2020. március 31. kedd
Ma Árpád, Benjámin, Benő névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Kollázs-fasizmus

Végel László
Végel László

Szemem előtt játszódott le a nacionalizmus vitustánca, és egyre többet hallottam a lopakodó fasizmusról. Tétováztam: szabad-e ezt fasizmusnak nevezni? Minek nevezzem azt a világot, amely az elmúlt évtizedben a szemem előtt bontakozott ki? Cseppet sem politikai, sokkal inkább írói kérdés ez. Végel László Közéleti naplójából:

Ebben az évben egyre gyakrabban jutnak eszembe néhai gimnáziumi történelemtanárom, Gaál György előadásai a fasizmusról. Szégyenkezve bevallom, hogy azokon az órákon unatkozva bámészkodta ki az ablakon, csodáltam a Futaki utca platánfáit, vagy pedig a lopva méregettem a osztályom szebbnél szebb lányait. A fasizmusról szóló történelem nem érdekelt. Volt, ami volt, gondoltam, de ez soha többé nem szól közbe az életembe. Immár kritikusabban gondolkodva a hatvanas és a hetvenes években sem a fasizmustól tartottam, hanem sztálinizmustól, a baloldalt óvtam a szklerózisától, s természetesen baloldali dogmatizmussal keveredtem összetűzésbe. Nem csak a sztálinizmusról volt szó, hiszen Jugoszláviában az antisztálinista retorika valamelyest hivatalos ideológia is volt, sokkal inkább irritált a nomenklatúra tekintélyelvűsége, ami nem azonos az antititóizmussal. Tito karizmájára a nyegle szocialista úrhatnám osztálynak nagyobb szüksége volt, mint  Titónak. Tito karizmáján élősködött a jugoszláv pártbürokrácia, amelynek java része Tito halála után felemelt kézzel adta meg magát a nacionalizmusnak. Kezdetben a nyolcvanas évek nacionalizmusa sem a fasizmust juttatta eszembe, úgy véltem az elnyomott, vagy az elnyomottnak vélt nemzeti érzés kalandok és sajnos tévelygések, szélsőséges megnyilatkozások árán keresi a helyét a XX. század végén, de amely a modern világban majd csillapodik. Az évek múltak, a nacionalizmus egyre durvább lett, mert hiányzott a nemzeti érzést megnemesítő „régimódi” polgári osztály. A kilencvenes évek legelején döbbentem rá, hogy nem tűnt el az, amit a gimnáziumban tanultam. Felfedeztem Heinrich Böll és Günther Grass regényeit, amelyeket azelőtt kissé maradinak véltem. Szemem előtt játszódott le a nacionalizmus vitustánca, és egyre többet hallottam a lopakodó fasizmusról. Tétováztam: szabad-e ezt fasizmusnak nevezni? Minek nevezzem azt a világot, amely az elmúlt évtizedben a szemem előtt bontakozott ki? Cseppet sem politikai, sokkal inkább írói kérdés ez. Azt hiszem, hogy az írónak tudni kell annak a világnak a nevét, amelyben él, még akkor is, ha szerelmi történetekkel csábítja el az olvasókat, vagy pedig az „örök emberiről” ír lila prózát. A koreszmék nyomába szegődve került kezembe Umberto Eco 1997-ben megjelent könyve, az Öt írás az erkölcsről, benne a kitűnő a fasizmus a kusza totalitarizmus képét bemutató Mindenkori fasizmus című esszéje. „Nem fogta össze szilárdan egységes ideológia; változatos politikai és filozófiai eszmék kollázsa volt, ellentmondásoktól nyüzsgő méhkas”, írta az olasz szerző.  Majd felsorakoztatta a mindenkori fasizmus jellemzői vonásait: erős hagyománykultusz, a modernizmus elutasítása, az öncélú cselekvés dicsőítése, a frusztrált középosztály lázadása, az idegengyűlölet, az állandó ellenségkép, a hőskultusz, a mácsóizmus, a parlamentarizmust maga alá gyűrő populizmus, a másságtól való félelem, az orwelli „újbeszéd”. Külön-külön meg egyik sem nevezhető fasizmusnak, például, a hagyománykultusz régebbi keletű, mint a fasizmus, de ha párosul az idegenellenességgel, a hőskultusszal, a  másságtól való félelemmel, akkor már fasiszta kollázsról van szó. Ahogy Eco mondta, a mindenkori fasizmus lesben ál – természetesen a legdivatosabb civil ruhában. A régi „bakancsos fasizmus” manapság legfeljebb néhány széplelkű értelmiséget vonz csupán. A kispolgárrá lett középosztálybeliek kedvelik a kifinomult, művészi formákat, vagy ahogy Walter Benjamin mondaná, ápolja a politika fasiszta esztétizálását.

 

2017. február 3.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

A jövő sem lesz a régi

A pestissel együtt terjedt az antiszemitizmus, Dél-Franciaországban elterjedt a hír, hogy a zsidók megmérgezték a kutakat, >

Tovább

Felemelt kezekkel menekülünk, de nem tudjuk, hogy pontosan hova

Most már mindenki tisztában van vele, elvesztettük az ismeretlen ellenséggel szembeni háborút. Berendezkedtünk a megalázó védekezésre. >

Tovább

Orbán és Vučić – több mint barátság

Ahol viszont egészen döbbenetes a két ország politikai berendezkedése közötti hasonlóság, az egyértelműen a média, itt >

Tovább

Centrális erőtereket mindenhova

Nézzük csak meg például, hogy mi történt a Magyar Szóval az elmúlt 9 évben, hogyan lett >

Tovább

Földrengés Zágrábban

Látom az ismert utcákat, óváros romos épületeit, az utcák tele törmelékkel, az az utcára menekült embereket, >

Tovább

Nemzet a pártok csapdájában

A jelenlegi szörnyű magyar szakadék felett csak akkor épülhetnek hidak, ha a szakadék mindkét partján elmélyült >

Tovább

A bekötött szemű pilóták

Vesztegzár alatt az újságíró kénytelen más jegyzetfüzetébe belelesni, lévén, hogy a sajátja üres. Olyanéba, aki még >

Tovább

Nyomunkban a Nagy Testvér

Félő, hogy a járványveszélyben felerősödő globális félelem a diktatúrába sodorja a tömegeket. Végel László: >

Tovább

Nem a fölhatalmazási törvényre

A válság kellős közepén összetörni az alkotmányos államrendet: ez shakespeare-i jelzőkért kiált. De még van néhány >

Tovább

Róka fogta csuka

A harminc évvel ezelőtti marosvásárhelyi március arra kényszerített minket, hogy kétségbeesetten kapaszkodjunk a politikai párbeszéd eszközeibe, >

Tovább

Zágráb, földrengés, Karmelita kolostor, hajnali vásárlás

Március 22. Tovább növekedett a fertőzöttek a halálos áldozatok száma is a környezetünkben. Ebben Horvátország vezet és >

Tovább

Hivatalosan is megkezdte tevékenységét a FüVÉSZ

Most az a legfontosabb, hogy a koronavírus jelentette krízishelyzetet egészségben, lélekszámunkban nem megfogyatkozva átvészeljük, utána azonban >

Tovább