2019. augusztus 21. Szerda
Ma Sámuel, Hajna, Piusz névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Kollázs-fasizmus

Végel László
Végel László

Szemem előtt játszódott le a nacionalizmus vitustánca, és egyre többet hallottam a lopakodó fasizmusról. Tétováztam: szabad-e ezt fasizmusnak nevezni? Minek nevezzem azt a világot, amely az elmúlt évtizedben a szemem előtt bontakozott ki? Cseppet sem politikai, sokkal inkább írói kérdés ez. Végel László Közéleti naplójából:

Ebben az évben egyre gyakrabban jutnak eszembe néhai gimnáziumi történelemtanárom, Gaál György előadásai a fasizmusról. Szégyenkezve bevallom, hogy azokon az órákon unatkozva bámészkodta ki az ablakon, csodáltam a Futaki utca platánfáit, vagy pedig a lopva méregettem a osztályom szebbnél szebb lányait. A fasizmusról szóló történelem nem érdekelt. Volt, ami volt, gondoltam, de ez soha többé nem szól közbe az életembe. Immár kritikusabban gondolkodva a hatvanas és a hetvenes években sem a fasizmustól tartottam, hanem sztálinizmustól, a baloldalt óvtam a szklerózisától, s természetesen baloldali dogmatizmussal keveredtem összetűzésbe. Nem csak a sztálinizmusról volt szó, hiszen Jugoszláviában az antisztálinista retorika valamelyest hivatalos ideológia is volt, sokkal inkább irritált a nomenklatúra tekintélyelvűsége, ami nem azonos az antititóizmussal. Tito karizmájára a nyegle szocialista úrhatnám osztálynak nagyobb szüksége volt, mint  Titónak. Tito karizmáján élősködött a jugoszláv pártbürokrácia, amelynek java része Tito halála után felemelt kézzel adta meg magát a nacionalizmusnak. Kezdetben a nyolcvanas évek nacionalizmusa sem a fasizmust juttatta eszembe, úgy véltem az elnyomott, vagy az elnyomottnak vélt nemzeti érzés kalandok és sajnos tévelygések, szélsőséges megnyilatkozások árán keresi a helyét a XX. század végén, de amely a modern világban majd csillapodik. Az évek múltak, a nacionalizmus egyre durvább lett, mert hiányzott a nemzeti érzést megnemesítő „régimódi” polgári osztály. A kilencvenes évek legelején döbbentem rá, hogy nem tűnt el az, amit a gimnáziumban tanultam. Felfedeztem Heinrich Böll és Günther Grass regényeit, amelyeket azelőtt kissé maradinak véltem. Szemem előtt játszódott le a nacionalizmus vitustánca, és egyre többet hallottam a lopakodó fasizmusról. Tétováztam: szabad-e ezt fasizmusnak nevezni? Minek nevezzem azt a világot, amely az elmúlt évtizedben a szemem előtt bontakozott ki? Cseppet sem politikai, sokkal inkább írói kérdés ez. Azt hiszem, hogy az írónak tudni kell annak a világnak a nevét, amelyben él, még akkor is, ha szerelmi történetekkel csábítja el az olvasókat, vagy pedig az „örök emberiről” ír lila prózát. A koreszmék nyomába szegődve került kezembe Umberto Eco 1997-ben megjelent könyve, az Öt írás az erkölcsről, benne a kitűnő a fasizmus a kusza totalitarizmus képét bemutató Mindenkori fasizmus című esszéje. „Nem fogta össze szilárdan egységes ideológia; változatos politikai és filozófiai eszmék kollázsa volt, ellentmondásoktól nyüzsgő méhkas”, írta az olasz szerző.  Majd felsorakoztatta a mindenkori fasizmus jellemzői vonásait: erős hagyománykultusz, a modernizmus elutasítása, az öncélú cselekvés dicsőítése, a frusztrált középosztály lázadása, az idegengyűlölet, az állandó ellenségkép, a hőskultusz, a mácsóizmus, a parlamentarizmust maga alá gyűrő populizmus, a másságtól való félelem, az orwelli „újbeszéd”. Külön-külön meg egyik sem nevezhető fasizmusnak, például, a hagyománykultusz régebbi keletű, mint a fasizmus, de ha párosul az idegenellenességgel, a hőskultusszal, a  másságtól való félelemmel, akkor már fasiszta kollázsról van szó. Ahogy Eco mondta, a mindenkori fasizmus lesben ál – természetesen a legdivatosabb civil ruhában. A régi „bakancsos fasizmus” manapság legfeljebb néhány széplelkű értelmiséget vonz csupán. A kispolgárrá lett középosztálybeliek kedvelik a kifinomult, művészi formákat, vagy ahogy Walter Benjamin mondaná, ápolja a politika fasiszta esztétizálását.

 

2017. február 3.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Az MNT mikor illetékes, és mikor nem?

Nem az a probléma, hogy Birkózóakadémia létesül, hanem, hogy az MNT nem az illetékességi körével összhangban, >

Tovább

Álmomban sem gondoltam volna...

De mit mondjon az elszegényedett kisember, akinek a gyerekei azokban az években külföldre menekültek, ő pedig >

Tovább

De mily lángot is gyújthassunk, amit el nem oltana ez a szél?

Az Új Symposion munkatársai, szerkesztői az utóbbi időben sokat nyilatkoztak, főleg saját érdemeikről, még a kocsmázások >

Tovább

Nincs szó

Amikor „kurvaanyázok”, nem is rájuk gondolok! Hanem mindazokra, akik úgy vélik, hogy kizárólagos, kirekesztő eszmék, faji >

Tovább

Nem ismerem a magyar vidéket...

Az elvándorló magyar értelmiségiek nagy része jobban kötődik a Vajdasághoz, többek között a szerb kultúrához is, >

Tovább

Egy csókoltatás népies diplomáciája

Persze a fővadász és főnöke még biztonságban van, jól bélelt bundákban és terepjárókkal járnak ők vadászni, >

Tovább

Ólomévek

Az egyik napról a másikra, meséli Tolnai, a hatalom jó és rossz fiúkra osztott fel bennünket. >

Tovább

„Út a keresztény szabadság korszakába”?

A haladó VMSZ képviselőinek tusványosi – minden valós elemzést és politikai meglátást nélkülöző – felszólalásai is >

Tovább

Száz év vendégszeretet

Hiszen mi másról is tanúskodik majd a száz esztendővel utánunk élőknek Jinglak Sinavatra egykori thaiföldi miniszterelnök-asszony >

Tovább

Az úri Magyarország visszatérése

A pesti centralizmus maga alá gyűrte a felvidéki autonómia eszméjét. Amig a Felvidék Csehszlovákiához tartozott, kívánatos >

Tovább

A demokráciákat a szavazófülkékben verik szét

Évtizedeken át reménykedtem a demokráciában, most belátom, hogy az autoriter rendszerekhez szabad választásokkal kikövezett út vezet. >

Tovább

A kisebbségek pápája is...

Elismerem, hogy a pokolba vezető út is hamis keresztekkel van szegélyezve, ám ezúttal nem a pártpapokra, >

Tovább