2019. október 16. Szerda
Ma Gál, Margit, Hedvig névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Kollázs-fasizmus

Végel László
Végel László

Szemem előtt játszódott le a nacionalizmus vitustánca, és egyre többet hallottam a lopakodó fasizmusról. Tétováztam: szabad-e ezt fasizmusnak nevezni? Minek nevezzem azt a világot, amely az elmúlt évtizedben a szemem előtt bontakozott ki? Cseppet sem politikai, sokkal inkább írói kérdés ez. Végel László Közéleti naplójából:

Ebben az évben egyre gyakrabban jutnak eszembe néhai gimnáziumi történelemtanárom, Gaál György előadásai a fasizmusról. Szégyenkezve bevallom, hogy azokon az órákon unatkozva bámészkodta ki az ablakon, csodáltam a Futaki utca platánfáit, vagy pedig a lopva méregettem a osztályom szebbnél szebb lányait. A fasizmusról szóló történelem nem érdekelt. Volt, ami volt, gondoltam, de ez soha többé nem szól közbe az életembe. Immár kritikusabban gondolkodva a hatvanas és a hetvenes években sem a fasizmustól tartottam, hanem sztálinizmustól, a baloldalt óvtam a szklerózisától, s természetesen baloldali dogmatizmussal keveredtem összetűzésbe. Nem csak a sztálinizmusról volt szó, hiszen Jugoszláviában az antisztálinista retorika valamelyest hivatalos ideológia is volt, sokkal inkább irritált a nomenklatúra tekintélyelvűsége, ami nem azonos az antititóizmussal. Tito karizmájára a nyegle szocialista úrhatnám osztálynak nagyobb szüksége volt, mint  Titónak. Tito karizmáján élősködött a jugoszláv pártbürokrácia, amelynek java része Tito halála után felemelt kézzel adta meg magát a nacionalizmusnak. Kezdetben a nyolcvanas évek nacionalizmusa sem a fasizmust juttatta eszembe, úgy véltem az elnyomott, vagy az elnyomottnak vélt nemzeti érzés kalandok és sajnos tévelygések, szélsőséges megnyilatkozások árán keresi a helyét a XX. század végén, de amely a modern világban majd csillapodik. Az évek múltak, a nacionalizmus egyre durvább lett, mert hiányzott a nemzeti érzést megnemesítő „régimódi” polgári osztály. A kilencvenes évek legelején döbbentem rá, hogy nem tűnt el az, amit a gimnáziumban tanultam. Felfedeztem Heinrich Böll és Günther Grass regényeit, amelyeket azelőtt kissé maradinak véltem. Szemem előtt játszódott le a nacionalizmus vitustánca, és egyre többet hallottam a lopakodó fasizmusról. Tétováztam: szabad-e ezt fasizmusnak nevezni? Minek nevezzem azt a világot, amely az elmúlt évtizedben a szemem előtt bontakozott ki? Cseppet sem politikai, sokkal inkább írói kérdés ez. Azt hiszem, hogy az írónak tudni kell annak a világnak a nevét, amelyben él, még akkor is, ha szerelmi történetekkel csábítja el az olvasókat, vagy pedig az „örök emberiről” ír lila prózát. A koreszmék nyomába szegődve került kezembe Umberto Eco 1997-ben megjelent könyve, az Öt írás az erkölcsről, benne a kitűnő a fasizmus a kusza totalitarizmus képét bemutató Mindenkori fasizmus című esszéje. „Nem fogta össze szilárdan egységes ideológia; változatos politikai és filozófiai eszmék kollázsa volt, ellentmondásoktól nyüzsgő méhkas”, írta az olasz szerző.  Majd felsorakoztatta a mindenkori fasizmus jellemzői vonásait: erős hagyománykultusz, a modernizmus elutasítása, az öncélú cselekvés dicsőítése, a frusztrált középosztály lázadása, az idegengyűlölet, az állandó ellenségkép, a hőskultusz, a mácsóizmus, a parlamentarizmust maga alá gyűrő populizmus, a másságtól való félelem, az orwelli „újbeszéd”. Külön-külön meg egyik sem nevezhető fasizmusnak, például, a hagyománykultusz régebbi keletű, mint a fasizmus, de ha párosul az idegenellenességgel, a hőskultusszal, a  másságtól való félelemmel, akkor már fasiszta kollázsról van szó. Ahogy Eco mondta, a mindenkori fasizmus lesben ál – természetesen a legdivatosabb civil ruhában. A régi „bakancsos fasizmus” manapság legfeljebb néhány széplelkű értelmiséget vonz csupán. A kispolgárrá lett középosztálybeliek kedvelik a kifinomult, művészi formákat, vagy ahogy Walter Benjamin mondaná, ápolja a politika fasiszta esztétizálását.

 

2017. február 3.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

A szerb kormány növeli az elköltözést?!

Az létszámstop folyamatos hosszabbításának egyenes következménye az elköltözés, a külföldre vándorlás. Munkahely, vagyis jövedelemforrás hiányában az >

Tovább

„Érvényesülnek vagy csorbulnak a kisebbségi jogok?”[1]

Annak, hogy egy magyar jelentéstevőt választott az EP bizottsága, még örülni is lehetne. Kovács helyzetét – >

Tovább

Tisztelet a magyar népnek

Doktrinális értelemben nem szigorú tisztasággal, egyértelműen, bár passzívan, de a magyar nép nemet mondott a fasizmusra >

Tovább

Joghátrány lett a magyar nyelv- és írás hivatalos használata!

A Magyar Nemzeti Tanács Nyelvhasználati Biztosságának nem csak Józsa László beadványával kapcsolatban kellene állást foglalnia, hanem >

Tovább

Mindenki önökre fog szavazni!

Köszönjük a gáláns segítséget, köszönjük, hogy kapzsivá válhatunk, köszönjük, hogy jól megfizetik a szavazatainkat, köszönjük, hogy >

Tovább

„Messze nem olyan még, amilyet szeretnénk…”

Szerbiának, tehát, ahhoz, hogy az EU tagja legyen, maradéktalanul teljesíteni kell a csatlakozási feltételeket, ideértve a >

Tovább

Handke Nobel-díjának margójára, avagy Milošević emlékére

De valami gyanússá vált nekem Handke kapcsán. Mert nem ő volt az első őrült, aki áhítozott >

Tovább

Csökkent a nemzeti- és etnikai alapú megkülönböztetés?

A köztársasági biztos a nemzeti valamint az etnikai származás alapján történt megkülönböztetések számának „csökkenéséből” azt a >

Tovább

A kétpólusosság átka

Igazat adok Márai Sándornak, aki szerint a magyar irodalom nagyobb volt, mint a magyar politika, de >

Tovább

Változik a viszonyulás?

Fontos, hogy az anyaországban – legalább most – átfogó és tárgyilagos felmérés készüljön a délvidéki rehabilitálások >

Tovább

Cipelni a hazátlanság gyökereit

A Temetetlen múltunk esszenciális, sokat boncolgatott kérdése az is, hogy hogyan írjunk a magyar nemzeti kisebbségről. >

Tovább

„Ma Szerbiában előnyt jelent magyarnak lenni”?

Pásztor István a Fidesz tisztújító kongresszusán azt mondta, amit Orbán Viktor hallani szeretett volna. Beszéde nagy >

Tovább