Ma Olivér névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Az élet piros lakkcsizmában „vágni engem nyakon” (Domonkos István után szabadon)
Bence Erika
Az a társadalom, amely segítségnyújtás helyett a gyermeknevelési jog megvonásával bünteti a szegényeket, kegyetlen társadalom. Feltételezhetően az élet más területén is kirekesztő, embertelen. Embertelensége könnyen odaér mindenkihez. A „jólvasaltak” világát is behálózza előbb-utóbb, csak más formában. Bence Erika:
Idén egyetlen karácsonyi képeslapot hozott a postás. Olyant, mint amilyent három évtizeddel ezelőtt, a digitális kultúra térhódítása előtt volt szokás küldeni ünnepnapra szeretteinknek, barátainknak, ismerőseinknek. Egy volt tanítványom – ma már családanya – küldte, akit egy évtizeddel ezelőtt készítettem fel mentorként sikeres diplomavizsgára. Most olvasta el egyik könyvemet. Megköszönte a tanulságait; „amit elvett és hozzátett az életemhez”. Többek között ezt írta a lapra. Nem mondom, hogy nem hatódtam meg. Miként azt sem tagadom, hogy nagyon fontosak számomra ezek a visszajelzések. Külföldi egyetemeken doktori fokozatot nyert egykori hallgatók jelzései, akik pályájuknak ekképp elért csúcsán nem felejtik el azokat a tanáraikat, akik még az alap- és mesterfokon egyengették az útjaikat. Főleg, ha nem csak annyira és annyiban, amennyit és amit az egyetemi tanár munkaleírása kötelezővé tesz.
Voltak ismerőseim, akik elektronikus levélben, mások a Facebook levelezőjében küldtek képet, üdvözletet. Még ezekben is kivehető a személyhez szólás gesztusa, az ünnepi időszakban másokra is figyelő tekintet. Fontosak ezek a jelzések is, mert még érezhetni bennük a valódi, humánus tartalmat. Azt, amiről a keresztény ünnep szól. Önzetlenséget, megértést, elfogadást és szeretetet. Fontosak, mert egy – legjobb esetben is – közömbösnek, önzőnek, de inkább ellenségesnek, bántalmazónak mondható társadalomban élünk. Olyanban, amely elé egy virtuális valóságot emeltek kirekesztő hatalmi struktúrák és követőik. S ebben a valóságban minden rendben van: mindenki egyetért mindennel, elégedett, jól szituált – hallgat és szófogadó! Csillogó-villogó karácsonyfa mellett ölelkezik az új ruhában feszítő család, miközben felhívják a figyelmet arra, hogy „még soha nem volt ennyire tele a karácsonyfa alja”! (Ne higgyék, hogy nem valódi bejegyzés! Csak nézzenek körül a Facebookot elárasztó giccsfolyamban!)
Érthető hát, hogy minden disszonáns hang, amely zavarja ezt a „világok legjobbiká”-nak képzelt életet, ellenérzést, sőt, agressziót ébreszt élvezőiben. Pl. karácsonykor, amikor a rengeteg „cuki” poszt között feltűnik egy segélykérő, az emberek együttérzésére apelláló felhívás. Egy négygyermekes, hajléktalanná vált családról szól. Segítségért folyamodnak jóérzésű embertársaikhoz, mert lakhatási körülményeik miatt attól félnek, a gyerekeket kiemelik a családból, egyszerűen szólva: elveszik tőlük őket. Pedig nem bántalmazó szülők. Bűnük a szegénység. A róluk szóló – ellenzéki portálon megjelent – cikkből megtudjuk, hogy ikreik már a hajléktalanságba születtek bele, majd Kanadában próbáltak szerencsét, ahonnan – noha újabb gyermekük jött világra – hazajöttek (vagy haza kellett jönniük!), hogy negyedik gyermekükre is csak a hajléktalanság várjon. Budapesten szeretnének megkapaszkodni, mivel az egyik gyerek sajátos nevelési igényű. Az apa kőművesként dolgozik, de a keresete nem elegendő a fővárosi albérlet fedezéséhez, vidéken örökölt házukba pedig nem bírtak beköltözni.
A történet kiváltotta rettenetnél, miszerint hány meg hány ember él e „jól teljesítő” világban a létminimum alatt, hány embernek nincs esélye kilábalni a mélyszegénységből, csak a poszt alatti megjegyzések tömkelege válthatott ki még nagyobb döbbenetet bennünk. A felismerés, hogy az emberek egy bizonyos hányadából még karácsonykor sem vált ki együttérzést az elesettek sorsa, noha ott feszítettek az éjféli misén, s „híven” tartják a karácsonyi szokásokat. Mondjuk, karácsony böjtjén nem esznek húst, mert olyankor a hal a „menő” (Jó halpaprikás! Rántott ponty vagy harcsa! – Más kérdés, hogy az eredeti hagyomány szerint még ez sem elfogadott böjti menü!). Tudjuk a rendet.
A harmincas-negyvenes korosztályhoz tartozó, önelégült, mert magát minden szempontból „közösségileg legitimált”-nak gondoló asszony – ő a legagresszívebb kommentáló. Férjezett, jól, vagy az átlagosnál legalább hajszálnyival jobban szituált családban él, legfeljebb két gyermeke van, s rendszerint valamilyen felsőfokú végzettsége is – amire hivatkozva gondolhatja úgy, hogy véleménye megfellebbezhetetlen, másokat (le)minősítő megjegyzése „alapból”, tehát érvek nélkül is helytálló. Felszínességének és inkorrektségének társadalmi státusza, vagyona, pozíciója, ideológiai hovatartozása, családjának vagyoni helyzete, vagy férjének hatalmi pozíciója ad legitimációt.
A „közösségileg legitimált” asszony hangot ad megdöbbenésének, „lefagyott”, amikor azt olvasta, hogy hajléktalanok négy gyereket „vállaltak”. „Micsoda felelőtlenség” – és el is kell venni az ilyenektől a gyereket! Mert micsoda dolog az, hogy valaki kőműves és nem tud rendbe hozni egy vidéki házat, meg nem képes elegendő munkát találni és pénzt keresni, amikor manapság „lasszóval fogják a jó kőművesmestereket”! És már az is eleve gyanús, hogy valaki csak úgy, hazajön a „fenékig tejfel” Kanadából! Kimondatlanul ott van a sorok között: biztos munkakerülő, felelőtlen, iszákos, ne adj Isten, bűnöző! Meg is érdemli a sorsát! Nem is csoda, hogy szegény és kilátástalan a sorsa! El kell venni a „szegénységbe csinált” gyermekeit!
Ebben az ideális világban minden a helyén van. Önhibáján kívül senki sem csúszhat le a társadalmi ranglétrán, sem egzisztenciálisan. Aki akar, az érvényesül, „még ha fát hasogatnak is a hátán”. A férfi és a nő felelősségteljesen tervezi a családját. Ha nem tudnak mindent megadni leendő gyermekeiknek, akkor „eltekintenek tőlük”, azaz „meg sem csinálják” őket. „Én is szülhettem volna még, de tudtam, hogy nem tudnék mindent megadni nekik!”
Mi az a minden? Felelősségteljes asszonyság! Talán, jó felelet erre egy másik bejegyzés. Böjte Csaba története, amely arról szól, hogy három, gondozásba vett gyermeket vitt haza karácsony napján szüleikhez, akiket fűtetlen garázsban, rossz körülmények között talált. Fordult is volna vissza velük, hiszen volt ott még három, nélkülöző másik is. Mire a gyerekek – a nevelőotthon meleg biztonságának tudatában is! – sírva kérdezték, nem maradhatnának-e mégis, mert szüleikkel szeretnék tölteni a karácsonyt! Hát ez az! Ez az az „minden”, amit az ember adhat a gyerekének! A jó ember érti. (Akiknek értelmezési gondjaik vannak, csak azoknak írom ide: ezt a mindent úgy hívják, hogy feltétlen szeretet! És ezt akkor is képes teljesíteni a szülő, ha szegénységben él!)
És mi van azokkal, akik önhibájukból kerültek a létminimum alá? Ha hanyagok, felelőtlenek voltak. Ha hibáztak, téves döntéseket hoztak. Ha tékozlók voltak. Ha alkoholisták vagy más szenvedélyfüggők. Ha büntetett előéletűek.
Mi van azokkal, akik nem eléggé rátermettek? Akik alulképzettek. Akik eleve rossz anyagi körülmények közé születtek. Akiknek valamilyen hendikepjük van, pl. beteg, fogyatékkal élő, sajátos nevelési igényű családtagjaik.
Mi legyen a gyámoltalanokkal? A butákkal? A félkegyelműekkel?
A szegénységet bűnként értelmező, kirekesztő társadalom lojális polgárában fel sem merülnek olyan tartalmak, miszerint ezek az emberek – a hajléktalanságban is gyermeket vállaló nők és férfiak – szeretik egymást, vonzalmat éreznek egymás iránt, örömet szeretnének okozni maguknak és másoknak: házaséletet élnek. És gyerekeket szeretnének! Családot. Hogy a szegénységben élő gyerek – lásd Böjte története! – szereti a szüleit, hogy velük akar élni akkor is, ha fűtetlen a hajlékuk.
Az a társadalom, amely segítségnyújtás helyett a gyermeknevelési jog megvonásával bünteti a szegényeket, kegyetlen társadalom. Feltételezhetően az élet más területén is kirekesztő, embertelen. Embertelensége könnyen odaér mindenkihez. A „jólvasaltak” világát is behálózza előbb-utóbb, csak más formában.
Természetesen, az említett Facebook-bejegyzés alatt szép számban megszólaltak jóérzésű emberek is. Akik árnyaltabban képesek értelmezni a szegénység fogalmát. Vesztükre. Mert a „társadalmilag törvényesített” véleménnyel szemben esélyük sincs.
Újra és megint, jómagam is belesétáltam ebbe a csapdába. Egy ilyen kilátástalan vitába. A fentiekben leírt véleményemnek adtam hangot. Többek között annak is, hogy a mélyszegénység bizonyos szintjén túl nem léteznek olyan fogalmak, hogy „tudatos családtervezés”, meg „vállalás”, csak esetlegesség, mindennapi küzdelem és kilátástalanság van. S nem is csoda, ha figyelembe vesszük, hogy a társadalom egészére sem jellemző ilyen következetesség és tudatosság. Jól mutatja ezt a – sajnos, családtervezési modellként is funkcionáló – művi vetélések országosan (sőt, az egész kelet-európai térségben) nagy száma.
„Mintaasszony” válaszolt. A társadalmilag is jól bevált „csúsztatás” módszerével. Elmondta, hogy primitív vagyok, mert azt hiszem, hogy a családtervezés egyetlen lehetősége az abortusz. Már itt abba kellett volna hagyni! Nem lett volna szabad válaszolni! De leírtam, hogy nem jól értelmezte a szavaimat, épp az ellenkezőjét írtam. Az adott „módszert” mint negatív következményt említettem. Erre jött a válasz, hogy még saját mondataimat sem tudom értelmezni, nemhogy másokét.
Ilyenkor talán káromkodni volna jó! Még karácsonykor is. Más úgysem segít! Persze, elmondhattam volna, hogy egyetemi tanár, a tudomány doktora vagyok, huszonöt éve mást sem teszek, mint szövegeket értelmezek. Tanítok, tizenegynéhány önálló kötetem van (több kiadást megért tankönyvek is!), voltam tudományos folyóirat- és vagyok lapszerkesztő, néhány díjat is kiérdemeltem. Kizárt dolog, hogy ne tudnék szöveget értelmezni és írni. Megtették mások. Akik ismernek. Szóltak. Ne minősítsen! Megkapták ők is. Egyiküknek az értelmi szintjét vonták kétségbe.
Nem tudom, mi lehet „közösségileg legitimált” asszonyság problémája. Miért zavarja a szegénység? Pontosabban nem is az, hanem a szegények iránt tanúsított részvét. Csak feltételezéseim vannak. A lecsúszottakkal és a kirekesztettekkel szemben ő „valaki” lehet. Lefelé lehet rúgni. Velük szemben boldognak, kiválónak, jólszituáltnak érezheti magát. Aztán mások, olyanok, mint én, jönnek az eltérő, a szegények gondjaival közösséget vállaló véleményükkel és beleszólnak, belerontanak az összképbe. Az ilyeneket ki kell nyírni! Ma ezt – virtuális értelemben, e virtuális világban – meg is tették velem.
Ekkor már érdekelni kezdett. Ki lehet „gondolatellenőr” asszonyság? Persze, nem vagyunk ismerősök a Facebookon, találomra, névre kerestem. Kijött egy profil. Karácsonyi kép. Ápolt, jólöltözött nők. Boldogság. Egyikük piros, térdig érő csizmában.
Fontosak a karácsonyi üdvözletek. Főleg, ha az odafigyelés és a kölcsönös tisztelet gesztusa ismerhető fel bennük. Megerősítenek. Hogy, noha nem vagyunk tévedhetetlenek, de azért olykor, mégis, jól, sőt, kiválóan csinálunk valamit. Ha egy évtized múltán sem felejtenek el bennünket tanítványaink! Akikkel főleg szövegeket értelmeztünk. Akik ma is adnak a véleményünkre.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
VMDK: „A történelmi sebek felszínes kezelése és az érdemi tettek hiánya”
A szervezők célja nem is az 1944/45-ben történt eseményeknek a legújabb kutatások függvényében való újraértékelése, hanem >
Szili Katalin eltörölné azt, ami nincs!
A szerb és a magyar nemzet megbékélésének történelmi folyamata korántsem tekinthető befejezettnek. A Boris Tadić és >
Megérdemelt díj
Varjú Márta jóvátehetetlen kárt okozott a közösségnek, alkotmánysértő módon megfosztotta a vajdasági magyarságot a széleskörű, sokoldalú >
Sajtótájékoztató után - harcolni és túlélni
Magyar Péter olyan nyomás alatt áll, amibe mindenki más már beleőrült, belerokkant volna. Ő egyelőre bírja, >
Határeset
Ami megszokhatatlan, az inkább a határ nehéz átjárhatósága. A hatósága. A hatóság hatósága. Az egyenruha oldalán >
A SZHP/VMSZ hatalom 100 napja
A szabadkai és a zentai „számadás” arra utal, hogy a VMSZ és a SZHP – a >
Csantavéren galoppol a bűnözés!
Mindez – csodával határos módon – a falu vezetőségét nem irritálja. Az ő szemüket ez nem >
A KULTÚRDIKTATÚRA FOLYTATÓDIK!
A nyilvánosság A VMSZ elnökétől megtudta a Létünk pályázat eredményét, mielőtt a felhívást kiírták volna. Pásztor >
Egyoldalú politikai oktatás
Minden akadémián, így a diplomáciain is tanuláskor elsősorban a tudományosságon, a tények megismerésén és nem az >
Miféle nyitás?!
Pásztor Bálint és az apja nemhogy az értelmiség felé voltak képtelenek nyitni, hanem egyáltalán a magyar >
A politikai felelősség elkerülésének kísérlete
II. Pásztor állítása, miszerint a sorkatonaság bevezetése ügyében Vučićtyal „közösen találnak mindkét fél számára elfogadható megoldást”, >
„A mostani körülmények rosszabbak, mint egy évvel ezelőtt”!
“A mai körülmények rosszabbak, mint egy évvel ezelőtt, de az elégedetlen és a határozott polgárok száma >