közül, akikben hittünk, senki sem válik a médiaszabadságok tudatos vagy öntudatlan, önkéntes vagy kényszerű végrehajtójává.
Talán végül kiderül, hogy a szerbiai hivatásos újságírók – ahogy mondani szokás – felnőttek történelmi feladatukhoz.
Az N1 szerkesztőségének egy része tegnap nyilvános közleményt is közzétett, amelyet kilenc újságírónő és újságíró írt alá. A közlemény elítéli az N1 hírigazgatója, Branislav Šovljanski által Danica Vučenić és Žaklina Tatalović újságírónők ellen folytatott célba vételt.
Nem kell látnoki képességekkel rendelkező jósnőnek lenni ahhoz, hogy lássuk, mi készül, és hogy mit kell minden erőnkkel megakadályoznunk.
Ez ugyanis nem csupán a médiaszabadság kérdése. Hanem az elemi emberiességé is.
Ha a rezsim végigviszi, amit tervez, sok újságíró – éppen a legjobbak közül – kenyér nélkül marad. Az utcán.
Ez nem túlzó hiperbola, higgyék el.
Az a kevés független média nemcsak arra lesz képtelen, hogy munkát adjon azoknak, akik önként vagy nyomás hatására távoznak majd az ANN médiumaitól, ha bekövetkezik ez a rossz, ám korántsem váratlan forgatókönyv, hanem az is kérdéses, hogy ők maguk képesek lesznek-e túlélni.
Vannak, akik úgy gondolják, hogy a közösségi média pótolhatja mindezt.
A „24 percet” majd a YouTube-on nézzük.
De még ha ez lehetséges is lenne – márpedig nem az –, miért lepődnénk meg, ha Vučić rezsimje előbb-utóbb a közösségi médiát is szabályozni kezdené? Különösen most, hogy a „mladićizmussal” világos üzenetet küldött: az Európai Unió egyáltalán nem érdekli.
Keletről már vannak modellek, amelyeket alkalmazhat.
Ha valaki úgy gondolja, hogy ez is hiperbola, idézze fel, mi mindenről gondoltuk még néhány évvel ezelőtt, hogy lehetetlen – aztán mégis megtörtént, teljes terjedelmében.
Ha a rezsim – amely már így is rothadásnak indult – tovább él (a rothadás hosszú folyamat, erre Mirko Đorđević tanított bennünket), nem kizárt, hogy a független szerbiai média külföldre költözik.
Olyan újságírók és médiumok példáját követve, amelyeket „áttelepítettek” Oroszországból, Belaruszból, Mianmarból, Afganisztánból vagy Azerbajdzsánból.
Valójában valami hasonló már most is létezik: vannak műsorok, amelyek legalább részben egy másik volt jugoszláv államból kerülnek adásba.
Nem mondjuk meg, melyikből. Úgy teszünk, mintha nem tudnánk.
De nem akarjuk tovább sötétíteni a képet.
Reméljük, hogy Szerbia október 25. után más és másmilyen ország lesz.
Nem lennénk az új hatalom helyében, amely egy állam mindenféle csodáit és cafrangjait örökli majd, de bizonyos dolgokat gyorsan is meg lehet oldani.
A helyzet olyan, hogy a szerbiai polgárnak nem marad más választása, mint optimistának lenni.
Hinnie kell abban, hogy a diákok győznek.
Azok a diákok, akik sokunkat, öregeket, megfosztottak a cselekvőképességünktől.
Jórészt teljes joggal.
Következő cikk: A délvidéki magyarság kálváriája
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Mit ér a polgár, ha választó és magyar? Helyzetjelentés a szabadkai plakátháborúról
Portré tekintetében Kasza valóban kissé vöröses. „Mintha elpirult volna szégyenében!” – jegyezte meg egy VMDK-s újságíró >
Miféle felelősséggel tartoznak a diktatúra polgárai?
Ők felmenthetők, amennyiben nincs semmiféle funkciójuk és nincs semmiféle befolyásuk a közéletre. Azonban ugyanez a válasz >
A 3-as lista lehet a VMSZ sírásója
Történelmi jelentőségű lehetne, ha évtizedek után ismét létrejöhetne egy pluralista vajdasági magyar politikai képviselet, amelyben nem >
A VMSZ „politikai prostituáltak gyülekezete”, vagy „elvszerű, gerinces emberek sokasága”?
Az október 25-i választások a VMSZ sorsát is megpecsételhetik. Amennyiben az egyetemisták listája győzne a választásokon, >
VMDK: Pásztorék ismét ködöt árulnak a Tisza-menti szavazóknak
A Tisza-menti régió lakói – akiknek a mindennapi életben, a kórházi ellátásban és a hivatalos ügyintézésben >
Létezik alternatíva
Ahogy látom, új arcok, új nevek tűnnek fel, ami nyilván komoly közéleti frissülést jelez. És ez >
Távoli, és mégis élő
Az a nehéz, hogy én most pont ugyanannyit éltem itt, Magyarországon, mint amennyit otthon. Nagyon érdekes >
A diákok küldetése Vučić megbuktatása
Ha a Szerb Haladó Párt csalásokkal és erőszakkal hatalmon maradna, az teljessé tenné Szerbia autoriter pályáját, >
Most ki lesz az oka?
Ki fog győzni, és ki lesz ennek az oka? Mit lehet tudni. Végső fokon ki elég >
A VMSZ haladó képviselője
Kovács Elvirának, Fremond Árpádnak, a Magyar Nemzeti Tanács elnökének és Demo Beriša ügyvezető kisebbségügyi miniszternek egyebek >
Lehetséges-e ezt befejezni szép, tiszta fehérkesztyűs kézzel?
Nem számolnak azzal a tömeges számonkérő indulattal, amellyel Budapesten szembesültem. Nem lebecsülendő a veszély, hogy az >
Vajon az új nemzedékek értik-e Pančićot és Eörsit?
Erre a kérdésfelvetésre az is ösztönzött, hogy a magyarországi rendszerváltást valójában a fiatalok döntötték el. Az >