Ma Lóránt, Loránd, Pál névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Csalárdul riogató családfelelősök
Amikor az emberminisztérium palira veszi az embereket, a családszervezet meg a családokat
Természetesen nem Orbán volt az első meg az utolsó populista még az utóbbi évtizedekben sem. A modern jelenséget Juan Perón argentin diktátortól számítjuk, aki eleinte valóban a kisemberek, kétkezi munkások érdekeiért harcolt – de utóbb már csak a hatalomért. Bele is bukott. Purger Tibor (Szabad Magyar Szó):
Elképesztő, mennyire beleélték magukat a magyar hatalom képviselői abba, hogy minden szavukat elhiszi a tisztességes tájékoztatásról leszoktatott magyar közvélemény. Annyira palira veszik a „nemzetpolitikusok” a nemzetet, hogy már gondolkodás nélkül hazudnak – az istenadta nép úgysem kap más információt, mint amit ők szánnak neki. Vagy mégis?
A Szabad Magyar Szó is jelentette, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének országgyűlési napján szónokolt. Legmagvasabb gondolata – amit mi is nagyvonalúan címbe foglaltunk – az volt, hogy
„A határon túli magyarok ügyét nem lehet kampánytémává tenni”
Milyen jól is hangzik ez, istenem! Az egyik legkeményebb politikai témát ne tegyük a politikai kampány témájává! Minek is politizáljon egyáltalán az istenadta nép!? Elég, ha beveszi a maszlagot és megszavaz egy újabb kétharmadot!
Nyugodtan ki lehet jelenteni ilyesmit, amikor minden nagy példányszámú napilap a falusi gázszerelő haver birtokában van, a köztévé meg évek óta ontja a „migráncsveszélyt” (még ha fél „migráncs” sincs a láthatáron). Amikor a miniszterelnök nem hajlandó nem mer tévévitára kiállni kihívóival, és amikor törvénybe foglalják a hazaárulózást, mihelyt valaki másként gondolkodni merészel.
Ilyenkor aztán hogyan is jutna eszébe a mosott agyú párthívőnek, hogy a csalárd családfelelős pontosan azt a témát tiltaná meg az ellenfélnek, amivel saját pártja államhoz jutott – a határon túli magyarok ügyének elpolitizálását. Aminek nyomán a határon túli csatlós szervezeteket „külföldi ügynökké” tette – amit csalárd családfelelősünk pártállama most viszont betiltani készül határon belüli magyarjai esetében.
És akkor még nincs vége!
Egy másik családfelelős, a családszervezeti elnök viszont csalárd hazugságokkal riogatja a családokat egy mégoly hiteltelen és esélytelen vetélytárs (szerinte nyilván ellenség, hisz mindenki az: ki nincs velük, az ellenük – pedig még Kádár is rájött, hogy fordítva kell ezt csinálni…) programjával:
„vannak »populista nézetek«, amelyek »elvennék az állampolgárságot, letagadnák nemzettársaikat, akik a határon kívül rekedtek«” (a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének elnöke, 2018. február 16.)
Ugyan ki emlékszik a valóságra? Kit is izgat az, amikor a hazug célzás a nemzet leghiteltelenebb politikusát, Gyurcsány Ferencet veszi célba? Mert ugye világos, hogy az amúgy teljesen szétvert magyar ellenzék minden más pártja – a Demokratikus Koalíciót kivéve – beállt a kettős állampolgárság meg a határon túli szavazati jog mögé. Az az egy, no az a nagy ellenség – csakhogy az sem azt mondja, amit a csalá(r)dfelelős neki tulajdonít.
A leghiteltelenebb politikus leghiteltelenebb pártja ugyanis
„nem ért[enek] egyet azzal, hogy olyan határon túli magyar állampolgárok is szavazati jogot kaptak, akik soha nem éltek Magyarországon, és nem viselik a döntésük következményeit.” (Gyurcsány, 2018. február 15.)
Vagyis ők sem vennék el az állampolgárságot, ahogy a csalárd családfelelős csúsztatott, hanem csak azzal van gondjuk, hogy olyanok is szavazhatnak (ráadásul sokkal egyszerűbben és ellenőrizhetetlenül), akik esetleg csak hírből ismerik Magyarországot.
Amúgy a populistának gúnyolt félnek sincs igaza, mert a határon túli magyarok nagyon is viselik döntésük következményeit: az elmúlt nyolc év alatt egyre növekvő előnyökben részesültek, ám a terheket nem kell viselniük – kivéve a „nemzetépítő” pártra egyszerűsítve, akár piaci gyűjtésben leadható szavazat „becsületbeli terhét”.
De miért is nevezi ezt az álláspontot populistának a csalárd családfelelős? Hát nyilván azért, mert a fenti jog-megvonást ugyan csak egyetlen ellenzéki párt meri kampányzászlajára tűzni, ám azzal a magyar választópolgárok jelentős többsége egyetért. Több mint kétharmaduk (70 százalék!) ellenzi a csak külföldi lakcímmel rendelkező állampolgárok szavazati jogát. Még a Fidesz-pártiak 23 százaléka szerint is politikai haszonlesés vezérli a kormány ebbéli politikáját, további 14 százaléknyi Fidesz-hívő szerint pedig a szavazatszerzési motiváció legalábbis hozzájárult a választói jogok megadásához. Amikor pedig anyagi juttatásokról van szó, akkor már 80 százalékra ugrik a határon túliak favorizálását és pénzelését ellenző magyarok száma.
Vagyis a legtöbb párt által érinthetetlennek vélt jognak pont az ellenkezője népszerű a mai (és a tegnapi) Magyarországon – innen a populista jelző annak az egyetlen pártnak a gúnyolására, amelyik a legnépszerűbb álláspontot fel meri vállalni.
És itt bukkanunk rá az utolsó bökkenőre: a csalárd családfelelős könnyedén vethette fel a „populista” jelzőt. Azért nem mondjuk, hogy könnyelműen, mert nyilván tisztában van azzal, hogy az átlag magyar nem olvas idegen nyelvű sajtót, komoly tanulmányokat pedig végképp nem. Vagyis nem tudja, hogy a populizmus egyre alaposabban tanulmányozott politikai jelenség, aminek az egyik modern változatú őstípusa éppen Orbán Viktor. Annyit eltalált viszont a csalárd családfelelős, hogy a politikatudomány abszolút negatív fogalomként kezeli a demagóg populizmus jelenségét, amellyel esetleg tehetséges, de végtelen hatalomvággyal rendelkező autokrata hajlamú népnemzeti vezérek megszédítik az embereket.
Természetesen nem Orbán volt az első meg az utolsó populista még az utóbbi évtizedekben sem. A modern jelenséget Juan Perón argentin diktátortól számítjuk, aki eleinte valóban a kisemberek, kétkezi munkások érdekeiért harcolt – de utóbb már csak a hatalomért. Bele is bukott. A banánköztársaságok egész sora követte az argentin példát, Alberto Fujimoritól Hugo Chávezen át Evo Moralesig. Környékünkön viszont Slobodan Milošević is egyértelműen populistának számított, hiszen vélt vagy valós nemzeti veszteségekre építve, a korábbi elitet börtönnel fenyegetve, nemzetegyesítést hirdetve, nyugati „ellenségektől védelmezve” vitte pusztulásba nemzetét – aminek a levét 30 év után is issza a szerbség és a vele együtt élni kényszerülők.
Íme, milyen egyszerű belátni, hogy a csalárdul riogató családfelelőst is könnyebb utolérni, mint a népi bölcsesség mozgáskorlátozott kedvencét.
UTÓIRATOK
1. Következetesség
Mielőtt a bel- és külföldi hatalmi párt bértollnokai és hiszékeny híveik nekirontanának a szerzőnek és lenemzetárulóznák, hadd álljon itt emlékeztetőül annak 2004. decemberi sorozatos kiállása a kettős állampolgárság mellett és az azt akkor elutasító – de tévévitára bátran kiálló – volt „populista” miniszterelnök ellen. Sőt az a kommentár is, amelyben az érvénytelen népszavazás harmadnapján gyorsan elforduló, későbbi populista kormányfő pálfordulását feltárni próbálta – de ami megakadt az akkori óvatos főszerkesztés rostáján, egyetlen írásként, amit negyvenéves sajtópályafutás alatt egy főnök ettől a szerzőtől elutasított:
(Meg)tévesztések szomorújátéka [a katasztrofális népszavazás-kezdeményezés leleplezéséről]
Tájkép, vita után [a Gyurcsány Ferencet tévévitára kihívó Tőkés László, Duray Miklós és Ágoston András harmatgyenge szerepléséről]
Mostohaanyaország Mikulása: A komp tele van – Tessék megvárni a következőt! [az érvénytelen népszavazás miatti keserűségről]
Át(sz)állás? [letiltott kommentár a jobboldal vezérének eredményhirdetés utáni pálfordulásáról]
2. Következetlenség
De hogy ne csak következetességről szóljon a bizonyíték, íme egy történelmi érdekesség a mai magyar államfő és pártjának múltjából:
Áder János országgyűlési képviselő felszólalásából (videó-dokumentum!):
“Mert elvileg sem tartjuk helyesnek, hogy Magyarország legfontosabb belpolitikai kérdéseiben olyanok is döntsenek, akik nem élnek Magyarországon, akik nem adófizetõ polgárai az országnak, és akik a két választás között semmilyen formában sem tudják az általuk választottakkal kapcsolatos véleményüket elmondani, ráadásul sokaknak semmilyen kötődése nincs is már az országhoz.” (Áder János, 1993. szeptember 28.)
Quod erat demonstrandum.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Az egyetemisták nagy erkölcsi győzelme
Engem különösen felháborított, hogy mindeközben vagy párszáz méterre levő Köztársaság téren Belgrád városa ünnepi újévvárást rendezett, >
Már nem az én városaim
De akárcsak 1968-ban és 1996-ban Belgrádban, az egyetemisták tiltakozó hulláma vált mára jelentőssé, azoké, akik elhatárolódnak >
„A rezsimnek vége van”!
A magyar közösségben – az egyetemi hallgatók lázadásával párhuzamosan – át kell(ene) gondolni a nemzeti közösségi >
Az inga kileng a szélsőjobb fele
Attól tartok, hogy a társadalom egy része kiábrándult a bársonyos forradalomból, a politikai szabadságjogokon, a jogállamiságon, >
A 2024-es év vajdasági magyar közösséggel kapcsolatos eseményei (3.)
A közösségi hálón több összeállítás is készült arról, hogy 2024-ben melyek voltak a magyar közösséget érintő >
A 2024-es év vajdasági magyar közösséggel kapcsolatos eseményei (2.)
A közösségi hálón több összeállítás is készült arról, hogy 2024-ben melyek voltak a magyar közösséget érintő >
Remény és félelem
Ezekben a zűrzavaros napokban kéz a kézben jár a remény és a félelem. Az egyik nap >
A 2024-es év magyar közösséggel kapcsolatos eseményei (1.)
Ilyenkor, év elején szokásos számot vetni az elmúlt év eseményeivel, értékelni azokat és megfogalmazni az újévtől >
Leleplezték az eltitkolt félelmet
Az értelmiségiek nem győzték hangoztatni, hogy őket nem érdekli a politika. Most pedig az egyetemisták kimondták >
Mintha nem is ugyanabban az országban élnénk
Valamiképpen így volt ez 1968-ban is, az egyetemista tüntetések idején. Csakhogy akkor akadt egy Bosnyák István, >
Hihetetlen, de élmény
Szirupos most a lelkem, kicsit meg van nyugodva; volt, ami volt és lesz, ami lesz. Jó >
A nagyapák lázadó szelleme ébredezik a fiatal nemzedékben
Bárhogyan is végződjék komoly szellemi felfrissülés kezdetét jelzi. Természetesen a hatalom minden létező eszközt felhasznál ellenük, >