Ma Hugó, Agád névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Tisztelt Bódis Gábor!
Engedje meg, hogy röviden válaszoljak a Napló 28. számában közölt vezércikkének néhány mondatára. >
Pornó anziksz
Nem is sejted, Szilvia, mostanában mennyit ábrándozok a fenekedről. Pedig tizenegynaponta kimondottan ezért vonulok a guggolva >
Csetnikek és usztasák
MÁSKÉNT EZ NEM TÖRTÉNHETETT! Azok után sem, hogy Belgrádból, illetve Zágrábból a vasárnap esti maksimiri polgárháborút előre >
Egy levél a szabadkai szökőkútról - a szökőkútért
A szabadkai főtéren lévő (zöld) Zsolnay-szökőkutat 1985-ben avatták fel. A polgárok szívükbe zárták, és örömet leltek >
Tanmesék felnőtteknek
Csak kevés embernek adatik meg a látnoki képesség, engem viszont igenis ilyen kivételes hajlammal áldott meg >
Két kezünket összetéve…
Három dologról szeretnék említést tenni, talán nyomot is hagyni, június harmadik vasárnapjának éjszakáján készült rövid >
Szárnyát vagy combját?
Az előző részben az olaszos ízek voltak az étlapon, gasztronómiai naplóm folytatásában a kicsi kínai falatkák >
Isten éltesse, Tanár úr!
Az egyetemen még szerencsém volt dr. Szeli István előadásait hallgatni. Soha nem jött készületlenül, soha nem >
It's toasted
Rengeteg katonatörténetet hallottam már, a legtöbb vicces kis sztori, kerülve a komoly dolgok ecsetelését. Inkább anekdoták >
Tisztelt Ágoston András!
Sokáig töprengtem, válaszoljak-e egyáltalán levelére, amelynek felszólító hangneme – őszintén megvallva – egy magunk mögött vélt >
Pásztornak, Végelnek egy a hangja
A megújulás ambíciójáról, a megújulás és az összefogás esélyéről beszélt Pásztor István a Vajdasági Magyar Szövetség >
Lelkierő és türelem
Újvidéken szálltunk fel a Belgrád-Bécs nemzetközi gyorsra. Egy hatüléses fülke, a szemközti oldalon két munkásformájú ember >
Két kezünket összetéve…
Pál Károly
Három dologról szeretnék említést tenni, talán nyomot is hagyni, június harmadik vasárnapjának éjszakáján készült rövid írásomban, amely, ha igaz, talán belefér a Hét Nap következő számába. Nagyon friss, de teljesen különböző jellegű emlékeimről szeretnék beszámolni, jelesen a mai bácsfeketehegyi református megemlékező Istentiszteletről, a községbeli állami földek héten lezajlott bérbeadásának tanulságáról, valamint a Vajdasági Magyar Szövetség tegnapi ünnepi Közgyűléséről.
Aki elolvassa írásomat, ne várjon részletes beszámolót az említett eseményekről, hiszen ennek megírására nincs időm, mivel a bácsfeketehegyi határ nagy részét művelő gazdatársak társaságában eltöltött ma esti találkozás, amely során elfogyasztottuk a Kárpát-medence, 2010. június 20-i, kun módon főzött egyik legjobb birkapaprikását, amelyet az idei meggynapok első helyezett szakácsa, Losonci Imre készített, nagyon lerövidítette az éjszakámat. Holnap, hétfőn délelőtt, pedig már lapzárta van, délre pedig Bánátban szeretnék lenni, hogy a Község napja alkalmából újra elmondhassuk egymásnak VMSZ-es barátaimmal, és Bogdán József plébános úrral, talpra állt Törökkanizsa magyarsága.
Két kezünket összetéve, imádkozzunk szépen: hisz van, aki meghallgatja, van Isten az égben! A régi, Ágoston Sándor-féle, református énekeskönyv 274. dicséretének éneklése vezette be a mai emlékező Istentiszteletet a bácsfeketehegyi református templomban. Orosz Attila és Harangozó László fiatal helybeli lelkipásztorok, szolgatársak, szóltak a gyülekezet tagjaihoz. Azokhoz akik, mintha Karácsony, vagy Húsvét lenne, ez alkalomból igen szép számban megtöltötték az ősöktől örökölt padsorokat. Ágoston Sándor lelkipásztor, a református keresztyén egyház első délvidéki püspöke halálának ötvenedik évfordulójáról emlékeztünk. Arról a püspökről szólt az igehirdetés, aki megszervezte egyházunkat, építette, és őrizte magyar közösségünket, intézményeket hozott létre, és működtetett. Az ő tekintélyének köszönhetjük, hogy a második világháború végén, az oroszok, és a partizánok bevonulását követő nehéz években, a helybeli szerbek, valamint a betelepített montenegróiak részéről nem érte atrocitás a bácsfeketehegyi magyarokat. Mindez pedig, tudjuk, azokat az időket követően, illetve megelőzően történt, amikor a feketicsi magyar kommunisták, bizony élen jártak a magyar fiatalembereknek a bolmáni mészárszékre küldésében, valamint a padlásokat leseprő pártfeladat hűséges végrehajtásában.
Joggal tette fel az önvizsgálati kérdést, és bízta mindannyinkra a választ, az igehirdető Orosz Attila tiszteletes úr, hogy vajon tudott-e a múltban, az elmúlt ötven évben, és tud-e ma a feketicsi, bácsfeketehegyi református eklézsia elöljárósága, és gyülekezetünk minden tagja hűségesen sáfárkodni azzal az ajándékkal, amellyel Isten mindannyinkat megajándékozott, Ágoston Sándor töretlen hite, példaértékű keresztyén élete, és hűséges szolgálata által. Nehéz a kérdés, a válaszadás pedig, hisszük Megváltónk segítségével, miránk vár.
Témát váltva, örömmel szeretném elmondani, hogy Bácsfeketehegyen az elmúlt héten, két kivételtől eltekintve, jelesre vizsgáztak az állami földek bérlésére meghirdetett árverésen résztvevő gazdák. Számos megbeszélés, és érdekegyeztetés eredményeként, az állami földek, a kikiáltási ár fejében, azokhoz kerültek, három évre, akikről az egyezség szólt.
Az általános vélemény szerint azonban szégyenszemre, két helybeli ember nem tudott belenyugodni a kialakult közakaratba. Mindketten a Duna utcában laknak, és ráadásul szomszédok is. Az egyikük, jó pénzért, saját bevallása szerint évi mintegy ötezer euróért, a szomszédos verbászi községből hozott nagygazda földbérlőt az egyik legjobb minőségű hetvenhektáros bácsfeketehegyi parcellára. A másik falubéli pedig, templomkerülő létére, a három év után újra államosított, de a püspökeink által megáldott egyházi földekre verte fel, üres zsebbel, irigységből, és bosszúállásból kétszeresére az évi árendát egyes, az egyházak által megbízott bérlőknél. Erről ennyit, a lelkük legyen rajta.
Újra témát váltva a Vajdasági Magyar Szövetség Magyarkanizsán szombaton megtartott ünnepi hangulatú közgyűléséről azt szeretném elmondani, hogy számomra, és úgy gondolom minden jelenlevő számára, öröm volt összegezni munkánk eredményét, azt, hogy bebizonyítottuk, nincs alternatívája a nemzeti összefogásnak, a közösségi akaratnak. Él nemzet e hazán, ezzel a jelmondattal hirdette meg a VMSZ az összefogás szükségességét, és magyar közösségünk, ezúttal elsöprő többséggel, felvállalta a nemzeti megmaradásunk egyedüli, de biztos esélyét jelentő kihívást. A közgyűlést követően, az eredetileg tervezett helyszín, a magyarkanizsai Tisza-part helyett, kényszerből, a labdarugó pálya körüli részre zsúfolódott be a Vajdaság minden magyarok által is lakott településéről érkezett mintegy ezerötszáz ünneplő. Ők voltak azok, akik önkéntesként sokat tettek azért, hogy az új összetételű Magyar Nemzeti Tanácsunkban, magyar kulturális autonómiánk letéteményesében, háromnegyedes többséget szerezzenek a Magyar Összefogás listáján jelöltként szereplő VMSZ tagok, és a többségben levő, velük szövetkező, pártonkívüliek. Kicsit korán jött a megjósolt aznapi eső, de úgy gondolom megérte, hogy meglássuk, milyen sokan vagyunk, és mennyire örülünk annak, hogy vagyunk. Sokak hosszú órákig utaztak aznap, de hiszem, hogy nemcsak azért lesz emlékezetes számukra ez a nap, mert bizony bőrig áztak.
Azt mondják, hogy aki megázik, nagyra fog nőni. Én úgy gondolom, hogy ezúttal is nagyot nőttünk önmagunk, és mindazok szemében, akik azért szurkolnak, hogy megmaradjunk, sikeresek, és boldogok legyünk őseink örökségében. Az pedig, hogy mit gondolnak ezek után rólunk azok, akik nem szeretnek eléggé bennünket, legyen az ő gondjuk, bajuk. A Teremtőnk irántunk érzett végtelen, és megelőlegezett szeretetében, és jóakaratában megbízva, akkor is tudjuk, hogy miénk, a nemzeti összefogásban hívőké a pálya.
Ezen a pályán, a mi pályánkon, pedig újra, és újra elmondhatjuk majd azt, hogy két kezünket összetéve, imádkozzunk szépen: hisz van, aki meghallgatja, van Isten az égben!
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Egy illúzió múltja
Végel László nemzedéki művet írt. A szónak itt és nála van még ereje, értelme. Hallatlanul gazdag >
Miskolczi: Semmibe veszik a polgárok kegyeletteljes végbúcsú iránti igényét
„Az aláírók nem ellenségei a hatalomnak, csupán szeretnék megmenteni a temetkezés Szabadkán kialakított hagyományait.” Basity Gréta >
Reagálás A szakma becsülete című írásra
Klemm József: „Ami pedig a tükröt illeti: jómagam nem csak a tükörbe tudok tiszta lelkiismerettel nézni, >
A város hangulatának megörzése nem kérdés
„Ez az interjú a Magyar Szóban Varjú Márta főszerkesztő döntése alapján nem jelenhetett meg.” Tómó Margaréta (Magyar >
Vargabetű
„Mi több: lesz-e egyáltalán olyan párttárs, aki majd kiáll mellette?“ Szabó Angéla (Bozóki Antal blogja): >
Az eurómilliós botránylista
„Milyen elvárások, miféle gazdasági szempontok szerint alakult a kiválasztott cégek rangsorolása.“ Szabó Angéla (Veszprém Kukac): >
Építkezés- és párbeszédkísérlet – illetve ennek veszélye
A párt, annak vezetése és az MNT egyfajta „instant” értelmiségi bázisra szeretne szert tenni. Vataščin Péter (Családi >
Ne ítélkezzünk előre!
Ugyanakkor úgy látjuk, néhány érv szólhat az „igen” mellett is. Második Nyilvánosság: >
Nem rosszak, csak naívak
Természetesen aki elfogadta a meghívást annak sok sikert és eredményes munkát kívánok. Szőke Attila facebook bejegyzése: >
A "biodekor" listáról
„Az egyetem autonóm felsőoktatási intézmény, amely kizárja a pártok beavatkozását.“ Vajdaság Ma: >
Kár a bélyegért!
„Kik lesznek azok, akik még hisznek nekik?“ Bozóki Antal: >
Terrorhangulat a Szabadkai Zeneiskolában?
"A tanárok kilencven százaléka az igazgatónő leváltása mellett szavazna, ha titkos szavazást tartanánk." Tómó Margaréta (Magyar Szó): >