2019. november 13. Szerda
Ma Szilvia, Szaniszló névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Kézikönyv nőknek 1955-ből

1955-ben kézikönyvet nyomtattak nőknek, amit háztartástannak neveztek. Néhány tanács következik a kézikönyvből: >

Tovább

Boszorkányperek Németországban

A németországi boszorkányperek jogtörténeti jellemzői A rengeteg ártatlan emberi életet követelő boszorkányperek tipikusan az újkori Európa, méghozzá >

Tovább

Budapesti fotók a harmincas évekből

Frank Csontos gyűjtötte össze a megsárgult fényképeket. Érdemes összevetni, mi változott (vagy nem változott) az eltelt >

Tovább

Fejezetek a vajdasági zsidók történetéből (8.)

MINJÁN – (héber, a. m. szám) 13 éves­nél idősebb férfiakból álló tízfős csoport – ennyi jelenlevőre >

Tovább

Boszorkányper Magyarországon

A szegedi boszorkányper 1728/29 „De strigis vero quae non sunt, nulla questio fiat” [1] – olvassuk Kálmán >

Tovább

Kormányrendelet

Dr. Szórád gyűjtéséből származik a kormányrendelet, amelyiknek szöveghű leiratát itt tesszük közzé. A dörgedelmes dokumentum több mint fél >

Tovább

Székely Éva esete a kétféle szemű nyilassal

Székely Éva, a legendás úszóbajnok 85 éves. Életrajza szerint: „Az apukám Erdélyből jött, az anyukám >

Tovább

Budapest, 1936

A svéd közszolgálati tévé archívumában egy több mint hetvenéves, a magyar székesfővárost bemutató turisztikai filmet őriznek. >

Tovább

A porcelán unikornis

A porcelán unikornis az amerikai Keegan Wilcox rendezésében nyerte el a legjobb rövidfilm díjat. >

Tovább

Így kezdődött...

Kicsit megsárgult már... de olvasható még mindig. Nemrég lett nagykorú, tavaly töltötte be a tizennyolcadikat. >

Tovább

A magyarok hullottak, mint a legyek

Amint azt egy korábbi írásunkban már megígértük, az e-novine engedélyével teljes egészében közöljük Bojan Tončić >

Tovább

A Köztársaság napja...

... ma van – emlékeztet István Kanadából.   >

Tovább

Napi ajánló

Slobodan Milošević belgrádi börtönnapjai. Hogyan adták ki Hágának? Elrabolták?

Tizenhat éve, hogy a II. világháború utáni Európa legvéresebb háborújának kulcsszereplőjét, Slobodan Miloševićet letartóztatták, és kiadták a hágai nemzetközi törvényszéknek. A letartóztatás és a kiadatás között eltelt néhány hónap, azt az időt a belgrádi Központi börtönben töltötte. Hogy hogyan, arról a börtön akkor parancsnoka Dragiša Blanuša mesélt a Blic c. napilapnak.

Mesélt a mindennapokról, a kiadatásról, a beszélgetéseikről és arról, hogy vádolták meg azzal, hogy „elrabolta” Miloševićet.

2001. március 31. a nap, amikor Slobodan Miloševićet letartóztatták.

„Tudtuk, hogy már csak napok kérdése a letartóztatása. Március végén három napja már az irodában aludtam. Aznap, március 31-én van egyébként a születésnapom. Emlékszem, késő este, már fáradtan, leültem a fotelba és elaludtam. Hajnalodott, amikor az egyik kollégám bejött az irodába és azt mondta: letartóztatták. Jönnek.

Leszaladtam a kapuhoz, abban a pillanatban fordultak be a dzsipek az udvarba. Az egyikből kiszállt Sloba, láttam, mobiltelefonon beszélt. Nem volt megbilincselve. Hallottam, hogy azt mondja: „Halló, Miro?” Mellette Toma Fila ügyvéd, Rade Terzić ügyész, Goran Čavlina vizsgálóbíró, Čeda Jovanović (a Demokrata Párt alelnöke, parlamenti képviselő - szerz.) és mások.

Az udvar hamar megtelt. Čeda odajött hozzám és megkérdezte: „Hova gondoltátok, hogy elhelyezitek?” Erről addig még nem is gondolkodtunk. „Fogalmam sincs, az első szabad cellába” – mondtam. „Ej, nézd meg jól, mégis csak egy államelnök.” Odafordultam az egyik kollégámhoz és megkérdeztem: „Te, Lalo, ki tudjuk nyitni a „Hyatt”-et?” Amellett döntöttem, az volt a börtön luxus része, egy szoba, ami közel volt az ügyvédek tartózkodási helyéhez. A szoba jól felszerelt volt: krémszínűre festett falak, linoleum burkolat a padlón, hat vaságy (később csak egyet hagytunk bent), saját WC, meleg víz. Sokkal jobb volt a többinél. Következett a személyi motozás procedúrája, elvették a cipőfűzőt, az övet. Nem éreztem sem félelmet, sem izgalmat.”

Azután hazament átöltözni. Milošević cellája elé egy állandó őrt állítottak, aki felügyelt 24 órán át.

„Amikor visszaértem a börtönbe, érdeklődtem felőle. Emlékszem, hogy bekukucskáltam a cellába: besütött a nap az udvar felől, ez ritka luxus az elzártaknak, elárasztotta a szobát. Az ágy melletti asztalon láttam egy normál reggelit: két főtt tojást, kenyeret, dzsemet, teát – érintetlenül. Az egyik felső ágyon volt a koffer, kipakolatlanul, az ágy végén egy kék kabát, szappan. Milošević az ágyon feküdt, az orráig húzta a takarót, csak a haja látszott ki. Szürreális helyzet volt. Másnap megismerkedtünk.”

„Végig parancsnoknak hívott. Tudtam, hogy miért – távolságot akart tartani tőlem, de nagyon udvarias volt. És a viselkedése? Nem volt semmi felhajtás, nem kért semmi különöset. Rajtam azonban hatalmas nyomás volt az őt körülvevő emberek, elsősorban az ügyvédje részéről. A mindennapjai egyszerűek voltak. Egyedül sétált, az ételt egy börtönön kívüli étteremből hozták, valaki minden nap jött hozzá látogatni. Miután megismerkedtünk, jól megértettük egymást.

Egy napon az irodám közelében találkoztunk. Egy hosszú, fárasztó beszélgetésen voltam túl az ügyésszel és a vizsgálóbíróval, amikor összeütköztünk a folyosón. „Parancsnok” - mondta – „lehetne, hogy igyunk valamit?” Ahelyett, hogy azt mondtam volna neki, hogy az tilos, azt kérdeztem: „És mit szeretne inni? Netán egy bourbont?” Az újságban olvastam, hogy szereti ezt az italt. Azt válaszolta: „á, mindent iszok”.

Beszálltam a kocsimba és elmentem Tirsovaba, ahol lehetett vásárolni drága, luxus italokat. Bourbon azonban nem volt, hát elmentem egy ismerős orvoshoz. Nem hozhattam el az egész üveget, de töltöttem ki belőle, és a zsebembe tettem két pohárral. Aztán bementem a cellájába. Elküldtem az őrt a folyosóról, kivettem a zsebemből a poharakat és a whiskyt. Meglepetten nézett rám. „Két feltételem van” – mondtam neki. – „Az első: miután magas a vérnyomása, lehet egyáltalán innia?” - kérdeztem. „Természetesen” – válaszolta – „még javasolják is, tágítja az ereket.” „Jó” - mondtam. – „A második: senki nem tudhatja meg. Még Mira sem.” Megígérte, hogy nem fogja neki elmondani. Öntöttem whiskyt és odaadtam neki a poharat. Nézte, tétovázott, vajon miért adom neki azt a poharat. Na, jól van, mondtam, és megcseréltem a poharakat, a sajátomat adtam neki. Ez megint egy hihetetlen helyzet volt! Mind a ketten felálltunk és koccintottunk. Koccintottunk a cellában! Reggelig beszélgettünk az ellenzékről, ő azt állította, hogy azt ő maga állította fel, Hágáról, amiben biztos volt, hogy oda fog kerülni, Koszovóról, a hibákról, amiket ott elkövetett. Másnap bántam mindent. Mira jött látogatni, és ő elmondta neki, hogy reggelig beszélgettünk. A whiskyt nem említette. Két nappal később éjszaka átadták Hágának.”

A nap, amikor elvitték Hágába:

„2001-ben a Vidovdanon (Szent Vitus napja, a szerb otrodox egyház ünnepe. Június 28.- szerz.) elmentem a barátaimmal vacsorázni. Éppen megérkezett az étel, amikor telefonáltak: az állami biztonsági szolgálat vezetője hívott. Azt mondta, hogy azonnal menjek vissza a börtönbe, és én rögtön tudtam, hogy miről van szó. Otthagytam a rendelést és mentem.  A kormány úgy döntött, hogy kiadja – mondta a szolgálat parancsnoka. Jó, mondtam neki, várom, hogy a bíróságról megérkezzen a határozat. Erre ő megismételte: nem, nem, a kormány döntött, itt a levél. A levél három sor volt. Földhöz vágtam. Közben hívott a közvetlen elöljáróm a minisztériumból, hogy elmagyarázza a helyzetet, de nekem összeszorult a szívem.

Aztán én hívtam fel a kerületi bíróság elnökét, jó viszonyban voltunk ő csak röviden annyit mondott, a bíróságnak erre nincs hatásköre. Többen is hasonlóan nyilatkoztak. Mindenki félt, a telefon már egy órája megállás nélkül szólt, hatalmas volt rajtam a nyomás. Aztán egyszer csak odavágtam a telefont és azt mondtam az embereimnek: na, dolgozunk? Tudtam, hogy mindennek ellenére meg kell tenni. Négy emberemmel magam mentem a cellába. Bementem a szobába. Sloba éppen visszaért a sétából. Alsóneműben és ezüst színű selyem köpenyben volt. Rám nézett, a homlokát ráncolta: na, mi van parancsnok? - kérdezte. Semmi, utazik Hágába – mondtam neki röviden. Tessék? - kérdezte. Mondom, megy Hágába, pakolja össze a holmiját azonnal - felcsattalntam és rákiabáltam az őrökre: na, rajta, pakoljátok! Nem néztem rá.

Kérte, hogy adjam oda a telefont, hogy felhívja Mirát, de elutasítottam. Lassan felhúzta a zokniját, egyiket a másik után. Ránéztem az órámra, és láttam, hogy késésben vagyunk. már el kellett volna indulni az biztonsági hivatalba. Csak abban reménykedtem, hogy nem fog lefeküdni a padlóra és passzív ellenállást mutatni, mert nem tudtam, hogy mit csinálnék akkor. Elindultunk le a lépcsőn, én egy lépéssel előtte. Az udvaron állt egy öreg rabszállító. Amikor a sofőr meglátta Miloševićet, lemerevedett. Mondtam neki, hogy majd én mutatom az utat, hogy vezessen normálisan, ne fékezzen hirtelen és ne menjen át a piroson. Én a saját autómmal mentem. Lassan hagytuk el az udvart, habár voltak összegyűlt emberek a kapu előtt, senki nem fordított figyelmet a kopott autóra.

Megérkeztünk a nemzetbiztonsági hivatalhoz, amit fegyveresek vettek körül. Előtte várt minket a fogadóbizottság: a hivatal vezetője Zoran Mijatović, operatőrök és fotósok. Az udvarban láttam még minisztereket és Čedomir Jovanovićot. Odajött hozzánk egy biztonsági tiszt Hágából egy tolmáccsal. Milošević, aki időközben felvette a zakóját, cigarettát kért. A kollégám adott neki egy szál Drinát, míg a tiszt felolvasta neki a jogait és a letartóztatás indoklását. Ez elhúzódott és Sloba elkezdett fészkelődni, hogy hagyják el a fordítást, mert ő tökéletesen beszélt angolul. Amikor befejeződött azt mondták: Le van tartóztatva. Milošević bólintott: jó, értesíteni akarom Mirát. Ezt ismét elutasítottam és átadtam a tisztnek. Akkor, először sajnáltam meg. Megmotozták, a zsebeiből kivettek néhány gumit. Nem lehet nála a nyakkendője sem – mondtam nekik. Az embereimnél volt a kofferje, együtt mentünk a helikopterhez. Felszállt a hátsó ülésre, odaadtam neki a dolgait. A pilóta és a másodpilóta jelzés nélküli egyenruhában voltak. Hogy vagytok fiúk? - kérdezte tőlük. Jól, elnök úr – válaszolták, és én akkor láttam utoljára életben. Később hallottam, hogy ugyanez a két pilóta vitte őt 1989-ben Gazimestanba (Rigómező. Az 1389-es csata 600-ik évfordulója - szerz.). Ki tudja? Talán még igaz is lehet.”

A börtönigazgató számára ez utána 16 év magány következett.

„Az átadás után a slepp egész transzban volt. Ez az általános vidámság nekem nem nagyon tetszett. Ittam egy italt és visszamentem a börtönbe. Már akkor tudtam, hogy ennek nem lesz jó vége. Koštunica természetesen megjelent a tv-ben és azt mondta, hogy a kiadatás alkotmányellenes. (Vojislav Koštunica államfő a hágai kiadatás ellen volt. - szerz.) Másnap elkezdődtek a telefonos fenyegetések, üzenetek jelentek meg az ajtómon, a feleségemet elbocsájtották az állásából. Három nap múlva már senki nem szólt hozzám. Akkor megértettem, hogy ez csak az én problémám marad.”

Vladan Batić az akkori igazságügy miniszter július 17-én leváltotta tisztségéből a börtönparancsnokot.

Milošević ügyvédei vádemelési kérelem nyújtottak be ellene 2002-ben. Milošević 2006-ban bekövetkezett halála után jogutódja Mira Marković  azzal vádolták meg, hogy Blanuša elrabolta a férjét és ezért neki és a családjának kártérítés jár. A vádirat szerint Blanuša engedélyzte 2001 június 28-án, hogy Miloševićet elvigyék a börtönből, hogy azután átadják a hágai törvényszéknek. Ugyancsak megvádolták azzal, hogy jogosulatlanul használta fel a „Milosevicet őriztem” c. könyvében a volt elnökről készült börtönfotókat. A 15 évig tartó perben 2017 március 20-án a belgrádi Legfelsőbb Bíróság minden vád alól felmentette Dragiša Blanušat a Központi börtön egykori parancsnokát. A bíróság elévülés miatt ejtette azt a vádat is, hogy a könyvben jogosulatlanul jelentette meg Milosevic fotóját.

Nosztalgikus (Index)

 

 

2017. augusztus 1.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Ezen a napon

63 évvel ezelőtt, ezen a napon, így kezdődött az a történet, amelyet 60 évvel később "Valahogy >

Tovább

A nyilvánosságban megélt élet – Rajk László (1949-2019)

Amikor Rajk Lászlóval 2002-ben az utolsó interjút készítettem édesanyjáról, Rajk Júliáról szóló életrajzi kötetemhez, búcsúzásnál megígértem >

Tovább

Június 28. Versailles

Magyarországra nézve hátrányos (trianoni) békeszerződés előreprogramozott volt. De nemcsak erről hallgat a magyar történelemírás. Hiszen a >

Tovább

Az „anyások” közutálat tárgyai lettek

1938. november 11-én 11 órakor az egész országban megszólaltak a harangok, megállt a forgalom, két percre >

Tovább

„Ez nem az én forradalmam”? – Ady Endre és az őszirózsás forradalom

Alighogy Ady Endre 41 évesen elhunyt a városligeti Liget Szanatóriumban, megkezdődött – és majd az 1920-as >

Tovább

Az igazi Wass Albert

Azoknak, akik nem tudják, vagy nem akarják tudni: Wass Albert a XX. század másik embertelen rendszerével >

Tovább

A magyar lány, aki az albánok Sisije akart lenni

„Aztán találkoztam a királlyal, és mint a mesékben, meglátni és megszeretni valójában csak egy pillanat műve >

Tovább

Odbijen predlod ya rehabilitaciju Tibora Kiša: Nije nevina žrtva partizana

Vrbašanin Tibor Kiš, nekadašnji visoki činovnik šećerane u Vrbasu i "turanjski lovac", čiju je rehabilitaciju osporavala >

Tovább

Slobodan Milošević belgrádi börtönnapjai. Hogyan adták ki Hágának? Elrabolták?

Tizenhat éve, hogy a II. világháború utáni Európa legvéresebb háborújának kulcsszereplőjét, Slobodan Miloševićet letartóztatták, és kiadták >

Tovább

Kinek üzlet a holokauszt?

Kik és mennyit kerestek a holokauszton? A legtöbbet a németek, utána pedig a kelet-európai országok. Ne >

Tovább

Jókai és az antiszemita karaktergyilkosság

Jókai utolsó éveit sikeresen megkeserítették. Talán nekünk vigasz, ma a lejáratokat senki sem ismeri, Jókait viszont >

Tovább

A Cseke

Tőle tudtuk meg, hogy például mi a Beatles tagok kedvenc étele. Vagy, hogy a los angelesi >

Tovább